Észak-Magyarország, 1997. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-02 / 179. szám

Törjék Attila Szolnok, Rózsavendégiő receptje szerint kb. 4 !& részére Vili ÉM-hétvége ■Színes világ Augusztus 2., Szombat Dobos Klára képsorozata IBI A hidegtál is lehet értelmezhetetlen B & S A vár pincéjében tizenhét ver­senymű. Azaz tizen­hét asztalon tizen­hét teríték, tizen­hét terítéken ,ti­Az oldalt írta: Szalóczi Katalin, Fotók: Farkas Maya Izgalom minden érzékszervnek Van, akinek nyűg, van, akinek élvezet a konyhában eltöltött idő. Van, aki gyorsan bekapkodja, van, aki újságot olvas közben, az ételre oda sem figyelve, de van, aki a hétköznapokon is élvezni tudja az ízeket. Az ünnep azonban mindenkit elragad. És Miskolcon két napig ünnep volt. Látványos, illatos, ízletes. A gasztronómiai fesztivál jó helyen volt a Diósgyőri várban, hiszen mi lehetett volna illőbb háttér például a kövön sült vasalt nyálhoz, amit ráadásul cipóban tálalnak? A fesztivál azonban több volt érzékszervizgató bemutatónál A zsűri működése nyomán komoly tanulságokat vonhatott le az érdeklődő. Konyha-rovatunkban amellett, hogy a fesztivál hangulatából idevarázsolunk egy keveset, most ezekre a konkrét és általános tanulságokra koncentrálunk. zenhét ételkom­pozíció. Tükrök és tükörfényes tál­cák, bársony és fa­rönk, jégszobor és süti- talicska, répából virág és dudvából asz­taldísz. Eddig - én egyszerű háziasszony - úgy tudtam: egy étel lehet gusztusos vagy gusz­tustalan, finom vagy ehetetlen, de most valami új gasztronómiai fogalommal ismerkedhetek meg: „Most nézzétek meg, mi ez? Ez a tál szá­momra teljesen értelmezhetetlen” - mond­ja a szakemberek egyike. A nevezett tálon négy csíkban négyféle étel, gondosan elren­dezve, ívesen követve a tál hosszúkás for­máját. Színben tetszetős. Csak hát, mint kidéiül: az egyes elemeknek nincsen egy­máshoz közük. Két csík összetevőit sikerül felismernem: az egyiket alapvetően valami­nő töltött halszeletek, a másikat díszített bébirépák alkotják. A kiírás egyáltalán nem igazít el: azon ugyanis panírozott fo­gasfiié, moszattal töltött csuka és halpapri­kás szerepel. Ezek közül egészen biztosan azonosítani tudnám a halpaprikást, sőt, a panírozás mibenlétével is tisztában va­gyok, de hiába, nyomát sem látom egyik­nek sem. így azt gyanítom - elcserélték az azonosító kártyát. Egy asztalra nem lehet oda nem figyelni, minden étek az olasz fagyik rikító színében „pompázik”. Mellettük a díszí­tésként kitett magyar trikolór szinte gyalázásnak tűnik. Egy biztos: a természetben fel nem lelhető harsányság a vi­lágért sem teszi kívánatossá a kínálatot. Végre gondolata­immal sikerült telibe találnom: a zsűritagok is borzadva for­dulnak el a látványtól: „Ezt inkább hagyjuk!” Az őzgidának gerince tölgyfarönkön már sokkal csábí­tóbb jelenség. Csak ne tudnám, hogy a gerincecskék ilyen igazi fehérségét hypózással lehet elérni. Amúgy szívesen megkóstolnám a kecskesajtot, sosem ettem még. így vagyok a „halízelítővel” is. A szeletek elrendezése és a kiegészítők is harmonizálnak egymással. Tetszik, így ahogy van. A zsűritagok azonban megrökönyödve keresik a mártásokat. „Hol a mártás? Pontosabban: a mártások?! Ennyiféle halhoz legalább ötféle mártás dukál!!!” - Leg­alább ezt is megtudtam. Egy újabb tálnál az elnök felkiált: „Megmutassam, mit csinálnának egy ilyennel az olimpián?!” Hevesen böködni kezdi a tálcát a golyóstollával. „Hol az aszpik? Nincs kiönt­ve a tál aszpikkal?” Tény: a golyóstoll fémes hangokat hal­lat. .Azonnal diszkvalifikálnák.” Egy halastálon babköret. Ez sem marad megjegyzés nél­kül. „Nekem a bab a halhoz nem köret. Egyébként pedig az ömlesztett zöldségköret sem köret. Az ömlesztett köret a hi­degtálon dísz. Mellé adagolható köret is jár.” „Hát ez meg egyenesen undorító!” - szakad ki egyikük­ből. Ez a szalonnaréteg, meg ez a vastagság! Egyikük fel is kap egy szeletet, markában méregeti, fel-feldobálgatja: „Megvan vagy huszonöt deka.” Kifejezetten megkönnyebbülök, mikor végre elismerő szavak ütik meg a fülemet. „Ez igen: egyszerű hús. Nem töl­tötték meg semmivel, nem roncsolták agyon. Csakhogy ez is eszébe jutott valakinek, hogy hagyja a szeleteket a maguk szépségében érvényesülni!” A gasztronómiai fesztiválon különös beszélgetésnek lehettünk fül- és szemtanúi. A szó az első forduló verseny­számának produktumai, azaz a hidegtálak körül (fölött, mellett, között) forgott, a beszélgetők pedig a zsűri tagjai voltak. Kövön sült vasalt nyúl, cipóban tálalva 1 pecsenyenyúl (vad vagy házi 1,60-2,5 kg). Zsigerelés, nyú- zás után rozmaringos nedves pácot készítünk, amiben a nyulat csontostul 2 napig ér­leljük. Utána csontozzuk be­lülről, majd sertés sózott belé­nek segítségével formáljuk, és még egy napig a pácba visszahelyezzük a teljes érle­lés érdekében. Kő alá duruzsoló parazsat teszünk (faszén, akácfa). Dédanyáink faszenes va­salóját megtöltjük a parázzsal és a nyulat a már előre meg- szalorinázott kőre tesszük, és a vasaló segítségével a sütést elkezdjük. Igény szerint rózsaszínűre, vagy jól átsültre készíthetjük. Sütés közben a (nem túl nagy) cipókat előkészítjük, a pecsenye tevével meglocsolva tálaljuk. Jó étvágyat! Az étel mellé ital is dukál Hallottunk a gasztronómiai fesztiválról, s ma­gunk ajánlkoztuk: toldjuk meg az ételkészítés versenyét egy italbemutatóval. Arra gondol­tam: ital nélkül egy ilyen rendezvény féllá­bas volna - okolta jelenlétét a várban a borkiállítás egyik szervezője, Király László, aki a tokaji Furmint Wine-Art Club kínálatából vonultatott fel néhá­nyat a múlt hétvégi rendezvényen. Mint mondta: céljuk a széles értelem­ben vett hegyaljai minőség bemutatá­sa, tágabban pedig a borkultúra ter­jesztése. Miskolcra magával hozott olyan - a borgyűjtők számára is csemegének számító - palackokat, mint az 1972-es 6 puttonyos aszú (Kiss István brüsszeli aranyérmes bora). Az érté­kére az árából is következtetni lehet: a legnagyobb magyar címletű bank­jegyből kettőt is otthagyhatnánk érte. A szakember azonban felvilágosított: ebben az évben termett az évszázad legjobb bora. Azt is megtudtam: az aszú a palackban is tovább él. Általá­ban az elkészítés után öt évvel hoz­zák forgalomba, de jól teszi, aki bír várni a felnyitásával még vagy tíz évet. Ugyanis tizenöt esztendő kell ahhoz, hogy egy aszú igazán kitelje­sedjék, kikerekedjék. Ekkorra éri el igazi ízét, zamatét, illatát. Bármilyen lelkesedéssel beszélt is Király László a borok királyáról, neki nem ez a kedvence. Ő maga e desszertborral szemben - amelyet inkább már csak a süteményezés közben illik kínálni - a száraz sza­morodnit részesíti előnyben. Ebből . - mint mondta - már az is kitalál­ható, hogy „húsevő”. Ez a borfajta ugyanis a pecsenyék mellé való. Nekem viszont, minthogy még ebéd előtt állok, aperitifként pezs­gőt kínál, nevéhez illőt, elegánsát. A címkén ez állt: Royal.

Next

/
Thumbnails
Contents