Észak-Magyarország, 1997. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-05 / 207. szám

„Rá-Ró", a bravúrhaimozó Miskolc (ÉM - BCS) - A labdarú­gó NB I hetedik fordulójának egyik legnagyobb (na nem a legna­gyobb) meglepeté­sét a Diósgyőri FC szolgáltatta. Szer­dán a piros-fehé­rek a bajnoki cím védőjét, az MTK FC együttesét a fő­városban győzték le egy öngóllal. Az összecsapáson a remek közösséget alkotó diós­győri csapatból a legkiemelkedőbb teljesítményt a kapus, a „Rá-Ró" becenévre hallgató Rácz Ró­bert nyújtotta, akinek ketrece a tegnapelőtti mérkőzésen bevehetetlennek bizonyult. □ Nem egészen egy hete, a Vác elleni mérkőzés előtt még vihar chílt a lelkében, ám úgy tűnik, mostanra „kisimult". • Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az ÚTÉ elleni mérkőzéstől a szerdai MTK elleni össze­csapásig ugyanúgy teltek a napjaim mint ko­rábban. Nagyon sokszor és sok mindenen el­gondolkodtam, amelynek végén - már a Vác elleni derbi előtt - arra jutottam: minden erőm­mel azon kell legyek, hogy minél hamarabb visszavédjem magam az első csapatba. Ekkor még nem gondoltam, hogy ez ilyen hamar sike­rülni fog, és „száműzetésem" csupán egy mér­kőzésre szól. □ Mikor tudta meg, hogy ismét bizonyítási lehető­séget kap, és hogyan készült a visszatérésre? • Már hétfőn, a délelőtti edzésen közölte velem a mester, hogy szerdán engem állít a kapuba. Ter­mészetesen feldobott a hír, de a felkészülésbe semmiféle extrát nem vittem bele. Ugyanúgy és ugyanolyan erőbedobással készültem mint más­kor. Azt persze hiába is tagadnám, hogy felfoko­zott bizonyítási vágy lobogott bennem az MTK mérkőzés előtt. □ Készült-e külön az MTK csatáraiból és támadó középpályásaiból ? • Nem különösebben, hiszen soha, egyetlen mérkőzés sem alakul forgatókönyv szerint. Rá­adásul a bajnokcsapat játékosai a magyar mezőny legképzettebb futballistái, s az esetek többségé­ben oda rúgják a labdát, ahová kell. □ Azonban ez most nem így történt, s ebben nem kis szerepe volt a DFC kapusának. • Tettem a dolgom, különösebb hiba nélkül. Az első labdaérintés - különösen egy gólveszélyes helyzet után - megnyugvást ad, és általában a mérkőzés egészére kihat. □ A DFC eddigi élvonalbeli találkozóin hatszor állt a kapuban, és a legjobb produkciót a két „tüzércsapat", a listavezető Győr és a tavalyi bajnok MTK ellen nyújtotta. Minek tulajdonítha­tó ez? • Egy kapus esetében minél nagyobb az igénybe­vétel, annál nagyobb a valószínűsége egy jó pro­dukciónak. Ha a kapus a találkozó elején elkapja a fonalat és az ellenfél csatárai gondoskodnak a „belövéséről", akkor már csak a kapu sarkait őrző pókok szerencséjére van szüksége ahhoz, hogy megóvja „ketrecét" a góltól. □ Az MTK elleni találkozón melyik volt az a pil­lanat, amikor úgy érezte, megvan a meccs? • Erre a mérkőzés közben gondolni sem mertem, hiszen akárhányszor bevillant, hogy nyerésre ál­lunk, azonnal Győr felé terelődtek a gondolataim. Hiszen ott is jól játszottunk és már-már úgy tűnt pontot szerzünk, de jött az a bizonyos utolsó utá­ni perc, s az akkor kapott góllal elvesztettük a mérkőzést. □ Azt mondják, az a legnagyobb hibája, hogy nem tud gólt lőni. • Ha csak ennyi hibám lenne... Egyébként ez az állítás nem igaz, hiszen ha az edzéseken van rá le­hetőség, kimegyek a kapuból mezőnyjátékost ját­szani, s ilyenkor az is előfordul, hogy a kapuba ta­lálok. Az azonban még odébb van, hogy egy MTK - DFC meccsen én szerezzem a győztes gólt... □ 24 éves, s ez a kapusok között még csak gyer­mekkornak számít. Miről álmodik egy „kapus- gyerek"? • Amiről mindenki. Szeretnék egyszer válogatott lenni, s jó lenne klubszinten is nemzetközi mér­kőzéseket játszani. _Hét végi sportműsor fentek KÉZILABDA NB II női, Észak-Keleti csoport: Ózdi Lakótelepi SE - Bőcsi KSC. Ózd, városi sportcsarnok, 19.00. SZOMBAT ASZTALfTENISZ NB l/B, női: Tiszaújvárosi SC - Vecsés SE. Tiszaúj- város, 11.00. NB l/B, férfi:Csanádi Árpád KSII - He- jőcsabai Cement Művek SC.Budapest, 11.00. NB II férfi, Gárdos csoport: Békési TE li - BÉM-Diósgyőr ASE. Békés, 15.00. KÉZILABDA NB II férfi, Észak-Keleti csoport: Mezőkövesdi KC - VSC Záhony.20Mezőkövesd, 15.00. Ózdvidéki Bá­nyász Orient KC - Miskolci KC. Ózd, városi sport- csarnok, 15.30. Sárospataki TC - Püspökladányi MÁV ESE. Sárospatak, Árpád vezér Gimnázium 16.00. KSE Hajdúböszörmény - Bőcsi KSC. Hajdú- böszörmény, 16.00. LABDARÚGÁS NB II Keleti csoport: Szegedi EAC - Borsod Volán SE. Szeged, 16.30. NB III Tisza csoport:Miskolci VSC -Encsi VSE.Miskolc,Csokonai úti sporttelep, 15.30. Megyei I. osztály: Hernádnémeti - Taktaharkány. Hernádnémetí, 15.30. Putnok - Siegel SE. Putnok, 15.30. STK-Pálháza - Arnót. Sátoraljaújhely, 15.30. GLAS-SVSE - Szirmabesenyő. Sajószentpéter, 15.30. Megyei II. osztály, Északi csoport: Hejőcsa- ba - Hídvégardó. Miskolc, hejőcsabai sporttelep, 15.30. Dédestapolcsány - MEAFC. Dédestapol- csány, 15.30. Felsőnyárád - Felsőtelekes. Eelsőnyá- rád, 15.30. Rudabánya - Hangács. Rudabánya. 15.30. Megyei II. osztály, Keleti csoportTiszakarád - Kenézlő. Tiszakarád, 15.30. Cigánd - Bodrogha- lom. Cigánd, 15.30. Megyei II. osztály, Közép cso­port: Tiszakeszi - Girincs. Tiszakeszi, 15.30. Krasz- nokvajda - TITÁN SE. Krasznokvajda, 15.30. TRIATLON TVK Triatlon Kupa 1997, Döntő. Tiszaújváros, 14.00. VITORLÁZÁS Daruker Kupa. Nyékládháza, Debreceni-tó, 10.00. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB l/B: Komlói Bányász SK-Tiszaújvárosi SC. Kom­ló, 17.00. NB II Keleti csoport: Kazincbarcikai SC - FC Eger. Kazincbarcika, sporttelep, 16.30. NB III Ti­sza csoport: Mádi KSE - Ózdi FC. Mád, 15.30. Ede- lény - Vásárosnamény. Edelény, 15.30. Püspökla­dány - Szikszó-Szatev. Püspökladány, 15.30. NB III Mátra csoport: Mezőkövesdi SE - Selyp. Mezőkö­vesd, 15.30. Megyei I. osz/á/y. Olaszliszka - Prügy. Olaszliszka, 15.30. Red Devil's - Karcsa. Miskolc, egyetemi sporttelep, 15.30. Tomor-Lak - Böcs. Lak, 15.30. Hernádkércs - Nyékládháza. Hernádkércs, 15.30. Halmaj-Sárospatak. Halmaj, 15.30. Megyei II. osztály, Északi csoport: Mályi - Onga. Mályi, 15.30. Alsóvadász - Sajókeresztúr.20Alsóvadász, 15.30. Bódvaszilas-Alsózsoica. Bódvaszilas, 15.30. Bánhorváti - Varbó. Bánhorváti, 15.30. Megyei II. osztály, Keleti csoport: Tárcái - Hollóháza. Tárcái, 15.30. Pácin - Tolcsva. Pácin, 15.30. Taktakenéz- Hegyköz FC. Taktakenéz, 15.30. Gönc- Abaújszán- tó. Gönc, 15.30. Erdőhorváti - Golop. Erdőhorváti, 15.30. Pácin - Tolcsva. Pácin, 15.30. Bekecs FC- Erdőbénye. Bekecs, 15.30. Megyei II. osztály, Kö­zép csoport: Bükkalja SE Tibolddaróc-Sály - Bükk- szentkereszt. Sály, 15.30. Mezőkeresztes - Bogács. Mezőkeresztes, 15.30. Szaiaszend - Aszaló. Szala- szend, 15.30. Bükkábrány - Forró. Bükkábrány, 15.30. Tiszalúc - Csobád. Tiszalúc, 15.30. Vatta - Novajidrány. Vatta, 15.30. VITORLÁZÁS Ú Daruker Kupa. Nyékládháza, Debreceni-tó, 10.00. HÉTFŐ LABDARÚGÁS Teremlabdarúgó NB I: Berek Rolád-Technika Háza - Diósgyőri KFC-Borsod Zöldért. Miskolc, Herman Ottó Gimnázium, 19.00. Maradona B-tesztje is pozitív! Buenos Aires (AFP, Reuter, MTI) - Az ar­gentin Diego Maradona újabb doppingügyé­ben elvégzett B-próba pozitív eredményt ho­zott. A dél-amerikai világbajnok labdarúgó vi­zeletmintájának vizsgálatát az argentin fővá­ros Gyógyszerészeti Egyetemén végezték el. Diego Maradona augusztus 24-én, a Boca Ju­niors - Argentinos Juniors argentin bajnoki mérkőzés után megejtett vizsgálaton bukott meg. Az ellenpróba megerősítette, hogy tiltott szerrel élt. A kontrollvizsgálat eredményéről Albino Bemposta tett hivatalos bejelentést. Az Ar­gentin Labdarúgó Szövetség (AFA) szóvivője azt is közölte, hogy az argentin jogrendszer tiltja annak közlését, milyen doppingszerrel élt Diego Maradona. Várhatóan bírósági úton vonják felelősségre a 36 éves futballistát, ar­ról nem beszélve, hogy az újabb eltiltás eset­leg már végleges is lehet. Amikor Maradona a Boca Juniorsnál ismét „fölvette a munkát”, a klubvezetés kötelezte arra, hogy a klub orvo­sai minden egyes mérkőzést megelőzően dop­pingvizsgálatnak vessék őt alá. Erre persze jó oka volt a Boca-vezetésnek, hiszen a játékos minden fellépésért 50 ezer dollárt kapott. Francia hírügynökségi jelentésből az de­rült ki, hogy Claudio Bonadio argentin szö­vetségi bíró elrendelte: vessék alá DNS-vizs­gálatnak azt a vizeletmintát, amelyet Mara­dóimtól vettek le. Ezek szerint kétségek me­rülhettek fel arra vonatkozóan, hogy esetleg tévesen vagy tudatosan elcserélték-e a vizsgá­lati anyagot. A DNS-vizsgálat elvégzése 25-35 napot vesz igénybe. 1997« Szeptember 5«, Péntek Sport ESZAK'Magyarország 11 Borsod sportjáért Miskolc (ÉM) - Borsod Sportjáért néven jótékonysági gálát rendez 1997. szeptember 6-án, szombaton 19 órától a miskolci Városi Sport­csarnokban a Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Sportszövetségek Szö­vetsége. A gála teljes bevételét a megyei sportszövetségek és sport­egyesületek között osztják szét. A jótékonysági esten neves előadó- művészek lépnek színpadra, úgy­mint: Zoltán Erika, Szulák Andrea, St. Martin, a Defekt Duó, a Man­hattan, Túri Lajos és Komáromi István rendőrkórusa. Utóbbiról tudni illik, hogy az idei szépségki- rálynó választáson nagy sikerrel lé­pett fel a kizárólag rendőrökből álló énekegyüttes. Az est házigazdája a népszerű rádiós és televíziós sze­mélyiség, Csiszár Jenő lesz. Ezen kívül a fellépők között lesz a DFC labdarúgócsapatának „énekkara” is. A gálára 3000 darab belépőt bo­csátottak ki, amelyeket 1000 forin­tos egységáron lehet megvásárolni ma 10-16 óra között a B.-A.-Z. Me­gyei Testnevelési és Sporthivatal­ban (Miskolc, Széchenyi út 103.), il­letve a gála napján a sportcsarnok pénztáraiban 18 órától. A szerve­zők nagy szeretettel várnak min­den olyan sportbarátot, aki a belé­pőjegy megvásárlásával segíteni kí­vánja a megyei sportszövetségeket, illetve sportegyesületeket. Kisbér Rallye Budapest (MTI) - A hét végén, szombaton és vasárnap Kisbér kör­nyékén rendezik meg az országos ralibajnokság utolsó előtti verse­nyét. Ezúttal sem hiányzik viszont a mezőnyből az örökös bajnok Fer- jáncz Attila, aki akárcsak a korábbi években, most is aktívan kiveszi részét a rendezésből. A Hungária Biztosító - Bábolna Rallye mező­nye szombaton és vasárnap is reg­gel 8 órakor rajtol Kisbér főteréről. Érdekesség, hogy ezúttal az első- és a másodosztály is együtt verse­nyez majd. Tizenöt vb-selejtező Budapest (APA, MTI) - Szomba­ton tizenhárom, vasárnap két lab­darúgó világbajnoki selejtezőt ren­deznek meg az európai csoportok­ban. A magyar érdekeltségű 3. cso­portban az éllovas Norvégia Azer­bajdzsánban vendégszerepei, ha nyer, akkor készülődhet is az 1998-as franciaországi útra. A program: 1. csoport: Horvátor­szág - Bosznia-Hercegovina, Szlo­vénia - Görögország. 3. csoport: Azerbajdzsán - Norvégia, Svájc - Finnország. 4. csoport: Skócia - Fehéroroszország, Lettország - Észtország, Ausztria - Svédország. 5. csoport: Luxembourg - Ciprus. 6- csoport: Feröer-szigetek - Csehország. 7. csoport: Hollandia - Belgium. 8. csoport: Liechtens­tein - Románia, Izland - Írország, Litvánia - Macedónia. 9. csoport: Örményország - Albánia, Németor­szág - Portugália. Adidas-öltöztette teremfocisták Szponzori szerződést kötöttek a volt „Meggyes" labdarúgók A miskolci Gilde étteremben be­jelentették tegnap, hogy a Diós­győri Kispályás Football Club- Meggy egyéves szponzori megál­lapodást kötött a miskolci Adidas márkabolttal valamint a Borsod Zöldérttel. Előbbi cég a felszere­lést biztosítja a klubnak, utóbbi cég pedig névadó szponzorként lesz jelen a piros-fehérek életé­ben, ami azt jelenti, hogy a baj­nokságban DKFC-Borsod Zöldért néven indul a csapat. Az együtt­működést (balról-jobbra) Kővári Gyula, az Adidas márkabolt társ- tulajdonosa, Peitl Róbert, a DKFC elnöke és Boros Gyula, az Borsod Zöldért igazgatóságának elnöke erősítette meg. Fotó: Végh Csaba US Open - Hingis már a négy között New York (MTI) - A Marosi Ka­talin, Tatjana Pucsek ifjúsági lány páros bejutott az Egyesült Államok nyílt teniszbajnoksá­gának 3. fordulójába. Ä 4. he­lyen kiemelt magyar, fehér­orosz kettős egy amerikai duót búcsúztatott. A dán Bob Borel- lával az oldalán szereplő Papp Zoltán viszont vereséget szen­vedett az ifjúsági fiú páros 2. fordulójában. A férfi egyes negyeddöntőjéből a brit Greg Rusedski és a svéd Jonas Björkman jutott tovább, a nőknél pedig a 6. helyen rangsorolt ameri­kai Lindsay Davenport és a világ- ranglista éllovasa, a svájci Martina Hingis kvalifikálta magát a legjobb négy közé. Björkman az előző for­dulóban a világelső amerikai Pete Samprast legyőző cseh Petr Kordát (15.) búcsúztatta. , Érdekesebb eredmények: Férfi egyes, nyolcaddöntő: Ru­sedski (brit) - Krajicek (holland) 7:5, 7:6, 7:6, Björkman (svéd) - Korda (cseh, 15.) 7:6, 6:2, l:0-ás ál­lásnál Korda feladta. Női egyes, negyeddöntő: Hingis (svájci, 1.) - Sánchez-Vicario (spa­nyol, 10.) 6:3, 6:2, Davenport (ame­rikai, 6.) - Novotna (cseh, 3.) 6:2, 4:6, 7:6. Férfi páros, elődöntő: Kafelnyi- kov, Vacek (orosz, cseh, 4.) - Bhu- pathi, Paes (indiai, 10.) 7:6, 7:6. Női páros, negyeddöntő: G. Fer­nandez, Zvereva (amerikai, fehér­orosz, 1.) - Fusai, Tauziat (fancia, 7.) 4:6, 6:2, 6:2, Árendt, Bollegraf (amerikai, holland, 4.) - Dragomir, Majoli (román, horvát, 16.) 6:3, 3:6, 6:4. Vegyes páros, elöddöntő: Paz, Albano (argentin) - Raymond, Galbraith (amerikai, 1.) 6:4, 7:6. Fiú páros, 2. forduló: Iain Bates, Thomas Messmer (brit, német) - Bob Borella, Papp Zoltán (dán, ma­gyar) 6:1, 6:4. Lány páros, 2. forduló: Maro­si Katalin, Tatjana Pucsek (ma­gyar, fehérorosz, 4.) - Lauren Kál­vária, Gabriela Lastra (amerikai) 6:7, 6:4, 7:6. Mestermérleg, avagy focisták az edző szemével Miskolc (ÉM - BCS) - Soroza­tunkban a Diósgyőri FC NB I- es labdarúgócsapatának az 1997/98-as idényben lejátszott bajnoki mérkőzései után, a szakmai munka felelősének egyénekre lebontott értékelé­sét adjuk közre. A szerdán le­játszott találkozót követően Tomyi Barnabás szakmai igaz­gató a következőket mondta el pályára lépett játékosairól: MTK FC - Diósgyőri FC 0-1 Rácz: - Véleményem szerint a me­zőny legjobbja volt, bravúros védé­sek sorozatát mutatta be. Jól irá­nyított és jelenléte társaira is meg­nyugtatóan hatott. Téger: - Ez volt a második olyan mérkőzése, amelyen minden egyes megmozdulásával és mondataival maradéktalanul eleget tett a vele szemben támasztott követelménye­imnek. Egy ütközésnél megsérült, s kényszerűségből kellett lecserél­nem. Farkas J.: - Nagyon nehéz felada­ta volt, és egy-két tanácstalanságát leszámítva jól játszott. Farkas A.: - Ilyen szintű játékot vártam tőle. Teljesítményének ér­tékét külön emeli, hogy kényszerű okok miatt a második félidőben a védelem tengelyében kellett hibát­lanul működnie, s ezt a feladatkört is remekül látta el. Kovács T.: - Nagyon hasznos tag­ja volt a csapatnak, az őrzésére bí­zott ellenfelét „levette” a pályáról. Igaz, hogy az ő területén egy pár­szor zavar keletkezett, de ezek nem voltak komoly esetek. Temován: - Fizikailag rettenete­sen sokat kivett belőle ez a mérkő­zés. Dicséret illeti azért, mert ellen­felét sikerült kikapcsolnia, s ezen felül rengeteg segítséget nyújtott a szórványos ellentámadásaink fel­építésében. Kisen - Újra a csapat húzóembere volt, minden játékelemben kiválót nyújtott. Nagyon nagy részt vállalt a győzelemből. Buliga: - Bebizonyította, hogy fizi­kálisán is bírja az ilyen iramú mér­kőzéseket. Nagyon felszívta magát és tevékeny részese volt a győze­lemnek. Kákóczki: - Válogatott szintű el­lenfelet „mosott le” a pályáról úgy, hogy közben háromszor többet fu­tott versenytársánál. Domokos: - Ezen a mérkőzésen is bebizonyította, hogy a mostani for­májában nagyon hasznos tagja a csapatnak. Ha kettővel többször rá meri vezetni az ellenfél védelmére a labdát, akkor a legjobb lehetett volna. Kulcsán - Nagyon nagy mezőny­munkát végzett, a rá jellemző hig­gadtjátékkal, nélkülözhetetlen lab­datartásaival és jó passzokkal. Volár: - Biztos, hogy soha nem fogja elfelejteni NB I-es bemutat­kozó mérkőzését. Én is örülök an­nak, hogy ilyen színvonalon hasz­nosan kapcsolódott be a csapatjá­tékba. Jakab: - Elkapta a ritmust és csa­táros megmozdulásai is voltak. Na­gyon örülök, hogy immár sokadik alkalommal tudom elmondani a cserékről, mennyire hasznosak. Úgy gondolom, ez is ékes bizonyíté­ka annak, mennyire együtt van a társaság. Búzás: - Rá is vonatkozik a Jakab­nál említett gondolat.

Next

/
Thumbnails
Contents