Észak-Magyarország, 1997. július (53. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-01 / 151. szám

4 K0tKW»9W« Itt-Hon Riport Molnár István Bodroghalom ..(ÉM) - „Ilyen sikerre nem nagyon emlékszem”- mondta ezt egy idő­sebb szurkoló akkor, amikor a játékve­zető június 18-án lefújta a megyei II. osz­tályú Bodroghalom és az NB III-as Bor­sod Volán Magyar Kupa találkozóját. A megjegyzés a csapat 3-2-es diadalára vo­natkozott, akik ezzel a győzelemmel fel­kerültek az MK országos főtáblájára. De menjünk sorban. A tavalyi másodosztá­lyú pontvadászatban a Keleti csoport 15. he­lyén zártak a halmiak, ami akkor az osztály­tól való búcsút jelentette számukra. Igen ám, de a B.-A.-Z. Megyei Labdarúgó-szövetség ké­sőbb úgy döntött, hogy az 1996-97-as idény­től kezdve már nem kettő, hanem három osz­tályból áll majd a megyei második vonal. Vi­lágh Béla tanítványai így maradhattak a he­lyükön. A nyári holtidény alatt aztán több vál­tozás is történt a csapat háza táján: Kole- szár, Dajka és Karászi A. - akik meghatáro­zó labdarúgók voltak - a Zempléni körzeti baj­nokságban szereplő, ám feljutási almokat dé­Megyei másodosztályú bodrogközi kupahősök delgető Kenézlőhöz távoztak. Ä keletkezett űrt a vezetőknek és az edzőnek sikerült betölte­niük, hiszen érkezett Szabadka Karosáról, Resides és Pataki Pácinból, valamint Rezgő­mé Sárospatakról. Ugyanakkor visszatért ré­gi egyesületéhez Pálőczi I. is, aki korábban szintén Sárospatakon rúgta a bőrt. A gárda tehát minden téren összeállt: a kapuba az el­múlt évek legjobb helyi futballistájának tar­tott Kiss került(irányítóból lett portás!}, míg előtte egy sorral a már említett Rendesen és Rozgonyin kiéül Fetercsák és Osztroha B. sze­repelt. Középpályán a technikás Vajda, é$ az ugyancsak fiatal Osztroha A. mellé jött ugye „az ész” Pataki, és a „robotoló” Szabadka, de mellettük bármikor bevetésre készen állt több ifísta is. A támadó duó kijelölésénél ismét csak akadt variációs lehetősége Világh trénernek, mert válogathatott a Pálőczi I., Pálőczi M., Osztroha T., Sveda négyesből. Ez utóbbinál érdemes megállnunk kicsit, hiszen góljaival felhívta magára a Diósgyőri FC utánpótlás szakembereinek a figyelmét, akik nem is té­továztak sokat, s a téli szünetben magukhoz csábították a 17 éves csatárt. Az együttes tehát megfelelően össze lett „gyúrva”, s így' mái- sokakat nem is ért meg­lepetésként, hogy Kissék 28 ponttal (ugyan­ennyit gyűjtött a 2. Gönc is, de nekik jobb volt a gólkülönbségük) a harmadik helyen zárták az őszi csatározásokat. A menetelés tavasszal is folytatódott, s a hazai veretlenségnek köszön­hetően a bodroghalmiak megtartották fél esz­tendővel korábban megszerzett bronzérmüket (az ifjúsági gárda is ezen a helyen végzett). A kupában nehezen vették az első akadályt Vaj- dáék (a Bodrog SE ellen 2-1), de Hercegkúton már kezdtek belelendülni (5-2). Eztán a Sza­bad Föld kupa döntős Pálháza (2-01, egy for­dulóval később pedig a megyei I. osztály har­madik helyén tanyázó Bocs lett az „áldozat” (3-2). A legjobb négy közé jutásért pedig a már említett Borsod Volán látogatott a Bodrogköz­be. de Kosztáéknak keserű szájízzel kellett tá­vozniuk. Az eddigi útról az edző Világh Béla így vélekedik:- 'Sok apfó összetevője van a sikereinknek. Az egyik a csapat hozzáállása, ami gyökeresen megváltozott az előzőekhez képest. Ebből a szempontból egy rossz szavam sem lehet az újakra, akik kiválóan illeszkedtek bele a gépe­zetbe. Ezek a fiúk lendületet adtak a csapat­nak. ami jól párosult azzal a nyugodt, higgadt, átgondolt focival amit elképzeltünk. A nyugodt­ság azonban nemcsak itt, hanem a szabályta­lanságoknál is jelentkezett. Korábban egy-egy Bodroghalom csapata, amely az 1996-97-es labdarúgószezonban a megyei ti. osztály Ke­leti csoportjában a 3. helyen végzett, és felkerült a Magyar Kupa országos főtáblájára Itt-Hon Riport játékosnál fegyelmezési problémák voltak, most viszont megtanulták kulturált módon tudomá­sul venni a játékvezetői döntéseket.- Az eredményességben mennyi az ön része?- Annyi, amennyit egy1 edző az ilyen helyzet­ben magára vállalhat. Úgy érzem elfogadtak a fiúk, és betartották az utasításaimat Ez nagyon fontos mar csak azért is, mert látják, van elő­relépés. Szinte minden bajnoki előtt igyekeztem személyesen feltérképezni az ellenfelet, de ha ez nem jött össze, akkor beszereztem a szüksé­ges információkat. így sikerült túllépnünk töb­bek között a Volánon is, mert tudtuk, hogy' Kosz- ta a kulcsember. Valahol azért féltünk ettől a meccstől, de a szív és az akarat meghozta győ­zelmet.- Honorálta ezt a község vezetése?- Perecsényi Mihály polgár-mester gratulált, és örömét fejezte ki, hogy Bodroghalom nevét a labdarúgáson keresztül megismerheti majd az ország. Egész évben biztosította az önkor­mányzat a feltételeket, de sokat jelentett Ba­logh András elnök, valamint Csura Mihály vál­lalkozó támogatása is.- És miként reagált a sikerekre a lakosság?- Meg vannak elégedve, és alig várják már-, hogy kiderüljön, mely csapatok látogatnak hoz­zánk a Magyar kupában. Díjakat kaptak a helyezettek Tűzvédelmi vetélkedő Szerencsen ta és Kádas Zsuzsanna, a takta- harkányi Apáczai Csere János Ál­talános Iskola diákjai szerezték meg. Ugyancsak szép eredménye­ket ért el Nagy Zsuzsa, Varga Zol­tán, Szemán Ákos, Borbély Judit, Vámosi Máté, Fodor Zsófia, Bíró Adrienn, Takács Tünde, Kutas Krisztina, Gyurán Edit és Barta Lajos, a taktaharkányi általános iskola tanulói. A legtöbb helyes megfejtést a monoki Kossuth Lajos, a taktahar­kányi Apáczai Csere János és a szerencsi Rákóczi Zsigmond Álta­lános Iskolából küldték be. Ugyancsak jutalmazták azon pedagógusok teljesítményét, akik munkájukkal jelentősen hozzájárultak a vetélkedő sike­réhez. Az erről szóló oklevelet Rudolf Ilona, Derda Péterné, Szabó Mihályné Monokról, Pan- kucsi Gyuláné Taktaharkányból és Csáki Gáborné, Csider Andor- né, valamint Meleghné Varkoly Erika vehette át. Szerencs (ÉM - ÁA) - A díjki­osztó ünnepséggel zárult 1997. jú­nius 12-én a szerencsi tűzoltó-pa­rancsnokságon a Szerencsi Önkor­mányzati Tűzoltóság és a Szeren­csi Hírek Szerkesztősége által meghirdetett tűzvédelmi vetélke­dő. A versengésben a város és kör­nyéke általános iskolás diákjai mérték össze tudásukat oly mó­don, hogy rendszeresen választ ad­tak a lap hasábjain megjelenő tá­jékoztatókkal kapcsolatos kérdé­sekre. Bódi Ferenc parancsnok ki­emelte, hogy a vetélkedő időtar­tama alatt tizenkét iskolából 630-an küldtek be rendszeresen megfejtéseket. A nagy számú he­lyes megoldás miatt a korábbi tervekkel szemben két csoport­ra bontva külön értékelték az al­só és felső tagozatosok teljesít­ményét. Ennek ellenére holtver­seny alakult ki az élen: az alsó­sok között öten, a felsősöknél ti­zenhármán értek el azonos pont­számot. így az 1-4 osztályosok között Horváth Klaudia, a szerencsi Rá­kóczi Zsigmond Általános Iskola tanulója végzett az élen. A továb­bi legjobb eredményeket Nagy Re­náta, Kerekes Réka, Naszrai Pé­ter és Szabó Mária, a Rákóczi is­kola diákjai érték el. Az 1-8 osztályosok között első helyet holtversenyben Barna Ani- Az első helyezésért járó díjat Bódi Ferenc tűzoltóparancsnok adta át Horváth Klaudiának Új kezdeményezés a közlekedésbiztonság javításáért Tállya (ÉM) - A Tállyai Rendőrőrs működési területéhez tar­tozó települések önkormányzati és iskolai képviselőinek rész­vételével június 19-én Tállyán létrehozták a község Baleset­megelőzési Csoportját. Az alakuló összejövetelen Matuscsák Sándor őrnagy, őrs­parancsnok ismertette a terület közlekedési baleseteinek sta­tisztikai adatait, ami a korábbi időszakhoz képest lényeges javulást mutat. Áz elért eredmények további javítása érdeké­ben azonban támogatta a helyi Balesetmegelőzési Csoport meg­alakítását. Kardos József alezredes, a Szerencsi Rendőrkapitányság ve­zetője részletesen tájékoztatta a megjelenteket a Baleset-meg­előzési Csoport tervezett tevékenységéről. Rámutatott, hogy el­sődleges feladatnak kell tekinteni az iskolák pedagógusainak bevonását a balesetmegelőzési munkába, akik a következő tan­évtől rendszeres közlekedésbiztonsági előadásokat tartaná­nak majd a gyerekeknek meghívott szakemberek közreműkö­désével. Az iskolai előadások jó alkalmat kínálnak arra is, hogy a fiatalkori bűn és a drogfogyasztás veszélyeire beszélgetés for­májában felhívják a gyerekek figyelmét. Továbbá közös keres­sék meg a helyes választ a tanulók ez irányú kérdéseire. A cso­port munkájához tartozna még a települések közlekedésbizton­sági feltételeinek felmérése, a forgalom szervezése, valamint az is, hogy javaslatot tegyenek arra, hová helyezzenek ki új közlekedési jelzőtáblákat a területen. A holland mintára alakult Balesetmegelőzési Csoport az ülé­sen elnökének Matuscsák Sándor őrnagyot, titkárának pedig Kicsi Ferenc rendőrszázadost választotta meg. A testület ál­tal meghatározott feladatokat két egység koordinálja majd. A Közlekedésbiztonsági és Forgalomszervezési Szakbizottság munkáját Serfőzó László, a tállyai polgármesteri hivatal dol­gozója, míg a Propaganda-Rendezvényszervező- és Közlekedés­re Nevelő Szakbizottság tevékenységét Szentmártoni György, az abaújszántói általános iskola tanára irányítja a jövőben. Az intenzív munkát az előzetes felmérések után szeptember elején kezdi meg az országban másodikként Tállyán megala­kult Baleset-megelőzési Csoport. ?■ Budányi János Tállya (ÉM - SFL) - Budányi János szinte egyik pillanatról a másikra lett ismert a szőlész-borász mezőgazda­sági ágazatban. Rövid idő alatt sike­rült nevet szereznie magának a neves bortermelő dinasztiák világában. Az 1962-ben született fiatalember büsz­kén vallja magát - az 1700-as évekig visszavezethető nemesi család - utód­jának. János, aki szakmáját tekintve autószerelő, már tíz éves korában el­veszítette édesapját. Édesanyja újra házasodott, így a tinédzser éveken ne­velő apja segítette át. A szakmunkásbizonyítvány megszerzése után dolgozott a szerencsi DIGÉP-nél, a mádi valamint a tállyai kőbányák­nál és a Volán Tállyára telepített kirendeltségénél is. Fizetését azonban mindig kevésnek találta, ezért fogott a szőlőtermelésbe. Kellő ráérzéssel használta kj a lehetőséget, amikor mások feladták a borászat problé­máival való küzdelmet. Figyelmét elsősorban az édes borok felé irányi* tóttá. Intenzíven tanulmányozta a szakirodalmat és meghallgatta az őstermelők gyakorlati tapasztalataira is. A rendszerváltozást követően hordókat vásárolt hordókat, amelybe a nyolcezer négyszögöles ültetvé­nyen termeli meg az aranyló nedűnek valót. Budányi ur '90-ben készí­tette el az első aszú borát, amivel már komoly eredményeket, ért el a bor­versenyeken. Fejlesztéseit többnyire hitelfelvételből fedezte, ezért az éves termésből mindig annyit adott el, amennyi az aktuális törlesztéseket fe­dezte. A bor nagy részét tehát a pince érlelő rejtekére bízta. A szakma­beliek nagy része kétkedéssel figyelte a borásszá vált autószerelő koc­kázatvállaló tevékenységét. Az idő azonban őt igazolta. Kitartó munká­val piacot keresett és talált magának. Először a borkereskedelem kan­nás változatában látta a megoldást, de hamar rá kellett ébrednie, hegy­ezzél csak csekély bevételre lehet szert tenni. Ezért áttért a bor palack­ban történő értékesítésére. Kemény tapasztalatok megszerzése árán si­került alkalmazkodnia a borpiacon uralkodó szigorú törvényekhez. Bu­dányi János szerint azonban a tokaji ára még mmdig nem érte el bort méltán megillető szintet...

Next

/
Thumbnails
Contents