Észak-Magyarország, 1997. június (53. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-28 / 149. szám
Június 28., Szombat ÉM-riport ÉM-hétvége Ili □ A tizennyolc esztendős Robi nagy reményekkel néz a jövő elé. Egész takaros kis summát kap majd. ha befejezi a tanulást. Már kigondolta, a Kitíán-lakótelepen vesz lakást. mert ott szép park veszi körül a házakat. Gyereke kettő lesz: egy fiú és egy lány. De csak ha biztosítani tudják a feleségével a megélhetést Hogy mennyi lehet egy kétszobás lakás fi'ítése, enyhén szólva túltippeli. Nem csoda: sohasem bízták rá a számlák befizetését, senki sem szalajtotta még le életében egy kiló tisztért, krumpliért. A zsebpénzéből is kevéssé tanulhatta meg a gazdálkodást. > Robi havonta száznyolcvanöt forint ura. Szalóczi Katalin Munkásságának negyedszázada alatt hozzávetőleg kétezer gyereket bocsátott szárnyára Dobos László, a miskolci Gyermekváros igazgatója. Eddigi tapasztalatai szerint úgy hatvan-hetven százalékuknak sikerül a beilleszkedés. Ami persze nem azt jelenti, hogy mindig ugyanazok vannak „nyugalmi helyzetben”. Sokan egy időre kikerülnek a látóköréből, s ki rövidebb, ki hosszabb idő múlva újra feltűnik. Nincs olyan hét, hogy kettcn-hárman ne jönnének. Van, amikor csak azért, hogy közöljék az örvendetes híreket: családot alapítottak, munkát, lakást találtak. De többnyire segítséget kérnek. Annál jobb, minél rosszabb- Anyagi szempontból, azt kell mondanom, annál jobb helyzetbe kerülnek a fiatalok, minél hosszabb ideig voltak állami gondoskodásban, hiszen annál több családi pótlék, esetleg árvajáradék gyűlik fel számukra az évek folyamán. Korábban ezen felül ötven-kétszáz ezer forint önálló életkezdési segélyt kaphattak, azonban ez inkább csak lakás- felszerelésre, berendezésre volt elegendő - sorolja az igazgató a tapasztalatokat. - Csak igen kevés gyereket tudtunk így lakáshoz segíteni. Az új törvény biztosította otthonteremtési támogatás már - itt is az állami gondoskodásban eltöltött idő függvényében - reális esélyt jelent az önálló fészekhez. Kifejezetten előnyösnek tartom, hogy ezt az összeget kizárólag e célra lehet felhasználni. Nem számít ritka esetnek ugyanis, hogy a gyerek nagykorúsága közeledtével az ismeretlenség homályából feltűnnek a rokonok. Sok fiatal örül az új családnak, amely hamar elszereti tőle a pénzt. Mint az igazgató példái mutalják, arra sincs biztosíték, hogy nem találják magukat végül a lakáson kívül. Még gyakoribb, hogy rábeszélik a fiatalt: adja el a lakást, vegyenek közösen egy másikat. Aztán csak az eladásig jutnak el, a pénz pedig elúszik. Kellett, míg a pénze tartott Az egyik legcsúnyább történet mégis talán Gáboré:- Kicsi korától nálunk élt, jó képességű gyerek volt, kőműves szakmát tanult. Beleszeretett egy vidéki pedagóguslányba. Úgy nézett ki: sínen van. De amikor megismertük a lány családjai, félteni kezdtük a fiút a kapcsolattól. Úgy tűnt, igencsak rátarti - ak. De hiába óvtuk - falun nagyobb az előítélet, vidéken nehezebb lesz állást szereznie -, nem tágított. Aztán felvette a pénzt, abból hét országra szóló lakodalmat csaptak. Jött a gyerek is, de ő csak alkalmi munkákból élt, a tőke pedig elfogyott. Végül elzavarták a háztól, a gyerekétől is eltiltották. O pedig ráadásul - mint utóbb kiderült - nagyon a lelkére vette, hogy nem hallgatott ránk, akikben eddig megbízhatott. így ahelyett, hogy „hazajött” volna, az öngyilkosságban keresett menedéket. A pszichológus beszélte rá a visszatérésre. Nemcsak fedelet és élelmet adtunk neki, de azóta elintéztük a láthatást. Megkértük számára - igaz idő előtt, de hát a gyógyszer is csak az élőn segít - az életkezdési segélyt. Azt befizette egy tanfolyamra. Ha levizsgázik, talán sikeiül elhelyezkednie. Az igazgató, maga sem tudná megmondani, mit nehezebb találni: munkát-e vagy lakást. Munka, illetve pénz nélkül nincs lakás. Nemhogy önálló, de albérlet sem. Mindenki előre kéri a bérleti díjat, legalább egy-két hónapra. Ahhoz is pénz kell, hogy valaki akár egy rövidebb tanfolyamra is beiratkozzék. De honnan lenne pénze, ha nincs munkája. És az állami gondozottakkal szemben - egy sor szomorú tapasztalat tanúsítja - még mindig sokakban előítélet él.-Mókuskerék: kemény, nagyon rossz játék-teszi hozzá fejcsóválva. A kérdésre, van-e lehetőség arra, hogy huszonnégy éves kora után is visszafogadjanak valakit, velős a felelet:- Jog szerint nincs. De a miskolci Gyerekvárosból senkit sem küldenek el, semmilyen bajával. Évtizedek múltán sem, ha innen indult el. Legalább addig befogadnak mindenkit, amíg - ha kell segítséggel - állást nem találnak, amíg az egyhavi albérletre valót össze nem tudják kuporgatni. Azt mindenki természetesnek veszi, hogy addig a gyerekvárosi munkából kiveszi a részét. A módszert - amitől biztosan egy lánya és egy fia lesz - nem árulja el („csak szeretném, ha úgy lenne”, igazítja ki magát), de hogy van már kiszemeltje, az hamarosan kiderül. Az ajtón belép a „félasszony”, ahogy Laci bácsi (Dobos László) szokta nevezni Kulcsár Katit, incselkedvén az egy éve együtt járó fiatalokkal. Félpénz, félasszony Kati tizenöt évesen került be. pontosabban jött be önszántából, nővérével együtt, ’95-ben. Jöttek volna korábban, anyjuk halála utón is. de a nagymamájuk nem hagyta, inkább hozzájuk költözött. Hogy ót is elvesztették, egy darabig még húzták otthon, de egyre keservesebben.- Két hétig volt pénzünk, két hétig meg csak kenyeret ettünk tejjel. Vágj' kenyeret vajjal. |t Apánkat csak akkor láttuk, ha megjött az árvajáradék meg a családi pótlék. Mindent elivott. Akkor mái- a mezőgazdaságiba járt, igaz, dísznövénykertésznek iratkozott be, de általános kertésznek vették föl. Miután végzett, jelentkezett a hároméves gimnáziumba, Perecesre. Most vállvetve tanulnak Robival. Meg trombitálnak az otthon zenekarában. és sportolnak: fociznak, kosaraznak, ha jó kedvük van, kifeszítik a röplabdahálót is. Kati álma, hogy tesitanár legyen, de arról fogalma sincs, hogy hova kellene jelentkeznie és miként, vagy hogy milyen másik szakkal párosíthatná. Egyáltalán: sokkal határozatlanabb a jövőt illetően, mint Robi. Csak akkor veszi át a vezetószereRet. amikor az árakról kérdezem éket. Mennyibe kerül egy liter tej. egy kiló cukor, egy lakás, egy kétszobás lakás fűtése? Robi ismeretei szinte kizárólag az újsá- **# - 1 gokból származnak, a Katié pedig „elózó éle- ' • ' tóból”. Egy közepes lakás fűtését Robi havi húszezerre taksálja, körülbelül ugyanennyire egy kezdő tanító fizetését. Hogy akkor miből élne Ü meg, nem tudja a feleletet.- Most mennyiből gazdálkodtok? - teszem fel ártatlanul. Száznyolcvanöt forint a havi zsebpénz. Katié tízzel kevesebb, de ó, akárcsak a csoporttársai, ki sem veszi, hogy ha valamit közösen kell állniuk - mint legutóbb a csoportszoba kihasított abroszának pótlását -, legyen miből. Aztán azt firtatom, mi van akkor, ha valamit nagyon megkívánnak.- Én megfázom a nővérkémet. Ó már dolgozik, a keresete egy része fölött szabadon rendelkezik. De lehet, hogy hamarosan továbbtanul, épp most van oda felvételizni. (Hogy hová? Nem tudja megjegyezni, Robi segíti ki: szociálpedagógia szakra.) Akkor aztán nekem is vége a jó világnak. Igaz, tegnap sem vett cseresznyét, azt mondta, még túl drága. Megtudom, mind a ketten jobbnak tartják, ha a felnőttek szerzik be az évi öt-hatezer forint ruhapénzből a szükséges darabokat. Kati vissza is kérdez:- Csak jobban ki tudja gazdálkodni egy felnőtt, nem? Mondjuk, lehet, hogy én bemennék egy boltba, az egészért vennék egy divatos pulóvert, akkor aztán járhatnék lyukas cipőben. Giliszták fejjel, fejetlenül Mókuskerék tuSegítettből segítővé Horváth Róbert még nem igazán lépett ki a nagybetűsbe, de máris azt fontolgatja, visszatér a Gyerekvárosba. Ha úgy vesszük, ó is segítségért. De ő nem kérni, hanem adni szeretne.- A tizennyolcadikat töltöttem be, ’80-tól itt élek. Azt sem tudom, hogy kerültem ide, nem ismerem egyetlen hozzátartozómat sem. Először kitanultam az autószerelést, most pedig beiratkoztam a szakmunkások szakközépiskolájába, hogy megszerezhessem az érettségit. Azután pedig a sárospataki tanítóképzőbe jelentkezem. Tizennégy évesen kevesen tudják megmondani, mik szeretnének lenni, én is csak később jöttem rá, hogy gyerekekkel akarok foglalkozni. Egyszer láttam egy dokumentumfilmet a tévében. Egy fóti nevelőről szólt, aki szintén a fóti gyemiekvárosban nevelkedett. Megláttam benne a példaképemet. Saját magamnak is meg akarom mutatni, hogy több van bennem, és úgy érzem, az otthonnak is tartozom azzal, hogy hírét viszem: az itteni gyerekek is képesek egyre előrébb lépni. Mindenképp visszajövök, mert - bár korábban valahogy tartottam a kiskölyköktől - nagyon megszerettem a gyerekeket. Minden kisgyereket, mindegyiket egyformán. A kérdésen, nem arról van-e szó, hogy fél az önálló élettől, azért ragaszkodik ennyire a biztonságot jelentő megszokotthoz, elgondolkodik:- Nem hiszem - mondja kissé bizonytalanul. - Bál- vannak rossz emlékeim. Például egyszer azért nem sikerült gyakorlati helyet szereznie számomra egy osztálytársamnak, mert az utolsó pillanatban a tulaj meg találta kérdezni: nem vagyok-e véletlenül cigány. Látatlanban nem kellettem. / Aztán mégis megerősíti önmagát:- Hiszen csak dolgozni jönnék vissza, saját otthont, önálló életet szeretnék. Két gyereket: egy lányt és egy fiút, de csak akkor, ha nekem és a feleségemnek is lesz állásunk, ha biztosítani tudjuk mind a magunk, mind a gyerekek megélhetését.- Egymásnak mit szoktatok ajándékozni? dakolom.- Egy farmernadrágot vettem Katinak legutóbb: egyáltalán nem volt farmerja, tudtam, hogy szeretné.- A havi zsebpénzből? - nézek nagyot.- Nem, megkerestem, feketén, autószereléssel a rávalót.- Én pedig láttam kerámiából a városban két gilisztát, teljesen egymásba tekeredve, csak a fejük állt kétfelé. Megcsináltam sógyurmából, azt adtam Robinak. A gilisztákon felbátorodom:- Lehet itt két fiatalnak magánéletet élni? Egy darabig nem is értik a kérdést. Végül Robi tisztázza: a szexre gondolok?- Házon belül nem. A házirend is tiltja. Persze azért csinálják - mondja Robi őszinte felháborodással. Aztán apás komolysággal folytatja:- Nem törődnek igazán az iskolában a felvilágosítással. Szoktunk nekik felvilágosító filmeket vetíteni, én is gyakran mondogatom: az eszüket is használják, nem érdemes ezzel szórakozni! Katit faggatom, nála miből áll a „félasszonyság”.- Vasalok rá, meg mosok. És persze, ha éhes, hamar megtalál. Nálunk, lányoknál jobban marad valami harapnivaló. A távoli jövőt együtt még nem nagyon tervezgetik, de a jövő heti sporttáborra nagyon készülnek. Ott már voltak, azt már ismerik...
