Észak-Magyarország, 1997. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-14 / 162. szám
4 ES ZAKrMagyarország Levelezés, Szólástér 1997. Túlius 14», Hétfő Az ESZAK-Magyakország levelezési rovata Válasz közlekedési ügyben 1997. június 2-án érkezett olvasói levélben a 36-os autóbuszjáratok felülvizsgálatát kérték. A felülvizsgálatot követően válaszomat a Miskolc Városi Közlekedési Részvénytársaság nevében az alábbiakban adom meg. A tömegközlekedésben végrehajtott átszervezések egyik közvetlen kiváltója az a tény, hogy egyrészt Miskolc város ön- kormányzata, másrészt a lakosság közvetlenül sem tud tömegközlekedésre a jelenleginél több pénzt fordítani. 1997-es évre Miskolc város önkormányzata 3,8%-os kapacitáscsökkentést irányzott elő társaságunk számára. A csökkentések meghatározásakor figyelembe vettük a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium villamosközlekedés rekonstrukciójához biztosított támogatásának feltételét, amely előírta számunkra a környezetba- rátabb közlekedési mód előmozdítása érdekében a város kelet-nyugati gerincvonalán az autóbuszok számának csökkentését. A csökkentés kisebb- nagyobb mértékben valamennyi vonalunkat érintette, ugyanakkor nem változott a menetrend a 33-as vonalon. Minden vonalunkra igaz, hogy a reggeli és a délutáni időszakban a járművek zsúfoltan közlekednek, emiatt nem tudunk átcsoportosítani egyetlen vonalunkról sem a járműveket azért, hogy a zsúfoltságot máshol enyhíteni tudjuk. Az avasi területek és az iparterületek között a munkába járó forgalmat elsődlegesen a 29-es viszonylat bonyolítja le, az előző évekhez képest csúcsidőben nagyobb járatsűrűséggel. A Thököly utcában lakók átszállás nélkül a 33-as autóbusz- szal a város déli területeire és az Avasra, a 21-es, 1-es, 1/A-s, autóbusszal és az 1-es, 2-es villamossal a belvárosba utazhatnak. A terület tömegközlekedési lehetőségei a városi átlagnak megfelelő kiszolgálást biztosítanak. Szilágyi István elnök-igazgató A kis harangok is szólnak... Ezek a kis harangok most idős emberek, akik nyugdíjból élnek, és akikről azt hisszük csak panaszkodni tudnak. Pedig, ha összejönnek oly kedélyesen beszélgetnek, oly szórakoztatók, mint egy harangjáték.A martin- telepi nyugdíjas klub és a magányosok klubja megtartotta Péter, Pál napját, kint a természetben a Pingyomon. A klubtagok példás barátságban vannak egymással. A hölgyek - télen - babaruhákat varrnak, melyet árva gyerekeknek ajándékoznak, jogi tanácsadást pedig Dr. Zalán Pétertől kaphatnak. Minden hónapban irodalmi délutánt rendeznek nehogy az irodalom iránti finom „hallásukat” elveszítsék. „Ki, mit tud”-ot és zenés napot is rendeznek, mert hisznek Szabó Lőrinc /városunk szülöttel hitelében, aki versben megírta: „...s bölcsesség a vidám öregeké... csak derűs órákat veszek tudomásul.” Nem zárkóznak csak a klub helyiségébe, utaznak is, most a vác- rátóti arborétumot vették célba. Mindez nem vagyonos, gazdag emberek műve, kisemberek életkedve hívja életre e tevékenységet. Ezt az életkedvet - ha nem jön magától, meg kell teremteni - mert ez gyomtalanítja az idős korba menetelők mindenre érzékeny lelkivilágát, hatástalanítja feleslegesség tudatukat. Ezért olyan a kedélyes beszélgetésük, mint a kisharangok össz- játéka. Aki nem hisz a kedélyes öregségben, megtapasztalhatja egy idősek klubjában. Ott szívesen látják, ott megtanulhatja ezt a csodálatos harangjátékot és nyerhet egy kevés boldogságot. Csapó András, Miskolc Elhanyagolt lyukói temető Több mint 30 éve járok rendszeresen a lyukói temetőbe több társammal együtt. A sírok locsolását évekkel ezelőtt még a temető mellett levő kerekes kútból oldottuk meg megszüntetéséig, utána a vízművek köz- kutakat helyezett el a közelben. Körülbelül egy hónapja megdöbbenve tapasztaltuk, hogy lezárták a közkutakat, s locsolni csak úgy tudjuk a sírokat, ha otthonról viszünk vizet. Nem tudom elgondolkodott-e a parancsot kiadó vízmű illetékese, illetve megkereste-e a Polgármesteri Hivatal Város- gondnokságának Temetőgondnokságát ez ügyben? Nekem három sírban fekszenek szeretteim, a belvárosban lakom, onnan kellene a vizet kivinnem, ami a volt Szikra mozitól (ahol leszállók a buszról, vagy villamosról) gyalogosan bizony messze van. Sok az idős, beteg ember, akik nagyon lassan, virággal a kezükben haladnak a temető felé, sokszor megállnak pihenni, s ezek az idős emberek még vizet is cipelni nem igazán bírnának, s ez embertelenség. Ha a vízmű lezárta a közkutat, gondoskodjon vízről a temető területén. A környék lakói úgy tudják /én is tanúja voltam több esetben/, hogy a közeli telek tulajdonosok személygépkocsival hordószámra hordták a vizet, s ezért zárták le a közkutat. Ezzel egyetértek, de a temető területén a locsolás lehetőségét biztosítani kell. Tudtommal a temetőgondnokság feladata lenne a temető rendben tartása. Lyukóban ez megkérdőjelezhető. Utak hiányában, magasra nőtt gazban, fűben lehet közlekedni. (Név, cím a szerkesztőségben) Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatbá beküldött leveleiket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe véve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A személyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelenhetnek meg. .Szólástér Levélváltás a kesznyéteni erőmű ügyében Lapunk július 5-ei, szombati számának első oldalán Erőműtörténetck címmel megjelent kommentárra Nagy Béla, a Hernádvíz Kft. tulajdonosa levélben reagált, amely levelet - kérését teljesítve - teljes terjedelmében közlünk. Tisztelt Szerkesztőség! Mint az Észak-Magyarország több évtizedes olvasóját is meglepett az a hangnem, amelyet az „Erőműtörténetek” című kommentárban olvastam. Mint érintett ez írásnak inkább az „Erőmúvízió” címet adnám. A hallgattassák meg a másik fél is elv alapján néhány pontban szeretném válaszomat megfogalmazni. 1., A Hernádvíz Kft. privatizációjával kapcsolatosan lapjuk is megkapta azt a négyoldalas összeállítást, amely az utóbbi időben legtöbbször felmerült kérdésekre, e témával kapcsolatosan, megadta a válaszokat. Kolléganőjük a sajtótájékoztató alkalmával egy kérdést tett fel, amely a vételár milyenségére vonatkozott. Erre én korrektül megadtam a feleletet, nem tudom, hogy ezzel kapcsolatosan még milyen kiegészítést kellett volna tennem. 2., Hogy a volt tulajdonos, az APV Rt., mennyire volt boldog a vételár átvételekor nem tudom, de ajánlom, hogy interjúvolják meg az ottani illetékeseket, és akkor nagyon érdekes dolgokat fognak tapasztalni. Az ÁPV Rt. mint eladó olyan szankcionálási passzusokat iktatott be a szerződésbe, amely hosszú távon védi az erőmű üzemeltetését és folyamatos fejlesztését. A fentiek ismeretében az olvasók, de Ön előtt is nyilvánvalóvá válna, hogy nem a Hernádvíz Kft. „vagyonel herdálásáról”, hanem fokozott „vagyonvédelméről” van szó. 3., A második bekezdésben a szerzőt a fantáziája már a mesék, illetve az irracionalitás irányába viszi el. Bűnként rója fel egy idegenforgalmi kft. létrehozását, amelyet az új tulajdonosnak esze ágában sincs alakítani. Igenis tervbe van véve egy „ÖKO-TÁBOR” kialakítása, ami főleg a fiatalság nevelésében vállalna jelentős szerepet. Miután lapjuk is bő teljedelemben foglalkozik régiónk idegenforgalmi helyzetével, nyilvánvaló, hogy egy nevelésre épülő szaktábor nem hogy nyereséges nem lehet, de üzemeltetője részéről komoly áldozatokat is kíván. Kommentálja alapján szeretnék optimista lenni, hogy ez az idegenforgalmi célzatú próbálkozás „anyagi gyarapodással jár”, ha ez megvalósul e témáról külön tanulmányt fogok írni. 4., A PHARE-program és a megyei fejlesztési alap egyedülálló próbálkozásait „ingyenpénz” elnyerésének nevezni merész kitétel, hisz ez már nemcsak engem, hanem hozzám hasonló több ezer régióbeli vállalkozót is érint. Én először megismerkednék e két program természetrajzával, illetve a pályázati feltételekkel. A PHARE-program kitétele: „épületek és hivatalok vásárlása, deficitfedezés, tőkeellátás, ... nem alkalmas a támogatás elnyerésére”. Miután ismerem a pályázatok mechanizmusát, azt a már „kínosnak” nevezhető pártatlanságot, amely az elbírálás folyamatát jellemzi, ezért kitételei előtt tanácstalanul állok. 5., Egy egyszerű megoldást ajánlok Önnek arra a kérdésre „remélem mihamarabb kiderül, mi is történt, történik valójában az eddigi állami tulajdonú kesznyéteni erőmű környékén?” - jöjjön ki a pusztára, beszéljen a dolgozókkal, tekintse meg első értéknövelő beruházásunkat, s tájékozódjon a jövőt tervező szakembereknél fejlesztési elképzeléseinkről. Ezek alapján akkor kiderül az igazság. Görömbölyi Úr! A hétvégén Nürnberg- ből az ÖKOLOGIK AG. vezérigazgatója, Schuderer úr tett látogatást az erőműben. Feloldásként a munka szünetében a tolmács lefordította az Ön úgynevezett történetét. A jó humorral megáldott német az alábbi anekdotát mondta el: - „Mi van akkor, ha egy német és egy magyar- paraszti nak van egy tehene? - Természetesen a német elkezd dolgozni, hogy egy év múlva már két tehene legyen. A magyar másnap reggel megdöbbenve látja, hogy a szomszéd éjjel agyonütötte a tehenét”. Főszerkesztő Úr! Látja, így ismernek minket külföldön. Nagy Béla Tisztelt Nagy Béla! Mindenekelőtt szeretném kifejezni egyetértésemet: belátom, hogy szerencsésebb lett volna írásomnak az Erőművízió címet adni. A „történet” szó mégiscsak sugall valami hihetőt, valóságosat - míg a „vízió” magában hordozza a valószerűtlent, a hihetetlent. S bevallom: számomra még most is, megany- nyi „tisztázó” információ után is, ez az egész erőműügy meglehetősen valószerűtlen, hihetetlen. Szeretnék eloszlatni egy félreértést: nem azért, mert nem hiszem el az állításokat, mert kételkednék bárkinek - például Önnek - a szavaiban. Egyszerűen azért, mert továbbra sincsenek egyértelmű, világos, konkrét állítások - amelyeket végre elhihetnék. Az alaphelyzet: van egy állami tulajdonban lévő vízerőmű, amit privatizálnak. A privatizálás eredményes, egy magánszemély nyeri meg a pályázatot - kétszázmilliót fizet a hatszázmillió könyv szerinti értékű erőműért, s vállal további kétszázmilliós fejlesztést. Ezek a tények, ezeket tudhatja minden újságolvasó. A figyelmesebbek, az érdeklődőbbek még azt is, hogy a privatizációs döntés ellen két miniszter emelt kifogást (lásd a HVG 1997. május 31-i számában megjelent írást), valamint azt, amit éppen az On nyilatkozata alapján írtunk lapunkban (ÉM, 1997. április 5.): ,A vízerőmű vételárát pedig egy térségi konzorcium adta össze, mivel fantáziát láttak az erőmű működtetésében, fejlesztésében. Az ő feladata (mármint Nagy Béláé - a szerk.) a privatizációs pályázat elkészítése, menedzselése.” (Miután erre mind a mai napig semmiféle helyreigazítási kérelem nem érkezett Öntől, talán nem túlzás, ha komolyan vesszük ezeket az információkat.) Na már most, talán érthető, hogy az újságíróban (s persze nemcsak az újságíróban, hanem a közügyek iránt valamelyest érdeklődő állampolgárban is) felvetődik néhány kérdés. 1. Kik a tagjai annak a bizonyos térségi konzorciumnak ? Vagy ha ők visszaléptek az üzlettől (hiszen a mai állapotok szerint Nagy Béla magánszemély az egyedüli tulajdonos), akkor ennek mi volt az oka? A befektetők miért nem láttak fantáziát abban, amiben egy magánszemély lát? 2. Milyen fizetési feltételekkel, milyen fedezeti garanciákkal adott a bank (melyik bank?) kölcsönt az erőművásárláshoz? Mi a fedezete a plusz kétszázmilliós fejlesztésnek? 3. Milyen garanciákat, szankciókat kötött ki az ÁPV Rt.? Milyen szakmai biztosítékok, referenciák sorakoztathaták fel arra, hogy az új tulajdonos irányítása alatt nem sérülnek sem az energiatermelés, sem a víz- gazdálkodás szempontjai? És így tovább, a hasonló kérdések még tovább sorolhatók. Tisztelt Uram! Kérem, értse meg, hogy itt semmiféle akadékoskodásról, gáncsosko- dásról nincs szó. Sőt, tovább megyek! Hajlandó vagyok arra, hogy abszolút jóhiszeműen azt gondoljam: a lehető legjobb megoldás született, a lehető legjobb kezekbe került a kesznyéteni vízerőmű. De könyörgöm, engedje, hogy valóban ezt hihessem, adjon érveket ehhez, ne titkolja el a megnyugtató információkat. Mert ne felejtsük el: itt nem arról van szó, hogy valaki vett a Rózsdom- bon kétszázmillióért egy villát - és senkinek semmi köze hozzá, hogy miből; semmi köze ahhoz, hogy mit csinál vele. Itt a nemzeti vagyon egy része került magánkézbe, azon belül is egy meglehetősen sajátos vagyontárgy - egy folyóra épült vízierőmű. Néhány konkrét megjegyzés a leveléhez. 1. Ha Ön valóban úgy látja, hogy a különféle pályázati pénzek odaítélésében nem lehet szerepe a személyes kapcsolatoknak, akkor azt kell gondolnom, hogy mi ketten más-más Magyarországon élünk. De engedje meg, hogy konkrétabb legyek, idézek egy dokumentumból. „Tevékenység: B.-A.-Z. megye bemutatkozik. Fejlesztés összege: 10 766 ezer forint. Igényelt támogatás: 8612 ezer forint. Szakértői bizottság által javasolt támogatás: 8612 ezer forint. Fejlesztés helye: Miskolc, Tiszaújváros, Bodrogszegi.” Miről van itt szó? Egy rendezvénysorozat keretében akarják bemutatni a megyét - a megyében. És ehhez a szakértők a tervezett költség nyolcvan százalékát megítélik támogatásként. Gondolom, egyetért velem: ez azért nem rossz. Ja, el ne felejtsem: az idézet egy PHARE-programból való. 2. Ha Ön azt gondolja, hogy én hajlamos vagyok agyonütni a szomszéd tehenét, akkor téved. De az talán nem bűn, ha a falu népe elgondolkodik: hát ennek meg honnan van hirtelen tehene, mikor sosem volt neki, de még trágyát sem szagolt közelről. Ami persze nem zárja ki, hogy éppen belőle válik a legjobb gazda a környéken. Mellesleg: a jó humorú német úrtól legközelebb megkérdezhetné: német földön hány vízerőművet adtak el e téren laikus magánszemélynek az utóbbi öt esztendőben? Engem, érdekelne néhány konkrét eset. Végezetül ígérem. Önnek, azon leszünk, hogy figyelemmel kísérjük az erőmű sorsát, s igyekszünk beszámolni minden lényeges fejleményről. Ószintén remélem: pontos, korrekt, világos információkkal segíti, majd törekvésünket. Tisztelettel: Görömbölyi László Olvasóink minél alaposabb tájékoztatása érdekében közöl* jük a Nagy Béla által írt fenti levél első pontjában említeti négyoldalas összeállítást, amely a tulajdonos szerint az „utóbbi időben felmerült kérdésekre e témával kapcsolato* san megadta a válaszokat". Rövid ismertető a Hemádvíz Kft. privatizációs folyamatáról 1997. június 20-án az ÁPV Rt.-vei történt aláírás után lezáruli a Hemádvíz Kft. privatizációja. Másfél hetet a napi problémák megismerésére, az átvétel zavartalan lebonyolítására szánok, s a meghívóban jelzett időpontban szeretnék a sajtó rendelkezésére állni. Először is szeretném megköszönni azoknak a sajtóorgánumoknak a korrekt hozzáállását, pártatlanságát, akik nem a privatizáció látszólagos extrémségét, hanem egy állami vagyon sorsának alakulását, a sok keserű csalódás alapján természetes kétségeiket fogalmazták meg. Ez a privatizáció a maga nemében valóban egyedülálló, meri egv magyar állampolgárságú magánszemély tulajdonába került. Remélhetőleg egyedülálló és példaértékű lesz, mert a tulajdonos nem „múzeumot" akar berendezni, nem akarja néhány hónap alatt „lenyúlni" a pénzt, hanem az alábbiakban ismertetettek szerint akar eljárni. Rövid ismertetőmet lényegében az újságírók legtöbbször feltett kérdéseire fogalmazom meg, természetesen ezek a kérdések alapján lesznek teljesek. 1., Mi motiválta a pályázót a pályázat beadásában?- Közel két éve kerültem el a Miskolci Egyetemről, ahol hosszú éveken keresztül oktattam, majd a kollégiumoknak lettem az igazgatója. Nem „kerültem ki az utcára", hanem saját kérésemre mentem el, egy olyan munkahelyről, ahol szerettem dolgozni, szerettek főnökeim és kollégáim, s talán a hallgatók egy része is, mert egy 2400 fős közösségben nehezen lehetne mondani, hogy napi kapcsolat alakulhatott ki a fiatalokkal. A eltávozásom közvetlen oka az volt, hogy 1994-től éveket fektettünk be egy „új kollégiumi mozgalom" létrehozásába. Mint a helyi és az országos sajtó is részletesen és nagy szimpátiával kísérte azt a kísérletet, amely a „népi kollégiumok" modern újjáélesztésére irányult, s a hátrányos és a sok esetben a kilátástalan helyzetbe kerülő egyetemi hallgatók biztonságos diplomamegszerzését lett volna hivatva szolgálni. Öt egyetemi városban szándékoztunk ezt létrehozni. A miskolciaknak, mint ötletgazdáknak sikerült Miskolctapolcán a volt MHSZ oktatási központot megszerzői, hozzá a megfelelő szponzori támogatást, a hallgatók kidolgozták a SZMSZ-t, elkészült a költségvetés, amikor is a művelődési tárca egyik tanácsosa vagy főtanácsosa közölte, hogy a felsőfokú kollégiumokat nem pedagógiai, hanem szociális intézményként kezelik, illetve nincs szükség semmi moralizálásra. Én pedig azt mondtam, hogy ilyen felfogás mellett dolgozni nem tudok tovább.- Ennyi volt az egész - ha lehetne mondani krém a tortán - miután évekkel korábban már megértem hasonló esetet, az azóta is emlékezetes 4D Videostúdió esetében, amikor egy szintén kiváló szakember teljesen szubjektív hozzáállása megfosztotta régiónkat egy jól működő videostúdiótól, amely részben az iin. „regionális tv-stúdió" megalapozására, részben a magyar felsőoktatási távoktatás egyik bázisaként jött létre. Ez utolsó blokk megírása, a kezdeményezések tudatos meggátlása egy a mostani kesznyéteni próbálkozást jelentőségükben, illetve bekerülési összegükben jelentősen felülmúlják. A fentiek kudarcnak látszó, de emberileg, társadalmilag mélyen elítélendő gátakiit nehéz volt megélni, éppen úgy az utána következő időszakot. De úgy éreztem, hogy talpon kell maradni, s így kerültem be egy olyan világba, ahol szerény szakértelmem, íráskészségem, a politikai és a gazdasági stratégiák alkalmazásának lehetőségei újabb lehetőségeket biztosítottak számomra. 2., Honnan van a tőke? - hangzott el a legtöbbet. Miután az ÁPV Rt. egyik illetékese a meglévő és kötelező nyilatkozatok ellenére, már hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra hozott egy még formálódó tranzakciót, meglepetésszerűen ért a sajtó „megrohanása". A „titoktartási nyilatkozat" lényegében részemről minden az ügyre vonatkozó információt zárolt, olyannyira, hogy az esetleges megnyilvánulásaim a pályázat érvénytelenítését vonták volna maguk után. Másik oldalon érvényes a banktitok, amely a tranzakció egész ideiére él. Harmadszor nehéz volt megmagyarázni az ún. „szellemi tőkét", amely az egész ügylet alapvető pillére volt és lesz. A számszakiság mellett számomra még ma sem érthető módon a pénzfedezet forrására irányult a fő figyelem. Volt olyan újságírónő - nem helyi - aki telefonos bemutatkozás után csak egy kérdést tett fel: „nekem sem mondja meg, hogy hon- nét van pénze?" Mindezekhez, úgy érzem, nem kell kommentárt fűzni, mint azokhoz az okfejtésekhez sem, amelyek már a nonszenszig elmentek. Újat a vételárral, a bevállalt kötelezettségekkel kapcsolatosan mondani nem tudok. 3., A jelenlegi helyzet: - a szerződés aláírásának napiától két dolgot tartottam fontosnak: Az egyik, hogy megismerkedjek a körülményekkel. A másik, hogy megismerkedjek a dolgozókkal. Én a másodikat teszem első helyre. Ezt nemcsak szerződéses vállalásaim kötelezik, hanem most már közel 35 éves vezetői gyakorlatom és emberi habitusom is. Szervezeti változtatásokat vezetek be, július l-jétől átveszem a kft. irányítását is. A volt ügyvezető igazgató bírja bizalmamat, továbbra is az erőmű vezetője marad. A megbízott vezető művezetői besorolást kapott, helyettesi jogkörrel. A dolgozói képviselőkkel és a jelenlegi vezetőkkel felmértük, hogy milyen akut személyi problémák vannak, ezek lerendezése a jogszabályi keretek közt a dolgozók előnyére folyamatban van. A nyár folyamán a Magas-Tátra legszebb helyén, Zdiarban egy életmód táborban 15-en - főleg gyerekek - üdülnek, 8 napos turnusban. Mindezen intézkedések mellett a dolgozók egy része még bizalmatlan, s fél az újtól. Egy ígéretet kaptak: a jól dolgozók, az erőműhöz hűek, a konstruktívak munkájára feltétlenül számítunk. Mindezek azonban egy más fel fog,ist, a kialakult „hivatalnoki" szemlélet feladását kívánják. A dolgozók egy kérdőívet kaptak, amelynek kitöltése és feldolgozása után mindenkivel elbeszélgetek, megismerem őket, felmérem kéfwsségciket. Az erőmű és a duzzasztómű állagának felmérése, a szükséges beavatkozások feltérképezése folyamatban van. Ezekbe a munkálatokba bevontuk a legjobb hazai szakembereket, éppen úgy. mint a külföldi partnereket. A pályázatban vállaltak döntő része a környezetvédelmi és vízgazdálkodási koncepciók megvalósítására vonatkozik. Miután a szerződésben az ÁPV Rt. nagyon helyesen a helyi hatóságokat bízta, illetve kérte fel a kapcsolattartásra, illetve ezek a kérdések hatóságilag a helyi szervezetekhez tartoznak, biztos vagyok benne, hogy mindkét fél részéről a régió érdekei kerülnek előtérbe, és a tárgvalások után eredményes kompromisszumok köttetnek. 4., Terveinkről - hosszasan beszélhetnénk, de igyekszünk a realitások talaján maradni. A fentiekből kivehető, hogy elsődleges célunk az erőmű és a hozzá kapcsolódó duzzasztómű, a fel- és alvízcsatorna hosszú távú biztonságos üzemeltetése, állagmegóvása, fejlesztése és korszerűsítése. A másik feladatrendszer az ún. „új gazdasági környezet" kialakítása. Minden lehetőséget, amit a táj nyújt, illetve az itt élő embe- rek tudása és szorgalma lehetővé tesz, ki akarjuk használni. Ha a várható gátak és az esetleges ellenérdekek csak kevésbé gátolják ezeket a törekvéseket, akkor terveink szerint az ún. vidékfejlesztésből példát tudunk mutatni. Négypilléres a stratégiánk: saját erő, a szőkébb régió humán ereje, a régió objektív politikai és gazdasági támogatása, a külföldi tőke és tapasztalat bevonása. Újat nem találtunk ki, miután ismerjük és adaptáltuk a megye fejlesztési koncepcióit, ezek fő „csapásirányain" igyekszünk mi is előrehaladni. Ennek érdekében kiemelt szerepet szánunk a környék önkormányzataival való kapcsolatépítésnek az. un. jó szomszédi viszony kialakításának. Az eddigi látogatásaim jó hangneme, a polgármesterek korrekt hozzáállása erre nemcsak feljogosít, de kötelez is. Konkrétumot most azért ne kérjenek, mert azokat nemcsak könnyű számon kérni, de jelen helyzetben felelőtlenség is lenne megfelelő elemző háttér híján maketteken, hidegtálas körülmények között bemutatni. Két fő irányt azonban szeretnék felvázolni. Az egyik a környezetvédelmi blokk. Ennek reális lehetőségei adottak, egy ÖKO-tábor, vagy telep létrehozása. Pozitívan mondjuk, hogy-e témában elég nagy „nyomás nehezedik ránk", s ennek nem is akarunk ellenállni. A sajtótájékoztató alkalmával mindezek szinte szükségszerű követelményeiről a tisztelt zsurnaliszták személyesen is meggyőződhetnek. A másik az új munkahelyteremtő kis műhelyek, vagy üzem (5-20 fős) létrehozása. Nem gyárvárosi akarunk létrehozni, de a megalapozott stabil üzleti terveken nyugvó lehetőségeket ki akarjuk használni. A környékről már ez idáig is több tucat ember megkeresett, elmondta családi és egyéni problémáit, ha semmi más, de a fentiek is arra sarkallnak, hogy e területen előre lépjünk. Tisztelt vendégeink! Az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatója az átadáskor „mintaértékű privatizációnak" nevezte a Hernádvíz Kft. magánosítását, azzal a kitétellel, ha a pályázó vállalásai az elkövetkezendő hét évben valóra válnak. Miután az elmúlt három hónap alatt a sajtótól olyan sok jelzőt kaptam, remélem, hogy néhány év múlva csak az maradna rajiam, amit régi munkahelyemen ragasztottak rám. Az Öreg. „Az Öreg már megint kitalált valamit", „Öreg ne ijesztgess, remélem, nincs valami új ötleted". Kérem a sajtó kénviselőit, hogy kritikusan kísérjék figyelemmel munkánkat, hívják fel a hiányosságokra ,i figyelmemet, s ha eredmények vannak, azok reálisan jelenjenek meg a lapok hasábjain. Előre is köszönve részvételüket. Szívélyes üdvözlettel: dr. Nagy Béla
