Észak-Magyarország, 1997. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-25 / 249. szám
1997. Október 25., Szombat GAZDASÁG Észak-MabtarorszAg a ( Gabonapiaci helyzet Budapest (MTI) - A gabonaágazat helyzetét 3-5 milliárd forintból rendezni lehetne - mondta Lakatos Zoltán, az Országos Gabona Terméktanács új elnöke a szervezet szerdai közgyűlését követő sajtótájékoztatón. Lakatos Zoltán elmondta: jelenleg 1,9 millió tonna búza - ebből 1,5 millió tonna takarmány minőségű - valamint 1,5 millió tonna kukorica vár külföldi vevőre. A kukoricára van külföldi kereslet a gyönge minőségű búzára pedig nagyon nehéz piacot találni. Makay György, a terméktanács titkára szerint a kormánynak támogatnia kell az exportot. A tanács szerdai közgyűlésén a következő javaslatokat fogalmazta meg: meg kell szüntetni az országot elhagyó termékek növény- és állategészségügyi vizsgálatának díját. Ez jelenleg tonnánként csaknem 500 forint. Szorgalmazzák, hogy a letéti díj tonnánkénti árát 500 forintra kell mérsékelni és fontos lenne a MÁV szállítási tarifáinak csökkentése is. Guba Mihály, a terméktanács korábbi elnöke szerint az államnak fel kell vásárolnia 500 ezer tonna gabonát - 15 ezer forintos, s ugyanannyi kukoricát - 14 500 forintos tonnánkénti áron. A felvásárolt termékek tárolási költségeinek finanszírozása az idei költségvetést 800 millió forinttal, a jövő évi költségvetés első négy hónapját pedig másfél millió forinttal terhelné meg. ÁRFOLYAMOK Budapest (MTT) - A keddi visszaesés után szerdán a részvények forgalma megközelítette a 9,9 milliárd forintot, az állampapírpiacon pedig több mint 16 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket a brókerek. A Mól részvények ára a kereskedés végére 4950 forintra nőtt, ez 120 forintos emelkedést jelent. Kárpótlási jegy Tőzsde Index okt. 22. 8106,66 +137,90 Valuta- és devizaárfolyamok Érvényben: 1997. október 22. VALUTA DFVI/A VÉTEL Eladás Középáré. C.y. 317,04 334,24 324,50 Angol font ,317,13 332,25 .324,69 316,4.3 332.65 324,54 136,17 146,75 141,11 Ausztrál dollár 137,47 145,31 141,39 1 36,90 145,37 141,13 ■ \ r << '<•* T;'*'4 •' 522,50 560,21 ’ 538,66 Belga frank* .524,05 554.09 539.07 522,47 554,79 538,63 28,13 30,32 29,15 Dán korona 28,18 30,18 29,18 28,28 30,03 29 15 .35,79 38,57 37,09 Finn márka 35,88 .38,36 37,12 36,97 38,26 37,09 32,14 34,46 33,13 Francia frank 32,24 34,06 33,15 32,22 34,04 33,13 65,60 102,50 98,56 Holland forint 95,87 101,37 98,62 95,80 101,22 98,51 158,82 171,16 164,58 Japán yen* 160,33 169,05 164,69 1 59,66 169,54 164,60 137,87 148.58 ’ 142,87 Kanadai dollár 139,16 146,78 142,97 .......... . , 1 38,60 147,17 142,09 108,45 114,33 111,00 Német márka 108,21 113,99 111,10 108,48 113,76 110,98 ' 26,51 28,57 27.47 Norvég korona 26,62 28,38 27,50 Ifi«« ' ' 26,64 28,29 27,47 110,36 118,32 113,77 Olasz líra** 110,85 116,85 113,85 110,80 116,71 113,76 v-. sí--' ív •, 15,41 16.24 15,77 Osztrák schilling 15.37 16,19 15.78 15.37 18,16 15,77 103,66 115,67 109,12 Portugál escudo 105,53 112,95 109,24 105,84 112,39 109,1 1 * - >-< • -127,03 • 136,91 131.64 Spanyol peseta* 128,08 1.35.40 .131,74 127,68 135,58 131,63 130,31 137,38 133,38 Svájci frank 129,93 137,03 133,48 129,88 1 36,82 133,35 24,84 26.77 • 25,74 ' Svéd korona 24,94 26,58 25,76 24,96 26,51 25,75 193,96 204,49 198,53 USA dollár 194,18 203,18 198,68 193,59 203,52 198,56 211,41 ' ' 227,84 ' ’ 219,08 ecu 212.16 226,32 219,24 W" ......\ . ' 2 12,53 225,68 219,11 A megadott számok egy egységben értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység Pénznemenként az első sorban a Kereskedelmi és Hitelbank, a másodikban az OTP, a harmadikban a Postabank adatai olvashatók Munkahelynézőben a Rábánál A Diósgyőrből elszármazott igazgató váltásra buzdítja a miskolciakat Tájékoztató a Rábánál. Jól felkészült szakembereket várnak. Faragó Lajos Miskolc, Győr (ÉM) - A 101. évébe lépett Rába Magyar Vagon- és Gépgyár Rt. a rendszerváltás sodrában is talpon maradt. Sőt, új fejlődési pályára állt, amit az idén beinduló privatizáció még inkább felgyorsíthat. Ennek érdekében bedolgozó cégeket és szakmunkásokat toboroznak az egész országból és megyénkből is, merthogy Győrben „jó híre” van a diósgyőri és ózdi szakmunkásoknak. A miskolci munkaügyi központ szervezésében a napokban húsz munkanélküli járt a Rábában munkahelynézőben. Egy ötödik éve munkanélküli esztergályos hivatásos gépkocsivezetői jogosítvánnyal sem talál Miskolcon és környékén munkahelyet. Negyvenhatodik évében „nyeretlen” az álláskeresők között miközben tőle fiatalabb feleségének is megszűnt a munkahelye a második gyerek megszületése után. Az egy hónapja állásnélküli kovács szakmunkás szerint Miskolcon is van munkahely, csak kicsi a fizetség. Ha megfelelne a Rába, élettársával együtt azonnal átköltözne. Szaktársa már jövedelempótlón van és akár családjával együtt is menne, ha több lenne a pénz mint Miskolcon. A feltételek A vendégeket fogadók - köztük Horváth Kálmán, a Rába emberi erőforrás stratégiai és tervezési osztályának vezetője - szerint furcsán magas igényszintekkel találkoztak a munkavállalók részéről borsodi toborzóútjuk óta, holott ók nem tettek felelőtlen ígéreteket. Szándékukban áll viszont Miskolc és Ózd nagy történelmi múlttal rendelkező, méltán híres ipari kultúráját a győri húzóágazathoz kapcsolni. Magas színvonalon dolgozni képes, megbízható kis és nagyvállalkozókat keresnek és szakmai tapasztalataikról naponta bizonyságot tevő komoly munkatársakat. Nem tudnak munkásszállást biztosítani és nem fizetnek albérleti hozzájárulást, csak a hazautazás költségeinek 86 százalékát vállalják át. A Rábában egy 10-15 éves szakmai gyakorlattal rendelkező NC-CNC gépen dolgozó esztergályos, marós 87 ezer forint összkeresetet kaphat, egy köszörűsnek 79, egy kovácsnak 100 ezer forint körül lehet a bére (alapbér + műszakpótlék + céljutalom + 13. havi fizetés együtt).- Jói, tisztességesen dolgozó szakembereket várunk és nagyon kemény, fegyelmezett munkát követelünk a Rábában - ezt már Nemcsák János, a futóműgyár diósgyőri származású igazgatója jelentette ki, aki 30 évvel ezelőtt tanárnő feleségével együtt mindössze „egy szál bőrönddel” érkezett Győrbe és teremtett egzisztenciát. - Nem kell félni a váltástól. Kétségtelen, hogy ma ebben a régióban nagyobbak a lehetőségek, mint Észak-Magyarországon. Ha valaki tud és akar dolgozni, akkor a Rábában van helye. Akik már döntöttek A gyárlátogatás során már korábban ideszegődött borsodiakkal is találkoztunk. Balogh Zsolt miskolci kohász egy hete dolgozik a Rábában: - Már régebben hallottam, hogy Győrben van munka, miközben otthon három éve már nem a szakmámban dolgoztam. Három gyereket nevelünk - nehezen. Feleségem gyesen van. Most Győrben albérletben lakom, egyelőre egy társammal együtt, 8500 forintot fizetünk személyenként. Nagyon szeretném, ha a feleségem, a családom is utánam jönne - mondta. Kebel Zsolt ózdi fiatalember az öntőüzem forró kokillája mellől abg tud elszakadni, merthogy dolgozni kell: - Két hete vagyok itt és nagyon jól érzem magam. Egyelőre albérletben lakom, feleségemmel és gyerekünkkel együtt húszezer forintért. Nejemnek is ígértek a gyárban munkahelyet és remélem, ez meg is lesz. Nincs más választás A munkahelynézóbe menő autóbuszon nem volt hajlandó nyilatkozni egyik útitársunk, de másnap bekopogott szerkesztőségünkbe: - Negyvenöt éves vagyok, feleségem negyvenkettő. Huszonegy éve vagyunk házasok, a gyerekek felnőttek, kirepültek az otthonból, ébk a maguk életét. Az én szakmám géplakatos, hegesztő. Munkanélküli vagyok, a feleségem kereskedelmi eladó és nyolc éve nem kap munkát. Alkalmi munkából éltünk. Jelentkeztem újsághirdetésre, vállaltam munkát az ország különböző részein a nagy nyári leállások időszakában erőműveknél, de ezek csak két-három hónapra szóltak. Télen Miskolcon csak műhelymunkára, maximum tizenöt ezer forintért tudtam elhelyezkedni, ami a rezsire sem volt elegendő. Munkanélküli segélyt nem kapok. Mi, a negyvenes korosztály vagyunk a rendszerváltás vesztesei. Mi nem szoktunk hozzá a munkanélküli segélyhez. Az elmúlt rendszerben azt tanultuk, hogy két-három napon belül e! keß helyezkedni. Miután ez megváltozott, egyszerűen szégyelltem bemenni a munkaügyi központba. Én világéletemben dolgoztam, segélyből nem is tudtam volna elképzelni az életemet. Amikor elkezdődött a szabadrablás Magyar- országon, akkor két-három hónaE ig alkalmaztak, aztán utána me- ettem... A feleségem is járta a munkahelyeket, de három hónap után őt is mindig kitették az utcára. Megmondom őszintén, hogy a munkaügyi központba akkor megyek, ha zavarnak. Mert szégyellem magam, hogy ennyi év után... Én nem tudok segélyből élni! Inkább elmegyek segédmunkásnak és dolgozom... Győrből elég kellemes tapasztalatokkal jöttem el, megbeszéltem a feleségemmel és úgy néz ki, hogy megyünk. Neki is ígértek betanított munkára munkahelyet. Nyolc éve, mióta a Vas- vili felbomlott, nem talál magának munkát Miskolcon. Itt már egy takarítónői állást is szinte csak pályázat útján lehet elnyerni. Feleségem és én is itt születtünk, gyerekeink és az egész családunk is borsodi. Megmondom viszont őszintén, hogy az utóbbi években annyi csalódás ért bennünket, annyi pofont kaptunk ebben a régióban, hogy egyszerűen már nem bújuk idegileg. Nagyon megkeseredtünk és el kell mennünk. * A megyei munkaügyi központ miskolci kirendeltségétől kapott legfrissebb információk szerint a legutóbbi győri látogatás hatására a miskolci központban számontartot- tak közül négy, a diósgyőri kirendeltséghez tartozók közül ketten jelentkeznek hétfőn a Rábában felvételre. Esztergályosok, öntők, géplakatos, kovács és egy betanított munkára váró feleség is. „A tárgyalásokat folytatjuk” A kassai vasmű még nem tett le a DAM-ról Földrajzi árujelzők Pozsony (MTI) - Becsületes szándékkal neveztünk be a diósgyőri versenytárgyalásra, és úgy látom, a magyar fél is igen komolyan, tiszta szándékkal fogott az adásvételi részletkérdések eldöntéséhez - mondta a pozsonyi Új Szónak Ján Smerek, a Kelet-szlovákiai Vasmű Rt. elnöke. A 25 ezer embert foglalkoztató gyáróriás vezetői következetesen törekednek a külföldi teijeszke- désre. Részvényesei a németországi finowi kombinátnak, a csehországi Tri- neci Kohó részvényeinek 20 százalékát mondhatják a magukénak, övék a Sparta Praha nagyhírű futballcsapata, érdekeltségeik vannak az ukrán bányaiparban, s jóllehet az ózdi privatizációban nem jártak sikerrel, Diósgyőr iránt továbbra is igen elevenen érdeklődnek. A horvátországi Sisak vaskohójának vezetőivel keretegyezményt írtak alá, de az sem titok, hogy az Ad- ria-kőolaivezeték énítése és a fiumei kikötő privatizálása is a stratégiai céljaikhoz tartozik.- Szakembereink felmérték a diósgyőri cég helyzetét s mi ennek alapján úgy látjuk, hogy tudnánk vele mit kezdeni: gazdaságosabbá, hasznosabbá tudnánk tenni a termelést - mondta Smerek. Kifejtette: korszerűsítéssel a termelés és a kereskedelem, illetve a diósgyőri adottságok és a kassai gyártási-kereskedelmi program, a németországi, ukrajnai, csehországi, magyarországi és további érdekeltségeik összehangolásával alakítanának ki egyfajta - az interjúban nem részletezett - munka- megosztást. Smerek jelezte: az elképzeléseik szerint Kassa a hengerelt fémlemezekkel, míg Diósgyőr a nemesacéllal foglalkozna. A Diósgyőri Acélművek privatizációjáról szóló szerződés aláírásának dátumát a szlovák és a magyar sajtó már többször előrevetítette, de az aláírásra azóta sem került sor. „A tárgyalásokat még folvtatiuk. ám az is lehetséges, hogy a most számításba jöhető feltételekben nem tudunk majd megegyezni, s akkor újabb versenytárgyalást ír ki az ÁPV Rt.” - mondta Smerek. A lap megjegyezte: úgy hírlik, hogy Kassa azért szeretné megvenni a Diósgyőri Acélműveket, mert ha Magyarország korábban jut be az Európai Unióba, mint Szlovákia, akkor Diósgyőrön keresztül vihetné a termékeit az EU-országokba, melyek Szlovákia kimaradása esetén nyilván résnyire zárnák az ajtót a szlovák termékek előtt. „Bárhogy alakuljon is a helyzet, a kereskedelmi kapcsolatokban lényeges változásokat nem várunk. Mi a termékeink minőségének köszönhetően már jelen vagyunk az EU piacán: mi már Európában vagyunk” - jelentette ki a Kelet-szlovákiai Vasmű Rt. elnöke. A teljesen magánkézben levő, legnagyobb szlovákiai ipáin óriásvállalat vezetése igen közel áll Vladimír Meciar egykori és jelenlegi kormányához. Eger (MTI) - A védjegyekről és földrajzi árujelzőkről szóló, ez évben elfogadott törvény minden szempontból megfelel az Európai Unió joganyagának - jelentette ki Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke pénteken Egerben, az ENSZ Szellemi Tulajdon-védő Világszervezete - a WIPO - rendezésében kezdődött konferencián. Hozzátette, hogy a jogszabályhoz kapcsolódó végrehajtási miniszteri rendelet előkészítése folyamatban van, s elfogadása után a szellemi jogvédelem magyar gyakorlata is teljes egészében megfelel majd az általánosan elfogadott nemzetközi egyezményeknek. A földrajzi árujelző a védjegy mellett az ipar- jogvédelem másik fontos jogintézménye. Amíg a védjegy egy meghatározott cég termékeinek megkülönböztetésére szolgál, addig a földrajzi árujelzőt egy adott tájegységből származó áru megjelölésére használják. Holland sertéspestis Brüsszel (MTI) - A bruttó nemzeti termék (GNP) fél százalékába, mintegy 2 milliárd dollárba került Hollandiának az idén a sertéspestisjárvány. A károk hatalmasak, és súlyosságukhoz hatósági hibák sorozata járult hozzá - állítja egy európai bizottsá- . gi jelentés. A költségek fedezésébe beszáüva az Európai Unió is tetemes pénzt pazarolt el a nem-. zeti hatóságok hibái miatt. A Le Soir című belga lap pénteken ismertette a jelentést Eszerint a hibák azzal kezdődtek, hogy a járványt hivatalosan csak idén februárban deklarálták, holott az arra utaló jelek már tavaly karácsony előtt körvonalazódtak. A gazdasági szempontok mindvégig az egészségügyiek elé kerültek, kísértetiesen idezve fel ezzel a marhakór esetét - állapították meg a bizottság állategészségügyi szakértői.