Észak-Magyarország, 1997. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-18 / 244. szám

yj ÍM«Hürvtrt mi mmB&h 19*7. Oktöm» It*. Szombat Lukács evang., Jusztusz, Lukács „Egyedül Lukács van velem, hogy ciz igehirdetés teljessé legyen általam.” Október 19. Évközi 29. vasárnap, Keresztes Pál áldp., Nándor „Életét bűnért való áldozatul adta, mégis sokáig él.” któber20. Vendel remete, Vitális, Vendel „Nekünk is megigazulásunkra szolgál, ha hiszünk abban, aki fóltámasztotta Urunkat.” Orsolya vt., sz., Zsolt, Celina, Orsolya „Egynek igaz volta miatt árad ki minden emberre az életadó megigazulás.” Október 22 Mária Szalóme assz., Előd A bűntől megszabadulva az igaz élet szolgái lettek.” Nemz. ünn., Kap. János p., Gyöngyi „Isten kegyelmi ajándéka az örök élet Krisztus Jézusban.r Október 24 Claret Antal pk, Gilbert, Salamon Jiár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok kész.” m • Könnyező Mária-kép Pálfalán A sajópálfálai Szűz Mária-kép 1717. január 6-a és február 16-n között „izzadott és siránkozott, az az, hogy a boldogságos Szent Szűznek jobb és bal szemén bar­na, vagy is sötét színű tseppek láthatók valónak, és hogy sem a Csikorgó hidegben meg nem fagytak, sem a fűtött kályha mellett egész éjjel lévén meg nem száradtak” - úja az egykori krónika. Sajópálfaía a 18. szá­zadban ismei't búcsújáró hely volt. Később a kegykép Egerbe, a minoritákhoz került. Mikor a szerzetesi közösségeket feloszlatták, egy szerzetes magá­val ritte a képet Pécsre. Ezt persze nem volt könnyű ki­nyomoznia Figcczki Balázs pálfalai görög katolikus pap­nak. A kalandos sorsú Mária-kép végül is 1973. október 25-én került haza. A templomnak azóta két búcsúja van. Az egyik pünkösd első napján, a másik - a kegykép búcsú­ja - október harmadik vasárnapján, a hazakerülés évfor­dulóján. A búcsú már ma megkezdődik, este 6 órától éjfé­lig különféle szertartások lesznek a templomban. Vasár­nap reggel 8-kor utrenyét tartanak, 9-kor római katolikus szentmise kezdődik, fél 11-kor pedig görög katolikus szent­mise, Kisfálusi János főtisztelendő vezetésével. Dobos Klára Miskolc (ÉM) - A miskolci baptis­ta gyülekezet és körzete az el­múlt vasárnap ünnepelte fennál­lásának századik évfordulóját. A jubileum alkalmából kértük Maczkó Márton gyülekezeti ve­zetőt, beszéljen magukról. • Az évforduló nem naphoz, csak év­hez kötődik. De ősszel mindig tar­tunk hálaadó istentiszteletet, ami­kor a betakarítás után megköszön­jük a terményt, és mindazt, amit kaptunk Istentől. Ez gyülekezete­inkben bevett gyakorlat. Most egy­bekötöttük a jubileummal, hiszen a száz év is hálaok. Nagyon sokan el­jöttek, tele volt a terem. □ Azt a gondolatot választották az ünnep mottójának, hogy „mindenkor megsegített bennünket az Isten”. A száz év alatt nem is voltak különö­sebb nehézségeik? • Dehogynem. Eleinte sokat üldöz­ték a prédikátorokat, lelkipásztoro­kat... □ Mint általában az egyházakat... • Úgy is, de azon felül is... Amíg nem ismerték, megnyilvánult a fél­tékenység más egyházak részéről is, de főként szolgabírók, csendőrök zaklatták a szolgálattevőket. Aztán amikor elismert felekezet lett 1905- ben, akkor már megszűntek ezek a kellemetlenségek... Sok nehézséget jelentett az is, hogy imaházaink épí­tésénél csak a hívek adakozására tudtunk támaszkodni. □ Ez a Soltész Nagy Kálmán utcai imaház a legrégebbi? • Nem, Miskolcon ez már a harma­dik. Az első a Sörház utcában volt, de azt lebontották. A mostanit ’74. május 26-án nyitottuk meg. A kör­zethez a miskolcin kívül négy gyüle­kezet tartozik: a szirmai, a diósgyőri és az ónodi. Ónodon éppen most vet­tünk egy épületet, eddig magánház­nál jöttek össze a hívek. ű Mi különbözteti meg leginkább a baptista egyházat a többitől? • Hitvallás szempontjából a legfon­tosabb számunkra a felnőtt kereszt- ség, tehát a tudatos döntés a vállalt, vallott hitről. Aki megtért, az bi­zonyságot tesz bemerítkezésével, ahogy azt Jézus Krisztus is megtet­te. „így illik néktek minden igazsá­got betölteni” - mondta, amikor ment Keresztelő Jánoshoz és beme- rítkezett. Ez tulajdonképpen a más egyházaknál meglévő gyermekke- resztség helyett van. Mi csak gyer­mekbemutatást tartunk, ahogy Jé­zus is megáldotta a kisgyermekeket. Hogy valaki öntudatosan bizonyos­ságot tegyen hitéről, ahhoz felnőtt­nek kell lennie. A gyermeket csak A száz év is hálaok avagy a baptisták centenáriuma ■mssű mmci A gyülekezet miskolci imaterme odatartják a keresztvíz alá, és nem tudja, mi történik vele... Másrészt mi nem névleges kereszténységre gondolunk: a gyülekezetünk tagjai­tól meg is követeljük, hogy úgy élje­nek, ahogy azt a mi hitvallásunk, a Biblia előírja. Más egyházaknál nem kísérik úgy figyelemmel, ki hogyan él a hétköznapokban. □ Azt hiszem, nagyobb egyházaknál ez nem lenne könnyű... • Biztosan. Az úrvacsorázó tagokat tekintjük a gyülekezet tagjainak, akik nem úrvacsoráznak, azok nem tagok, hanem lelki gondozottak. Per­sze nagy szeretettel fogadjuk őket is. Jönnek sokan, most újabban egyre többen fiatalok is. Keresnek, és van aki itt találja meg, amit elgondolt a hitélettel kapcsolatban. A négy gyü­lekezet nagyjából 180 tagot számlál. Közös lelkészünk van, Petrik Ádám személyében. Egyéb­ként a száz év alatt ő a nyolcadik... A hét­köznapi istentisztele­teken kevesebben va­gyunk, de hétvégeken 30-40-en eljönnek. □ Hol van a központ­juk? • Budapesten. Nem­zetközi központunk nincs, mert ugyan egyháznak mondjuk magunkat, de inkább baptista gyülekezetek szövetsége ez. Olyan hierarchikus beren­dezkedés, mint mond­juk a katolikusoknál, A szerző felvétele nincs. Ebben inkább a reformátu­sokhoz hasonlítunk. De például Amerikában a legnépesebb protes­táns egyház a miénk. □ Itthon azonban kis egyház az önö­ké. De annál „nagyobb’', hogy szekta lenne. Mit gondolnak a különféle szektákról? • Ez nehéz kérdés. A kezdet kezde­tén megillettek minket is ezzel a jel­zővel, hiszen szívesen neveznek szektának kisebb egyházakat, fő­ként, ha nem ismerik. Persze sok­szor csak azért alakul új közösség, hogy tagjai így kiszakadjanak vala­honnan. Ezeket nem mindig lehet elfogadni. Mi sem fogadjuk el a szél­sőséges dolgokat. Azt meg pláne, amikor különböző gyógyításokkal az ember, aki ezt végzi, önmagáim tere­li a figyelmet. Ha az ember akar megdicsőülni, célt téveszt! Az első miskolci épület Hirek • A miskolci karmelita templom október 19-én, vasárnap tartja búcsúját. Az ünnepi szentmise délelőtt 11 órakor kezdő­dik. a szentbeszédet P, Kovács Albert karmelita atya mondja. Ugyanitt a jövő szombaton ifjúsági találkozót rendez­nek. Az ifjúsági nap dól­előtt 9-kor kezdődik. A zá­rómisét - ami egyúttal P. Valkai Lénárd atya újmi­séje - délután 5-től tartják. • Hálaadó szentmisét mond a Szentatya beikta­tásának 19. évfordulója alkalmából Karl-Josef Räuber c. érsek, apostoli nuncius október 19-én. vasárnap este 6 órakor a budapesti Szent István- bazilikában. • Negyedik alkalommal rendezik meg Miskolcon az Egyházi Kórusok Ta­lálkozóját. A rendezvény- sorozat csütörtökön kez­dődött. Ma, szombaton délután fél 5-től a selyem­réti katolikus templom ad otthont a találkozónak, ahol a Lévay József Re­formátus Gimnázium kó­rusa, a Selyemréti Ének­kar, az Eszterházi Kórus és a Credo Ifjúsági Ének- együttes ad koncertet. A záróhangversenyen - hol­nap. vasárnap délután fél 5- kor a belvárosi evangé­likus templomban - Hän­del: Messiás című oratóri­umából a Halleluját éneklik közösen a találko­zón részt vevő kórusok. • Jehova tanúi tarta­nak nyilvános előadást szombaton délután 4-től, vasárnap délután 3-tól és 6- tól Miskolcon, a diósgyő­ri Bodrogi utca 12. szám alatti Királyság-termében; vasárnap délelőtt fél 10- től Mezőcsáton, a művelő­dési központban: fél 11-től Miskolcon, a Gyár utca 20. szám alatti Királyság­termében: délután 1-től a nyékládházi művelődési házban, 5- tői Mezőköves­den, az ipartestület nagy­termében; háromnegyed 6-tól pedig Szerencsen, a Magyar utca 4. szám alat­ti Királyság-termében. SZABADIDŐ Miskolc, Béke: Az elveszett világ: lurassic park 2. (amerikai) 15.30, Ál/arc (amerikai) 18,20.30. Miskolc, Béke Kamara: Anaconda (am.) 16,18, 20. Miskolc, Kossuth: Az ötödik elem (amerikai) 10, 14.30, 16.45, 19,21.15. Miskolc, Hevesy: Fedőneve: Donnie Brasco (ame­rikai) 17,19, Ponyvaregény (amerikai) 21. Ózd, Béke: Meglesni és megszeretni (am.) 17,19. Kazincbarcika, Béke: 101 kiskutya (amerikai) 10, Men in black - Sötét zsaruk (amerikai) 16,18. Mezőkövesd, Petőfi: Intim részek (amerikai) 19. Szerencs, Rákóczi: Bűvölet (amerikai) 18. Izsófalva: Balhé Bronxban (amerikai) 18. Hidasnémeti, Művelődési Ház: Utánunk a tűzözön (amerikai) 18. Abaújszántó, Május 1 Mozi: Utánunk a tűzözön (amerikai) 18. Múcsony: Relic - Bestia (amerikai) 21. Miskolc, Ifjúsági és Szabadidő Ház: lenga-bajnok- ság. Reggel 8 órától. Kisvárkonyi Csaba útibe­számolója Kaliforniáról, Névadóról és a Nagy Só-Sivatagról. Délután 5 órától. Miskolc, Selyemréti katolikus templom: Egyházi kórusok IV. találkozója. Délután fél 5-től. Miskolc, Táncsics tér 1. (református gyülekezeti terem): Diósgyőri református Napok 1997. Előadás este 6 órától. Színház Nagyszínház: Hello, Dolly! (Bérletszünet) 19 óra. Kamaraszínház: Hétfejű tündér (Bérletszünet) 15 óra. Mozi Miskolc, Béke: Az elveszett világ: lurassic park 2. (amerikai) 15.30, Ál/arc (amerikai) 18, 20.30. Miskolc, Béke Kamara: Anaconda (am.) 16,18,20. Miskolc, Kossuth: Az ötödik elem (amerikai) I0, 14.30, 16.45,19,21.15. Miskolc, Hevesy: Fedőneve: Donnie Brasco (ame­rikai) 17,19, Ponyvaregény (amerikai) 21. Miskolc, Hevesy Mese mozi: Zűr az űrben (am.) 10. Ózd, Béke: Men in black - Sötét zsaruk (am. 17,19. Kazincbarcika, Béke: Féktelenül II. (am. 16,18. Sátoraljaújhely, Béke: Romeo és luliay (amerikai) 17, Váltságdíj (amerikai 19. Tiszaújváros: 101 kiskutya (amerikai) 10, Retur (magyar) 17.30. Borsodnádasd: Honfoglalás (magyar) 14., Féktelen Minnesota (amerikai) 17.30. Mezőkövesd, Petőfi: Intim részek (amerikai) 19. Sárospatak, Rákóczi: Bűvölet (amerikai) 17, 19. Múcsony: Balhé Bronxban (amerikai) 21. Programajánló Miskolc, Csodamalom Bábszínház (Kossuth u. 11.): Csalavári Csalavér. Délelőtt 10 órától. Miskolc, Belvárosi evangélikus templom: Egyházi kórusok IV. találkozója. Délután fél 5-től. Miskolc, Táncsics tér 1. (református gyülekezeti terem): Diósgyőri Református Napok 1997. Előadás délelőtt 10 órától. Színház Nagyszínház: Hello, Dolly! (Kazinczy ífj. bérlét) 17 óra. VASÁRNAP- % . 23.(10 024.00 I III pl Versenylulás a napért m aaatsjiWUUMKIIIIIIKHí É| Istenben bízunk, avagy vallást Iti akarunk főnuísoridőben Donato és lánya MTV2 Fogadkozások és hazugságok i-ll. rész (közben híradó) Sólyomszem Két Bajthay A nagyrozsdási esel Citromdisznó Érzékek birodalma Bűntény a támaszponton Semmihasznák Mondvacsinált hős Mortal Kombat HBO A meg nem értett szörnyek Cliffhanger Kutyaszorítóban ítélethozatal előtt Viszonyok Wmmm Baywatch 0 MTV2 DUNA Patika ,, Hány az óra, Vekker úri Woyczek Nincs kiút mm»mis# mm,, I Aludj csak, én álmodom Véndögség Filmbarátok figyelmébe: szombat rímébe: vasárnap A

Next

/
Thumbnails
Contents