Észak-Magyarország, 1997. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-28 / 174. szám
1997. Túlius 28., Hétfő Hírek - Tudósítások ÉSZAK'Magyarország 3 □ Megtalálták a rablóit holmit Miskolc (ÉM - PT) - A 32 éves sa- jóbábonyi nő szerdán délután állt a Nyékládháza és Mályi közötti földúton gyalogló gyanútlan asszony elé. A „rablómenyecske” kiszemelt áldozatát minden teketória nélkül felszólította: add ide a pénzed! Mivel erre nem mutatott hajlandóságot a másik nő, ezért a támadó fellökte és ütlegelni kezdte. A harc- képtelenné tett áldozattól pedig már nagyobb ellenállás nélkül meg lehetett szerezni karóráját, gyűrűjét és ezerötszáz forint készpénzét. Majd miután megszerezte amit kívánt, azonnal köddé vált a támadó. A sértett személyleírása alapján a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói hamar elfogták az útonállót, és az elrablóit tárgyak is előkerültek. Igaz, nem a rabló lakásán, hanem egyik ismerőse otthonában. Testvérhalál: áramütés miatt Hernádpetri (ÉM) - Egy garad- nai testvérpárt csapott agyon az áram egy hernádpetri építkezésen szombat délután 2-kor. Égy családi ház építésén dolgozó csapatból először a 27 éves férfit, majd a segítségére siető 35 éves bátyját rázta meg az áram. A szakértő szerint egy kábel szigetelésének hiányossága miatt maga a keverő is feszültség alá került: így az azt megérintő fiatalemberen - vizes kézzel, vizes fiivön állva - szintén átment az áram, s ugyanez történt a segítségére siető bátyjával is. Mindketten azonnal, a helyszínen életüket veszítették. —Lapzárta • ÖTÖS NEM, HATOS VOLT. A Szerencsejáték Rt. vasárnap esti tájékoztatása szerint a 31. hét - nem végleges - lottóeredményei a következők. Az ötöslottón 5 találatos szelvény nem volt, a 4-esekre 659 579 forintot, a 3-asokra 8079 forintot, a 2 találatos szelvényre 456 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt 5 találatos nettó nyereményösszeg: 187 440 275 forint. A hatoslottón 1 darab 6 találatos szelvény volt, nyereménye 180 714 493 forint, az 5 plusz 1 találatos szelvény nyereménye 5 396 018 forint, az 5 találatosokra 103 770 forintot, a 4 találatos szelvényekre 1511 forintot, a 3 találatos szelvényekre 311 forintot fizetnek. A Joker játékban az első nyerőosztályban nyereményt elért szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg: 37 793 017 forint. Az ötös- és hatoslottó számait a megszokott helyen, lapunk utolsó, 16. oldalán találják meg olvasóink. A bibliafordító vizsolyi szobra A bibliafordító Károlyi Gáspár szobrát szombaton Hegedűs Lóránt, a Tiszáninneni Református Egyház püspöke jelenlétében avatták fel Vizsolyban. Az Isten üzenetét előbb emberi beszéddé kell fordítani, majd a bizonyságtétel útján az élet szavává alakítani. A Mindenható a Bibliában leírtakon keresztül mindig, mindenkihez szól - hangoztatta Hegedűs Lóránt, a Tiszáninneni Református Egyház püspöke, a szombaton délben Vizsolyban megtartott istentisztelen. A hálaadó istentisztelet után a vizsolyi templom udvarán Ötvös László lelkipásztor avatta fel - a La- votha Géza által készített - Károlyi Gáspár szobrot. A Vizsolyban szolgáló lelkész négyszázhét évvel ezelőtt fordította magyar nyelvre a Biblia teljes szövegét. Képünkön Nagy Zoltán vizsolyi lelkész koszorúz Hegedűs Lóránt társaságában. Emlékház lesz a szülőházból Végakaratának megfelelően szülőfalujában, Nagybarcán temették el szombaton a 77 éves korában Münchenben elhunyt Kecskési Tollas Tibort. Az '56-os forradalom után német földön letelepedő költő a kényszerű távozás után 1992-ben léphetett újra a hazai földre. Távolléte alatt írt verseiben mindvégig „makacs hűséggel" gondolt a szülői házra. A közösség szolgálatát és a társaiért érzett felelősségtudatot tekintette vezérlő elvének. Ennek tudatában alapította meg Münchenben a Nemzetőr című emigráns havilapot. Nagy Károly helytörténész búcsúbeszédében elmondta, Nagy- barca lakói az önkormányzat támogatásával állandó emlékkiállítást rendeznek be a település hűséges, és szeretett polgárának emlékére szülőházában. A temetésre eljöttek Kecskési Tollas Tibor egykori bajtársai és ínűvésztársai egyaránt. Százezer jutalom a tizenkétmillióért Sajószentpéter (ÉM) - Mintegy tizenkétmilliós értéket tulajdonított el ismeretlen elkövető egy sajószentpéteri magánlakásból szombatról vasárnapra virradó éjjel. A megyei rendőrfőkapitányság bűnügyi osztály- vezetője 100 ezer forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek. Az illetéktelen behatoló nem távozott üres kézzel a péteri lakásból, minthogy amit magával vitt, felsorolni sem könnyű. A legfontosabbak: jelentős mennyiségű arany ékszer, USA-dollár, osztrák schilling, német márka, valamint 1848-1918 közötti, az Osztrák-Magyar Monarchia és 1945-1960 közötti, a Magyar Népköztársaság által kibocsátott fém- és ezüst pénzsorozatok (az érmék és pénzek egy része sötétbarna műbőrtokban, illetve jelentős részük díszdobozban volt); egy duplafedeles Doxa arany zsebóra; egy arany antik női karóra, körben brillekkel, aranypánttal; egy Mátyás király halálának évfordulójára kibocsátott aranyérme. A rendőrség kéri, hogy aki az elkövetőkkel vagy az eltulajdonított tárgyakkal kapcsolatban információkkal rendelkezik, keresse fel a rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályát, vagy hívja (munkaidőben) a 46-324-509- es telefonon, illetve munkaidőn túl tárcsázza a 46-340-004-es telefonszámot, illetőleg értesítse bármely rendőri szervet vagy rendőrt. A nyomravezetőnek a bűnügyi osztály vezetője 100 ezer forint díjat ajánlott föl. Megszöktek a miskolci fogdából Mint a villám: a rácson túljutva a villámhárítón ereszkedhettek le a rabok Miskolc (ÉM - SZK) - Szökés alapos gyanúja miatt köröz három fogolyt a Miskolci Rendőr- kapitányság. A kapitányság zárkájából a három férfi eltűnését szombaton, néhány perccel este 10 óra előtt észlelték a kapitányság őrei. (Folytatás az 1. oldalról.) Az emeleti ablakhoz a tető volt közelebb, azon mehettek át, hogy a túloldalon a két villámhárító valamelyikén elérhessék az áhított szabadságot. A fal tövében a rendőrök ruhacsomóra leltek, amiből arra következtettek, hogy rétegesen öltözködtek fel, váltóruhájukat is magukra vették, a felső ruházatot pedig hátrahagyták. Most a 18-as zárka sarkában hevernek a levetett cuccok, kupacban, mind a hat prices üres, az éjjeliszekrényeken kiürült tányér, tucatnyi eldobható borotva, két pakli kártya, borotvahab - és a három körözött hűlt helye. Fehérvári István elmondta, eddig teljesen biztonságosnak hitték a - valójában nem a legkorszerűbb - fogdát. Mindeddig nem is szökött meg innen senki. A rendőrség kéri: aki a körözöttek tartózkodási helyéről használható információval tud szolgálni - 50 ezer forint jutalom ellenében - forduljon a kapitányság bűnügyi osztályához személyesen, vagy telefonon az éjjel-nappal hívható (06)46-340-527-es üzenetrögzítős telefonon, vagy a (06)46-324-211- es telefonon a 21-85-ös melléken, vagy a 107-es segélykérő telefoTóth János (36 éves) Körülbelül 165 centiméter magas, vékony testalkatú, hosszúkás arcú, barna rövid hajú, elöl erősen kopaszodó. Különös ismertetőjele: Jobb alkarján sárkánytetoválás, a bal felső egyik foga fémből készült. non, illetve bármely rendőri szervhez vagy rendőrhöz. Amennyiben a bemutatott fényképek alapján bárki felismerni véli a szökésben lévő személyeket, kérik, azonnal értesítse a rendőrséget. Mindhármuk ruházata ismeretlen, mivel szökés óta ruhát váltottak. Lapzártánk előtti utolsó inforAnda István (31 éves) Körülbelül 180 centiméter magas, erősen sportos testalkatú, kerek arcú, haja barna, rövid, fejtetőn eny- héh kopaszodó. Különös ismertetőjele: elöl fogazata hiányos, test- szerte tetovált. mációink szerint a rendőrséghez érkezett jelzések alapján arra lehet következtetni, hogy a körözött személyek a Lyukóbánya, Bábonyi- bérc, Forrásvölgy vikendházas területei felé vették az irányt. Az itteni hétvégiház-tulajdonosok különös figyelemmel kíséijék az idegeneket! Gaál Tibor (23 éves) Körülbelül 170 centiméter magas, sportos testalkatú, haja szökés, rövidre nyírt. Különös ismertetőjele: egyik szemére erősen kancsal. Üvegszeme van. Park a vizenjárók védőszentjének Felsőhámor (ÉM - FCs) - Nepomuki Szent János emlékparkot avattak vasárnap Felsőhámorban. A vizenjárók védőszentjének emlékét már kétszáz esztendeje őrzi egy szobor a római katolikus templom melletti parkban. A Nepomuki Szent János Alapítványt négy éve azzal a céllal hozták létre, hogy ápolja Nepomuki Szent János, a vizenjárók (dereglyé- sek, vízimolnárok) védószentjének emlékét, felkutassa a megyében található szobrait, s a lehetőségekhez képest azokat felújítsa, környezetüket rendbe tegye. A megyében eddig harmincnégy Nepomuki szent János-szoborra bukkantak. A Felsőhámorban, a római katolikus templom közelében - pontosan a templom és a Kohászati Múzeum között - lévő kis parkban található kisméretű Nepomuki Szent János kő- szobrot Fazola Borbála - Fazola Henrik lánya - és férje állíttatta 1806-ban. A szobor az elmúlt csaknem kétszáz esztendőt nagyon megszenvedte, ezért a város három éve felújíttatta. A szobornak helyet adó parkot pedig a Nepomuki Szent János Alapítvány idén júliusban rendbe hozta, dísznövényekkel ültette be. A kellemes látványt és hús pihenőt nyújtó emlékparkot vasárnap az ünnepi szentmise keretében Szabó István plébános avatta fel. Barlangban szólt a zene Az aggteleki Baradla-barlang Hangversenytermében a hét végén szombaton és vasárnap is szimfonikus zene szólt. A jósvafői falunapok keretében a kivételes akusztikájú környezetben, a pazar „cseppkődíszletek" mellett - Déri András vezényletével, a Simfonietta Hunga- rica közreműködésével - Wagner: A bolygó hollandi nyitánya, valamint Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen és Liszt: Les préludes művei szólaltak meg. Fotók: Puskár Tibor Tárcái, az 500 éves mezőváros Tárcái (ÉM - PT) - Nemzetközi borász-ütközettel ért véget a II. Tarcali Napok programsora vasárnap este nyolc órakor. Pataky Sándor polgármester az idén a hegybírókból álló focicsapatnak adhatta át az első helyezettnek járó vándorserleget. A nonstop programot a július végi időjárás nem kényeztette el, mert az eső miatt több produkció helyszínét meg kellett változtatni. A lelkes és nagyszámú közönség azonban végig kitartott. Ä háromnapos kavalkád során fellépett többek között a település lengyel testvérvárosának fiivószene- kara, a Mandala Dalszínház és a település Mazsoretegyüttese is. A vállalkozó kedvűek íjászversenyen próbálhatták ki tudásukat. Az önkormányzat épületére emléktáblát helyeztek el, a település mezővárosi címére emlékező 500 éves évforduló alkalmából. Vasárnap a hölgyek adhattak számot a szőlő- és bortermelés tudományáról.