Észak-Magyarország, 1997. november (53. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-26 / 276. szám
1997. 'Newwm 29.t Szikba KULTÚRA Í$XAK-Ma«YARQRSZA« íT Emlékezés Béres Ferencre Budapest (ÉM) - Béres Ferenc 75. születésnapja alkalmából szervez emlékműsort a Borsod-Abaúj- Zemplén Megye Budapesti Baráti Köre Budapesten november 29-én, szombaton délután 3 órakor a Gutenberg Művelődési Otthonban (VIII. kér., Kölcsey u. 2.). Az emlékműsort Baranyi Ferenc József Attila-díjas költő állította össze, a dalművészre pedig Lengyelfy Miklós emlékezik. Gitárművészek, zongoraművészek, operaénekesek mellett cimbalom- és klarinétművész is fellép az esten. A rendezvényre ingyenes a belépés. Énekverseny Miskolc (ÉM) - Megyei énekversenyt hirdet a miskolci Ady Endre Művelődési Ház tehetségkutató szándékkal azoknak a fiataloknak, akik kedvet éreznek az énekléshez, és vállalják a szakmai zsűri előtti megmérettetést. Népdal, opera-műdal és operett-musical,kategóriában jelentkezhetnek a 16-25 évesek. A műsoridő maximum öt perc. A verseny kétfordulós. Az elődöntőt december 21-én délelőtt 9-től, a döntőt ’98. március 14-én tartják. A győztesek fellépnek május 10-én, Miskolc város ünnepének gálaműsorában a Miskolci Nemzeti Színházban. Zongorát és egyéb technikai feltételeket biztosítanak a szervezők, hangszeres kísérőről azonban mindenkinek magának kell gondoskodnia. Operett-musical kategóriában fél play back előadásmód megengedett. Bővebb információ a 46/379-640-es telefonszámon kérhető. Jelentkezési határidő december 15. Grafikus tanulmányok Grafikák és festmények címmel nyílt kiállítás Szemán Orsolya, a miskolci Eötvös József Szakmunkásképző és Szakközépiskola végzős tanulója munkaiból tegnap délután a József Attila Könyvtárban Fotó: Farkas Maya Kiss József-napok Mezőcsát (ÉM) - Kiss Józsefre, a századforduló lapszerkesztő-költőjére emlékeznek a nevét viselő mezőcsáti középiskolában november 27. és 29. között. A programban többek között szavalóverseny szerepel, amelyet az iskola magyar-történelem szakos munkaközössége a környék 5-8. osztályos tanulóinak szervezett. A szavalóverseny mellett lesz Kossuth-vetélkedó, IQ-verseny, országismereti vetélkedő az idegennyelvi munkaközösség szervezésében, valamint ikebanakészítő és iskolajel- vény-tervező verseny, sakkszimultán, asztalitenisz-bajnokság. A rendezvénysorozat megnyitóját csütörtökön délelőtt 9 órától tartják az iskola bejáratánál elhelyezett Kiss József-emlékkőnél. A Gimi Galériában ezen a napon délután fél 3-kor nyílik Barna György festőművész-tanár tárlata. A hagyományos iskolabált november 28-án, pénteken rendezik meg a Kiss József Közösségi Házban. Ugyanitt lesz szombaton a tízéves fennállását ünneplő Színtaktus Diákszínpad jubileumi találkozója. Hirdetés A tékozló fiú „eltékozolt” felesége A Színházi Páholyok Társaságának bemutatója a miskolci Kamaraszínházban Családi körben (Dóczy Péter, Mádi Szabó Gábor, Bregyán Péter, Varga Zoltán és Nagy-Kálózy Eszter) Fotó: Dobos Klára Mikita Gábor Miskolc (ÉM) - Kinek-kinek gyerekkorától, az otthontól való elszakadás körülményeitől s későbbi sorsának alakulásától függ, milyen érzelmeket vált ki belőle a kifejezés: hazatérés. A visszatalálást jelenti-e valamilyen boldog állapothoz, netán a szembesülést a múlt számonkérésével. Egy biztos: a drámairodalomban sosem konfliktusmentes a családi otthonba való megtérés. Békés összeölelkezés még csak-csak kijár a hazatérőnek, igazi megnyugvás alig-alig... Harold Pinter Hazatérés című drámája sem kínál békés családi életképeket vagy harmonikus lezárást, annak ellenére, hogy a befejezésben helyreáll a családban a „régi rend” - egy erkölcsét, emberségét vesztett világ degenerált rendje. Az angol drámaíró története egy életkörülményeit tekintve talán kispolgári, szellemiségét nézve lumpenszinten élő családról szól, ahol az egykori mészáros - erejét egyre inkább veszítve, de továbbra is foglalkozásához illő kegyetlenséggel - uralkodik csonka családján: két fián, a strici Lennyn és az ökölvívással próbálkozó Joey-on, valamint agglegény öccsén. Éurópai nyaralása során váratlanul idelátogat haza feleségével a harmadik fiú, akinek egészen Amerikáig, s a filozófiaprofesszorságig sikerült kitörnie a londoni munkás- kerületből. Ahogyan testvére, majd apja fogadja a vendéget, abból kidéiül, nincs már sok közük egymáshoz, nem tudnak mit kezdeni a tékozló fiúval. Annál nagyobb sikere van a feleségnek, aki magától értetődő természetességgel adja oda magát a többi férfinak - a hajdani aktmodell boldogan veti le a professzornésággal járó kötelmeket, és süllyed vissza abba a mocsokba, ahonnan valamikor indult. Az anya halálával keletkezett űrt betöltve veszi át a család felett az uralmat, míg félje a megrendülés legcsekélyebb jele nélkül indul vissza Amerikába. Ezt az egymást minduntalan megalázó, állativá aljasodott közösséget Pinter sajátosan eredeti módon - realizmus és abszurd határán egyensúlyozva ábrázolja: úgy indul a darab, akár egy 0’ Neill- vagy Tennessee Williams- dráma, a családi pszichoanalízisre készülő néző aztán idővel egy abszurd tragikomédia kellős közepén találja magát. A játék egy-egy pillanatában akár a naturalista családi drámák paródiájának is. érezhetnénk a művet, de Pinter különös írói világa mélyebb ennél. Nem véletlen, hogy a műítészek Oidipusz, Lear király vagy' éppen Orpheusz történetének motívumait fedezték fel a drámában. A motívumok sorát még lehetne bővíteni, de a látottak végső értelmezését Pinter a nézőre hagyja. Itt az egyértelmű, banális mondatok mögé is be kell kukkantani, mert a leghétköznapibb gesztusokat is valami ijesztő talány itatja át. S ha az író pontosan időzített mondatait, utalásait össze is tudjuk rakni, egy-egy történés, egy- egy részlet megmagyarázható lesz is, a mindennek a mélyén rejlő okokat, az igazi válaszokat a miértekre nem igen találhatjuk meg. Árkosi Árpád rendező - aki korábban Debrecenben már színpadra állította a drámát - már az első percekben is kerüli a naturalista szöszmötölést, lépésről lépésre erősíti fel az abszurd színeket, hogy végül szenvtelen humorral tegye a néző számára nézhetővé és elviselhetővé a kegyetlen játékot. Kiválóan segíti a rendezőt a díszlettervező Juhász Katalin, aló tökéletesen adja vissza a pintért stílust: kopottas bútorokból polgári kamaradráma visszafogottan realista szobabelsőjét alakította ki, ám a szürkés-fekete márványerezetű falakkal - amelyekre a múlt alakjainak kifakult fényképeit kopírozták - az egész teret „átemeli” a családi magánmito- szok bizonytalan, titkokba burkolózó világába. A színészi alakítások talán éppen ezzel, a hétköznapiságtól való elmozdulással maradnak adósak Játékukon jobban érződik a realista iskola, elsősorban a figurák meghatározó karakterjegyeit hangsúlyozzák: Mádi Szabó Gábor családfője nagypapás mosollyal nyugtázza, hogy' szavaival ugyanúgy vág. mint mészárosként a késével. Joeyként Varga Zoltán az erőtől duzzadó butaság, Max, a nagybácsi szerepében Körtvé- ly'essy Zsolt a tutyimutyi tisztesség szánnivalóan komikus színeit hozza. Nagy-Kálózy Eszter hűvös eleganciával vezeti vissza a feleséget egykori romlott önmagához. A stricit alakító Bregyán Péter játékában a legélesebbek a váltások:1 a sunyiságot, szadizmust helyen-. ként mindent megrontó őrületté nagyítja fel. A hazatérő fiú szerepével viszont kevésbé tud mit kezdeni Dóczy Péter: nem derül ki, v hogyan viszonyul a férfi felesége hűtlenségéhez. A szellemi fölényét fitogtató, de a családi erőszak ellen fellépni képtelen értelmiségi tehetetlenségét éppúgy' nem érzékelteti, mint az élete páija áruba bocsátásának tervébe kedélyesen bekapcsolódó férj perverzitását. Két holtpont után három csúcspont Póti Tamás és a Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye Bánhegyi Gábor Miskolc (ÉM) - A Népszerű Zenei Estek koncertsorozat első előadásán Enescu I. román rapszódiáját, Hidas Frigyes II. trombitaversenyét (közreműködött Póti Tamás trombitaművész) és Rimszkij- Korszakov Seherezádé szvitjét (hegedűszóló: Gál Károly) adta elő a Kovács László vezényelte Miskolci Szimfonikus Zenekar hétfőn este a Miskolci Nemzeti Színházban. Nem mentség, de nem könnyű egy zeneanyagában is igencsak megterhelő, ráadásul sokbuszozásos turné után „beesni” a színházba, hogy a hazai bérletsorozatának is eleget tegyen a zenekar. Különösen nem könnyű, ha a színpadra lépők kissé hiányos nézőtérrel találják magukat szemben. A hallgatót azonban ez - joggal - nem érdekli, ezért kicsit meglepődhetett az egyszer nemrégiben már műsorra tűzött Enescu I. (A-dúr) rapszódiájának fel- csendülésekor. A fafűvósok kezdése rendkívül szépen, árnyaltan kidolgozva indította a művet, a rezesek többszöri késésére azonban nem találtatott magyarázat. Mindezt megtetézve néha szinte eklektikusán „cseppfolyósodott” a hangzás. Már-már kezdett az apátiába süllyedni az előadás, amikor Enescu lendülete hirtelen felébresztette a zenészeket, és innentől kezdve 180 fokot fordult a hangulat. Fantasztikusan ültek a hegedűsök glissando után „bal- kánosan” elpattintott hangjai, remekmívűek voltak a csúszós-húzós trillák, és a rezesek is formába lendültek, így méltán tapsoltatott vissza háromszor a zenekar, ami nyitódarab esetében meglehetősen ritka. A folytatásban könnyű dolguk volt a zenészeknek, hiszen Hidas Frigyes II. trombitaversenyében elsősorban a szólistát dolgoztatja meg. Póti Tamás dicséretére legyen mondva, egyenletesen jó teljesítménnyel rukkolt elő. A hangszíne végig tiszta és világos maradt, magabiztosan oldotta meg a legel- képesztóbbnek tűnő ritmikai csavarásokat. Rimszkij-Korszakov ízig- vérig orosz Seherezádéja első két tételében ismét a fáradtság látszott eluralkodni a zenekaron. Szó sem volt egymásra maszatolt hangzásokról, csak éppen a „mikor leszünk már túl raj- ta”-hangulat próbált teret nyerni a zenészek között. Erről a három szólista, Gál Károly (hegedű), Miklós-Di- enes András (brácsa) és Iván Klára (gordonka) azonban nem volt hajlandó tudomást venni. A három szólamvezető optimizmusa Kovács László egy pillanatnyi kihagyást nem engedő és állandóan ösztönző dirigálásával egyetemben azonban megtette a hatását, így a közönség sokszorosan dübörgő vastapssal köszönthette ismét Miskolcon a város zenekarát. Évbúcsúztatás Szerencs (ÉM) - Vidám szilveszteri mulatságot rendez az idén is a Rákóczi-vár színháztermében a szerencsi Városi Kulturális Központ. Az elmúlt évek hagyományaihoz hasonlóan egész éjjel élőzenével, vacsorával, sztármúsorral, tombolával váiják azon vendegeket, akik velük szeretnék búcsúztatni az óévet. A részvételi szándékot kérik minél előbb jelezni a 47/362- 121-es telefonszámon. Erdélyi tárlat Szerencs (ÉM) - Erdélyi képzőművészek alkotásaiból látható kiállítás Szerencsen, a Rákóczi-vár Kisgalériájá- ban december 10-ig. A jelenleg Miskolcon élő Jakab György és Soós László csont- és fafaragásokat, a marosvásárhelyi Soó Emma pedig akvarelleket állított ki. Ha gépjármű-felelősségbiztosítás, akkor Még 1000 Ft a kedvezmény új ügyfeleinknek, ha ügyfélszolgálati irodáinkban vagy a vidéki postákon személygépkocsi gépjármű-felelősségbiztosítást kötnek.