Észak-Magyarország, 1997. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-09 / 185. szám
Augusztus 9., Szombat ............ ,„M1Trniir,r-,..„wrwr-í,irm., LStterátor------------- ÉM-hétvége II T ~'rrrwT7TT~-'Ti í n—t 1—r'^nrwiimnfniiwwww ni—íwi »iiiwwi 11 iiTnTrrnrTTnnTrMwrffi.roMirm^TiTrr— Belső ügyek Nyilas Attila Bárkinek is köszönhető, köszönöm neki, hogy Fecske Csaba Hol voltam című kötete kemény borítóval jelent meg. Végre egy igazi, könyvszerű könyv! Fedelén ház alakú házak előterében emberi kinézetű ember, benne versszerű versek rajzszerű rajzokkal. Mindez otthonos világ benyomását kelti; otthonos világban pedig csak belső ügyek vannak. A kötetével egyező című nyitóvers gondolatsorát mintha az indítaná, hogy a beszélő önmagára vonatkoztatja a „Hol volt, hol nem volt...” inesekezdetet. Én-tudattal foglalkozik-foglalkoztat még a Kis vers, a Kiskoromban és az Én meg nem én, tágabb értelemben pedig a kötet összes verse. További csoportosításuktól, tipizálásuktól eltekintve most hármukat szeretném kiemelni. A Tündér, képzelhetjük így, zöld szemű, vörös hajú női lény könnyed táncát festi, ám a címet melléknévi szerepűnek, esetleg metaforának tekintve a Napra is tudom vonatkoztatni a verset; ebben az esetben a két zöld gyöngy megfeleltethető annak a jelenségnek, amelyet napba nézve láthatni. Akár napjegyekkel rendelkező tündérről, akár tündéri napról legyen is szó azonban, a vers végig tartja azt a metrumot, amely őt jelölő hangalakkal társul a második és negyedik szakaszban: „Ti-ti-tá-tá-tá/ti-ti-tá-tá-tá.” A metrum tudatosításán túl idézheti ez a hangalak tánc, dal, libe- gés-lobogás ritmusát, de idézi leginkább a szívdobogásét, a pirri- chius pedig a szív megdobbantsáét, immár a vers minden sorában. „Hol voltam, mikor még / nem voltam?” - ezzel a paradoxális, problémafelvetó kérdéssel kezdődik a Hol voltam című vers. Egyazon személy (nyelvtanilag egyes szám első) egyidejű létének és nemlétének állítása itt a létige eltérő értelemben való használatán alapszik: a ’lenni bármi/ként/ fogalma tágabb az ’élő embernek lenni’-énél. A folytatás („Előletek jól / elbújtam.”) az észleléssel, illetőleg a nem észleléssel kapcsolatos, a lírai gyermekszerephez illő megfigyelést alkalmaz. A búzamag összefüggésbe hozható az ember növényi eredetének ősi képzetével, az ezüstcsillag pedig újszövetségi embléma; a születés előtti folyamatot reprezentálva a beszélőétől különböző tudatot föltételeznek. A gondolatsor a szintén ellentmondásnak tetsző „Mi minden voltam / helyettem / mielőtt meg nem / születtem!” rácsodálkozásával zárul. A vers nemcsak jelentésszerkezetében, de hangzásvilágában is csalafinta. A sorvégi rímeken (képletesen: xaxa, xaxa, abxb) túli hangkapcsolatok szövevényét itt nem elemzem, de szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy szerintem érdemes nyomon kísérni az egyes hangok (fonémák) előfordulásait, például a vidám i-ét, vagy azt, ahogyan két sorban a z előkészíti az ezüstcsillag felbukkanását, majd avval együtt merül álomba. A Hegyeken túl (központozása sajnos következetlen a könyvben, és talán jobb címe is lehetne) szimultán verselésű: egyrészt minden sora fölbontható két-két, egyenként négy szótagos, hangsúlyos ütemre, másrészt két jónikus strófából áll; metrumának alapja, az emelkedő jónikus versláb (ionicus a minőre) Csokonai Tartózkodó kérelem című verse nyomán ismerős leginkább. A harmadik sorban („Harmat reszket a virágon”), saját jelentésével összhangban, eltér egymástól az ütem- és verslábhatár, de a következőben ismét előáll az eredeti egybeesés, és nem is zavarja már semmi, egészen az utolsó sorig; ebben azonban, ha mondatként kezeljük, a két tagmondat határa jelentősebb szünetet kíván, mint az eredeti útemhatár: „Ami bánt [II] az [I] nekem is fáj.” Ez az a finomság, amely az idegen - nekem is hangzásával együtt közhelyből igazsággá emeli a fájdalomban való osztozást. Még annyit szeretnék az eddigiekhez hozzáfűzni, hogy ha lenne gyerekem, ebből a könyvből szívesen olvasnék neki. A többi nem ügy. Öröme árad, fénye játszik- Lírai reflexiók Fecske Csaba: Hol voltam című kötetére Cseh Károly Szögliget „sokszoknyás szegfűi” és „vergődő szemhéjú levelei” ott susognak mindvégig Fecske Csaba földközeli, élményekkel teli versvilágában. S ugyancsak továbbél a hűség és a teremtő játékosság is, melyet ettől a tájtól kapott szellemi örökségként, hogy mint költő, jól sáfárkodjék velünk. A Felsőmagyarország Kiadó és az Új Bekezdés Egyesület közös gondozásában - Urbán Tibor grafikáival - jelent meg Hol voltam címmel a lírikus (prózájában is az!) új gyermekverskötete. Keleti tusrajzokra emlékeztető finomsággal, árnyaltsággal és sejtelmes atmoszférával jeleníti meg a hajdan volt, de mindmáig benne sugárzó aranykort, a gyermekvilágot. Madárdaltól zengő, tücsökmuzsikától áhítatos és a lélek fényétől, havától világló versek sorjáznak a kötetben. Soijáznak, mert nyitott metafora- és szójátéksorozatot alkotnak ezek az opuszok. Nyitottak olyan tekintetben is, hogy megélt, megtapasztalt, megálmodott élményekből párlódtak és aurájuk van. Mindenki számára érinthető, ízlelhető és hallható betűtesteket öltött világ a Fecske Csabáé. Nyitottak azért is, mert a - javarészt kötött formájú - versek sora folyamat nála: mozgásba hozott, lélegző „kis csodák” áradása, mely egyre duzzad. A gyermeki lélek és szellem tavaszi áradása ez, mely előlegezi már a zöldárt. Nem is tévedünk: a korábbi Se füle, se farka (1980) áradása felerősödik, s zúgásában már sejlik — a Holdfényben (1993) és Tücsökmesék (1993), valamint a mostani kötet hömpölygésén át - a leendő nagy nyári árvizek ígérete. Aszályos szellemi, érzelmi korunkra ráfér ez a termékenyítő-tápláló áradat. Az őserő hullámzásában a gyönyörködtető csillámlás, villódzás: a szójáték, a humor. Ez a kettő együtt csak nagyon magabiztos költőknél talál egymásra. Fecske Csabánál harmonizál ez a kettősség, ezért tud és mer nyelvelni a nyelvvel: teremteni és játszani egyszerre. A formában is ez az arány figyelhető meg. A dalszerűség és a kötetlenebb svéd típusú gyerekversek mintegy szimmetriában vannak a Hol voltam darabjaiban, számszerűen is. Valóságos és mágikus-mesei világ kettőssége ez, ahol „tündér kel a habokból”, a „tenger-éj alatt csönd kagylója zúg” és Lurkó király trónol égi-földi birodalmában. Olykor a lét nagy kérdéseit is játékosan veti föl. A honnan jövünkre sajátságos logikával válaszol. Ezüst csillaggá és pici búzamaggá álmodja vissza magát a lét előtti világba, hogy innen majd a mindennapi életbe íveljen-hajoljon, s felcsillantson egy- egy életképet, avagy magányában kéije a kis tücsköt: „Ha egyedül leszek majd, telefonálj kis tücsök, / eljövök hozzád, ne félj, / piciny székedre ülök.” ( Telefonálj majd) Máskor olyan időbe lendül át, ahol kakukk kiáltása méri az időt inkább, mintsem óraketyegés. Gyakran tesz ilyen idő- és térutazásokat, s ilyenkor látja a más dimenziókban derékig érő homályt, a hold arcát rejtő hársfaágat, a tavirózsán ülő vén holdat, a kakaskukorékolástól meghasadó márványeres égboltot. Máskor a mágikus tér helyett a földközelebbit választja, hogy ódon városok utcáit róhassa, vagy hazaszökhessen szülőfaluja hajdani éjeibe, és úgy járhassa az utcákat, hogy lépteinek szívdobogás-üteme, -hangja legyen. S a csatangolást elunván elrugaszkodhasson újra, és egyszerre láthassa a szögligeti ablakokon tükröződő holdat és a kisgyerekek szemében fénylő álmot. Fecske Csaba természet- és földközeli indíttatású világában lépten-nyomon megfigyelhető ez a sajátos egyidejűség: az események egyszerre történnek kint és bent, fent és lent. Némiképp emlékeztet módszere az antik ábrázolásokra, amelyek képi, szoborbeli megjelenítéseikben mindig a valóság és a jelkép, az itt és a túlnan határán lebegek, pontosabban: a kettő egyszerre volt beléjük álmodható. Láttató nyelvünkkel élve, ezt teszi Fecske Csaba is, s erre is ráerősít a versekben a népdalszérű ritmussal. Műveli mindezt játékosan, könnyedén. Irigylésre méltó harmónia, vagy legalábbis: harmónia iránti vágy él(het) az ilyen alkotóban! A játék alapja is ez a belső harmónia. Az alkotásban ez a ritmusban és a rímek csilingeléseiben mutatkozik meg kötött formák estében. Az ötletekre, gondolatiságra épülő svéd típusú gyerekversekben pedig a szójátékban, a szótagelnye- lésekben és a - tudatosan - bukfencező logikában. Néha e három ötvöződik is. Pl. „egy vén síp pásztort faragott”, „pulizott a tánc”, „felnyullant egy kis búk” a Hidd el! című versben. Olyan „intenzíven átélhető versvilág az övé, amelyben a kicsinyek mellett a felnőttek is kedvüket lelik a szemük elé varázsolt mesevilágban” - ahogy Cs. Varga István irodalomtörténész írja róla egy helyütt. A nyelvi lelemények, szójátékok, mondókák, „állati” csúfolok és a groteszk ötvözete ad ebben a kötetben (is) egy játszva-te- remtve-látva-csengő-bongó Fecske Csaba-i világot, mely tovább fénylik és zenél bennünk, a könyvet becsukva is. Ilyenkor nem nehéz megálmodni az újabb szellemi áradást: a versek soijázását kötetben. Fecske Csaba mind sűrűbb publikációit látva, továbbvíve a metaforát - mondhatjuk: a nagy nyári esők már itt suhognak, és duzzadnak a medrek. Fecske Csaba Esti műsor Anya mosogat, apa meg olvas, én pedig ordítok, mintha könyvből olvasnám. Ha unom, fordítok. Apa is fordít, most anya ordít. Hol voltam Hol voltam, mikor még nem voltam? Előletek jól . elbújtam. Pici búzamag, az voltam, ezüstcsillag egy álomban. Mi minden voltam helyettem, mielőtt meg nem születtem! Én meg nem én Hegyeken túl Ha én nem lennék, kié lenne a ruhám, kié lenne az anyu, az apu meg a kiskutyám? Tudnák-e vajon, hogy nem én vagyok az a kisfiú, aki új biciklit kapott? Hiányoznék-e, ha nem én szüleiek nekik, szeretnek-e engem, vagy azt a másikat szeretik? Tavirózsán ül a vén hold Ez a nap csak buborék volt. Harmat reszket a virágon A habokból kel az álom. Hova mennél hova futnál ha feledni sose tudnál Hegyeken túl idegen táj Ami bánt az nekem is fáj. Tündér Kel a tengerből, habokon táncol, szeme két zöld gyöngy,' haja föllángol. Ti-ti-tá-tá-tá, ti-ti-tá-tá-tá. Ködön átlibben, dala ellobban, de ha rád pillant, szive megdobban. Ti-ti-tá-tá-tá, ti-ti-tá-tá-tá. Ócska rímek Pórul jártam Bekecsen, elszakadt a bekecsem. Ráadásul Perkupán mogyorófa vert kupán. Tavaly nyáron Velemben nyaraltam egy veremben. Hú, mit láttam! Bugacon csizma volt egy kukacon. Lóra ülnék Kaskantyún, hogyha volna sarkantyúm. Urbán Tibor rajzai De nincsen, hát Miskolcon ücsörgők egy kispolcon.
