Észak-Magyarország, 1997. június (53. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-28 / 149. szám

Június 28., Szombat ÉM-riport ÉM-hétvége Ili □ A tizennyolc esztendős Robi nagy reményekkel néz a jövő elé. Egész takaros kis summát kap majd. ha befejezi a tanulást. Már kigondolta, a Kitíán-lakótelepen vesz lakást. mert ott szép park veszi körül a házakat. Gyereke kettő lesz: egy fiú és egy lány. De csak ha biztosítani tudják a feleségével a megélhetést Hogy mennyi lehet egy kétszobás lakás fi'ítése, enyhén szólva túltippeli. Nem csoda: sohasem bízták rá a számlák befizetését, senki sem szalajtotta még le életében egy kiló tisztért, krumpliért. A zsebpénzéből is kevéssé tanulhatta meg a gazdálkodást. > Robi havonta száznyolcvanöt forint ura. Szalóczi Katalin Munkásságának negyedszázada alatt hozzávetőleg kétezer gyereket bocsátott szárnyára Dobos László, a miskolci Gyermekváros igazga­tója. Eddigi tapasztalatai szerint úgy hatvan-hetven százalékuk­nak sikerül a beilleszkedés. Ami persze nem azt jelenti, hogy mindig ugyanazok vannak „nyugalmi helyzetben”. Sokan egy időre kikerülnek a látóköréből, s ki rövidebb, ki hosszabb idő múlva újra feltűnik. Nincs olyan hét, hogy kettcn-hárman ne jönnének. Van, amikor csak azért, hogy közöljék az ör­vendetes híreket: családot alapítottak, munkát, lakást találtak. De többnyire segítséget kérnek. Annál jobb, minél rosszabb- Anyagi szempontból, azt kell mondanom, annál jobb helyzetbe kerülnek a fiatalok, minél hosszabb ideig voltak állami gondoskodásban, hiszen annál több családi pótlék, esetleg árvajáradék gyűlik fel számukra az évek folyamán. Korábban ezen felül ötven-kétszáz ezer forint önálló életkezdési se­gélyt kaphattak, azonban ez inkább csak lakás- felszerelésre, berendezésre volt elegendő - sorol­ja az igazgató a tapasztalatokat. - Csak igen ke­vés gyereket tudtunk így lakáshoz segíteni. Az új törvény biztosította otthonteremtési támoga­tás már - itt is az állami gondoskodásban eltöl­tött idő függvényében - reális esélyt jelent az önálló fészekhez. Kifejezetten előnyösnek tartom, hogy ezt az összeget kizárólag e célra lehet fel­használni. Nem számít ritka esetnek ugyanis, hogy a gyerek nagykorúsága közeledtével az isme­retlenség homályából feltűnnek a rokonok. Sok fia­tal örül az új családnak, amely hamar elszereti tőle a pénzt. Mint az igazgató példái mutalják, arra sincs bizto­síték, hogy nem találják magukat végül a lakáson kívül. Még gyakoribb, hogy rábeszélik a fiatalt: adja el a lakást, vegyenek közösen egy másikat. Aztán csak az eladásig jut­nak el, a pénz pedig elúszik. Kellett, míg a pénze tartott Az egyik legcsúnyább történet mégis talán Gáboré:- Kicsi korától nálunk élt, jó képességű gyerek volt, kőműves szakmát tanult. Beleszeretett egy vidéki pedagóguslányba. Úgy nézett ki: sínen van. De amikor megismertük a lány családjai, félteni kezdtük a fiút a kapcsolattól. Úgy tűnt, igencsak rátarti - ak. De hiába óvtuk - falun nagyobb az előítélet, vidéken nehezebb lesz állást szereznie -, nem tágított. Aztán felvette a pénzt, abból hét országra szóló lakodalmat csaptak. Jött a gyerek is, de ő csak alkalmi munkákból élt, a tőke pedig elfogyott. Végül elzavarták a háztól, a gyerekétől is eltiltották. O pedig ráadásul - mint utóbb ki­derült - nagyon a lelkére vette, hogy nem hallgatott ránk, akikben eddig megbízhatott. így ahelyett, hogy „hazajött” volna, az öngyil­kosságban keresett menedéket. A pszichológus beszélte rá a vissza­térésre. Nemcsak fedelet és élelmet adtunk neki, de azóta elintéztük a láthatást. Megkértük számára - igaz idő előtt, de hát a gyógyszer is csak az élőn segít - az életkezdési segélyt. Azt befizette egy tanfo­lyamra. Ha levizsgázik, talán sikeiül elhelyezkednie. Az igazgató, maga sem tudná megmondani, mit nehezebb találni: munkát-e vagy lakást. Munka, illetve pénz nélkül nincs lakás. Nem­hogy önálló, de albérlet sem. Mindenki előre kéri a bérleti díjat, leg­alább egy-két hónapra. Ahhoz is pénz kell, hogy valaki akár egy rövi­debb tanfolyamra is beiratkozzék. De honnan lenne pénze, ha nincs munkája. És az állami gondozottakkal szemben - egy sor szomorú ta­pasztalat tanúsítja - még mindig sokakban előítélet él.-Mókuskerék: kemény, nagyon rossz játék-teszi hozzá fejcsóválva. A kérdésre, van-e lehetőség arra, hogy huszonnégy éves kora után is visszafogadjanak valakit, velős a felelet:- Jog szerint nincs. De a miskolci Gyerekvárosból senkit sem küldenek el, semmilyen bajával. Évtizedek múltán sem, ha innen indult el. Legalább addig befogadnak mindenkit, amíg - ha kell segítséggel - állást nem találnak, amíg az egyhavi albér­letre valót össze nem tudják kuporgatni. Azt mindenki ter­mészetesnek veszi, hogy addig a gyerekvárosi munkából kiveszi a részét. A módszert - amitől biztosan egy lánya és egy fia lesz - nem árulja el („csak szeretném, ha úgy lenne”, igazítja ki magát), de hogy van már kiszemeltje, az hamarosan kiderül. Az aj­tón belép a „félasszony”, ahogy Laci bácsi (Dobos László) szokta nevezni Kulcsár Katit, incselkedvén az egy éve együtt járó fiatalokkal. Félpénz, félasszony Kati tizenöt évesen került be. pontosabban jött be ön­szántából, nővérével együtt, ’95-ben. Jöttek volna korábban, anyjuk halála utón is. de a nagymamá­juk nem hagyta, inkább hozzájuk költözött. Hogy ót is elvesztették, egy darabig még húzták ott­hon, de egyre keservesebben.- Két hétig volt pénzünk, két hétig meg csak kenyeret ettünk tejjel. Vágj' kenyeret vajjal. |t Apánkat csak akkor láttuk, ha megjött az árva­járadék meg a családi pótlék. Mindent elivott. Akkor mái- a mezőgazdaságiba járt, igaz, dísznövénykertésznek iratkozott be, de ál­talános kertésznek vették föl. Miután vég­zett, jelentkezett a hároméves gimnázium­ba, Perecesre. Most vállvetve tanulnak Robival. Meg trombitálnak az otthon zene­karában. és sportolnak: fociznak, kosaraz­nak, ha jó kedvük van, kifeszítik a röplab­dahálót is. Kati álma, hogy tesitanár legyen, de arról fogalma sincs, hogy hova kellene je­lentkeznie és miként, vagy hogy milyen má­sik szakkal párosíthatná. Egyáltalán: sok­kal határozatlanabb a jövőt illetően, mint Robi. Csak akkor veszi át a vezetószereRet. amikor az árakról kérdezem éket. Mennyibe kerül egy liter tej. egy kiló cukor, egy lakás, egy kétszobás lakás fűtése? Robi ismeretei szinte kizárólag az újsá- **# - 1 gokból származnak, a Katié pedig „elózó éle- ' • ' tóból”. Egy közepes lakás fűtését Robi havi húszezerre taksálja, körülbelül ugyanennyire egy kezdő tanító fizetését. Hogy akkor miből élne Ü meg, nem tudja a feleletet.- Most mennyiből gazdálkodtok? - teszem fel ártatlanul. Száznyolcvanöt forint a havi zsebpénz. Katié tízzel kevesebb, de ó, akárcsak a csoporttársai, ki sem veszi, hogy ha valamit közösen kell állniuk - mint legutóbb a csoportszoba kihasított abroszának pótlását -, legyen miből. Aztán azt firtatom, mi van akkor, ha valamit na­gyon megkívánnak.- Én megfázom a nővérkémet. Ó már dolgozik, a keresete egy része fölött szabadon rendelkezik. De le­het, hogy hamarosan továbbtanul, épp most van oda felvételizni. (Hogy hová? Nem tudja megjegyezni, Robi segíti ki: szociálpedagógia szakra.) Akkor aztán nekem is vége a jó világnak. Igaz, tegnap sem vett cseresznyét, azt mondta, még túl drága. Megtudom, mind a ketten jobbnak tartják, ha a fel­nőttek szerzik be az évi öt-hatezer forint ruhapénzből a szükséges darabokat. Kati vissza is kérdez:- Csak jobban ki tudja gazdálkodni egy felnőtt, nem? Mondjuk, lehet, hogy én bemennék egy boltba, az egé­szért vennék egy divatos pulóvert, akkor aztán járhat­nék lyukas cipőben. Giliszták fejjel, fejetlenül Mókuskerék tu­Segítettből segítővé Horváth Róbert még nem igazán lépett ki a nagybetűsbe, de máris azt fontolgatja, visszatér a Gyerekvárosba. Ha úgy vesszük, ó is segít­ségért. De ő nem kérni, hanem adni szeretne.- A tizennyolcadikat töltöttem be, ’80-tól itt élek. Azt sem tudom, hogy kerültem ide, nem ismerem egyetlen hozzátartozómat sem. Elő­ször kitanultam az autószerelést, most pedig beiratkoztam a szak­munkások szakközépiskolájába, hogy megszerezhessem az érettségit. Azután pedig a sárospataki tanítóképzőbe jelentkezem. Tizennégy évesen kevesen tudják megmondani, mik szeretnének lenni, én is csak később jöttem rá, hogy gyerekekkel akarok foglalkozni. Egyszer lát­tam egy dokumentumfilmet a tévében. Egy fóti nevelőről szólt, aki szintén a fóti gyemiekvárosban nevelkedett. Megláttam benne a pél­daképemet. Saját magamnak is meg akarom mutatni, hogy több van bennem, és úgy érzem, az otthonnak is tartozom azzal, hogy hírét vi­szem: az itteni gyerekek is képesek egyre előrébb lépni. Mindenképp visszajövök, mert - bár korábban valahogy tartottam a kiskölyköktől - nagyon megszerettem a gyerekeket. Minden kisgyereket, mindegyi­ket egyformán. A kérdésen, nem arról van-e szó, hogy fél az önálló élettől, azért ra­gaszkodik ennyire a biztonságot jelentő megszokotthoz, elgondolkodik:- Nem hiszem - mondja kissé bizonytalanul. - Bál- vannak rossz emlékeim. Például egyszer azért nem sikerült gyakorlati helyet sze­reznie számomra egy osztálytársamnak, mert az utolsó pillanatban a tulaj meg találta kérdezni: nem vagyok-e véletlenül cigány. Látatlan­ban nem kellettem. / Aztán mégis megerősíti önmagát:- Hiszen csak dolgozni jönnék vissza, saját otthont, önálló életet szeretnék. Két gyereket: egy lányt és egy fiút, de csak akkor, ha ne­kem és a feleségemnek is lesz állásunk, ha biztosítani tudjuk mind a magunk, mind a gyerekek megélhetését.- Egymásnak mit szoktatok ajándékozni? dakolom.- Egy farmernadrágot vettem Katinak leg­utóbb: egyáltalán nem volt farmerja, tudtam, hogy szeretné.- A havi zsebpénzből? - nézek nagyot.- Nem, megkerestem, feketén, autószere­léssel a rávalót.- Én pedig láttam kerámiából a városban két gilisztát, teljesen egymásba tekeredve, csak a fejük állt kétfelé. Megcsináltam sógyur­mából, azt adtam Robinak. A gilisztákon felbátorodom:- Lehet itt két fiatalnak magánéletet élni? Egy darabig nem is értik a kérdést. Végül Robi tisztázza: a szexre gondolok?- Házon belül nem. A házirend is tiltja. Persze azért csinálják - mondja Robi őszinte felháborodással. Aztán apás komolysággal foly­tatja:- Nem törődnek igazán az iskolában a felvilágosítással. Szoktunk nekik felvilágosító filmeket vetíteni, én is gyakran mondogatom: az eszüket is használják, nem érdemes ezzel szórakozni! Katit faggatom, nála miből áll a „félasszonyság”.- Vasalok rá, meg mosok. És persze, ha éhes, hamar megtalál. Ná­lunk, lányoknál jobban marad valami harapnivaló. A távoli jövőt együtt még nem nagyon tervezgetik, de a jövő heti sporttáborra nagyon készülnek. Ott már voltak, azt már ismerik...

Next

/
Thumbnails
Contents