Észak-Magyarország, 1997. június (53. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-07 / 131. szám
Június 7., Szombat ÉM-interiú ÉM-hótvége III □ „Imádom a zavaros időszakokat!” Filip Gabriella Miskolc (ÉM) - Szülők, nevelők a megmondhatói: milyen nehéz időszak az ember életében a serdülőkor. Popper Péter pszichológus viszont legyint ezekre az aggodalmakra. Sőt, éppen a serdülőkort mondja az emberi élet egyik legszebb időszakának. • A serdülőkorról lassan úgy beszélünk, mint egy zátonyok között vergődő vitorláshajóról. Mint egy súlyos, fenyegető, fertőző betegségről, melyen mindenkinek át kell esnie. Én egyáltalán nem érzem ezt a kort veszélyes időszaknak. Serdülőként is meg lehet betegedni lelkileg, meg óvodáskorban is, meg 80 évesen is... Sőt, azt gondolom, hogy a serdülőkor bizonyos szempontból az életünk csúcsa. A legtöbb ember sose lesz morálisan annyira tiszta, egyértelmű, nem tud többet annyira szélsőségesen, a maga teljességében megélni érzelmeket, szerelmeket, annyira szeretni, gyűlölni, annyira lelkesedni és annyira elkeseredni, mint egy serdülő. Vagyis azt gondolom, Karinthynak van igaza a Találkozás egy fiatalemberrel című novellájában, hogy sunyit és lapít a felnőtt, amikor ifjú lényével találkozik. Van is miért szégyellnie magát! □ De ha visszagondolunk saját életünkre, mindannyian emlékezhetünk arra, milyen zavarban voltunk, mert hol felnőttként kezeltek bennünket, hol gyerekként. Szerettünk volna felnőni, de jó lett volna gyereknek maradni! Ismerje el, elég zavaros időszak ez! • Jaj, de gyönyörű! Imádom a zavaros időszakokat! Azt hiszem, egy ember addig él, amíg vannak zavaros időszakai, amíg vannak válságai. Mikor már lemerevedett, amikor már szép simán, zökkenők nélkül ismétli önmagát, akkor vége. Tehát már nincs úton, már nem tart sehonnét sehová, legyen szó akár az egyéni soráról, akár a kapcsolatairól. Gondolunk csak a férfi és a nő viszonyára, amikor már csak ismétlik önmagukat: meghalt a szerelem. Az embernek úgy kellene élnie... Nem, nem adok receptet, nincsenek biztos Popper Péter pszichológus szerint az emberi élet csúcsa a serdülőkor tippek. Inkább mondok egy példát! Megkérdezték tőlem a gyerekek, az egyetemisták: hogy lehet műveltséget szerezni? Olvasni kell, mondtam én. Aztán?! Elgondolkodni azon, amit olvastunk. Aztán?! Aztán megint olvasni, és megint elgondolkodni azon, amit olvastunk, és a végén mindebből felépül valami vélemény, világkép. No, ennek össze kell törnie - újra meg újra. És ha romokban hever minden, akkor az ember újra felépíti a saját világát. Valószínűleg jobban, bölcsebben. De aztán ez mindig összedől, az élet mindig megcáfolja az ember álláspontjait, véleményeit. Szerintem addig jó, amíg össze tud dőlni ez az építmény. Amikor már mozdíthatatlan, bemerevedett, megcsontosodott, akkor vége az útnak, nincs tovább fejlődés. □ De nem olyan könnyű hagyni a régi! • Nem szabad félni. Azt hiszem, az önféltés veri leginkább bilincsbe az embert. A félelem... □ A kudarctól való féleleml • A kudarctól, a megszokott viselkedési sémák, gondolatok, tájékozódási pontok elvesztésétől. Könnyebb a sablonokat ismételgetni, mint valami tg at kezdeni. Pedig az nagyon rosszat tesz az embernek, ha nem mer változtatni. Persze, meg kell küzdenünk a környezetünkkel is. Mert akik ismernek, elvárják, hogy holnap is olyan legyek, mint ma vagyok. Erre mondja nagyon kedvesen Füst Milán, hogy milyen borzasztóan nehéz változnia egy embernek: ez a fecsegő Ahmed hallgatag lett - talán megbolondult, vélekedik a környezet. Vagyis van egy ilyen elvárás az emberrel szemben, hogy ne változzék. Tehát ezzel is meg kell küzdeni. Meg hát az embernek a saját lustaságát is le kell győznie. Szívesebben választjuk a könnyebbik utat. Szabad mondanom, egy személyes példát?! QSőt! • Amikor elérkeztem az ötvenes éveim közepéhez, kezdtem elrémülni saját magamtól. Tőlem, ha szeptember elején megkérdezték volna, miről fogsz beszélni az egyetemen a diákoknak május 22-én, akkor fellapoztam volna a naptáramat, és megmondtam volna: mi lesz az előadásom témája. Kialakultak a tanári patronjaim, a sémáim. Utólag borzasztóan hálás vagyok a sorsnak, amiért fölkínálta nekem azt a lehetőséget, hogy elszerződjek egy külföldi egyetemre. Egy másik kultúrában, másfajta orientációjú diákoknak, más nyelven kellett tanítanom. Újra készülnöm kellett az óraimra. Nem fogadták magától értetődően, amit mondtam, mert számukra idegen volt az a mentalitás, amit én képviseltem. Vitatkoztunk. Veszekedtünk. Ez csuda jó volt! □ És óriási szerencse! Nem mindenki kap ilyen lehetőséget. Önerőből nehezebben megy a változtatás. • Valóban nem könnyű. Én fiatalok között élek, és a fiatalok elég kegyetlenek ahhoz, hogy ha az ember kezd elhülyülni, akkor idejében az orrára kop- pintsanak. Egyébként könnyen beleegyezünk a saját romlásunkba. De ezt nem szabad hagyni. Az is jó, ha ehhez van egy jó szövetségesünk. Megint egy személyes példát mondok. Amikor az apám nyugdíjba ment, akkor azt mondta, ő most már csak másodnaponként fog borotválkozni. Anyám akkora cirkuszt csinált! És kikényszerítette belőle a fegyelmezettséget, gátat vetett az elslamposodásnak. Nem engedte az apámnak, hogy elengedje magát, mert akkor kezdődik a szenilizálódás. Ha beletörődünk saját romlásunkba, ha engedünk a rutinjainknak, az kopik ki az életből, ami a legfontosabb: hogy az ember él. Nem mélyedünk el dolgainkban, önmagunkban, a világban... □ Ha észrevesszük magunkon, hogy megállapodtunk, megcsontosodunk, bemerevedtünk, ha már félünk az új kapcsolattól, ha nem kapunk meghívást Amerikába, ha nem leszünk már BBC-tudósítók, mit tehetünk? Vannak-e a mindennapokra szóló kis praktikákl • Ha észreveszem, hogy ismétlem magam, akkor letiltok bizonyos szavakat, kifejezéseket. Mint a dögvész söpör végig az országon egy-egy fordulat, kifejezésmód. Ilyen volt a „csúsztatás”, aztán így söpört végig az „elhíresült”, vagy ez a bosszantó: „így fogalmazott”... De nemcsak szavakat, kifejezéseket, hanem témákat is letiltok magamnak. Sőt, csinálok ilyen önmagámmal vitatkozó félórákat. Például valamiről van egy kialakult, megcsontosodott véleményem, akkor megpróbálom végiggondolni teljesen ellenkezőleg, valahogy úgy, ahogy a régi görög szofisták tanították: a gondolkodás végtelen, és minden irányba lehet gondolkodni, soha nincs olyan pont, ahonnan ne lehetne továbblépni. Megpróbálok érvelni saját magam ellen, és néha meg is győzöm magam. Ezek a tréningek is nagyon jók. Persze, azért néha el kell menni. Nagyon fontosnak tartom, hogy időnként elmenjen az ember, hagyja a mindennapokat, lehetőleg egyedül induljon. Ha lehet külföldre, de az se baj, ha valahol a zempléni hegyekben talál egy kis menedéket. Szükségünk van az egyedüllétre, mert túl vagyunk dumálva, túl sokat beszélünk. Él kell menni egy kicsit hallgatni... „A múlt mér nincs. A Jövő még nincs. Egyetlen valóság: a jelen." < Gondolati háttér: Gondolkodásunk fegyelmezetlensége következtében rengeteg fölösleges energiái pazarolunk el azzal, hogy túl sokat időzünk a múlt és a jövő irrealitásában. Régi sérelmeinken rágódunk, vagy visszavágyódunk elmúlt állapotainkba; az elképzelt jövővel ijesztgetjük vagy vigasztaljuk magunkat. Eközben elsiklunk az aktuális valóság, a jelen felett, nem : éljük át kellő mélységben és intenzitással. Ezért sokat tévedünk és mulasztunk; A jelenre kell elsősorban odafigyelni. * „Az igény valóságot szül. A dolgok megvalósulásának az a kezdete, ha makacsul rájuk gondolunk." W> \ , Gondolati háttér: Minden, ami igazán fontos, eljön az életünk!». Személyiségünk, karakterünk, belső igényeink törvényszerűen formálják sorsunkat. A hívásokra válasz érkezik. Sokszor észrevehetjük, hogy vágyaink, igényeink megkeresik a tárgyat maguknak, Áz emberek megérzik azt, ami bennünk van és eszerint közelednek vagy távolodnak. Azok felelnek, akikkel közös hullámhosszon működik az „adó-vevő berendezésünk". Ugyanabban a városban néha elmagányosodunk, néha sokan körénk gyűlnek. Ezért írhatta tréfásan Füst Milán: „Apróhirdetés. Meglevő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!" Szeretnénk szerelmesek lenni - és beleszeretünk valakibe. Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz. „A mai ember egyre markánsabban: Én. Ezért alapvető történéseinket egyedül kell átélnünk. A vállalt magány minden valódi kapcsolat alapja." Gondolati háttér: Pszichológiai szempontból az emberiség fejlődéstörténete a szuverén személyiség, az „Én” kifejlődésnek útja. Felbomlottak a nagy vérségi, gazdasági, vallást közösségek, amelyek igazi feloldódást kínáltak. Életünk legfontosabb eseményeit egyedül éljük át, senkt sem „téphet be személyiségünkbe”, hogy helyettünk éljen. Egyedül születünk, egyedül szenvedjük meg betegségeinket, félelmeinket, egyedül éljük át megismeréseinket, egyedül halunk meg. Ha ezt a magányt vállalni tudjuk, ha nem menekülünk hamis fanatizmusokba és más kábulatokba, akkor nem terheljük túl kapcsolatainkat azzal, hogy olyan megosztást követelünk, amit senki sem adhat meg. Ezzel az alapérzéssel tudunk igazán együtt élni valakivel. Mert segíteni sokat lehet egymásnak. Egy kapcsolat börtönné is válhat, telítődhet hazugsággal, lázadó fantáziákkal. Nemcsak társak vagyunk, hanem egy férfi és egy nő: saját életünk sokféle vetületűvel. Együtt élni csak belső szabadságban lehet. » Minden emberi kapcsolat az adás és az elfogadás képességén alapul. Addig él, amíg öröm adni és elfogadni." Gondolati háttér: Az emberi kapcsolatok alapkérdése: Milyen igényeket elégít ki? Újra meg újra adunk és elfogadunk gondolatokat, érzelmeket, életformát, biztonságot, szexuális örömöket. Krízis akkor keletkezik, ha inár nem tudjuk örömmel megadni és elfogadni - egymásnak és egymástól mindazt, ami életünk egyensúlya szempontjából lényeges. Amíg igazán adni tudunk, nem érezzük áldozatnak, mert öröm számunkra a másik öröme. Amíg adni tudunk, tudunk elfogadni is. Az álcfozathozatal érzése, a mérlegelés: ki jár jobban? az elfogadást megakadályozó félelem vagy gőg - ezek jelzik és egyben okozzák egy kapcsolat válságát, az összetartozás érzésének apályát. (Részletek Popper Péter Belső utakon című könyvéből) József Attila csak ürügy Jordán Tamással versről, színházról és a nyárról Budapest (MTI - PA) - Nemrég mutatta be a Merlin Színház a Megadom és... című darabot, amely arról szól: a televíziónak milyen romboló hatása lehet életünkre. Jordán Tamást, a rendezőt arról kérdeztük, v^jon a lírának milyen szerep jut korunkban. 0 József Attila-estjükkel, amelyet Sebő Ferenccel közösen adnak elő, több százszor közönség elé léplek az elmúlt húsz évben. Honnan a vonzalom József Attila lírája iránti • Szerencsém volt, hogy 1975-ben, a József Attila hetvenedik születésnapjára készülő ötször núszperces televíziós sorozatban benne lehettem. Ebben Cserhalmi György, Latinovits Zoltán és a Kaláka is közreműködött. Amikor fiatalkori verseit olvasgattam, tanulgattam, felvillant: ezekben a versekben benne van minden, amiről én is beszélni szeretnék. Akkor állt össze az első önálló est anyaga. ^ Nem mindegyik színész mond szívesen verset, pedig azt tartják: a versmondás és a színpadi játék erősíti egymást. • Én is azt vallom: nem árt, ha a színész a versek bűvöletében él, hiszen minden területen azt szeretné - teljesen mindegy, hogy színpadi szerepben vagy egy vers előadásakor -, ha saját magáról és világáról beszélhetne. A pódiumon azt érzem: a közönséget is érdeklik a minket foglalkoztató dolgok. József Attila csak ürügy arra, hogy korunkról szóljunk. □ József Attilán kívül kinek a vonzásában éli • A kultúra elveszni látszó bástyáit zenével akarjuk visszafoglalni. A Merlinben van egy zenész csapat, amit úgy hívunk: Merlin Kommandó. Ennek Mártha István, Sebő Ferenc, Galkó Balázs, Huzella Péter, Hobó, Selmeczi György és a Kaláka is tagja rajtam kívül. Több nyáron át edzőtáboroztunk, s megcsináltuk a Nem mind Arany, de mind fénylik címmel Janus Pannoni- ustól Arany Jánosig a kötelező irodalmat. A következő évben Vajdától Radnótiig I(jú szívekben élnek címmel készült egy válogatás. A Születésnapomra című összeállítás az alapja, amit öt éve játszunk telt házzal. így elmondhatom: a költészet komoly súllyal van jelen a Merlinben. □ A kaposvári Csiky Gergely Színház vezető színészeként világmegváltó tervekkel szegődött a Merlinbe. Valóra váltak ezek az álmokl • Én nem nevezném világmegváltásnak. Amikor elmentem, már túl voltam azon a koron, amikor az ember azt hiszi, hogy megválthatja a világot. Sok komoly tervünk volt, amelyből nem egyet valóra váltottunk. Lázár Katival egy hároméves iskolát hirdettünk meg. Azok a> növendékek, akik nálunk tanultak, már társulati tagok. A másik célunk pedig az volt, hogy létrehozzunk egy szellemi központot. Nos, ez a találkozóhely is létrejött... □ Hogy telik a szünidői Jut elég idő négy hónapos gyermekérel • Elsősorban az övé lesz a nyár, de szeretnék egy új darabot is összerakni. Három éve a Szeretni kell című produkciót mutattuk be, ami az én ifjúságomról, a szocializmusról szólt, sok zenével és tánccal. És készülök egy furcsasággal a jövő nyárra. így ez a néhány hét nem a forgatásé, nem a színházé lesz, hanem inkább a magányé és a szövegszerkesztővel való szembenézésé.
