Észak-Magyarország, 1997. június (53. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-09 / 132. szám
4 ÉSZAK-Magyarország Levelezés, Szólástér 1997- Túnius 9., Hétfő □ Szerkeszti: Bodnár Ildikó Rájuk is gondoltak... Gyermeknapon nem feledkeztek meg a MÁON (Menedék) értelmileg sérültek napközi otthonának gondozottairól sem, akik másságuk, sérültségük miatt sok területen szenvednek hátrányt. Ez a nap számukra is vidámságot, változatosságot jelentett. Gyermeknap alkalmából meglátogatták a Vadasparkot. Jó volt látni felszabadult kedvüket, örömtől ragyogó arcukat. Még sokáig beszédtéma, kellemes emlék lesz a hétköznapok megszokott rendjében. Köszönet illeti a Református Egyházkerület püspöki titkárát, Szabó Sándor református lelkészt, aki a kerület mikrobu- szával szállította őket. a MÁON dolgozói Mi (volt) ez az őrültség? Évtizedek óta megszoktuk, hogy a festők, grafikusok alkotásait meg kell magyarázni, mert első látásra nem mindenki érti, hogy azok mit is ábrázolnak. Tegyék! - művészi joguk. Könyvek is vannak, melyek szűk rétegnek szólnak. Mi történik? Semmi! Akit nem érdekel vagy nem érti, nem veszi meg. írtam ezt a bevezetőt abból az apropóból, hogy június 4-én, a környezetvédelmi világnapon 20.15-kor a Tvl műsorán szerepelt a Wapra-jelentés című film. A lényege, hogy a széndioxiddal szennyezett környezet kiemelkedő teljesítményre serkenti az agyat, fokozza a fizikai erőnlétet, sőt, elősegíti a betegek gyógyulását. Körülbelül a film felénél kapcsoltam be a tévét, és ültem kábultan: mi ez az őrültség? Aztán következett a film készítőivel a beszélgetés, hogy mindennek az ellenkezője igaz, mondván, ezt mindenki tudja, és a film nézése közben „belép az AHA-reakció”. Egy fontos dolgot elfelejtettek, nevezetesen: az ország tévét néző lakosságának bizonyos százaléka nem áll azon az intelligencia fokon, hogy ez a reakció bekövetkezzen. Szakmai gyakorlatom alapján meggyőződésem, hogy sokakat megtévesztettek. (Bizonyíték rá a műsor alatt érkező telefon.) Nem vagyok biztos benne, hogy a film nézői meghallgatták a kerekasztal beszélgetést is, hogy megtudják, mindez „kamu” volt. Vétek volt főműsorban széles réteg elé vinni ezt a filmet, de még jobb lett volna, ha el sem készül. A légszennyezés és káros hatása olyan komoly veszély az emberiségre, főleg gyermekeinkre, hogy durva dolog volt viccet kerekíteni belőle. egy miskolci gyermekorvos (Név és cím a szerkesztőségben) Egy satnya medve tette Karácsony estékre a televízió az egész családot lekötő, enyhén borzongtató filmeket is ajánl, melyek főhőse valamelyik kedves vadállat. Leg- utóbb megtudhattuk, miképpen bizonyítja a hatalmas hím medve, hogy méltó a medvehölgy kegyeire. Ugye emlékeznek rá? Egy szombat reggel, a szépen megnyírt szegélyű (avasi) Ifjúság útján felfelé baktatva észrevettem egy tőből kicsavart husángot. Egyet a négy méteresre szökkentek közül. A „Dallas” idején még állt. A medvebocs utánozza az öregebbet. A film főhőse is megpróbált kidönteni egy kisebb fácskát. Neki nem sikerült. Nem tudni, nőtt-e valamit szíve választottja szemében az avasi medve. A bocsok estére elnyugszanak, tehát csakis medve járhatott erre. Egy satnya példány. A kitört fácska ezt bizonyítja. Németh Géza Miskolc Rovatunk fogadóórái Tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat, hogy lapunk levelezési rovatában hétfőn, szerdán és pénteken de. 10-től du. 1 óráig, kedden és csütörtökön du. 2-től du. 4 óráig tartunk fogadóórát. „Hideg, de biztos barát” A könyvhét csendes fogadtatása ihletett az alábbi gondolatokra. Nem kritikának szánom, csak azt szeretném elmondani, mit jelent nekem a könyv. Kezdettől fogva könyvekből tanulunk, próbáljuk belőlük, általuk felfedezni, megismerni a világot. A könyv a világegyetem gazdájává teszi az embert, végigkíséri egész életünket. A könyv hideg, de biztos barát, vigyázzunk rá, a jövő nemzedéke számára felbecsülhetetlen értékké válhat. Az okos az, aki tudja használni a könyvet, mert ahogyan Hegedűs Géza is mondogatta: nem kell mindent megjegyezni, terhelni az agyunkat, elég azt észben tartani, mit hol találunk meg a könyvben... Tanult emberré csak az válhat, aki nem veti meg a könyveket. A mai világban a tanulatlan ember nem viszi sokra, pillanatok alatt észrevenni ki, mennyi könyvet lapozott, olvasott, tanult meg. Tudjuk, okosnak és bölcsnek lenni két különböző dolog, mindkettőhöz más és más kell. A tudomány kulcs a világ titkaihoz. Ehhez pedig könyvek kellenek. Gáwel Andrea Miskolc __ SZÓLÁSTÉR A helyszín: Miskolc egyik legforgalmasabb helye, a Búza téri aluljáró. Aki arra jár, nap mint nap tapasztalhatja, hogy a Centrum Aruház felőli lejárónál ott áll legalább két, de általában 6-8, sőt a reggeli órákban 10-12 fiatal roma férfi. Jól öltözötten, megnyerő dumával. A szöveg jól ismert. Szofi, Szimfónia, Helikon, Multifilter, vodka stb. Ha úgy látják, valakinek van ideje, végigsorolják a kínálatot. Ha pedig érdeklődést látnak megcsillanni a delikvens szemében, finoman máris rátapadnak. Ezután kezdődik a „munka”! Kikérdezik, hogy mit szeretne, majd piszkosul alámennek az áraknak. Ha például azt kérdezi a kuncsaft, hogy mennyi a szofi, azt válaszolják: 80 Ft. Erre aztán buknak az ügyfelek, mivel a boltban sokkal drágábban jutnának hozzá, a piacon meg állandóan ott járkálnak a rendőrök... Amikor a portéka átvétele szóba kerül, az eladó halkan így szól: kövessen, mindjárt ott vagyunk. Bemennek a Nimród (vadászbolt) melletti kapu alá, ahol tovább folytatódik a „főzőcske”. Aztán amikor megalkudnak, az eladó elkéri a pénzt, miközben arról biztosítja a vevőjét, hogy mindjárt hozza a karton cigit vagy az alkoholt. Ha az illető vele szeretne menni, az árus rögtön nekiszegezi:„De uram, (hölgyem), talán ön nyomozó?!” Hogy a cselekmény még hitelesebb legyen, megjelenik a helyszínen még egy „társ”, aki egy-két ezrest elővéve a következőket mondja: „Főnök, van még két karton cigi (ital)? Mire a másik: „Sajnos nincs, most adtam el az utolsót.” Az áldozat ezt hallva beadja a derekát, s átadja a pénzt, hiszen nyerni szeretne az üzleten. A árus pedig azt átvéve, szép nyugodtan áthalad az udvaron, majd annak hátsó kapuján ki, és a másik oldalon, a Centrum mellett elvegyül a gyalogosok forgatagában. A be- palizott ember meg csak vár, vár, majd lassan rájön: se pénz, se cigi. egy bepalizott olvasó (Név és cím a szerkesztőségben) Érthetetlen ügyletek a Mol-részvény körül A napilapok naponta írtak a Mol-részvény körül kialakult nagy érdeklődésről. Az OTP illetékese azt nyilatkozta, hogy több mint 500 sorszámot osztottak ki. Sajnos azonban arról nem szólt, hogy a három nap alatt mindössze 96 szám „pergett le”. Ennek menete a következő volt: Az első napon az 58-as sorszámig jutottak el, ami már délelőtt fél tizenkettőkor lecsengett. Másnap 58-tól kezdődött a jegyzés és 96-ig haladt. Délelőtt 11 órakor ismét megállt. A harmadik napon a 70-es (!) számmal indítottak újra. Egy jól öltözött úriember tűnt fel hirtelen (nem az OTP előtti lakókocsiból) 11 egyetemistával, akik láthatóan elsőbbséget élveztek. Mire végeztek a jegyzéssel, felborult a sorrend, követhetetlenné vált az egész, s jó néhányszor úgy tűnt, bőven vannak kivételek. Hogyan lehetséges az, hogy Miskolcon a 3 nap alatt mindössze 96 ember jegyezhetett? Ilyen lassú munka mellett miért lehetett már az első nap után túljegyzésről beszélni? Továbbá az is érdekelne (s gondolom, másokat is), hogy összesen hány részvényt jegyeztek ezen idő alatt? Nincsenek millióim és a sorban állásnak sem vagyok a híve, de vállaltam a fáradságot azért, hogy kevés pénzemet befektessem. Ám tudomásul kellett (?) vennem: aki ezt tisztességesen akarja csinálni, annak nagyon kevés az esélye - írja nevének titokban tartását kérve miskolci olvasónk. * Olvasónk kérdéseire az OTP Rt. igazgatóhelyettesétől, Horváth Istvántól kértünk választ: „Valóban rendkívüli érdeklődés nyilvánult meg a Mol-rész- vények iránt. A május 12-én kezdődő jegyzés előtt már a megelőző hét csütörtökétől sorszámért sorakozott az igénylők egy csoportja. A jegyzés indításakor minden sorban álló kapott sorszámot, így valóban valamivel több mint 500 db került kiosztásra. Mivel előre a feldolgozható tételszámot nem tudtuk behatárolni, az ügyfelek tájékoztatása érdekében a sorszámokon feltüntettük, hogy ez csak sorrendiséget biztosít, nem jelent egyúttal kötelezettséget az ügylet teljesítésére. A sorszámok teljes körű kiosztását azért láttuk mégis célszerűnek, hogy az ügyfeleknek ne kelljen több napon keresztül az OTP előtt sorakozni, és hasonló megfontolásból adtuk meg - feltételes módon - egy későbbi sorszámosztás esetleges időpontját is. A részvényjegyzés lezárásáig - május 14-ig - a 108-as sorszámig tudtuk az igényeket kielégíteni. Ez a viszonylag alacsony tételszám abból adódott, hogy különböző technikai problémák miatt lassú volt a központi számítógépes rendszer, de közrehatott az is, hogy a kiírás értelmében egy ügyfél háromféle módon is jegyezhetett részvényt (meghatalmazottként, kisbefektetőként és nagybefektetőként). Ez utóbbi lehetőséggel főként a második naptól kezdődően sokan éltek. S hogy miképpen lehetett megállapítani az első napi túljegyzést a megítélés szerint alacsony tételszám mellett? Válaszom: a lejegyzett összeg nagyságából lehetett következtetni a túljegyzés valószínűségére. A részvényjegyzés lebonyolításának korrektségéről annyit: az egyetemisták rendelkeztek a 70-84-es sorszámokkal, akik tanulmányi elfoglaltságuk miatt a 3. napon szerettek volna jegyeztetni. Mivel kérésük teljesítése nem akadályozta a folyamatos ügyfélkiszolgálást, így ennek természetszerűleg eleget is tettünk.” Kettős apropó a szobor átköltöztetésére nak városháztéri elhelyezése okán. Most itt az alkalom az emlékmű átköltöztetésére, amit könnyű érvekkel alátámasztani. Például: A kompozíció arányaival nyomasztóan hat az amúgy sem tágas térre. Aztán: vajon a „térfüzér” eme műve miért mutat hátat (helyesebben hátfalat) a Vadnay (Petőfi) háznak, Kossuthnak, Szemerének? No meg a város legszebb házsorát takarni is meglehetősen architekturális baki. És most itt a bakterházi múlt! Ezért csak remélni merem (merjük), hogy a szobor jelenlegi helyén nem marad sokáig. Megoldás lehet: Átvontatni a művet a „kopasz” térre, az új bankház és a lila ház közé és körbeültetni fákkal. Sasvári István Miskolc Miskolc központi tereire pályázatot írt ki az önkormányzat, így születtek ötletek a Városház tér környékének rendezésére is. Van olyan elképzelés, hogy táblácskákat (?) aggatnak a Széchenyi-szobor oldalára, s „miegyebekkel” kör- becicomázzák azt, mint valami megkopott, kifakult műanyag karácsonyfát. Ne tegyék! Ne rontsuk tovább a képet, hanem mentsük, ami még menthető. A változtatás igényét a rendezési felvetés mellett az is mondatja velem, amiről a közelmúltban egy levéltári anyag nyomán tudomást szereztem. E szerint, ahol Széchenyi szobrát pár éve elhelyezték, valaha a városi bak- terház állott. Még frissek az emlékeim az 1994 októberében felavatott szöborról és az akörüli herceA javaslatként felmerült „kopasz" tér Fotó: Végh Csaba hurcáról. Sokan nyilvánítottak akkor véleményt és fejezték ki nemtetszésüket a szobortervek láttán, no meg anAmi a közlekedési helyzetképhez hozzátartozik Az ÉM június 3. számában az MVK. Rt. döntéseiről megjelent írás fő mondandója a pénzhiány, mint annyi más területen. A rendszerváltás hetedik évében (sőt, már jóval korábban is) a szolgáltatási szféra is kényszerpályára került. Az intézkedés-sorozatok a villamos és az autóbuszvezetőket is érintették, némi többletbevételt eredményezve. A képviselők az utóbbi időben egyre több lakossági panaszt, elégedetlenséget tártak az MVK Rt. vezetői elé. Nem vitatom ezek jogosságát, hiszen a szolgáltatás eleve arra hivatott, hogy a lakosság igényeit a lehető legjobban kielégítse. A megoldások - hogyan lenne jobb? - keresésekor nem hagyhatjuk figyelmen kívül az anyagiakat sem. Mert ha minden utas becsületesen kifizetné a viteldíjat, a bevétel a tényleges utasszám szerint alakulhatna. Sajnos azonban, még mindig nagyon sok a bliccelő. Tény: az első ajtón történő felszállás kényelmetlen, ám ezzel legalább ki lehet szűrni a nemfizetőket. A zsúfoltság miatt azonban ez az ellenőrzési forma egyre nehezebben alkalmazható. A kényszer és az igények teljesen ellentétesek. Autóbuszvezetőként - kollégáimmal együtt - gyakran tapasztalom, hogy egyesek használt jegyet akarnak újra kilyukasztani, de a bérletek felmutatása sem mindig szabályos. Mert vagy a fénykép vagy a bérletszelvény letakarásával teszik azt, s ha szólunk emiatt, ellenséges hangon kapjuk meg rá a választ. Áz ellenőrök munkáját sokan molesztálásnak vélik (minősítik), és aki közülük bliccelőt kap el, azt erősen megbírálják érte. Amikor jómagam is utasként közlekedem, gyakorta szemtanúja vagyok olyan esetnek, amikor a jeggyel rendelkező csak megkattintja a készüléket, azaz úgy tesz, mintha érvényesítette volna a jegyet. Jó lenne, ha ilyesmiken is fel tudnánk háborodni! Hát ha még szóvá is mernénk tenni?! Ez a szemléletváltás mindenképpen közelebb vinne bennünket a ma oly gyakran hangoztatott megoldáshoz, miszerint: csak összefogással érhetnénk el valamit. Végezetül: Nem a mundér becsületét akarom védeni, de egyoldalú erőfeszítésekkel aligha lehet javulást elérni. Nagy Bertalan autóbuszvezető Szerkesztőségi jogsegélyszolgálat Ma, június 9-én, hétfő délután 4-6 óra között jogsegélyszolgálatot tartunk a Sajtóház II. emeletén, lapunk levelezési rovatának irodájában. Tanácsokat és felvilágosítást ad Demeter Lajos ügyvéd. Sorszámot a portán kérhetnek az érdeklődők. Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe véve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A személyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelenhetnek meg. Bepalizott emberek a kapu alatt
