Észak-Magyarország, 1997. november (53. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-10 / 262. szám
Észak-Magyarország SZÓLÁSTÉR 1997. Novkmbir 10., Hétfő □ Az Észak-Magyarország szólástér rovata NATO-igen, vagy NATO-nem Nagyon csodálkozom azokon, akik „váteszként” kijelentik, hogy Magyarországnak nincsenek ellenségei, Magyarországot senki nem készül megtámadni. Magyarország biztonságban van és lesz, legjobb nekünk a semlegesség. Én „körüljártam” gondolatban ezt a kérdést. Rávetítettem családi és baráti kapcsolatokra. Talán így közérthetőbbé válik mire jó egy olyan védőháló, mint a NATO. Sok házasság „egetverő” nagy szerelemmel kezdődik. Aztán ilyen-olyan okoknál fogva az érzelmek előbb unottá válnak, sőt van, amikor gyűlöletté fajulnak. Előbb csak „eszik” egymást, aztán van, amikor minden áron meg akarnak szabadulni egymástól. Akár gyilkosság árán is. S, ha nincs meg a megfelelő védőháló, akár a nagy-család részéről, akár baráti kapcsolatok révén, letámadja az erősebb a gyengébbet és kész a tragédia. Nézzünk egy mások kapcsolatot, a barátságot. Vannak, akiknél a barátság szent folyamatként működik, és kitart akár a sírig. Ám vannak barátságok, amik ideig-óráig szépen működnek, de csak addig, amíg nem jön valami „érdekeltség” a Janus- arcú barátságot imitáló egyik vagy másik félben. A barátságot még „imitálja”, de a másikat igyekszik lejáratni ismerősök, ismeretlenek körében. Hát a nagy politika is ilyen! Vajon azok az államok, amelyek ma nagy „szerelmet” vagy őszinte barátságot mutatnak, meddig lesznek szerelmetes barátaink? Nem hiszem, hogy ezt egyetlen politikus meg tudná jósolni! Ma már a semlegesség is inkább csak fogalom, mint valódi biztonság. Nem kell messzire mennünk, csak egyetlen szó és már görbén néznek ránk: Trianon. Hát ügy érzem, kell nekünk az a védőháló, amelyet most a NATO jelent. 77 éves vagyok. Se gyerekeim, se unokáim. Csak pótgyerekeim, pótunokáim vannak. De ennek ellenére a mások gyerekeit, a mások unokáit féltem a nem sok jóval biztató jövendőtől (csak az emberek klónozására gondolok, amiből szörnyetegeket is lehetne sokszorosítani.) Kell egy olyan nagy formátumú szervezet, ami védelmet nyújthat az egész világ számára. Mert „Mind a világért hull a könnyem, hisz elveszünk a gyötrelemben....” Ki-ki gondolkozzon józanul és az emberiség jövőjét tartsa szem előtt. Rácz Ilona Miskolc Új ruhában az Észak Kissé megkésve, de annál nagyobb megelégedéssel nyugtázom az Észak-Magyarország „ruhakollekciójának” változását. Bevallom, húztam, halasztottam az újság elemzését, várván,, hogy mind több és több színes fotó jelenjen meg. És nem hiába vártam. Ugyanis örvendetesen nem „gyászos” az Észak. Úgy értjük, nemcsak egy töredéke színes, hanem már a jelentősebb tudatnivaló és érdekes eseményeket is színessé, érdekessé tették. .Az újság tartalmasabb is lett. Népies. Megyénk lakói érdekes információkhoz jutnak, helyzetükről, jövőjükről és fejlődésünkről. Lassan már nem hinnénk, hogy a borsodi faluk közül egy is kimaradt volna, amelyről ne írtak volna pozitív vagy negatív oldalról. Örvendetesek a sportoldalak részletes tudósításai is, amelyek feltehetően injekcióként serkentik a vidéki sport további fejlesztését. Szükség is van rá, mert tudvalévő, hogy számos híres sportemberünk vidékről származik. Van azonban egy negatívum is. Szűk társaságom több tagja is úgy látja, hogy a hétfői számokban megjelenő cikkek elmosódnak. Az egész héten felvetődő családi gondok, problémák miatt az értékelésére, reflektálására nem kerül sor. Az olvasói panaszoknak, reagálásoknak, köszöneteknek nagyobb hatása lenne, ha például csütörtökön jelennének meg, jobban hatnának, még szombaton és vasárnap is „élnének”, amikor jut idő azok kitárgyalására, értékelésére. Nyíri Kálmán Miskolc (Köszönjük az értékelő sorokat. Több hasonló tartalmú írás közreadására nem volt lehetőségünk, ezért most köszönjük meg mindazok levelét, akik gratuláltak lapunk megújulásához, illetve ezzel együtt megfogalmazták véleményüket, elvárásaikat, kritikai megjegyzéseiket. Tapasztalatunk szerint hétfői jelentkezésünknek is jó a visszhangja. Sok levelet kapunk bőven van miből válogatnunk összeállításainkhoz. A szerk.) Salakhegyek a csillagos égig? Mielőbb rekultiválni kell a salakhegyeket! „Rossz szomszédság - salakátok” címmel jelent meg riport a lap október 25-i számában, több téves nézetet tartalmazó nyilatkozattal. A cikk apropóját Barna István kerületi képviselő interpellációja jelentette, mely a városi közgyűlésen hangzott el haladéktalan intézkedést kérve a salakhalna elviselhetetlen környezetszennyezése tárgyában. Mint ismeretes, a diósgyőri kohászat utolsó kohója is befejezte több hónapja működését, ma már csak egyetlen elektrokemence salakját kell fogadnia a halnának, s érthetetlen módon soha nem tapasztalt, fel- tomyosult hegyeket képező salakmennyiség szűkíti le a horizontot, téli időszakban elfogva a napot is a halna alatti lakótelep elől. Nyáron az Eurofém Kft. vette birtokba a kohászat eme szemétdombját, első intézkedéseként munkagéppel vandál módon kitördelve a hatósági rendeletre, társadalmi munkával telepített, már tekintélyes zöld sávot képező nyárfákat, cserjéket, fittyet hányva a lakosok tiltakozására. Azután nagy sietséggel bejelentés nélküli hadiállapotot idézett elő sorozatos fülsiketítő robbantásokkal, gátlás nélkül repesztve a dobhártyákat és a közeli és mesz- szi környék házainak falait, ablakait. A régi kohászati gyárőröket kommandósoknak tűnő kutyás őrző-védő csapattal cserélte le, akik távcsövezéssel pásztázzák a lakótelep udvarait, a lakosok szinte fogolytáborban érzik magukat az állandó fegyvereskutyás őrző-védők láttán... A cikkírónak nyilatkozó ügyvezető igazgató, Schweickhardt Gyula nem érti, hogyan épülhetett lakótelep az ipari üzem kerítésétől pár méterre. Ebből kitűnik, nincs tisztában a vásárolt terület eredetével, kialakulásával. Hogy is lehetne, hisz fiatalember, természetesen informálódhatott volna. A valóság az, korabeli térképek tanúsítják, hogy a salak- halnát körülvevő városrész utcái már akkor is szerepeltek a térképeken, amikor a diósgyőri kohászat még a Bükk-hegység- ben működött. Az ügyvezető igazgató talán azt sem tudja, hogy a rendszerváltás előtt a városi tanács beszüntette a külső öntést, elrendelte a halnai rézsű rekultivációját, melynek első lépcsője volt a fatelepítés. Valószínű, azt sem tudja az új tulajdonos, hogy pár esztendeje a nyugatnémet Mayer cég szinte lakótelep szintig átforgatta az egész halnát és kitermelt belőle minden értékesíthető fémet. Ha tavasszal megkezdi az átforgatást, ugyancsak csalódás éri, nem nyeri ki a gépköltséget sem, viszont a művelet ismét óriási környezetszennyezéssel járna, melyet a lakótelep már el nem viselhet. Lényegében most már változott a kép. Nem az állami gyár végzi a halnai tevékenységet, hanem egy magáncég, mely nem engedheti meg magának a szomszédos lakótelep létének semmibevevését. Ma már szigorodnak a környezetvédelmi előírások, az Európai Unió is megköveteli a betartását. Az a hír jáija, hogy az új tulajdonos nem vállalta a rekultivációt, csak saját haszonszerzési célzattal kibányássza az értékesíthető hulladékokat, azután feltúrva itt hagyja, mint ahogyan a kohászat adta át rendezetlenül a szemétjét... Schweichardt ügyvezető igazgató a riportban kompromisszumkészségéről tett tanúbizonyságot. ígérte, hogy öt éven belül megoldódik a probléma, de eddigi működésükből csupán az látszik, hogy a halna egyre nő, a markolós-tolólapos munkagép állandóan dolgozik, sokszor még éjjel is, zajával, porával zavarva a környék nyugalmát. A kohók leálltak, ma már csak egy 80 tonnás elektrokemence salakját kell fogadnia a halnának. Ezért érthetetlen ez a lázas sietség, a 24 órás salakmozgatás. Sokat segítene a helyzeten, ha az új tulajdonos figyelembe venné, hogy emberek élnek a halnai rézsű alatt, akiknek a házai elértéktelenedtek éppen a salakhalna léte miatt, ide láncolódtak ezen város csúfító szeméthegyéhez, ehhez a százszor is elátkozott szomszédsághoz. Éppen ezért a lakótelepnek elege van a halnából, az olyan szakértői véleményekből, mely szerint a sorozatos robbantásoknak nincs köze a lakóházak állagához. Jövőre választások lesznek. Azon képviselőjelöltek számíthatnak az érintett lakókörzet voksaira, mind parlamenti, mind önkormányzati szinten, akiknek programjukban szerepel a salakhalna megnyugtató módon való rendezése, mielőbbi rekultivációja. Kriston Béla Miskolc A salakhegyek újabb környezeti ártalmak forrásai Fotó: Bujdos Tibor Az én biztos jövőm pártja - kék Közelegnek a választások, ezért szerényen úgy döntöttem, jelöltetni kívánom magam. Természetesen az általam alapítandó Kék Párt keretein belül, aminek jelszava: „Rám szavazni kék”, hogy megvalósíthassam új társadalmi rendszeremet, az egoizmust. A többpártrendszer megmaradhatna. A kék szín minden árnyalatát képviselné egy-egy párt, központi kasszával, melynek kulcsa, a demokrácia további biztosítása érdekében, nálam lenne. Programom oly kitűnő, hogy azon csak rontani lehetne, javítani nem. Először is garantálnám minden magyar állampolgárnak, hogy hatalomra jutásom esetén a legmagasabbra emelném az életszínvonalat - családtagjaimnál. A korrupcióra azonnal lecsapnék, és kőkemény szigorral elsöpörnék minden olyan visszaélést, sikkasztást, amiben nem lennék érdekelt. A nyugdíjkérdést is megoldanám. Egyszerűen megszűntetném a nyugdíjazást, s nem lenne többé kisnyugdíjas. A munkanélküliség is megoldható egy csapásra, ha eltöröljük a regisztrálást, statisztikailag bizonyítható lenne a foglalkoztatottság. Földkérdés nálam egyszerűen nem létezhet. Mindenki kapna egy cserép földet, amibe azt vethetne, amit akar, a többit külföldieknek eladnám. A szegény nagymenő vállalkozók válláról levenném a különféle adók, kifizetési kötelezettségek terheit, hogy még többet tudjanak csalni, így segítve hazám felső valahányezrének mint „rétegnek” kialakulását, akikre majd jövőnket lehet építeni. A szomszédaimat pedig addig heccel- ném, amíg a NATO mellett még egyéb nemzetközi segélycsapatok behívása is szükségessé válna. Itthon amnesztiát hirdetnék, mindenkit azért mégsem engednék ki. A tolvajok lakat alatt maradnának, mert piszokul utálom, ha rajtam kívül más is lop. Bevezetném a kisebbségi törvényt, miután családom a lakossággal szemben kisebbségben van, akaratukat törvényesíteném. Lehetőséget biztosítanék mindenki számára, hogy őszintén elmondhassa véleményét a Központi Sóhivatal üzenetrögzítőjére, amit az arra hivatott, megfelelő szakemberek még aznap letörölnének a telefonálóval együtt. A parlamenti üléseket a tv főműsoridejére tűzném, és élőben közvetíttetném minden csatornán keresztül. A felszólalásokat a büfé helyiségében engedném hallatni, míg a kantint az ülésterembe helyezném, hogy minden képviselő kényelmesen tudjon lazítani, amíg én jóízűen alszom. S a nép, az istenadta nép? Ha eddig tűrt, akkor tűrhet nyugodtan tovább is. Kletz László Miskolc Kevesen voltunk - vagy újra többen félnek? Tisztelgés 1956 emléke előtt Fotó: Vajda János Miről is van tulajdonképpen szó? Egy talán apróságról, egy gyöngyszemről a napokban ünnepelt magyar forradalom ünnepségsorozatából. Október 22-én este a Minorita templomban meghirdették az esti ökumenikus istentiszteletet. Szép is volt, minden keresztény egyház képviselőjének szavaiban az akkori időszak képei, a hősök iránti tisztelet és a megemlékezés megható mondatai. Akkor hát mi a baj? Az, hogy az elmúlt évekhez képest kevesen voltunk. Nem tudom miért, lehet, hogy beállt a közömbösség, ahogyan ezt sokan állítják, lehet, hogy egyre többen újra félnek! A szertartás után kivonult a maroknyi résztvevőség a templom előtti Hősök terére, és ott gyertyát gyújtott az igaz ügyért elhunyt hősök emlékére, lehet, hogy eltúlzom gondolataimat, de talán elvárta volna az ott lévő néhány ember - aki még tiszteletben tartja ezt a szent ügyet (nem képmutatással) -, hogy a templomban a szertartáson részt vevő polgármester úr néhány szót szóljon azokhoz, akik igazán őszintén gondolták ezt a megemlékezést. Lehet, hogy igen.’ Ma, amikor az uralmon lévő elvtársakból urakká alakult társaság semmibe veszi több mint 300 ezer ember véleményét, hivatkozva arra, hogy a bejelentett, de be nem tartott ígéreteik alapján több mint 3 millió embert képviselnek. Én ilyen körülmények között szégyellném magamat. Ezek az elemek, hajói hallottam a rádióban, leváltották az Országos Választási Bizottság elnökét, aminek következményeként lemondott a szervezet titkára is, gondolom, nem véletlenül. Módosítani kívánják az Alkotmányt, a választási törvényt, és mindent hadba akarnak állítani, hogy most még kétharmados többségüket kihasználják a saját hatalmuk fenntartása érdekében. Ezért nem csodálom, ha egyes emberek félnek. Én Kassán a rádiónál drukkolva éltem át az eseményeket. Mégis hagy mondjak el egy általam átélt, nagyon szép és szerintem említésre méltó eseményt. Én abban az időben egyetemista voltam, a kassai kohómémö- ki karon tanultam. A véletlen hozta úgy, hogy 1956. október 25-én csütörtökön este a szokásos módon a bányász- és kohászkarnak közös KISZ taggyűlése volt. A taggyűlés a szokásos módon zajlott, míg az egyik bányászkolléga nem javasolta: „Magyarországon jogos követelmények miatt sok egyetemista meghalt, ezek tiszteletére tartsunk egyperces csendet.” Felállt a két kar jelen lévő tagsága és egyperces csenddel tisztelgett. Ezt követően az elnöki asztalnál ülő megyei küldött (valószínűleg végiggondolva, miért is állunk néma tisztelettel) megtámadta a javaslatot tevő kollégát. Énnek védelmére felszólalt egy másik bányászhallgató, aminek következtében sürgősen berekesztették a taggyűlést. Tudom, hogy mindkét bányászkolléga szlovák fiú volt, tudom, hogy egy szót sem tudtak magyarul, mégis büszke vagyok arra, hogy ennek a jelenetnek tanúja és résztvevője lehettem. Sajnos a nevükre már nem emlékszem, de azt tudom, hogy 24 órát kaptak arra, hogy az egyetem területét elhagyják, és ezt követően egy ideig mi az egyetem épületeibe géppisztolyos felügyelők, kapuőrök kíséretében jártunk. Ma, mikor azok, akik aktívan részt vettek a forradalom szétverésében, szemrebbenés nélkül képesek koszorúzni a hősök emlékművei előtt, akik haláláért talán ők is felelősök, szégyellem magam, mikor arra gondolok, hogy vannak olyanok, akik újból félnek, és nem mernek részt venni, vagy közömbösségből, vagy félelemből az ilyen meghitt megemlékezéseken. Kevesen voltunk és talán megint vannak, akik félnek! Martoncsik Géza Miskolc ÜOYFÉL- ÉS JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT Szerkesztőségünk ügyféiszoigálata minden (léten szerdánként délelőtt 9-12 óráig áll olvasóink rendelkezésére a Sajtóház II. emeletén a 221 -es szobában. Jogsegélyszolgálatunk a jövő hétfőn (november 17-én) délután 4-6 óráig a Sajtóház II. emeletén a 212-es szobában áll olvasóink rendelkezésére. Tanácsokat és felvilágosítást ad Demeter Lajos ügyvéd. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szóláslér rovatban megjeleni írások nem feltétlenül a szerkesztőséi; álláspontját tükrözik: A rovatba beküldött leveleket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe véve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A személyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelenhetnek meg. Kérjük olvasóinkat, hogy a hitelesség érdekében véleményükhöz adják teljes nevüket, és csak kivételesen, személyiségük valós védelmében ragaszkodjanak nevük elhagyásához vagy rövidítéséhez.
