Észak-Magyarország, 1997. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-31 / 254. szám

1997. Októbir 31., PtNTiK A MEGYÉBŐL JELENTJÜK j^222SEZini222^22ii!3Bto^! KOMMENTÁR Hamar jött Bánhegyi Gábor Hamar jött az első gól - nyilatkozta Csank János, a magyar labdarúgó-válogatott szövet­ségi kapitánya tegnap reggel a közszolgálati televízióban. Ismerős a nyilatkozat, hiszen Mezey György is ugyanezt mondta, amikor a '86-os mexikói vébén a szovjetektől elszenvedett 0-6 után kérdezgették az okokról. Hofi Géza fel is tet­te a kérdést, hogy: „Mihez képesti Ugyanis amikor a bíró a szájába veszi a sípot, nem azért teszi, mert az a sípnak jó, hanem az onnan már a mérkőzés!" Ez a mostani vereség - többek között - két dologban is különbözik a tizenegy évvel ez­előttitől. Az első - és talán a legfontosabb: - 1986-ban legalább ott voltunk a világbajnok­ságon. A második: az első (és a második és a harmadik és a sokadik) gól nem hamar, ha­nem túl későn jött. Akkor, amikor már kezd­tük elhinni, lehet helyünk Franciaországban, mert ezek a játékosok ki tudják harcolni. Csanknak volt magyarázata: a jugoszláv játé­kosok neves külföldi klubokban idegenlégiós­kodnak, ahol anyagilag biztonságban érezhe­tik magukat, ahol csak a focival kell törődni­ük, míg a magyar játékosok jó része az NB I- ben hónapok óta nem kapott fizetést. Azt azonban figyelmen kívül hagyta a kapitány, a szerdán pályára lépett 14 játékos közül nyolc vagy jelenleg is külföldi csapatokban szerepel, vagy már volt idegenlégiós. Azt is elfelejti, hogy hazánkban a labdarúgásban (is) hatal­mas az értéktévesztés. Egy olyan közegben, ahol a körzeti bajnokságban (hatodik osztály!) győzelmi prémiumért játszanak, ahol az egyik NB ll-es („színtiszta amatőr") csapat játékosa kineveti a másik társulat tagját, hogy azok „rongyos" tizenötezer forintot kapnak csak egy győztes meccsért, amikor ők hasonló helyzetben negyvenezret markolnak fel, el le­het-e várni egy élvonalbeli focistától, hogy szükség esetén „megdögöljön" a pályán? /A Csank-nyilatkozat után - leérve az utcára - egy általános iskola mellett vezetett el az út, ahol a testnevelés órán a gyerekeknek pár kört kellett futni a tanintézmény körül. A fej­lődésben lévő szervezetűek lelkesen megira­modtak a tesitanár szeme előtt, majd a sar­kon beforrjulva sétálni kezdtek. Egybeesés kizárva, az összefüggés nem annyira. Stadion Kht.: minden a régiben Miskolc (ÉM - BA) - Nem alakította meg teg­nap a Diósgyőri Acélművek sportingatlanjai­nak működtetésére a DAM-mal közös köz­hasznú társaságát a városi közgyűlés. A döntést sürgősségi indítványban erőltette a köz­gyűlés kulturális és sportbizottsága. A testület már a kht. vezetésére pályázókat is meghallgatta, s felállította az alkalmasnak vélt jelentkezők kö­zött a sorrendet, de a megyeszékhely önkormány­zatának képviselő-testülete jogszerűen csak a tár­saság alapító okiratának szövegét fogadhatta el. Ezt megküldik a DAM-nak, s csak ha a cégnek nem lesz ellenvetése, akkor alapítható meg a köz­hasznú társaság. Értelemszerűen a vezető szemé­lyéről sem határozhattak tegnap. Mint ismert: a DAM korábban felajánlotta a vá­rosnak átvételre a stadiont és más létesítményeit. Ezek közös működtetésére a város már korábban kht. létrehozásáról határozott, de a részletekben mindmáig nem tudtak megegyezni a DAM-mal. A sportbizottság azért próbálta dűlőre vinni tegnap a dolgot, mert szerintük az acélművek privatizációja miatt sürget az idő; nem biztos, hogy a város meg­szerezheti a sportlétesítményeket, s ennek belát­hatatlan következményei lehetnek a helyi sportra. Pom-pom papája Kazincbarcikán Kazincbarcika (MTI) - Tegnap délután nyílt meg a kazincbarcikai városi kiállítóteremben az idei évad második tárlata. Sajdik Ferenc grafikus- művész hozta el Borsodba könyvillusztrációit, ka­rikatúráit és kedvenc rajzfilmhőseit. Az idei kiállí­tási évad Kazincbarcikán így immár továbbra is a grafika jegyében zajlik. Nem véletlen az sem, bár talán „különleges”, hogy Sajdik Ferenc népszerű fi­guráit és kevésbé ismert alkotásait Mező István karikaturista, pedagógus ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, igaz, korábban mindössze egyszer volt alkalma személyesen találkozni a neves rajzolóval. Miskolci kórházak: összevonják, ha... Feltételekhez kötötte az intézményi integrációt a megyeszékhely közgyűlése Miskolc (EM - BA) - Kész összevonni a kormány kíván­ságának megfelelően a város kórházait a miskolci közgyű­lés, ha a város megkapja a kért céltámogatást az egészség- ügyi intézmények rekonstruk­ciójához. Erről tegnap határo­zott a megyeszékhely képvise­lő-testülete. Folytatás a 1. oldalról. Csiba Gábor is az integráció mel­lett érvelt, amely - mint mondotta - nem jár majd ágyszámcsökken- téssel (Várhelyi Krisztina hozzá­tette: leépítésekre az összevonás­sal kapcsolatban számítani lehet), s az érintett intézmények nem ve­szítik el szakmai önállóságukat sem. Ez utóbbi azért is fontos szempont, mert a diósgyőri embe­rek a kórházuk szakmai önállósá­gának védelmében aláírásgyűjtés­be kezdtek; 6840-en adták a nevü­ket ehhez az akcióhoz, köztük a terület önkormányzati képviselő­je, Mándy András is, aki tegnap nyújtotta át az íveket a városháza vezetőinek. A döntéshozók a három válasz­tási lehetőség közül egyhangúlag szavazták meg, hogy új, jogi sze­mélyiségű költségvetési intéz­ményt hoznak létre - élén egy közgazdász vezetővel -, melyben a két telephely divizionális egység­ként működik majd. Vagyis a két kórház megőrzi szakmai önállósá­gát, s az egyik gazdálkodásának esetleges nyeresége nem a másik esetleges veszteségére megy el. Az összevonás érdekében csali akkor tesznek további konkrét lépése­ket, ha Miskolc megkapja a meg­pályázott támogatást (a támoga­tás elnyerése nélkül nincs értelme az integrációnak - érvelt Csiba Gábor). A támogatásra van re­mény: Várhelyi Krisztina Keller László népjóléti államtitkár sza­vait idézte. 0 elfogadhatónak tartja a miskolci közgyűlés ilyen döntését. Helyi politikusok is ha­sonlóan nyilatkoztak lapunknak. Tompa Sándor, Diósgyőr or­szággyűlési képviselője (MSZP):- Erre számítottam. Szakmai­lag megalapozott, politikailag elő­készített döntés született. Kobold Tamás polgármester (KDNP):- Kényszerhelyzetben született ez a jó döntés. Várhelyi Krisztiná- éknak sikerült átvágniuk a gordi­uszi csomót: eleget tehetünk a pá­lyázati feltételeknek, s a kórháza­ink szakmai önállósága is megma­rad. Azt azért hozzátenném: nem értem, miért kellett a kormány­nak a kórházösszevonáshoz kötni a pályázatunk feltételét. A megyei tiszti főorvos szavai ugyanis meg­erősítették, amit eddig is tudtunk: ezek az intézmények külön-külön is megértek a felújításra. Juga György tanácsnok (Fidesz- MPP):- Fontos, hogy a határozatba beépült a garanciális elem: csak akkor vágunk neki az átszervezés­nek, ha a város számára kedvező döntés születik a céltámogatásról. Mándy András területi önkor­mányzati képviselő:- A határozatból ugyan nem de­rül ki egyértelműen, de a jegyző­könyvek száz évig is megőrzik az illetékesek szavait: nem fenyegeti veszély a Diósgyőri Kórház szak­mai önállóságát. Ezért elfogadha­tó számomra ez a döntés. Eredményes rendőrség Napirendi csúcs a megyeházán; méltatták a bűnüldözőket Miskolc (ÉM - BAL) - Megyénkben az orszá­gos átlag alatti az is­mertté vált bűncselek­mények számának nö­vekedése, ugyanakkor a felderítési arány az országos átlag fölött van - tájékoztatta Ber­ta László rendőrfőkapi­tány tegnap a megyei közgyűlést. A közelmúltban szervezett bűnözés elleni osztályt ho­zott létre a megyei rendőr­ség. A készenléti rendőrség átszervezése kapcsán vi­szont megszüntetik a mis­kolci bevetési parancsnok­ságot: az ott dolgozókat el kell helyezni a főkapitány­ság állományában. Erre is kitért Berta László főkapi­tány tegnap a megyeházán. Az év első nyolc hónapjá­ban 16 és félezer bűncselek­mény vált ismertté, ez 10 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszaká­ban. A megye bűnüldözési mutatói általában jobbak, mint az országos átlag. A borsodi rendőrök az isme­retlen elkövetők 52 százalé­kát találják meg. Mindezen eredmények alapján az ön­kormányzati testületi be­számolót megnyugtatónak, a rendőrség munkáját elis­merésre méltónak találta. A közgyűlés számos tagja érezte kötelességének, hogy külön felszólalásban mél­tassa „rendőreink” teljesít­ményét („napirendi csúcs a felszólalások száma” - je­gyezte meg Hatvani Zoltán alelnöki. A főkapitány ezek után ígéretet tett, az elért szintet igyekeznek tartani. Tovább kívánják növelni az őrsök számát - tudatta. Az Országos Rendőr-fő­kapitányságnak az ülésen jelen lévő bűnügyi főigaz­gatója kijelentette: egyet­len megyében sem tapasz­talt az ittenihez hasonló segítséget a megyei és a te­lepülési önkormányzatok, illetve a társadalom részé­ről. Berta László egyik mondatára utalva viszont Ignácz István megjegyezte: hogy a növekvő bűnözés el­lenére javuló-e a lakosság közbiztonság-érzete, azt legjobb, ha nem a rendőr­ség, hanem maga a lakos­ság dönti el. Klaudia felépült és fellép Szalóczi Katalin Miskolc (ÉM) - Egy évvel ezelőtt ad­tuk hírül: egy miskolci diáklányt, Kossuth Klaudiát csúnya kór táma­dott meg. A beteg részt eltávolító, de a lábát megtartó műtét elvégzését csak külföldön vállalták. A gyógyítás­hoz akkor hiányzott 12 millió forint. A hírverés nyomán adakozásból ez az összeg is összejött, s végül segített a társadalombiztosítás is. Azóta Klau­diával nemcsak az utcán találkozha­tunk, de láthatja őt bárki a kifutón is. A manökenstúdió próbáján mozgása alapján senki sem szúrná ki: a csinos lá­nyok közül melyik Klaudia. Az a Klaudia, akin épp egy éve kezdték el a negyven hé­tig tartó kemoterápiás kezelést, amit igen komoly műtét követett. Ugyanolyan sik­kesen lép, akár a többiek. S nem mond­hatni, hogy a stúdióvezető, Furdy Zsóka megkülönböztetetten bánna vele. Sót!- A kezed, Klaudia, a kezed! Kezd újra! Ne mozgasd a kezed! Tartsd úgy, mintha kicsit béna lenne! Istenem, nem hittem volna, hogy még ilyet lehet neki mondani. De Klaudia mo­solyog, és elölről kezdi. Megtanulta elölről kezdeni, vagy inkább soha nem feladni. Másodszor már a kezét is úgy tartja, ahogy mostanában éppen dívik a kifutón. A lélegzetvételnyi szünetben mellém ül. Megtudom, nem véletlenül nem sike­rült elérnem otthon: nagyon elfoglalt, rengeteget kell mászkálnia. Kora reggel két óra gyógytorna, valószínűleg hamaro­san úszni is jár majd. Hetente kétszer manökenstúdió. Aztán jönnek a külön­órák: matek, olasz. Minthogy tavaly csu­pán egyetlen napot volt iskolában, most újrakezdte a harmadikat a Zrínyiben, magántanulóként.- Jövőre pedig érettségi. De a volt osz­tálytársak is segítenek majd - mondja egy apró sóhajtást azért megeresztve.- No és a barátod?- Megvan, ó is végig kitartott mellet­tem. Anya is visszamehetett már dolgozni szeptembertől. Lekukkantok a lábára. Vajon mit rejt a divatos cipó, a szűk nadrág? Hiszen tudom, óriási darab hiányzott a lábából a műtét után, s volt, aki esküdött rá: bokája örökre merev marad. Elfogja a pillantásomat.- Nagyon szépen gyógyul, fokozatosan telik ki a „gödör”.- A lábujjaidat, bokádat is tudod moz­gatni?- Igen, persze. Úgy, mint azelőtt. Ép­pen most végezték el a szükséges vizsgá­latokat a GYÉK-ben, az eredményekkel a jövő héten ugrunk ki Bécsbe, kontrollra. Furdy Zsóka közli: a napokban munka­ruhabemutatót tartanak.- Ott leszek - mondja Klaudia. Mint ahogyan biztosan sokan ott lesz­nek azon az ingyenes bemutatón is, ame­lyet a stúdió november végére tervez, ahol Klaudia szeretne mindazoknak kö­szönetét mondani, akik segítették. Hozzá­segítették ahhoz, hogy újra lábra állha- son, hogy járhasson, hogy felléphessen. Három évet értékelnek Tisztújító kamarai küldöttgyűlés Miskolc (ÉM - ME) - Ma tartja tisztújító küldött- gyűlését a Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Ke­reskedelmi és Iparka­mara. A száz küldött részvételével zajló ese­ményen az elnökség, az etikai bizottság és az el­lenőrző bizottság érté­keli az eddig végzett munkát, és megválaszt­ják a következő öt évre a tisztségviselőket is. A kamarai törvénynek megfelelően három éve alakult meg a húszezer tagot számláló köztes­tület, az eltelt időszak munkájáról Kereyné Szabó Erzsébet titkárt kérdeztük. □ Ha az elmúlt három év történéseit számba vesszük, melyik az a három legfon­tosabb eredmény, amelyet mindenképpen kiemelésre méltónak tart? • Azzal kezdem, hogy az eltelt időszak alatt sike­rült kialakítani a kamarai szervezetet. Megalakultak a kamarai osztályok, a hét vidéki képviselet létreho­zásával közelebb kerül­tünk a vállalkozókhoz. Mára a köztestület képes­sé vált arra, hogy mind a személyi, mind pedig a tárgyi feltételeket tekintve végrehajtsa a törvényben ráruházott feladatokat. A másik lényeges eredmény­nek a Kamarai Hírlevél kiadását, rendszeres meg­jelenését tartom, hiszen ebből rengeteg információ­hoz juthatnak tagjaink. És, ha ragaszkodunk a hármas számhoz, akkor utolsóként azokat a pénz­ügyi alapokat említem, amelyek segítségével tá­mogatást nyújtunk a vál­lalkozóknak. Ezek: a ke­reskedelemfejlesztési, a humánpolitikai és a mű­szaki fejlesztési, innováci­ós alap. Az így nyújtott tá­mogatást a jövőben szeret­nénk lehetőségeinkhez mérten növelni. □ A kamara tagsága mint­egy 20 ezer főre tehető. Mi­lyen jelenleg a tagdíjfizeté­si morál? • Nem túl jó, bár hozzá kell tennem: fokozatosan javul. Tavalyi bevételünk 145 millió forint volt, idén szeptemberig pedig 170 millió folyt be. A tényékhez hozzátartozik, hogy 12 ezer olyan vállalkozó van a me­gyében, akiknek 20 ezer fo­rint alatt van az éves tagdí­juk és ezt nem fizették be. Összeségében ez a tartozás 71 miihó forintot tesz ki. □ Mennyi a kamara éves fenntartási költsége? • Mintegy 100 millió fo­rintot fordítunk erre, ebbe beleértendő többek között a dolgozók munkabére a közterhekkel, a szakértői, szaktanácsadói díjak, a képviseletek működtetése és még hosszasan folytat­hatnám a sort. A működés költségeire fordított összeg és a beszedett tagdíjak kü­lönbözeiét fordítjuk a már említett pénzügyi alapok­ra. Ezzel is szeretnénk tagjaink munkáját segíte­ni, és ilymódon visszajut­tatni a pénzeket oda, ahol szükség van rá. Nincs veszelytelen hulladék Kazincbarcika (ÉM - SZN) - Évzáró regionális ülését tartotta Kazinc­barcikán az Országos Köztisztasági Egyesülés, amely mintegy 100, hul­ladékgazdálkodással, il­letve ezzel összefüggő kereskedelemmel foglal­kozó céget tömörít. A kazincbarcikai önkor­mányzat és a résztulajdo­nában lévő Észak-magyar­országi Hulladékgazdálko­dási Rt. nevében Király Bálint polgármester és Bo­ros Béla, a társaság igaz­gatója mutatta be a várost, illetve a cégtevékenységet. Barcikán is igaz: egyre ke­vesebben fizetik a kötelező kommunális szolgáltatá­sok díjait. Nagy György,'az egyesülés elnöke fontos kérdésnek tartja, hogyan tudnak a szolgáltatók úrrá lenni a kintlévőség problé­máján. Szerinte az önkor­mányzatok szabálysértési rendeletéi sok esetben nem felelnek meg az alkotmá­nyozási előírásoknak és a behajtásnak sincs haté­kony törvényes útja, ami a hulíadékszáílítók ellehetet­lenüléséhez vezethet. Ninausz Péter, a Melio­rációs Kft. vezetője beszá­molt a résztvevőknek az azbeszt-ártalmatlanítás körülményeiről, és sikeres befejezéséről. Énnek kap­csán Nagy György leszö­gezte, bár a hulladékot ve­szélyesség szempontjából a jogszabály három osztályba sorolja, a kommunális hul­ladék veszélyesebb lehet el­hanyagoltan és kezeletle­nül, mint a jól elhelyezett, ártalmatlanított azbeszt. Veszélytelen hulladék vég­eredményben nem létezik. Munkában a rendőrök. A közgyűlésen elhangzott: nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülés illetné őket.

Next

/
Thumbnails
Contents