Észak-Magyarország, 1997. november (53. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-08 / 261. szám
Amikor 1972-ben tizenhat év után ismét megpillanthatta szülővárosát, Debrecent, azt hitte, álmodik. A cívis családból származó világhírű zongora- művész és karmester érzelmi kötődése a városhoz még ma is nagyon erős. DOMBROVSZKY ADAM A harmincas-negyvenes években családjának meghatározó szerep jutott Debrecenben. Édesapja 1945 után földművelési államtitkár lett, nagybátyja éveken át polgármester, 1944-ben az Ideiglenes Nemzet- gyűlés idején a Ház elnöke is volt, anyai nagyapja pedig Baltazár Dezső református püspök. Ma svájci állampolgár, háza Londonban van, s 1992 óta a Magyar Rádió főzeneigazgatója.- Életem legfelhőtlenebb aranykora fűződik Debrecenhez - emlékezik vissza az 1938 és 45 közötti évekre. - Ott laktunk a Nagytemplommal szemben a Püspöki Palotában, s ha reggel kinyitottam a szemem, az ágyból láttam a tornyokat. Nekem mindig a legkülönlegesebb városnak maradt meg, s ál- “*r maimban is mindig Debrecen jött elő, nem Budapest, ahol 1956-ig szintén éltem tizenegy évet. Gyönyörű volt az Emlékkert, a Csokonai-szobor és környéke, a fasorok, amelyek a Nagyerdőtől a Nagyállomásig vezettek. Szomorú, hogy azóta a városépítők oda nem illő házakat terveztek a régi Debrecenbe.- Miért kellett 1956-ban elhagynia azr országot?- Édesapám a Kisgazdapárt politikusa volt, s annak is a jobb szárnyához tartozott. így aztán a kommunisták hatalomra kerülése után kizárták a parlamentből. A forradalom alatt a Sulyok-pártot akarták felújítani Szabadság párt néven, ezért november 4. után lefogták, börtönbe zárták. Szerencsére Antwerpenbe volt meghívásom december 2-re. A belga királynő járt közben annak érdekében, hogy szüléimét is utánam engedjék.- Ön foglalkozik politikával?- Soha nem érdekelt. Az egész családom politizált, s én azt tapasztaltam: a politika nem váltja meg az emberiséget. -És a zene?- Gyermekéveim során Debrecenben nyílt meg az a csodavilág, amit a zene jelent azóta is számomra. Ez mágia, amely külön- létállapotba képes az embert. A ze- engem ebbe a világba átvezetni. Mindig féltem az unalmas délutánoktól és estéktől, s a zene révén ettől menekültem meg. Rengeteget szoktam álmodni. Almomban tudok repülni, fantasztikus dolgokat művelni. Éber' állapotban a zene tesz erre alkalmassá.- Vannak-e műfaji korlátái a zenében?- Énrám például nem hat a dzsessz, de tudom: sok embert éppen az varázsol el. Az úgynevezett komolyzenén kívül megérintett a Beatles zenéje. Zseniálisnak tartom a Rózsaszínű párduc című rajzfilm 4 Szemtől szemben Vásáry Tamás kísérőzenéjét. Újév napjára Bonnba van meghívásunk a rádiózenekarral, és a délelőtti koncerten Johann Strauss- és Lehár-művek szerepelnek a programunkban. Húszéves koromban mint hivatalos zongorakísérő sok operettet is játszottam.- Tudna boldogulni a mindennapi életben? Mivel foglalkozna, ha nem zenélhetne?- Akkor is hallgatnám a zenét, és írásra adnám a fejem. De ha a művészetet „nem választhatnám”, akkor lélektannal vagy vallástannal foglalkoznék. Látja: itt is a révület állapotát keresem.- Mint a drogosok.- Ha nem tudnám, hogy ártalmas, akkor bizonyosan drogos lennék vagy alkoholista. Ez utóbbit a májam sem engedi. De nem tagadom: a zenében tulajdonképpen a drogot keresem. Azt az állapotot, amit létre tud hozni.- Más módon nem is érhető el ez az állapot?- Dehogynem. Például azáltal, hogy kimegyek a természetbe. Vagy a szerelem is rendkívüli állapotot idéz elő. Hároméves koromban voltam először szerelmes, s azóta is szinte folyamatosan.- Gondolom, a művész életmód igazán alkalmat is teremtett rá.- Félre ne értsen: nem kalandokról beszélek. Az egészséges férfinak persze hogy rögtön megtetszik a szép nő, de én a nagy lángolásokról beszélek. Harminchárom éves koromig szinte nem is értem rá semmire. Egyik városból a másikba utaztam koncertezni. Ha valaki megtetszett volna, másnap már máshol voltam. Akkor, 1966-ban az különleges találkozás volt a feleségemmel.- S őt nem zavarta, hogy Ón ilyen „szerelmes típus”?- Amíg együtt éltünk, éppen őbele voltam szerelmes. Nagy tragédia volt nekem, amikor négy évvel ezelőtt meghalt. Nehéz ebben a korban már az embernek magára maradni.-Bizonyára nehéz is erről beszélni.- Akit ezek a részletek érdekelnek, majd a könyvemben elolvashatják. Az életregényemben már a háromezredik oldalnál tartok.- Mikor akarja kiadni?- A halálom után. Tudja, ha ezekről a dolgokról kezdenék igazán intim beszámolót adni, utána nehéz lenne kiállni a pódiumra. A képen: Vásáry Tamás nem karmesteri pálcával, hanem díszpolgárrá avatásának debreceni ünnepségén. Fotó: Horváth Katalin WWW Dr. Vásáry Ildikó (1947-1994) Németország angol megszállási övezetében született. Szüleivel és testvéreivel 1949-ben került ki Brazíliába. 1967-ben Svájcban házasságot kötött Vásáry Tamás zongoraművésszel. 1969-ben Londonba költöztek, ahol az egyetem szociálantropológiai fakultásán 1983-ban szerezte meg doktori oklevelét. A londoni egyetem kutatócsoportjának volt a tagja. Magyarországon többször végzett szociálantropológiai kutatásokat, amelyek eredményeit folyóiratokban és könyvben publikálta. Magyarul írott esszéit a veszprémi Új Horizont közölte. Munkáiból válogatást jelentetett meg a Magyarok Angliai Országos Szövetsége. Ebből a kis kötetből választottuk ki írását, amely úgy szól ékes magyar nyelven, hogy szerzője soha nem élt az anyaországban. Vásáry Ildikó: Mire szabad emlékezni? (Részletek) Éppen a napokban volt itt a kis unokám, ő is kérdezett, hogy mire emlékszem a régi időkből. Mondom aztán neki, hát semmire, nem tudom... nem tudom, mire szabad emlékezni. ..” Gyürköli Bakos néni a zsebkendőjét, örökkön könnyet vár a szeme. Hideg is van itt a konyhában, én is meg vagyok már gémberedve az üldögéléstől, mered rám az a néhány sor, ami jegyzetfüzetem lapján árvul - „Mire szabad emlékezni...” Milyen remekül határozza meg Bakos néni, ezt érzem, amióta a faluban vagyok szociálantropológiai adatgyűjtésen. Ismerem valamelyest a falut, betértem már majd minden házba, és nem leltem elutasításra sehol sem. Az 1970-es évek végén vagyunk, már nem elképzelhetetlen, hogy magyar származású külföldi kutató szabadon járjon-keljen egy faluban, adatot gyűjtsön, firtassa a falu múltját, jelenét. Egy izgat mindenkit: nem vagyok-e valamilyen újsággal kapcsolatban? Rossz tapasztalataik voltak. Ugyanakkor nagyon szívesen beszélnek magnóra, valahogy úgy érzik, a rádióba kerülnek be, és attól nem tartanak úgy, mint a sajtótól. A városi ember könnyen képzel falura nyugodalmas idillt, s rohanó urbánus életmódját vádolja testi bajaiért. Nem találtam falun Árkádiát. Görnyedt hátakat, riadt magányt, tanácstalanul zsebkendőt gyűrködő kezeket, fájó tagokat és fájó emlékeket. Erzsiké néni már jó órája beszél. Sor került minden unokára és fájdalmas nyavalyára, és már azt is tudom, hogy Sándor bácsi, amíg élt, milyen rossz természetű volt, sokat járt kocsmába, és bizony csak a két hold szőlő miatt vette el Erzsiké nénit hajdanában. No meg azt is tudom, hogy a Gyuri gyerek börtönben is volt néhány hónapig, és veri a feleségét. Szede- lődzködök, Erzsiké néni kikísér, de a beszédfolyam megszakítatlan, már nem is figyelek, megadással várom, hogy közbeszúrjam búcsúzó szavaimat. De a kapunál mintha új lendületet kapna.- Hát igen, meghalt a Szegedi a múlt héten, de alig vótak a temetésén. Mer ugye mindenki emlékszik ám, hogy mit csinyált az itt annak idején. Úgy hívták, hogy padlásseprő. Felment a padlásra, aztán mindent evitt. Mer ugye ő volt az ellenőr, aztán azt se hagyta, hogy a Sándor emitt a szomszédba levágja a disznót, pedig nem vót azoknak mán mit enni. Na ez meg itt, a csibész, aki itt jő, ez elitta mán az eszét is. Nézze meg, hogyan él ez. Ennek az apja kapar- tatta le innen a Cseri-házról a családi címert. Mer más dolga nem vót, ugye. Na de aztán leváló tták. Mindenki azt akarta, hogy a Sándor legyen a tanácselnök. Na nem az lett, de az a csibész sem maradt ott. Na meg nézze meg azt a házat. Hát azok a Keresztesiéknél vótak cselédek. Na de aztán brigádvezető lett, aztán most nézze meg, milyen háza, meg ott a kocsi az udvarba... A hegyen, a szőlőben ismét más szavak kívánkoznak a nyelvre. Itt leolvadnak a tilalmak, csípősen, sőt erősen fűszeresen perdül a szó, mintha Bacchus istenség maga idézné meg a mindenkiben rejlő huncutot. Már délutánba hajlik, amint a pince előtt üldögélünk, a nagy ebéd után, meglehetősen kilazítva a jó fehér borocskától, és Kisné pergő szavai mintha egyenesen a borból gyöngyöznének elő.- Hát kérem, éppen ma reggel rendeztem el az ágyat nálunk, mer ugye új sezlonyt vettem, aztán nem fért el a szobába, át kellett rendezni mindent a férjnek, mer ugye öreg az, de még férfi... hajj emlékszem én még kisjány koromba, vótam olyan tizennégy éves, osztán a Csiky János kéri, hogy gombojam be néki a hózentrógert, osztán odaszól: áll a ..., hova dugjam? mondom neki, hát a kutyájába, oda e! Osztán megyek haza, mondom az anyámnak, hogy mit mondott az a Csiky, az meg mondja vissza a feleségének, hát az nem hiszi, nem olyan ám az én férjem... jajj, de buta vótam, ha akkor nem azt mondom, tán gazdag is vagyok ma már. Akkor azt hittem, hogy nagy bűn az, most meg mán nem kell senkinek, megöregedtem, most csak ezzel a két kezemmel keresek e! Hajj, vót itt nagy féltékenység, emlékszem, amikor a Király Sanyinak tetszett a Mikoné, aztán kinn a pusztán hordták a zsákokat, odament a Mariska meg a Mikó, aztán vót nagy verekedés!■ Na hát az a Havasné... mer ugye az Imi ment se gélni a Nádasnak meszel keverni este, hát aztán a Havasné odamegy hozzá este, aztán lekever neki két olyan pofont, hogy majd kimegy a szeme: -Jössz te haza azonnal. Hát az én fiam ezt nem hagyná, úgy odakenné a falhó, hogy csak úgy csattan... mer- Mondja a Havasné - mit segélsz te a Nádasnak? De hát pedig úgy kell, mert az csak úgy segél vissza... nem megy az úgy, hogy csak úgy kérni valamit... ott vót az én fiam is meg a Fekete Gyuszi, na de annak a nadrágját aztán nem mosta ki a felesége, aszongya, vetkőzz le csak kinn, aztán fogta az egészet és belevágta a tűzbe... nem mosta ki... na talán a Havas Palinak kimosta vóna. Na ugye a Havasné, az a vén kurva úgy tele van pénzzel... azt agyon lehetne rugdosni, azt sem érezné, úgy ki van bélelve... Aztán nagyra van vele... A szőlőhegy mindennapi dolgos magányában azonban nem a pogány mámor istenség a házigazda. Amint felballag nap mint nap a szőlősgazda a hegyre, egyedül van jórészt, maga mögött hagyja a családi ház gondjait úgy, mint a falu utcáin kerengő szóbeszédet.- Látja, az ott a Derékhegy, szép erdő volt ott még, amikor én gyerek voltam, amott meg az Öreghegy, ott vótak a legszebb szőlők, az meg a Sokrony völgye, ott van aztán feljebb az a rom. Valami vár vót ott régen... Mer ugye itt nemesek laktak, aztán védték a várat. Feláll Pákozdi bácsi, hogy jobban mutassa, merre volt a rom, húzza a táj szépsége is.- Hát ezt tudja-e? „ Vén torony áll a rónaság felett.. Letűnt századba visz a képzelet. „Kevélyen néztek hajdan e falak...”, na nem tudom tovább... Ajjaj, hát mé nem ment az a Hunyadi Bécsig? Meg a háborúba mér nem vertük meg a szerbeket? Minden annak a Ruszveltnek meg a Klemanszónak a hibája... Hogy megváltozott a világ! Hát nézze, hát kihal a nemzet! Az a sok família, mind kihaltak. Egykéztek. A Varga Zsigmondéknak hat generáción át egy gyereke vót! És az utosó háromnak meg mind lány. A falu alsó végibe nyolc ház van, ahol csak egy öreg lakik. Ha azok kihalnak, üres lesz mind. Aztán ho! a nép, aki ezt a fődet megdógozza? És mit csíny ájjunk ebbe a nagy szárazságba? Nézze meg, hát a búza az ürgének a gatyakor- cáig sem ér! Úgy van a mondás, „lehet suvic- kot szarni, de csizmát fényesíteni vele nem lehet!" Annyi kemikáliát használunk ma, régen meg nem kellett más, csak a rézgálic. Legalább tízfajta madarat nem látok mán évek óta. Nem tudom, mit hoz a jövő. Apámnak még vót sok jó földje, nekem meg mán csak ez maradt... Pákozdi bácsi csendesen matat, időnként elüldögél, nézi a tájat - de a múltat látja. i WM Ü-\Megjelenik kéthetenként Kiadja az Inform Stúdió Piacz Kft. felelős szerkesztő: Túri Gábor Postacím: 4001 Debrecen, Pf.: 72 Telefon: (52) 410-587; Fax: (52) 417-985. E-mail; turi@npbzjscomp.hu HhShBHh Maksai János: Elhagyott tanya 1
