Észak-Magyarország, 1997. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-01 / 229. szám

1997. Októrir 1.. Szerda Észak-Magyarország Száz éve szól az Elek-hegedű A zenérő! és a zeneszerszámokról a miskolci hangszerkészítő dinasztia boltjában Elek Szilvia és fia, Szabó Norbert Fotó: Dobos Klára Miskolc (ÉM-DK)-Sok hangszer már a gyárból kikerülve javításra szo­rul. Vagyis nem egé­szen javításról beszél a miskolci szakember, in­kább valami olyasmi­ről, hogy lelket kell le­helni bele. Kicsit szeret- getni, ,játszhatóvá” tenni, szépen behangol­ni. Hogy ne csak élette­len fadarab legyen...- Az Elek család régi hangszerkészítő dinasztia Miskolcon - kezdi Elek Szilvia, az alapító (szintén zenész) unokája, akinek fia már a negyedik generációt jelenti az id. Elek Sándor által elkezdett munkában.- Nagyapám 16 éves volt, amikor letette hangszerké­szítő vizsgáit, és megnyi­totta a boltot. Enunek most éppen száz éve. Hát innen indul a történetünk... A nagyapa azonban an­nak idején csak vonós­hangszereket készített: az Elek-hegedűk ma is ismer­tek a szakmában. Első rá­nézésre talán kicsit nyú­lánkabbak, mint mások ál­tal készített társaik. A hangját - elfogultság nél­kül - gyönyörűnek mondja Szilvia.- Nagyapa nagyon ér­tett a fakiválasztáshoz, és ezt „örökölte” az egész fa­mília. Ezen áll vagy bukik minden. Más fából készül a hangszer hátlapja, elő­lapja, sőt, a nyakához is meg a fogólapjához is más fa kell. És a fának nem minden része jó. Mi több­nyire jávorfával, fenyőfá­val dolgozunk, a vonók cseresznyéből, körtéből, a legértékesebbek rózsafából készülnek... Már a második generá­cióban történt némi „profilváltás”. Ugyanis di­vathangszerré vált a gitár.- Édesapám gyakorlati­lag minden hangszert javí­tott, és játszani is tudott rajtuk. Amikor édesapa meghalt, édesanya folytat­ta tovább a munkát, hi­szen közben ó is megtanul­ta a mesterséget. 0 jövő februárban lesz 80 éves. A korához képest most is elég sokat dolgozik, na­gyon szereti csinálni. A hangszerszeretetet nem lehet kitörölni az ember életéből. Édesapám keze mellett is ott volt az utolsó vonószőrözés, amikor el­vitte az infarktus. Szilviát három és fél éves korában vitték elő­ször a szülei zenedébe. Zongorát, szolfézst tanult, énekkarba járt. Aztán ké­sőbb más hangszerekkel is ismerkedett. Édesanyja szerette volna, ha zenészi pályát választ, őt viszont jobban érdekelte maga a hangszerkészítés. A debre­ceni egyetemen magyar szakot végzett, tanított is utána, de az elődök mun­káját nem adta fel...- Férjem villamosmér­nök - meséli tovább a csa­ládi történetet. - Ez azért is szerencse, mert közben bejöttek az elektronikus hangszerek: gitárok, szin­tetizátorok. A fiam - bár gépészmérnök - villamos­ipariban végzett, ő hangfa­lakat készít. Persze, hozzá a könnyűzene áll közelebb. De nekem az a vélemé­nyem, a zene olyan csodá­latos dolog, ami mindenki­nek az életében előfordul - vagy így, vagy úgy. Nem így kellene kiélezni a kér­dést, hogy a komolyzenét vagy a könnyűzenét szere­tem. A zenét! Ma tehát már mindenfé­le hangszert készítenek, legyen az vonós, ütés vagy pengetős. Van a kis üzlet­ben citera, mandolin, bala- lajka, amit el lehet képzel­ni. Mert fontosnak tartják a régi mesterekre jellemző üzleti szellemet: a vásárló az első. És ha valaki ha­waii gitárt keres, az itt ta­lálja meg! Ezért tartanak a legkülönfélébb alkatré­szeket is, hogy ha hoznak egy hangszert, ne kelljen azt mondani, hogy nem tudják megjavítani. Megrendelésre viszony­lag ritkán dolgoznak, hi­szen sokkal többe kerül az egyedi darabot megvenni, mint a gyárit. Nem mond­ja azt a gyáriról a hang­szerkészítő, hogy rosszabb lenne. Hajó anyagból van, és odafigyelnek a készíté­sére, szépen szólhat. De az egyedi mégiscsak más... A Stradivari titka? Ter­mészetesen voltak már a kezében különleges hang­szerek.- Hangszerkiállításokon, aukciókon, ahol édesapám hangszereit is bemutatják, sok különleges munkával találkoztunk Nem akarom gyengítem Stradivari tudá­sát, tényleg csodálatosak a hegedűi, de azért ebben a nagy hírben a reklám is erősen benne van. Persze, próbálkoztak ők is különbözni a többitől. A díszítésekben sok mindent lehet variálni. És ez meg­nehezíti a hamisítók dolgát is. Illetve ott van az a tit­kos jel, amit természetesen az Elek-család is használ... *- Sokszor a munka miatt nem jutok el koncertre, ezért bérletet nem ve­szünk. De mindig tanul­mányozzuk a Miskolci Műsort, és kiválasztjuk, melyik hangversenyre sze­retnénk elmenni. Már ki­jelöltük a zenei világnapi Gregor-koncertet. Minden­képpen próbálunk rá időt szakítani, de sok mindent kell egyeztetni, hogy sike­rüljön... Többszáz húron pendülnek A hat kazincbarcikai citerazenekarban jelenleg negyvenhetén muzsikálnak Elmozdították Jimi fejét Sárospatak (ÉM - DK) - Hogy a hír igaz, azt Nagy János alezredes is megerősítette, mivel a járőr, akit kiküldött, állította: az oszlop a helyén, a fej viszont nincs. Rendőrségi eljá­rás azonban nem in­dul, mert Jimi Hendrix nem tűnt el... A J. Nagy Judit szobrászművész által készített Ji­mi Hendrix-szobrot augusztus elején, a II. Sáros­pataki Dixieland, Blues Fesztivál keretében avat­ták fel. A rendezvényeknek a Vízikapu szolgált helyszínül, ezért a szobrot is oda állították. Sőt, eredetileg nemcsak egy szobrot, hanem egész szo­borparkot terveztek ide a lassan klasszikussá váló könnyűzenészek másaiból. Jimi Hendrixet a ter­vek szerint Louis Armstrong követi... Szoborpark minden bizonnyal lesz, ám nem ott, ahová az első alkotás került. Ugyanis a Műemlék- védelmi Felügyelőség már akkor is csak ideiglene­sen engedte oda Jimit, hiszen ez a terület a Váme­gyed kiemelt része. A szobor egy ideje már nincs is ott. Nagy János alezredes gyors nyomozásának eredményeképpen kiderült, hogy a fesztivál szervezője, Szalai András vállalkozó őrzi az alkotást, amíg nem találnak meg­felelő helyet a halhatatlan rockgitárosnak és társa­inak. Ám mint megtudtuk, az is oka volt a „szobormenekítésnek”, hogy azt tapasztalták a fesztiválszervezók, előttük mások már megmozgat­ták a fejet, és nem valószínű, hogy jó szándékkal. Nagy vitát kavart annak idején, hogy hová ke­rüljön a szobor. A legtöbben azt kérdezték: mi köze Jimi Hendrixnek a nagymúltú magyar városhoz. Eire a lelkesek válasza az volt, hogy konkrét kötő­dése ugyan tényleg nincs, de az egyetemes emberi kultúra nagy alakja... Ahogy a városban kulturális területen dolgozó Stumpf Gábortól megtudtuk, nem volt jellemző itt a szoborrongálás. Talán az el­lenzők közül próbálta valaki meggyorsítani a szo­bor máshová kerülését. Persze, az is lehet, hogy éppen egy rajongó szerette volna a magáénak tud­ni kedvencét... A pataki önkormányzat közeli feladata, hogy megtalálják a szoborpark megfelelő helyét, és már előre óvintézkedéseket tegyenek az alkotások meg­maradásáért... Világnapi koncertek Tévés ünnep. A zeneművészet két kimagasló alakjának emlékét őrző, a Kodály- és a Schubert- évhez kötődő zenei programokkal várják ma, a ze­ne világnapján a televízió képernyője elé mindazo­kat, akik a klasszikusok iránt érdeklődnek. A mű­sorban helyet kaptak többek között Mozart, Mu­szorgszkij és Bartók halhatatlan művei, amelyeket kiváló művészek és együttesek tolmácsolnak. A te­levíziós közvetítés este 7 órakor kezdődik az MTV2-n. A műsorban fellép Vásáry Tamás, Kerte- si Ingrid, Gulyás Dénes, Gregor József, Krausz Ad­rienn, a Budapesti Vonósok, a Liszt Ferenc Kama­razenekar, a Magyar Rádió Gyermekkara és a Fonás Kamarazenekari Műhely Fúvósötöse. M iskolci műsor. Gregor József Miskolcon is ad koncertet a zene világnapja alkalmából - a Város­házi esték-sorozat keretében - október 2-án, csü­törtökön este fél 6-tól a Városháza dísztermében. Közreműködik: Szitás Marian (ének) és Oberfrank Géza (zongora). A műsorvezető Czigány György. A hangversenyre a belépés díjtalan. Iskolai verseny. Népdaléneklési versenyt rendez­nek a zene világnapja alkalmából ma délután 2 órá­tól a miskolci Kaffka Margit Általános Iskolában. NAT-fórum Miskolc (ÉM) - A Nemzeti alaptantervről és a ’98-as költségvetésről rendez fórumot az SZDSZ Oktatási Műhelye ma, szerdán délután 5 órától az SZDSZ-székházban (Miskolc, Városház tér 2.). A pedagógusok mellett minden érdeklődőt várnak. Élő Örkény és mások Miskolc (ÉM) - A M.É.Z. együttes váija pergő ír kocsmazenével a közönséget október 4-én, szomba­ton este fél 8-tól az Ifjúsági és Szabadidő Házban (Miskolc, Győri kapu 27.).Október 9-én, csütörtö­kön délután 5 órakor pedig - ugyanitt - régi moto­rokat bemutató kiállítás nyílik. Mi lenne, ha Örkény István megelevenedne, és egy színész bőrébe bújva beszélne az életéről? Erre a kérdésre keresve a választ írt színnapi művet Be- reményi Géza és Mácsai Pál. Az Azt meséld el, Pis­ti! című, Örkény önéletrajzi írásaiból összeállított darabot október 13-án este 8 órától láthatják az ér­deklődők - az Ifjúsági és Szabadidő Ház szervezésé­ben - a Népkerti Vigadóban. Az írót Mácsai Pál ala­kítja. Jegyek elővételben az Ifjúsági és Szabadidő Házban, a Dum-Dum-Discben és a Vigadóban 400 forintért, az előadás előtt 500 forintért válthatók. Kazincbarcika (ÉM - SZN) - Az ország népzenetanárainak, népzenészeinek és egyéb szakmabelijeinek zöme ismeri, mi több, irigyli a barcikai „citeraiskolát”. Itt pengetni rangot jelent a népi muzsikálás­ban. Ezt legutóbb az ormosbányai minő­sítő fesztiválon jegyezte meg a zsűri egyik tagja. Addigra már kiderült, hogy a hat barcikai citerazenekar egyike, az al­sósokból álló Kaláris ezüst, a jobbára már középiskolások alkotta Aranyeső pedig az aranyak közül is a legkimagaslóbbak- nak adományozható „Aranypáva” minősí­tést kapta. A zsűri visszavonult döntést hozni. A lányok nem akarnak jósolni; ó, nem, nem babonásak, csak... kiderül, ha itt lesz az ideje. Addig is be­szélgetünk. Bartha István, az Egressy Béni Művelődési Központ önképzőköreinek munká­ját irányító munkatárs, Scserbin János, a fő­nök, a tanító, „a János”, Fehémé Lakó Szilvia, aki a legnagyobbakkal - s mint most, olykor a felnövekvőkkel is - muzsikál és kicsiket tanít, no meg a tíz lány - közülük négyen még álta­lános iskolások - mesél. Kazincbarcikán hat citeracsoport dolgozik, negyvenhetén aktívan pengetnek. A két kezdő együttes - a Kaláris és a Gyöngyszem - most is, mint évtizedek óta, Jeney Károly bácsi gondjait és örömeit szaporítja, a Scserbin-féle négy haladó együttes közül az Aranyeső a leg­fiatalabb, majd következik a Búzavirág, a Ga­rabonciás és a Kerékkötő - immár felnőtt höl­gyekkel, kétszeres, illetve háromszoros arany minősítéssel. Az Aranyesőnek - a nagyok között a legki­sebbnek - ebben az esztendőben bőven kijutott a sikerekből. Hét éve vannak együtt, s ők a leginkább mozdíthatók, a többieket már köti a munka, szétszóródtak a felsőbb iskolákban. Ők is Karcsi bácsival kezdték. A tananyag: először a hangszer - „ezen már túl vagyunk” -, aztán az előadás. No, azért még akad, aki mel­lényúl. A fellépési lehetőségekből nem annak alapján válogatnak, hogy hóvá kell menni, ha­nem hogy ráémek-e mindannyian. Bőven adó­dik meghívás: országos találkozók, népzenei versenyek - ilyen alkalmakkor lehet fejlődni, tapasztalni. Az idén, s talán egész eddigi „pályafutásuk” alatt a lengyelországi Bydgoszczban rendezett nemzetközi fesztivál, a 20. jubileumi BIM volt a legnagyobb élményük. Alapvetően komolyze­nei énekes és zenés produkciók „mérkőztek egymással”, 12 ország 18 csoportja között kel­lett helytállniuk. Tudták, hogy igen nehéz fel­adatra vállalkoztak, s kicsit mostohább volt a helyzetük, mint a másik magyar versenyző­nek, a miskolci Fráter György Katolikus Gim­Barcikai citerások Fotó: Marx Laura názium kamarakórusának, ugyanis a citera „túlságosan magyar” hangszer. A nemzetközi zsűrinek nem volt összehasonlítási alapja, nem ismerte, s nem is volt tekintettel a hang­szer korlátáira. A videón küldött barcikai pá­lyázati hanganyag mégis meggyőző lehetett, csakúgy, mint a 800 férőhelyes operaházban nyújtott élő produkció: a kötelező programban egy lengyel és egy magyar reneszánsz szerző művével, és viszonylag kevés folklórral - egy moldvai és egy dunántúli csokorral - léptek fel. Az énekes-hangszeres kategóriában a ko­molyzene-orientált, szigorú zsűri nem adott ki Arany- és Ezüsthúr-díjat, a bareikaiak feszül­ten várták a további eredményeket. Ekkor je­lentették be, hogy az Aranyeső citerazenekart senki nem előzte meg, bronzhúrosok lettek.- Az örömünk óriási volt - meséli Scserbin János -, mert bár idehaza egy-egy citerazene- kartól van még tartanivalónk, olyan, aki ma­gasan fölöttünk állna, nincs. Ezért is nagy ki­hívás egy ilyen nemzetközi seregszemle. S ez a díj kétszeres értékű, mert a komolyzenében valaki vagy jól énekel, vagy jól zenél, a kettő együtt igen ritka. Á lányok hozzáteszik: tökéletes a csapat­munka. Ehhez persze szükség van egy fan­tasztikus vezetőre, aki irányítja a munkát, összeállítja a műsort is, s ebben nincs nála jobb: ő „a János”. Ezt jelzi, bog}' az országos Vass Lajos Népzenei Versenyen, ahol a döntő­be öt citeraegyüttes került be, a bareikaiak nyerték el a nagydíjat. Lehet ezt fokozni? Bartha István mosolyog: meg kell hallgatni az összevont, 32 tagú barcikai citeracsapatot, vagy amikor egy népzenei táborban este, jó­kedvűikben elkezdenek dzsesszt, esetleg Van- gelist pengetni. Egy bizonyos szint után már nincs gyors fejlődés, nagyobb a küzdelem. Büszkeség? Azt nem, inkább boldogságot, fel- szabadultságot éreznek, amikor zenélnek, és bosszúságot, amikor zúg a taps, de nem lehet tovább játszani. Azért lehetne most már nekik is egy arany minősítésük, a legutóbb még csak ezüstöt kaptak, igaz, ott két nagyobb barcikai citeracsapat előzte meg őket.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents