Észak-Magyarország, 1997. november (53. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-03 / 256. szám

1997. November 3.. Hítpö A MEGYÉBŐL JELENTJÜK Észak-MaoyakqrszAg KOMMENTÁR Mi a tudomány Méhes László vA tudásból származó haszon és kényelem olyannyira észrevétlenül lopózott be min­dennapjainkba, hogy a tudományról, annak társadalomban elfoglalt helyéről, fontosságá­ról, művelőinek jelentőségéről és szerepéről alighanem csupán közhelyekben lehet fogal­mazni. Noha bizonyára akad egzakt, lexiko- ni válasz arra a kérdésre: „Mi a tudomány?", a fogalmat saját szavainkkal igencsak nehéz leírnunk. Nem könnyű a helyzete annak sem, aki ar­ra a kérdésre keresné a választ: „Mi a tudo­mány, ha magyar?". Ilyenkor vagy az kerül szóba, hogy aprócska ország lévén elsősor­ban szellemi „termékeinkkel" járulhatunk hozzá a világegészhez; vagy pedig az, hogy szegénységünk okán miért is kellett (kell) nemzetközileg elismert kutatóinknak, tudó­sainknak hazánkban megkezdett tevékenysé­güket külföldön teljessé tenni... Évtizedek múltak el anélkül, hogy a magyar tudomány valóban a figyelem középpontjába került volna. Most azonban itt áll előttünk november 3., a Magyar Tudomány Napja. Köszönhető ez annak az egyébként igencsak megkésett felismerésnek, hogy végre rendet kellene tenni a közgondolkodásban, amely értékrendjében a tudást mellőzhetőnek ítéli. Teheti, hiszen ennek mifelénk múltja van: a munkás-paraszt kormány majd ötven éven át hatalmát féltette a képzett polgároktól, míg a botladozó piacgazdaság a könnyen megsze­rezhető pénzt, s nem a tudást emelte pie- desztálra. „Ki is tud abból megélni, hogy tanult?!" - só­hajtanak ma is a szülők, ha gyermekeik pá­lyaválasztásáról esik szó. Tanácstalanok, mert mindmáig úgy tűnik, hogy a tudásért meghozott áldozat nem térül meg, s egy rossz pályaorientáció netalán vakvágányra vezeti a gyermek jövőjét. Mert az értékren­dek változnak - talán gyakrabban is, mint szeretnénk... /Az első alkalommal megrendezendő Ma­gyar Tudomány Napja önmagunk megbecsü­lésére int. Azt azonban csak remélhetjük, hogy a tudás felértékelése nem csak ígéret marad. Nem reális, hogy „megmérgeznek minket” HAF: a szakemberek szerint nincs veszély, a laikusok mégis aggódnak Monok, Bekecs, Budapest (ÉM- BAL) - Aggályaink természe­tesen vannak, na de ki merne elzárkózni a beruházástól, mikor ilyen nagy a munka- nélküliség? - fogalmazta meg az egyik érintett a Monokra tervezett használtakkumulá- tor-feldolgozó (HAF) körüli vita talán leglényegesebb szempontját. A beruházó és a szakértők szerint semmi ok az aggodalomra, míg a hely­béliek egy része a történelmi borvidékre leselkedő veszély- az ólommérgezés - lehetősé­gétől óv.- Vannak, akik aggódnak, hogy a szőlőt nem tudjuk majd eladni. Hát, most sem tudjuk, pedig nincs akkumulátorgyár... - fogalmazott a bekecsi polgármester. Az általa igazgatott község önkormányzata is úgy reagál a helyzetre, mint a többi érintett településé: előzete­sen „nem zárkóznak el a témától”. Feltüzelt emberek- Részletes hatástanulmányt vá­runk, amelyben választ kapha­tunk az aggályainkra - mondta Tóth István. - Munkahelyre szük­ség van, ez biztos, de az is, hogy a majdani gyár ellenőrzésébe a köz­véleményt is be kell vonni. Két éve van napirenden az ügy: használtakkumulátor-feldolgozó épülne a Monokhoz közeli Makra­völgybe. Magyarországon ez a kérdés nem megoldott, nincs ilyesfajta üzem, bár a szakembe­rek a ’80-as évek óta keresik a he­lyét. Húsz területet vizsgáltak már meg, Monok Gyöngyösoroszi- val együtt a legideálisabb adottsá­gokkal rendelkezik.- A hevesi községben viszont feltüzelték az embereket a gyár el­len. így maradt Monok, amelyik erdő közepén, egy völgyben fek­szik, egy kilométeren belül nincs kultúrnövény, nincs vízfolyás - tá­jékoztatott a téma szakértője, Pohl László, a Környezetgazdálkodási Intézet munkatársa. Ez az intézet készíti az akkufeldolgozó részletes környezeti hatástanulmányát: ezt az Észak-magyarországi Környe­zetvédelmi Felügyelőség írta elő. Mint elmondta, az előzetes kon­zultációk során az érintett önkor­mányzatok nem tudtak konkrét szakmai ellenérveket felsorakoz­tatni, inkább a foglalkoztatással kapcsolatos feltételeket fogalmaz­tak meg, nyugati referenciautakra tartottak volna igényt, illetve kije­lentették: kénytelenek bízni a ha­tástanulmányban testet öltő szak­értői véleményben. A szakmai ál­lásfoglalás megnyugtató - jelen­tette ki Pohl László -, minden rea­litást nélkülöz például az a laikus félelem, hogy „megmérgeznek minket”. Az előzetesen számított szennyezőanyag-kibocsátás (ólom, szálló por, nitrogénoxid) az üzem körüli 500 méteren mérhető ada­tai ezerszeresen, illetve százezer­szeresen alatta maradnak a jog­szabályokban rögzített határérté­keknek. „Az ólom megmérgezi az embert” - idézte a szakértő az egyik község helyhatóságának vé­leményét, hozzátéve: ezzel nem le­het vitatkozni, mert igaz - csak éppen jelen esetben nem reábs veszély. Csipkerózsika-álom Az üzem tervezett területéhez leg­közelebb két kilométerre vannak Monok szélső lakóházai, három kilométerre szőlőskertek. Az „ipart sosem látott” történelmi borvidék - ez az, amit a tiltakozók leginkább féltenek. Az ólomkibo­csátás „semmiképp sem jut el ad­dig” - igyekezett megnyugtatni Pohl László, míg a monoki polgár- mesteri hivatalban úgy vélik: ha igazak a környezetvédelmi előre­jelzések, akkor nem kell a szőlő, bor szennyezésétől tartani. Külön­ben is fel kell ébredni a Csipkeró- zsika-álomból - tette hozzá Ve- reczkei Mihály monoki jegyző, utalva arra, hogy a bortermelés már régóta nem nyújt kellő alapot a környékbeliek megélhetéséhez. A kényszer nagy úr, mások mégis a borvidék több évszázados imá- zsát fontosabbnak tartják, mint a gazdasági érdeket. Gárdi Lajos is a monoki környezet sorsáért aggódó polgár, mint lapunknak elmondta: látott már külföldön hasonló akku­mulátorfeldolgozót - csak éppen mindenfajta lakott területtől több tucat kilométerre. Nem hiszi, hogy az üzemben keletkező káros anya­gok ne szennyeznék a talajvizet, az ivóvizet, a levegőt. Ez ügyben a be­ruházó is igyekszik megnyugtató megoldást találni. A perion Akku­mulátorgyár Rt. vezérigazgatója, Kéri József elmondása szerint mo­nitoring-rendszert építenének ki, a víz, a talaj és a levegő szennye- zettségi értékeinek folyamatos mé­résére. A távolsággal kapcsolatban emlékeztet: Svájcban például egy kisváros kellős közepén áll akku­üzem. A borvidék imázsa- Mitől félnének az emberek? Ha felrobbantja is valaki a kohót, mi történik? - kérdezi, s meg is vála­szolja: - Semmi: az ólom egy kilo­méteren belül, az üzem területén szétszóródik. Objektív veszély sze­rintünk tehát nem áll fenn. Más a helyzet a szubjektív szempontok­kal. Ami a történelmi borvidéket illeti: ez az egyetlen dolog, amivel nem tudunk vitatkozni. Azt be tudjuk bizonyítani, hogy az ólom nem megy bele a növénybe. De hogy a környék imázsa csökken-e? Hát igen. Ezt az érintett települé­seknek kell eldöntenie. A cég ennek érdekében a hatás- tanulmány napokon belüli elkészül­te után november végén lakossági fórumot kezdeményez Monokon. Ráborult a traktor Szuhakálló, Miskolc (ÉM) - Felborult a trak­torral egy 28 éves férfi tegnap délután Szuhakál- lóban. A sérültet a mentők súlyos állapotban vitték a Megyei Kórház baleseti sebészetére, ahol a fiatal­ember bal lábát - vérke­ringés hiányában - ampu­tálni kellett. Az idő lett az alpinista veszte Miskolc (EM - BA) - Mindent megtettek a bajba jutott magyar hegymászó felkutatásá­ért a szlovák hegyimen­tők. A mostoha időjárás miatt nem akadtak a nyomára. Igaztalanul vádol tehát, aki azt ál­htja: azért hagyták sor­sára a Magas-Tátrában szerencsétlenül járt fér­fit, mert az magyar volt. Lehóczki László, a Miskol­ci Speciális Felderítő és Mentőcsoport vezetője vet­te a védelmébe e szavak­kal szlovák kollégáit. Sze­mélyes tapasztalatai mon­datták vele mindezt: a miskolci csoport öt tagja a polgári védelem támogatá­sával a múlt héten a Ma­gas-Tátrában járt. Eleve­nek és holtak felkutatásá­ra kiképzett kutyáik mun­káját ajánlották fel, s a kapcsolatot szerették vol­na felvenni a Tátrai Nem­zeti Park hegyimentőivel. Lehóczki Lászlóék azóta egy itthoni országos rádió­műsorban megkapták a magukét. Azt állították ró­luk, hogy félcipőben, hegy­vidéki viszonyokra felké­születlenül érkeztek, s hogy pincsivel próbáltak nyomot keresni. A férfi ál­lítja: ebből semmi sem igaz. Csoportjuk felszere­lését a szlovák hegyimen­tők elismeréssel illették. A miskolciak között volt pro­fi alpinista is. A velük uta­zott két kutya egyike né­metjuhász, a másik welsh terrier, ami kistermetű ugyan, de semmiképpen Lehóczki László a speciális nyomkereső kutyákkal a Magas-Tátrában. Segítségükre nem tartottak igényt. nem téveszthető össze a pincsivel. Az apró négylá­bú ölben tartva, a hó fel­színéről is képes szagmin­tát venni. Hogy ezt a ké­pességét a Tátrában nem kamatoztathatta, az nem a miskolciakon múlott.- A szlovákok barátságo­san fogadtak bennünket, s készségesen tájékoztattak a mentés mozzanatairól. Azt sem titkolták, hogy alapszabályuk nem teszi lehetővé külső erők igény- bevételét. Erre nem is volt szükségük: nagy rutinnal és helyismerettel rendelke­ző, összeszokott szakembe­rekről van szó, akik min­dent megtettek a magyar hegymászóért. A mostoha időjárás az oka, hogy las­san haladtak, s nem jutot­tak eredményre - mondta lapunknak az azóta haza­tért Lehóczki László. Mint megtudtuk: meg­jósolhatatlan, hogy elóke- rülnek-e valaha a magyar hegymászó maradványai. Az viszont tény, hogy a most felfüggesztett kuta­tás során két, korábban szerencsétlenül járt és az idő tájt hiába keresett al­pinista csontjaira buk­kantak. A NATO-nagykövet igenei Érdekérvényesítés nem létezik áldozatvállalás nélkül Miskolc (EM - SZK) - Megyénk vendége volt tegnap a Magyar Köz­társaság brüsszeli NA- TO-nagykövete, Simo­nja András. Ez alkalom­ból nyilvános sajtóbe­szélgetésre invitálták - a megyei közgyűlés el­nökével, Gyáürfás Ildi­kóval együtt - a Magyar Rádió Rt. Miskolci Szerkesztőségébe, aho­vá a megyei lapok kép­viselőit is meghívták. A téma természetesen - a közelgő népszavazásra is tekintettel - a NATO- csatlakozás volt. Amikor a NATO felé hala­dunk, hosszú távra kíván­juk garantálni Magyaror­szág biztonságát, védel­mét - jelentette ki Simo- nyi András. Hozzátéve: erősebbek lesznek a hatá­raink, de a NATO-tagság a gazdasági megerősödé­sünknek is feltétele. A nagykövet válaszolt a csatlakozás magas költsé­geivel éivelők, illetve a ha­zai nukleáris fegyvertelepí­téstől, valamint a magyar katonák külföldié küldésé­től félő ellenzők táborának felvetéseire is. Elmondta: egyrészt bármilyen más megoldás - akár a semle­gesség, akár egy másfajta csoportosulásban való rész­vétel - sokkal drágább len­ne számunkra. Másrészt pedig Európa biztonságát hosszú távon is a NATO fogja meghatározni. Emlé­keztetett arra: Boszniában a NATO nélkül ma sem lenne béke. Azt is határo­zottan leszögezte: senki nem hozhat Magyarország hozzájárulása nélkül olyan döntést, hogy magyar kato­nákat külföldre küldjenek. Lapunk egyik kérdésére válaszolva a nagykövet el­mondta: amennyiben a népszavazás eredménye a csatlakozásról nemleges eredménnyel járna, az ne­gatív hatással volna az eu­rópai uniós csatlakozá­sunkra is. Felvetésünkre: a meg­győzésben segíthetne, ha a negatívumokról, így a költségekről is nyíltan be­szélnénk, Simonyi András kifejtette, bizonyos fejlesz­tések elkerülhetetlenek, de nem minden eztán je­lentkező költséget kellene a NATO-csatlakozás szám­lájára írni. A tagsági díjjal, vagyis a NATO-költség 0,65 százalékát kitevő 10-11 millió dollárnyi ki­adással kapcsolatban je­lezte: ezt az összeget ki le­het gazdálkodni egy kevés­bé pazarló katonai költség- vetéssel, átgondoltabb be­szerzésekkel. Ez azzal az előnnyel is járna, hogy végre az állampolgárok számára átlátható lenne: mennyi megy el fegyverek­re, mennyi kiképzésekre, szociális célokra. Gyertyagyújtás a színészekért Miskolc (MTI) - Vasár­nap gyertyagyújtással tisztelgett az elhunyt mű­vészek emléke előtt a Mis­kolci Színész Emlékház Egyesület tagsága és a vá­ros színházszerető közön­sége. A Színész és Szín­háztörténeti Múzeumban tartott megemlékezésen idézték annak a hatvan je­les miskolci színésznek az emlékét, aki a miskolci színpadokról távozott az örökkévalóságba. Égtek a gyertyák a színészmúze­um anyagát negyedszáza­don át gyűjtő és rendszere­ző Gyarmathy Ferencért Tűzkár az istállóban Felsőzsolca (ÉM) - Sike­rült megfékezniük a tűzol­tóknak azt a tüzet, ame­lyik tegnap - vélhetően az elektromos rendszer hibá­ja miatt - ütött ki egy fel- sőzsolcai istállóban. A kárt százezer forintra becsülik. Ne féljünk az oroszlántól?! Miskolc, Mezőkövesd, Ózd (ÉM - SZK) - Megyénkben aligha fordulhatna elő, hogy a lakás­ban tartott oroszlán egyszer csak megszökik, vagy a gazdá­jára támad. Mind ez ideig ugyanis sem a miskolci, sem a mezőkövesdi, sem az ózdi jegy­zőhöz nem fordultak vadállat­tartási kérelemmel. Igaz ez nemcsak az oroszlánra, hanem minden más vadállatra is. Csakhogy a budapesti orosz­lánhoz sem kértek engedélyt... Mint ismert: a fővárosban gazdájá­ra támadt egy oroszlán. Fejér Le­vente ózdi aljegyző a budapesti eset kapcsán elmondta: a jogsza­bály szerint minden, „házi” vadál­lat által okozott kár felelőssége a vadállattartót terheli, minthogy a vadállattartás a fokozott veszéllyel járó tevékenységek körébe tarto­zik. Egyedül abban az esetben mentesül a felelősség alól a tartó, ha a vadállattartás körén kívül eső és objektív, elháríthatatlan ok áll a háttérben. (Példaként említhető mondjuk a földrengés következté­ben elszabadult vadállat károkozá­sa.) A polgári törvénykönyv azon­ban nem részletezi, mely állatok tartoznak a vadállat kategóriájába. A megyeszékhely jegyzője, Szá- deczki Zoltán úgy fogalmazott: hál’ Istennek Miskolcon még kígyó tar­tására sem kértek eddig enge­délyt. Ez akár megnyugtatóig is hathatna, csakhogy Miskolc egyik jó nevű díszmadártenyésztője állít­ja: biztos tudomása van arról, hogy sok veszélyes állatot tarta­nak házi körülmények között a vá­rosban. A washingtoni egyezmény alapján kibocsátott engedély csak a védett állatok kereskedelméhez kell, de például a kígyók közül sem mind védett, veszélyes pedig azok között is lehet. De jelenthet veszélyt a sikló is, vagy a madár­pók, s azok a skorpiók, amelyeket még a volt Szovjetunióban dolgo­zók csempésztek át sokszor gyu- fásskatulyában a határon. Aki viszont erre kapható, az nyilván nem folyamodik jegyzői engedélyért - vélekedik Molnár Attila, a Miskolci Vadaspark igaz­gatója. Ő egyébként - mint mond­ja - nem is ismeri a vadállat kate­góriáját. Úgy tartja: vannak vadon élő állatok, de azok általában ter­mészetes környezetükben nem je­lentenek veszélyt. A probléma akkor kezdődik, mi­kor sznobizmusból valaki elhatá­rozza, hogy kiemeli őket ebből a környezetből. Végső soron tehát ezektől az emberektől kell félnünk. Jóllehet az igazgató is sürgeti az állatvédő törvényt, amely legalább világosan szabályozná az állattar­tás kereteit, azonban csodát attól sem remél. (Példaként elmondta, tájékozódott arról, hány - tiltott - pittbullt tartanak nyilván az or­szágban: összesen kettőt, azok kö­zül is csak az egyik ivartalanított.) Szerinte az igazi áttörést az jelen­tené, ha az emberek tudatában meg se fordulna, hogy a természet törvényeit áthágják. .Akinek feles­leges pénze van, s azt mindenképp az állatokra akarja fordítani, job­ban teszi, ha valamely állatkertet segíti, fejleszti vele.”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents