Észak-Magyarország, 1997. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-18 / 166. szám
2 ÉSZAK-Magyarország Országban - Világban 1997 Bérajánlat — jövőre Budapest (MTI) - A kormány a költségvetési szférában 14,5 százalékos bruttó béremelkedést ajánl az 1998. évi bértárgyalásokon. (Folytatás az 1. oldalról) A közalkalmazotti bértáblatételek növelésére 13,5 százalékkal szán többet a költségvetés jövőre. Ezen felül az intézmények 1 százalékot kötelesek lesznek elkülöníteni, a teljesítmények differenciált elismerésére. Ez a konstrukció a közalkalmazotti szférában eltér az eddigi gyakorlattól. A jövő évre vonatkozó bértárgyalások három szakaszban folynak, az álláspontokat ismertető kör júliusban lezárul. * A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a kormány a bértárgyalásokon tényszámként kezeli a jövő évre általa meghatározott 14,5 százalékos béremelést. Ezt a szakszervezet az érdekegyeztetési elvek megsértésének tekinti. A PDSZ álláspontja: ilyen mértékű bérnövekedés nem felel meg a kormányprogramban és a közalkalmazottakkal kötött hároméves szerződésben foglaltaknak, mivel nem garantálják a bérek reálértékének megőrzését, illetve a versenyszféra béreitől való lemaradás csökkenését - jelentette ki Szakács Péter PDSZ-ügyvivő csütörtökön. Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja Főszerkesztő: Görömbőlyl László Főszerkesztő-helyettes: Fllip Gabriella Szerkesztők: Csörnök Mariann, Méhes László Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filíp Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport), Szabados Tamás (tördelés) Szerkesztőség 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.:351. E-mail: eszak@esznw.iscomp.hu Telefonok: központ: 341-611 titkárság: (fax is) 341-888, 341-630 Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-866. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Görömbölyi László Hirdetési vezető: Kolozsi Judit Terjesztési és marketingvezető: Drágossy Richárd A kiadó címe: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Titkárság tel/fax: 341-817 Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Hirdetés: Telefon/Fax: 411-425,412-162, Telefon: 412-164 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Telefon: (46)412-162 Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001 -02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 549 forint, negyedévre 1647 forint, fél évre 3294 forint, egy évre 6588 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 26 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 29 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk visszal Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-80/305-305 A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletet! w TAXI, akkor CITY AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG AJÁNDÉKA | 500 Ft feletti viteldíj esetén 100 Ft kedvezmény l HÁ felmutatja ezt a szelvényt! j HÍVJA a 46/ 303-303,311-111 éjjel-nappajj Törvénytervezet a népszavazásról A kormány elrendelte az exporttámogatás feltételeinek szigorítását Budapest (MTI) - A kormány elfogadta a népszavazásról szóló törvény tervezetét, amelyet az alkotmánymódosításról, az or- szággyűlésiképviselő-választás- ról, valamint a választási eljárásról szóló törvénytervezetekkel egyetemben az Országgyűlés elé terjeszt - tájékoztatott a kabinet ülését követően Kiss Elemér kormányszóvivő. A népszavazási törvény tervezete kimondja, hogy az Országgyűlés a kezdeményezéstől számított 30 napon belül köteles dönteni a népszavazás ügyében. Kötelező kiírni a referendumot 200 ezernél több érvényes aláírás esetében. 200 ezernél kevesebb, de 100 ezernél több polgár, illetve az államfő, a kormányfő, vagy a képviselők kétharmadának kezdeményezésénél pedig az Országgyűlés mérlegelheti, hogy eleget tesz-e a kérésnek, vagy sem. A parlamenti döntéstől számított 15 napon belül az államfő írja ki a népszavazás időpontját, amelyet az elrendeléstől számított 90 napon belül kell megrendezni. Tájékozódott a kabinet a Kormányzati Ellenőrzési Irodának a mezőgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatásokra vonatkozó, folyamatban lévő vizsgálatának eddigi eredményeiről. A KEI megállapította, hogy a támogatásigénylés önbevallásra épült, s annak valódiságát az állam előzetesen nem ellenőrizte. Nem működött olyan egységes információs rendszer, amely egyfelől az exportforgalmat, másrészt pedig a támogatások fel- használását együtt bemutatta volna. A feltárt hiányosságok miatt a kormány elrendelte az exporttámogatáshoz jutás feltételrendszerének szigorítását. Arra a kérdésre, hogy mekkora értékű visszaélésekre derült fény, Kiss Elemér elmondta: az APEH végzett egy szűk körű vizsgálatot, amely 4 milliárd forint jogosulatlan támogatásigénylést tárt fel. A valós mérték ennél minden bizonnyal nagyobb. Elfogadta a kormány a növény- védelem szabályozási téziseit. Ennek alapján 1998. március elsejéig kidolgozzák a növényvédelmi törvényjavaslatot, amelynek célja, hogy a piacgazdasági körülmények között is biztosítani a növényi kártevők elleni védelmet és a fogyasztók védelmét. A koncepció értelmében létrehoznak majd egy új, középszintű irányító szervet. A Növényegészségügyi Iroda másodfokón tárgyalja a Földművelésügyi Minisztérium megyei szervezetei által hozott elsőfokú határozatokat, valamint ellátja az uniós csatlakozási felkészülésből fakadó új feladatokat. A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát privatizációjáról a tervekkel ellentétben nem döntött a kormány, mert további előkészítést tart szükségesnek. Döntöttek viszont a Malév privatizációjának ütemezéséről. Eszerint a légitársaságot több lépcsőben értékesítik. A cél az, hogy a magánosítás eredményeként a részvények 50 százaléka + 1 szavazat magyar kézben maradjon, azaz a Malév nemzeti légitársaság státusát megtartsák. A kormány döntött az M15-ös autópálya építéséhez szükséges állami garancia vállalásáról. Eszerint a folytatáshoz szükséges hitel egy részére 1,5 milliárd forint értékben állami garanciát vállal. M3-as: pályahitelek és pályadíjak Budapest (ÉM) - Közel egy év telt el az M3-as autópálya Budapest-Füzesabony szakaszának megvalósítására vonatkozó hitelszerződés aláírása óta. Az építési költségben mintegy 25,2 milliárd forint értékű beruházás és az egyéb ráfordítások forrását kétharmad részben az Európai Fejlesztési Bank (EIB) és a német Kreditanstalt für Wiederfbau (KfW) által nyújtott kedvezményes kamatozású, hosszú lejáratú hitelek jelentik, egyharmadát pedig az állami részvétel biztosítja. Az M3-as Budapest-Polgár szakaszára vonatkozóan az állami részvétel a 20 milliárdos hozzájáruláson túl, még kedvezményes hitelek felvételéhez nyújtott - mintegy 30 milliárd forint összegű - állami garancia biztosításában is megtestesül. A hitelszerződések tárgyalásai során a magyar fél szándéka a külső források terheinek minimalizálása volt, hiszen a pénzügyi terhek jelentősen befolyásolják az autópálya díjszabását és a kedvezmények kialakításának lehetőségét. A tárgyalások során sikerült elérni, hogy 4 év türelmi idő legyen a visszafizetés megkezdésére, mely alatt csak a kamatokat kell fizetni, míg a kölcsön törlesztésére a KfW hitel esetében 13, az EIB hitel esetében pedig 16 év áll rendelkezésre. A tárgyalások eredményeként elért kedvezményes kondíciók és az állami részvétel teszik lehetővé, hogy az autópálya használatának kilométerenkénti díja személyautók esetében az 1998. szeptemberi átadáskor 9,50 + 12 százalék áfa legyen, vagyis a Budapest és Füzesabony közötti több mint 100 kilométeres szakasz díja 1064 Ft-ot tesz ki. Az M3-as Budapest-Gyöngyös szakaszának 1,3 milliárd forint értékű felújításával és a Gyöngyös-Füzesabony szakasz 23,9 milliárd forint értékű építésével párhuzamosan zajlik a Füzesabony-Polgár szakasz építésének előkészítése. A tervek szerint 2002-re elkészülő újabb 60 kilométeres szakasz pénzügyi konstrukciójának kialakítása jelenleg zajlik. A részben állami forrásból, részben pedig kedvezményes hitelből megvalósuló és 1995-ös árakon 50 milliárd forint értékűre becsült fejlesztés hitelfelvételi tárgyalásainak lezárása és a szerződés aláírása az év végére várható. Moszkva (Mil) - Az orosz atomenergia-iparban dolgozók mintegy 150 képviselője gyűlt össze csütörtökön a moszkvai kormányépület előtt, hogy követelje a ki nem fizetett bérek mielőbbi folyósítását. A tüntetőkhöz Borisz Nyemcov orosz miniszterelnök-helyettes intézett beszédet, és megígérte, hogy még ebben a hónapban 123 milliárd nabelt (22 millió dollárt) különítenek el az április óta élmaradó bérek pótlására, az év végéig pedig újabb 300 milliárd rubelt (50 millió dollár) utalnak át az atomenergia-szektorba a fizetések biztosítására. A jelentések szerint az atomenergiát felhasználó vállalatok 13,5 billió rubellal (2,3 milliárd dollár) tartoznak az orosz atomenergia-szektornak. Az atomenergetikai dolgozók mozgalma Szmolenszkben kezdődött. A helyi atomerőmű több mint száz munkatársa július 3-án gyalog indult el a főváros felé, és a menet csütörtöTüntetnek az orosz atomipari dolgozók Pénzt akarnak az atomipari technikusok, nem ígéretet Fotó: AP kön 360 kilométeres út megtétele után ért el a moszkvai kormányépülethez. Transzparenseiken olyan feliratok láthatóak, mint „Az éhes techA pénzpapírból már alig hiányzik Budapest (MTI) - Újabb, mintegy hét mázsa biztonsági fémszálas papírt foglaltak le a Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának munkatársai csütörtökön egy budapesti, II. kerületi családi házban - tájékoztatott a rendőrség sajtószolgálata. A nyomozás megállapította, hogy a papír a korábban Magyarországra szállított biztonságipapír része, amit az elkövetők elkülönítve, tartalékolva tároltak. Az ötezer forintos bankjegyek nyomtatására alkalmas pénzpapírokat előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak kihallgatása nyomán találták meg a nyomozók, így az országba szállított, 1995 decemberében eltűnt papírnak már csak csekély része hiányzik. Július előfizetőjét 1997. augusztus 6-án (szerda) sorsoljuk Érvényes előfizetéssel rendelkező régi előfizetőink között _____________1 db 3000 Ft-os ú j előfizetőink között_______________1 db 2000 Ft-os u talványt sorsolunk ki. A DÍJAT A BORSOD ZÖLDÉRT RT. KERTÉSZ ÁRUHÁZ AJÁNLOTTA FEL Miskolc, Búza tér 10. Tel.: 46/328-288. ZÖLDÉRT JÚLIUS 18«, PÉNTEK Gémesi az MDF terveiről Debrecen (MTI) - Az MDF vezetői tragikusnak tartják a KDNP-ben jelenleg zajló belső feszültséget, ami kétségessé teszi a velük való összefüggés lehetőségét is - mondta tegnap Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján Gémesi György, a párt ügyvezető elnöke. Ugyanakkor úgy látják, hogy továbbra is meg van a lehetősége a Fidesszel való együttműködésre, éppen ezért folytatnak velük előkészítő megbeszéléseket. Az ügyvezető elnök szólt arról is, hogy a közvélemény-kutatások szerint emelkedik az MDF népszerűségi mutatója, s ez abban erősítette meg a párt vezetőit, hogy a jövőben is a mostanihoz hasonló módon kell politizálniuk. Gémesi az MDF hosszú távú elképzelései között említette lakásépítési programjukat, amelyet akkor kívánnak megvalósítani, ha 1998 után a párt döntéshozó helyzetbe kerül. Elismert a magyar diplomácia Budapest (MTI) - Az elmúlt három év bebizonyította, hogy helyesen tűztük ki a célokat, hiszen a magyar külpolitika ez idő alatt elérte azt, amit lehetett - mondta Kovács László külügyminiszter, a magyar külképviseletek vezetőinek kétnapos budapesti értekezlete után tartott tájékoztatón. A külügyminiszter a diplomácia fő irányait elemezve rámutatott: helyes volt az, hogy azonos hangsúllyal kezeltük az EU- és a NATO-csatla- kozás ügyét, és hogy támogattuk szomszédainak integárciós törekvéseit is. Figyelmeztetett ugyanakkor arra, hogy hazánkat egyelőre csak a csatlakozási tárgyalásokra hívták meg, így továbbra is kiemelt feladat az integrációra való felkészülés folytatása. Bár a külügyminiszter elismerte, hogy a szomszédainkkal folytatott külpolitikai lépések nem jártak mindig sikerrel, védelmébe vette az alapszerződéseket, amelyek hivatkozási alapot nyújtanak a jogsértések számonkérésekor, így képviselik a határon túli magyarság érdekeit is. Egyben cáfolta azokat a vádakat, hogy a kormány nem áll ki kellő határozottsággal a határon túli magyarok érdekeiért. KatoHkusvédő pápai levél Jelcinnek Vatikánváros (MTI) - II. János Pál pápa levélben fejezte ki nyugtalanságát Borisz Jelcin elnöknek amiatt, hogy a vallásról elfogadott új orosz törvény hátrányos helyzetbe hozza Oroszországban a katolikus egyházat. A levél közvetlenül azután kelt, hogy a törvényt elfogadta az orosz törvényhozás, a duma. A törvény az ortodoxon kívül csak az iszlámot, a buddhizmust és a zsidó vallást ismeri el „orosz földön hagyományosan létezőnek”. Ezek tejesen szabadon működhetnek, míg a többi egyház tevékenysége - köztük a katolikusé - szigorú kormányellenőrzés alá kerül. A törvény akkor lép életbe, ha azt Borisz Jelcin aláírja. Tiltakoztak a törvény ellen amerikai szenátorok is, akik gazdasági blokáddal fenyegetőztek életbe lépése esetére. Az Európa Tanács pedig arra hívta fel Moszkva figyelmét, hogy Oroszország a vallásszabadság terén is kötelezettségeket vállalt, amikor tavaly tagja lett a szervezetnek. Szlovákia nem kér a segítségből Budapest (MTI) - Horn Gyula miniszterelnök tegnap - saját kezdeményezésére - megbeszélést folytatott telefonon Vladimír Meciar szlovák kormányfővel. A miniszterelnök felajánlotta kormánya segítségét a szlovákiai árvízkárok enyhítésére. A szlovák kormányfő a kezdeményezést megköszönve arról adott tájékoztatást, hogy a károk felszámolását Szlovákia saját erejéből képes megoldani. nikusok veszélyesek az atomenergia termelésére”. Leszögezték: addig nem távoznak, míg biztosítékot nem kapnak a bérek kifizetésére.