Észak-Magyarország, 1997. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-05 / 181. szám
1997. Augusztus 5., Kedd ~ A Megyéből Telenttük ÉSZAK-Magyarország 3 □ Megnyílt a kövesd! fedett gyógyfürdő Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - Minden ceremónia nélkül megnyitották a hétvégén a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő fedett részlegét. Az elmúlt héten fejezte be a kivitelező a klímaberendezés beszerelését - tudtuk meg Kovács Józseftől, a Városgazdálkodási Rt. igazgatójától. Ez egy nagy rekonstrukció egyik része volt, hiszen tavaly már felújították és bővítették a gyógyrészleget. Erre az évre a klímaberendezés beszerelése maradt. A gyógyrészleg öltözőjének jelenleg is folyó átalakítása várhatóan másfél hónap múlva fejeződik be. Ezzel együtt a beruházás eléri a nyolcvanmillió forintot, amiből több mint ötvenmilliót a területfejlesztési tanács pályázatán nyertek. A rekonstrukciót az önkormányzat is támogatta. A páraelszívó egyébként számítógépvezérlésú gép - tudtuk meg. Begyűjti az információt a légtérből a levegő nedvességével kapcsolatban, s annak függvényében automatikusan működik a szerkezet. Tranzit Expo ’97 Tiszaújvárosban Tiszaújváros (ÉM) - Második alkalommal rendezik meg Tiszaújvárosban a Tranzit Expo ’97 elnevezésű nemzetközi kiállítást és vásárt. Az ötnapos rendezvény augusztus 6-án 11 órakor nyitja meg kapuit az Eötvös József Gimnázium és Ipari Szakközépiskolában. A kiállítást T. Asztalos Ildikó, az ipari tárca államtitkára ajánlja majd az érdeklődők figyelmébe. Az augusztus 10-ig nyitva tartó vásár naponta 11 órától 20 óráig váija az érdeklődőket. BBC-hírek a T-Rádióban Miskolc (ÉM) - Naponta két alkalommal BBC-hírek hallhatók a T- rádió frekvenciáján augusztus 1-jé- tól. A nagyvilágban történt eseményekről, érdekességekről reggel fél nyolckor és éjszaka tizenegykor számol be néhány percben a BBC - a jelképes összegért igénybe vett - híreivel a miskolci kereskedelmi adók közül elsőként a íádióállomás. Halálos gázolás a gyalogátkelőn Miskolc (ÉM) - Halálos gázolás történt tegnap délután Miskolcon, a Görgey utcában, a sportcsarnok előtti gyalogátkelőhelyen. Egy 84 esztendős nő a rendőrlámpa zöld jelzésénél lépett a zebrára, de az átkelés közben a lámpa pirosra váltott. A forgalomirányító fényjelző berendezés a gépkocsiforgalomnak szabad jelzést mutatott, de a belső sávban érkező Ladának még sikerült megállnia a gyalogátkelőhely előtt. A külső sávban érkező Suzuki személygépkocsi viszont a takarásból kilépő gyalogost elgázolta, aki a kórházba szállítás közben, a mentőautóban elhunyt. Kerékjártó, a csapat legjobbja A miskolci úszó az európa csúcs után a felnőtt vb-re készül Glasgow (ÉM - PA) - A glasgow-i ifjúsági úszó Európa-bajnoksá- gon a magyar csapat legeredményesebb versenyzője Kerékjártó Tamás, a Miskolci Vízművek SC versenyzője volt, aki aranyérmet szerzett 200 méter vegyesen, míg a 100 méter és 200 méter gyors után a dobogó második fokára állhatott föl. A sportolót tegnap esti hazautazása előtt, hétfőn reggel glasgow-i szállodai szobájában sikerült telefonvégre kapnunk. Q Gondolom, valahogy így tervezte az éremgyűjtést Skóciában. • Egy héttel ezelőtt látatlanban kiegyeztem volna a három éremmel. Összeségében elégedett vagyok a teljesítményemmel, úgy sikerült ez a verseny, ahogyan azt elvártam magamtól. Az egy kicsit bosszant, hogy a 200 méter gyorson mindössze 13 század másodperccel maradtam le az első helyen végzett német versenyző mögött, de ott van az érem másik oldala, hogy 200 méter vegyesen új ifjúsági Európa- csúcsot úsztam. □ Az elutazása előtt tartott attól, hogy „felerősödik” a mezőny. Ezek szerint alaptalan volt az aggodalma. • 200 méter vegyesen - ahol sikerült megvédenem a címemet - valóban nem ért nagy meglepetés, szinte ugyanazokkal kellett meg- küzdenem, mint tavaly. A másik két számban viszont megsokasodtak a résztvevők. A 100 méteres gyorsban „nagyon jöttek” az újak, de itt is sikerült az ezüst. A 200 méter gyors mezőnyéről pedig elég ha azt mondom el, hogy az előzetesen a legjobb idővel nevezett versenyző nem jutott be a döntőbe! Mindenki százhúsz százalékot akart kihozni magából, de ez egy Európa-bajnokságon természetes. □ Három versenyszám, három érem, mindez négy nap alatt. Nem volt sétagalopp a viadal... • Valóban, egy kicsit „húzós” volt. Délelőtt voltak az előfutamok, de éppen amiatt, mert megduzzadt a mezőny, nem lehetett csupán „fürdőzni”. Délután pedig már élesben ment a dolog. így fordulhatott elő az, hogy mind a három versenyszámban kétszer - délelőtt és délután is - megjavítottam a korábbi egyéni csúcsomat. Az az igazság, hogy a végére egy kicsit elfáradtam, és ennek tulajdonítom azt a 13 század másodpercet, amivel a 200 gyorson lemaradtam az aranyról. Annak mindenképpen örülök, hogy én szerepeltem a legjobban a csapatból, és hogy meg tudtam felelni az elvárásoknak. □ Most pihenés következik? • Egy rövid ideig biztosan. De nem fogok sok időt medence nélkül tölteni, hiszen a jövő év elején Ausztráliában rendezik meg a felnőtt világbajnokságot, ahová nagyon szeretnék kijutni. És ehhez még sok munkára van szükség. „Pakkot kapnak” a rendőrök Budapest, Miskolc (ÉM - BA) - Az állampolgárok javát szolgálja a születése pillanatában rendőrségi „Bokros-csomagnak” elkeresztelt racionalizálási terv - állítják a szakértők. A Világgazdaság című gazdasági lap értesülése szerint még ebben a hónapban a belügyminiszter elé kerül a rendőrségi takarékossági program tervezete. Az ésszerűsítés révén jelentős megtakarításokat leméinek a 4,5 milliárdos adóssággal terhelt szervezetnél - derül ki az írásból, amelyik tudni véli: jelenleg a megyei rendőr-főkapitányságok véleményezik a tervet. Ezt lapunknak cáfolta Berta László ezredes, borsod- abaúj-zempléni rendőr-főkapitány. A megyékben még valóban nem ismerhetik a részleteket - erősítette meg Czájder Gábor, az Országos Rendőr-főkapitányság főosztályvezetője, aki elmondta: az ORFK vezetői véleményezik jelenleg az elképzelést, amelynek majdan kiforrott változatáról a kormány, illetve a parlament dönthet. Ami a „csomagot” illeti: a közpénzek ésszeiűbb felhasználásától, illetve az igazgatásrendészeti és a szolgáltatói területek önkormányzatokhoz való átcsoportosításától váiják a megtakarítást. Az utóbbi intézkedéstől a „profiltiszta”, azaz a közrenddel és a közbiztonsággal foglalkozó rendőrség létrejöttét remélik. A tegnapi lapértesüléssel ellentétben a főosztályvezető cáfolta a rendőrségtől történő jelentős elbocsátások tényét: „a feladatokkal az embereket is mozgatnánk” - magyarázta az egy tárcán belüli átcsoportosítás hátterét (mint ismert: az önkormányzatok felügyeletével is a Belügyminisztérium foglalkozik, akárcsak a rendőrségekével). Mivel még „csecsemőkorban” van a terv, így azt sem lehet megmondani, hogyan és miben érintené Bor- sod-Abaúj-Zemplént - tette hozzá. Nem tartaná rossznak az igazgatásrendészetnek az erre alkalmas önkormányzatokhoz való - hosszú távon megvalósuló - átcsoportosítását Orosz Gábor, a megyei közigazgatási hivatal vezetője sem. Ügy képzeli: a feladatokkal az ellátásukhoz szükséges feltételeket is meg kell kapniuk a helyhatóságoknak. Az pedig a polgárok javát szolgálja, ha közelebb kerül hozzájuk a szolgáltatás, ha mondjuk a személyi okmányaikkal kapcsolatos ügyeiket saját városaikban intézhetik. Gyökerek nélkül is folklórfesztivál Tegnap Kazincbarcikán menettánccal és gálaesttel kezdődött meg all. Sajóvölgyi Folklórfesztivál, amely Miskolctól Rozsnyóig - a Sajó útját követve - 8 településnek nyújt szórakozást. Az Egressy Béni Művelődési Központ tervei szerint a rendezvénynek a jövőben nem csak a népzene és -tánc lenne a főszereplője. Kiállítások, vásárok színesítenék, pályázat útján országos kézműves találkozóvá bővülne a fesztivál. A központi vendéglátó szerepet Kazincbarcika annak ellenére vállalta, hogy a városnak nincsenek folklórgyökerei. Az idén olasz, belga (képünkön), észt, szlovák vendégcsoportok és 9 magyar együttes vesz részt az egyhetes rendezvényen. Fotó: Szathmáry-K. Ádámné Alma és áram - nincs arányban Miskolc (ÉM - BAL) - Kerti tolvaj ellen semmiképp sem a „villanypásztor” a megoldás, legalábbis nem abban a formában, ahogy egy sajókazai lakos alkalmazta a saját(os) igazságszolgáltatást. A valódi igazságszolgáltatás szerint elítélendő, ha valaki ilyen módon kísérli meg birtokát megvédeni: aki villanyárammal „csapatta” agyon a kertjébe tévedt tolvajt, három év börtönt kaphat. A múlt heti, nagy port kavart (bár nem példátlan) sajókazai balesetet egyértelműen ítéli meg a büntetőjog. Azt a háztulajdonost, aki áram alá helyezett villanydrótot telepített a portájára, úgymond, a tolvajok miatt - amibe esetünkben egy fiatal fiú bele gabalyodott, majd halálos áramütést szenvedett gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják. A jogrendszer szerint egyáltalán nem ez a módja annak, hogy az állampolgárok megvédjék vagyonukat.- Jelen esetben is előre látható, várható volt a cselekmény vége, vagyis hogy az áram esetleg agyonüt valakit - ismertette kérdésünkre az eset jogi hátterét ifjabb Lichy József ügyvéd. - Az illető semmit sem tett, hogy az életveszélyes szituációt megakadályozza: éppen hogy előidézte azt. A Sajókazán történtek a jogász szerint a gondatlan emberölés „klasszikus” esetét jelentik, hiszen szándék nem volt a gyilkolásra. Vélhetően el is fogják ítélni az elkövetőt, a büntetési tétel pedig három év börtönig terjedhet. Ha mindenféle enyhítő körülményt figyelembe vesznek - vélte a szakember -, esetleg felfüggesztett börtönt kaphat, de a „legvalószínűbb a két év”. De mit tehet az ember javai megóvása érdekében - törvényesen?- A birtokos a birtokát úgynevezett önhatalommal védheti meg, aminek azonban korlátái vannak - mondotta ifjabb Lichy József. - Ha egy lakásban lakó, azaz tulajdonos, vagy akár csak bérlő vagyok, megakadályozhatok bárki mást - akár a tulajdonost is -, hogy behatoljon oda. Az önhatalmú fellépés foka kérdéses csak: semmiképp sem léphetem túl azt, amit a „támadó” velem szemben alkalmaz. Ha mégis, az már nem önvédelem. A védekezésnek arányosnak kell lennie az engem ért kényszerrel, fenyegetettséggel. Ha puszta kézzel jön nekem valaki, nem kaphatok fel kést - csak ha nála is kés van; akkor viszont nem lövöldözhetek rá pisztollyal. Más kérdés, hogy az ijedtségtől, felindultságtól függően hogyan ítélem meg a fenyegetettség mértékét - ezt majd a bíróság fogja adott esetben mérlegelni. A lopásoktól is éppígy joga van a tulajdonosnak megvédenie vagyonát. Minden további nélkül „kihajíthatja” az ingatlanjába tévedő tolvajt. Ha eközben ő maga okoz súlyos testi sértést a másiknak, a körülményeket vizsgálni - jogos volt-e? - megint csak az igazságszolgáltatás dolga.- A sajókazai esetnél a birtokvédelem foka „mérföldekkel”, tehát aránytalanul túlment az elfogadható mértéken - vetette mindjárt közbe a jogi szakember. - Kérdés ugyanis, hogy a potenciális vagyoni kár milyen arányban áll a tolvajnak okozott kárral, sérüléssel. Márpedig a halál semmivel nem állítható arányba... A kerttulajdonos, ha behatolót észlel, a fentiek szerint, akár fizikai erőszakkal is felléphet ellene. Amennyiben nem tudja időben észlelni a lopást - s ez a tipikus -, megelőző óvintézkedéseket kell tennie: életveszélyes helyzetet azonban így sem alakíthat ki. Vad, hamis ebet például tarthat, tudva, hogy van esély az esetleges illetéktelen személy „széttépésére” - amennyiben kellő módon figyelmezteti embertársait: vigyázz, harapós kutya! Az elkövető, ha ennek ellenére bemászik, már saját maga veszélyezteti a testi épségét, azaz: közreható magatartást valósít meg. A másik fél felelőssége viszont megszűnik.- Na de áramot a kerítésbe... Ilyesmit csak akkor tehetne meg valaki, ha - önmagát mentesítendő a gondatlanság vádjától - a veszéllyel arányos mértékben figyelmeztetné a leendő áldozatot. Csakhogy itt már az is kevés, ha hatalmas fényreklámmal úja fel a kerítés teljes hosszában, vagy újsághirdetésben teszi közzé, hogy: vigyázat, áram! A lényeg ugyanis a fenyegetettség és a védekezés közti arányosság. Néhány ellopott almával nem állítható egy szintre az emberi élet erőszakos elvétele - foglalta össze a tanulságot az ügyvéd. Az önkormányzat nem hisz a ZAB-nak Sátoraljaújhely, Szerencs (ÉM - PT) - Nem teljesítette a gázberuházás július 31-ig vállalt befejezési határidejét a Zemplén-Abaúj Gázszolgáltató Rt, (ZAB)- állítják a sátoraljaújhelyi és sárospataki önkormányzat vezetői. A magukat kárvallottnak tartó önkormányzatok jogi lépést fontolgatnak. (Folytatás az 1. oldalról.) Bárány István, Sárospatak alpolgármestere is úgy látja: már nem lehet hinni az újabb szerződésmódosításokban, sorra nem valósultak meg az eddigi ígéretek.- Mindenképpen számon kell kémünk a ZAB-tól, hogy nem készült el időben a gázberuházás a városban. Lassan nem merünk a polgárok elé állni gázügyben, mert azt vágják a fejünkhöz, hogy mindig becsapjuk őket. Pedig a késedelmes építkezésről nem az önkormányzat tehet. Jó lenne már túl lenni az egészen. Toldi Miklós, a fővállalkozó Gáz Globál Kft. főmérnöke teljes higgadtsággal állítja:- Cégünk a módosított szerződésben vállalt kötelezettségeinek eleget tesz. Július 31-re azt vállaltuk, hogy az elosztó vezetéket gáz alá helyezésre alkalmas állapotba tesszük, s 95 százalékban befejeztük az építkezést. Az lehetséges, hogy egy-egy területen nem az ütemezés szerint hozza rendbe az utcákat az alvállalkozónk. De négyzetméterben mérve az aszfaltozást, a tervek szerint haladunk. Sátoraljaújhelyen azonban további problémát vet fel a főutca, ami egyben a 37-es főút belvárosi szakasza is. A főutat nem szabad felvágni, csak fúrni. Ráadásul a feltárt útburkolat alatt szinte kaotikus közműhálózatra bukkantunk. Ezért csak lépésben tudunk haladni, így ezen a szakaszon talán az augusztus végi befejezési határidőt sem lesz könnyű betartani. Sót vannak olyan utak is a településen, ahol további szabvány alóli felmentést kell kérni az engedélyezési határidőtől, tehát ott még tervezett határidőt sem lehet egyelőre mondani. A Gáz Globál főmérnöke egyébként a ZAB és közöttük fennálló, többször módosított szerződést tekinti mérvadónak a határidők megítélésében, ezért nem fogadja el, hogy felelősség terhelné cégüket a késés miatt.- Minden pénteken reggel fél kilenckor a sátoraljaújhelyi irodában tartunk koordinációs megbeszélést az al- és fővállalkozóval. Az aktuális munkákat ütemezzük, a konkrét problémákra keressük a megoldást. Ezekre a megbeszélésekre eljöhetnének az önkormányzatok munkatársai is, és akkor megtapasztalnák, milyen nagy erőfeszítéseket kell megtennünk annak érdekében, hogy mielőbb befejezhessük a gázberuházást - válaszolja kérdésünkre Cifra János, a ZAB beruházási csoportvezetője. (Az igazgatót és főmérnököt szabadságolásuk miatt nem értük el - a szerző.)- A július 31-i dátum csak részhatáridőnek tekinthető, de semmiképpen nem a beruházás teljes befejezése idejének. Cégünk megküldte a városoknak a gázvezeték építésének és a helyreállításnak az ütemezési tervét, amire az önkormányzatok írásban nem tettek észrevételt. Újhelyen ugyan kimaradt néhány utca a felsorolásból, de azóta már orvosoltuk a problémát. A beruházás most már a vége felé közeledik, de egy ekkora nagyságrendű és típusú építkezésnél sokszor ütközhetünk nem várt akadályokba is. Germinations-képek Miskolc (ÉM) - Az Európa Tanács kezdeményezésére tíz évvel ezelőtt hozták létre a Germinations művészeti alapítványt azzal a céllal, hogy az európai országok képzőművészeti főiskolás hallgatóinak - más-más országban - nyári munkalehetőséget teremtsen. A művésztelepeket kétévente rendezik meg. Idén hét országban találkoznak a hasonló érdeklődési körű alkotók. Görögországban például az ifjú festők, Kanadában a márványszobrászok, Birminghamben, Nizzában az elektronikus képalkotók találkoznak. Az idei Germinations-ra elfogadták a Miskolci Galéria és a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszéke közös pályázatát is. Mint Bán András művészettörténész a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, tíz országból érkeztek fiatalok, hogy a Miskolci Galéria alkotóházában megkezdjék az augusztus végéig tartó programjukat. Itt módjuk van hagyományos képsokszorosító és modern elektronikus képalkotó eszközök használatával intermediális műveket létrehozni. A művésztelep vezetői megkérdezték a fiatalokat, mivel szeretnének foglalkozni. Úgy tűnik, a hagyományos módszereket kevesen választják, a tábor témája szinte teljes egészében az elektronikus képalkotás lesz. A művésztelep résztvevői a program szerint több kirándulást tesznek. A tábor zárásaként pedig - augusztus 22-24. között - a vendégek és a meghívott fiatal művészek háromnapos szimpóziumot rendeznek. Az egy hónap során készített műveket jövőre Athénban, majd Európa több más kulturális centrumában mutatják be a Germinations 10 bien- nálén.