Észak-Magyarország, 1997. június (53. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-11 / 134. szám

Kettős látás [71

m

sal:||||ill zg lll(gii|I: ÄiS:il#i

A fiatal, orosz számazású regényíró műve hatalmas sikert aratott Franciaországban; megkapta az egyik legrangosabb elismerést, a Goncourt-díjat. A magyar olvasó hamar kezébe vehette a fordítást, ez pedig nem feltétlenül jellemző a magyar könyvkiadásra. A gyors reakció ez esetben az Ab Ovo kiadót dicséri.

A történet több évtizedet fog át: a főhős gyermekkorától kezdve meglett férfikoráig kísérhető végig az élete. Visszapillantásról van szó, hiszen maga próbálja megvilágítani életét. Többször előfordul azonban, hogy a gyermek főhős is emlékezik — mindez meglehetősen bonyolulttá teszi az elbeszélést. A főhős saját történetével párhuzamosan fut a nagymamáé, Charlotte-é is, itt az elbeszélés egyes szám harmadik személybe vált át. Az idő horizontja kitágul, átfogja az egész századot. Charlotte francia származású, de életének jó része Oroszországban zajlik le, miután kénytelen végleg itt maradni, azonban „mindenki tisztában volt vele, hogy Charlotte azért nem egészen orosz bábuska” (18). Ide egy hatalmas bőrönddel érkezik, amely tele van újságcikkekkel és képekkel. A történet ideje így még nagyobb időszakaszt fog át, hiszen a múlt század végének és a század elejének egyes jelenetei elevenednek meg az elbeszélésben: „Nagyanyánk Franciahonja mint ködös Atlantisz emelkedett ki á habokból” (16). Charlotte összegyűjtötte a múlt múlékony leírásait, amelyek az idő múlásával mást jelentenek, hiszen az unoka csak saját tudása szerint képes őket megérteni, ezt a tudást pedig az orosz nyelv determinálja: „amikor Charlotte a következő nyáron először beszélt egy bizonyos Marcel Proustról, (jut eszembe, láttuk őt teniszezni a Bi- neau körúton), izbák közé képzeltük ezt a nagy, epekedő szemű dandyt (nagymama megtartotta a fényképét)!” (24). Charlotte franciául mesél a gyerekeknek. A nyelv „főként bennünk lüktetett, mint egy mesés ojtás a szívünkben, amely már kilombosodott és virágbaborult, s mely egy egész civilizáció gyümölcsét hordozza ma- : gában. Igen, a francia ojtás.” (33). Charlotte-tól tehát franci- | ául, míg otthon oroszul tanulnak.

Ahogy a fiú nő, és egyre többet tud, úgy ébred rá lassan arra, hogy a két nyelv kizárja egymást, mert ugyanaz a történet nem mondható el ugyanúgy: „talán a két nyelv az oka ennek a kettős

Áh 4 KeV M&kihe

Amour-parti

szerelmesek

Az előző könyv sikere nyomán az Ab Ovo Kiadó az idei könyvhétre megjelentette Andrei Makine új regényét, az Amour-parti szerelmeseket

látásnak: Való igaz, amikor oroszul ejtettem ki a „cár" szót, kegyetlen zsarnok állt előttem; míg a francia „tsar” szó fényt, zsongást, szellőt, csillárragyogást, felfelvillanó női vállakat, illategyveleget idézett.” (39).

További életét a két világ közti ingázás jellemzi: bővíti francia ismereteit, elmerül Atlantisz világában; szülei halála után pedig a „valószínűtlen” orosz lét adódik számára, de a kettőt nem tudja összeegyeztetni. “A francia ojtás két részre tagolta a valóságot.

Ugyanúgy, ahogy annak a kettévágott nőnek a testét, akit a két hajóablakon át lestem meg.”

(156). A helyzet megoldhatatlannak látszik, de a főhős úgy véli, hogy’ lehet a két nyelv által adott világ között élni, hiszen „a két nő egy és ugyanaz” (156). Mindez azt feltételezi, hogy a valóság adott, s a nyelv ezt így vagy úgy eltalálja. Számára mindezt csak megerősíti, hogy fény derül származására, illetve egy - még a

nyelv(ek) elsajátítását megelőző — kép összemossa a francia és az orosz „hagyatékot” valamiféle születés előtti emlékben. Ám erről az emlékről beszélni; egyáltalán, ezt elgondolni már csak valamelyik nyelven lehet.

A regény szövegében háromszor, kerül elő az a fénykép, amely a főhős igazi anyját ábrázolja — a fényképek egyébként is nagyon fontos motívumhálót képeznek. A fotó regénybeli értelmezése mindig a főhős aktuális helyzetéhez kötődik, így az folyamatosan mást jelent számára, ám a regény végére az egyetlennek és igazinak feltételezett jelentés rögzül.

A regény szövege az újságcikkeken túl sok más, főleg szépirodalmi szöveget is felidéz, elsősorban a francia kultúrából. Utalás történik Flaubert és Maupassant regényeire, ]ose Maria de Heredia egy verse, amelyet a cár látogatására írt, teljes terjedelmében szerepel a regényben, de szó esik egy Victor Hugo-versről, sőt a nagymama Baudelaire egy versének két fordítását hasonlítja össze. Gérard de Nerval Ábrándozás című műve pedig többször is megidéződik. Ez a vers a nagymama egyik kedvenc irodalmi műve, egy olyan kötetben található, amely számára az utolsó kapocs Franciaországhoz. A vers többféleképpen értelmeződik a szövegben. Természetesen

a harmadik esetben, a regény végén válik a hős számára igazán és végleg megértetté, amikor is „az igazi irodaiom”-ként tételeződik.

Nem feledhetjük Marcel Pro- ustot sem, aki a mottó egyik idézetét is szolgáltatja. A Makine-re- gény főhőse ugyanúgy íróvá vált, mint Marcel, a Proust-regény hőse. Marcel a regény végén megtalálja a hivatását, ezzel együtt élete értelmét is. A későbbi regény hőse szintén írni kezd, a „Jegyzetek”-et Charlotte életéről, ez azonban nem az első műve. A nagymama halála pontot tesz egy kor végére, melynek értelme ekkor válik világossá a főhős számára. így talán nem véletlen, hogy a Proust-regényből származó mottó a hosszú regényfolyam utolsó kötetéből,

A megtalált időből kerül a regény elejére, amikor is az elveszett idő jelenvalóvá válik. Az in- tertextuális vonatkozások arra is rámutathatnak, hogy a regény a 19. századi francia irodalmi hagyományt folytatja. A prousti technika és tematika is nagyon fontos kapcsolódási pont. A szöveg személyiségfelfogása és nyelv- szemlélete is inkább a századelőt idézi mint napjainkat. Ebből a szempontból érdekes az, hogy a Proust utáni irodalom teljesen kimarad, a regény alig vesz tudomást az eltelt 60-70 évről, noha, mint láthattuk, az intertextuális szövegszervezés ennek ellenpéldája. Minderre pedig a díjak szét- osztói nem reagáltak, ami persze nem feltétlenül hiba. Azt azonban a franciáknak nyilvánvalóan honorálniuk kell, honorálniuk illik, ha egy orosz számazású író ennyire otthon van a kultúrájukban.

Kálai Sándor

A debreceni Alternatív Könyvesbolt legkeresettebb könyvei Vizer Györgyné boltvezető adatai szerint.

1. XX. századi egyetemes történet (Korona)

2. Zabos Géza: Menedékem a Tisza (Felsőmagyarország)

3. Molnár V. József: Világ-virág (Örökség Alapítvány)

4. S. Varga Pál: Két világ közt választhatni (Argumentum)

5. Csodás evangéliumok (Télosz)

6. Vilém Flusser: Az írás (Balassi)

7. Lánczi András: A XX. század politikai filozófiája (Bíbor)

8. Rilke: Levelek IV. (Új Mandátum)

9. Szervátisu Jenő albuma (Püski)

10. Entz Géza: Erdély építészete a 14-16. században

(Kolozsvár)-4

Nem zsakbamacska

A Magyar Könyvalapítvány és a könyvtámogatás

A rendszerváltozás óta jelentős átalakuláson ment át a a magyar könyvkiadás. A központosított irányítás, a nagy állami kiadók és kereskedőcégek megszűntével magánkézbe került az iparág túlnyomó része. Az állam azonban nem vonult ki teljesen a könyvkiadás támogatásából: A Magyar Könyvalapít' vány, a Nemzeti Kulturális Alap és más formák létrehozásával megőrizte jelentős, egyes területeken meghatározó szerepét.

A Szó-Kép a Magyar Könyvalapítvány kuratóriumának tagját, Féliné dr. Bán Éva főtanácsost, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium könyves referensét — a debreceni Csokonai Kiadó korábbi igazgatóját — kérdezte a testület működéséről és az alapítványi támogatási formának a magyar könyvkiadásra gyakorolt hatásáról.

Az alapítvány az Antall-kor- mány idején, 1992-ben jött létre. 1994-ben a parlamenti választások következtében az alapítvány fölött felügyeletet gyakorló hatóság, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium élére szabaddemokrata politikus került. Az alapítvány korábbi kuratóriumának mandátuma 1996 nyarán lejárt. Miképpen állt fel az új testületi- Az alapító szervezetek közé tartozott a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete, a Magyar írók Szövetsége, Magyar írókamara, a Magyar Kulturális Kamara, a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi Akadémiája, a METESZ, a Magyar Zenei Tanács és az Országos Műemléki Fejlesztési Bizottság. Mivel állami költségvetésből működtetett alapítványról van szó, a miniszter az alapító okirat 10. pontja értelmében megváltoztatta a delegálás rendjét, és két írót, két elméleti szakembert, két könyvtárost és két könyvkereskedőt kért javasolni, a korábbinál jóval szélesebb szakmai körből. A jelöltekből végül

a minisztérium választotta ki a kuratórium tagjait.

*" Azaz a korábbi gyakorlattal szemben, amikor az alapító tagok jelöltjei automatikusan a kuratórium tagjai lettek, a minisztérium maga döntötte el, hogy a javasolt személyekből kiket tart kívánatosnak a tisztség betöltésére.- Igen, úgy, hogy az elnök és a két alelnök személyét is jóváhagyatta a kiválasztott kurátorokkal. A miniszter egyébként soha semmibe nem szól bele, teljes mértékben biztosítja a kuratórium autonómiáját.

Mi indokolta ezt a változtatást? Ha eltekintünk a lehetséges politikai implikációktól, s csak magát a dolgot nézzük, a módosítás úgy értelmezhető, hogy az állam- hatalom egy társadalmasított szervezet működését a korábbinál jobban meghatározza és befolyása alá vonja.- A kérdés kétségtelenül így is megközelíthető. Hangsúlyozom, az eljárás nem volt törvénysértő, erre az alapító okirat lehetőséget ad. A minisztérium végül is azok közül választ, akiket a szervezetek delegálnak. Ne feledjük el azonban, hogy időközben kialakult egy másik pályázati rendszer; a szakkönyvkiadás támogatására létrejött egy, a miénknél sokszorosan nagyobb összeggel gazdálkodó alapítvány. Ilyen körülmények között okkal kérdőjelezhető meg a Magyar Könyvalapítvány valamennyi alapító tagjának, például a METESZ-nek és az OMFB- nek a részvétele ebben a most már inkább irodalmi művekre vonatkozó döntési mechanizmusban.

*■ Kikből áll az új kuratórium?- Elnöke Szilágyi Ákos költő, irodalomtörténész, két alelnöke Módos Péter író, az Európai Utas főszerkesztője és Havas Katalin, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár osztályvezetője. A tagok között van író, esztéta, könyvkereskedő és könyvtáros. A tagság két évre szól, ami egyszer meghosszabbítható.

<•“ Szeretném, ha beavatná olvasóinkat a kuratórium működésébe. Bizonyára sokan kíváncsiak arra, kik és hogyan pályázhatnak a támogatásra, hányszor ülésezik a bizottság, és milyen módon hozzák meg a döntéseket.- Elsősorban könyvkiadók, de magánszemélyek, szerzők is jelentkezhetnek. A feltételek eléggé kemények: nevezési díj van, amit a pályázó nem kap vissza, és a kéziratot két ajánlással kell beküldeni. Eddig évente négy alkalommal ta- lálkozutnk, de ebben az évben csak három kuratóriumi ülésünk van a pályázatok elbírálására. Előtte megkapjuk a teljes pályázati anyagot, a kiadók, szerzők, könyvek és az igényelt összegek listáját. Ezt mindenki otthon tanulmányozza, magának a legjobb lelkiismerete és tudása szerint felállít egy 25-ös rangsort, amit aztán az ülésen előterjeszt. Ezekből abszolút demokratikusan adódnak össze a pontszámok. A vitás kérdésekben érvelünk a véleményünk mellett. Ez nem zsákbamacska, nincs olyan szerző, akit valamelyik kuratóriumi tag ne ismerne. Nem véletlen, hogy a döntéseinket nem támadja a sajtó. A megjelenést követően hozzánk beküldött kötetekből öt év alatt tekintélyes könyvtár állt össze.

Mekkora összeg fölött rendelkeznek?- Tavaly 90 milliót oszthattunk szét, az idén ez a szakkönyvalapít- vány létrejötte miatt 50-re csökkent. Ez az összeg az igényekhez képest — évente mintegy 800 műre érkezik be kérelem — kevés. Ennek kb. a felét tudjuk figyelembe venni, tehát sok érdemleges pályázat marad támogatás nélkül.

*■ Az igényelt összeg mértéke nyilvánvalóan nagyon különböző. Mi történik akor, ha a pályázó ennek csak a felét kapja meg?- A szerződéskötésnél nyilatkoznia kell, hogy ezt elfogadja-e. Ha igen, köteles a művet megjelentetni. Ha nem tudja, vissza kell fizetnie a pénzt. Van arra példa, hogy ezt a feltételt nem fogadják el, de a többség belemegy, mert bízik abban, hogy más forrásokból elő tudja teremteni a hiányzó összeget.

Ha önökhöz évente ennyi kérelem fut be, és más alapítványokhoz is lehet támogatásért fordulni, az ember számolni kezd, és megkérdezi: az ország felvevőképességéhez mérten nincs-e túltermelés kéziratokból?- Bennünk is bujkál a kérdés. Az igények a szerzői és kiadói oldalról jelentkeznek, de találkoznak-e az olvasók, a vásárlók érdeklődésével? Vajon szükség van-e ennyi versesA Magyar Könyvalapítvány támogatásának szempontjai:

— előnyben részesülnek a kortárs magyar szépirodajem alkotásai, első kiadású művek, klasszikus szerzők alkotásggh f|ff

— jelentős magyar és külföldi társadalomtudományi művek, mindenekelőtt az eddig ideológiai olpJcl^Mbá^térbe szorított munkák;

— a magyar nyeN szempontjából fonA Magyar Kgnvval»pít\any költségvetése 1997-ben 50 millió forint, muil á-ídlenctagú kuratórium oszt el.

A Nemzeti Kulturális Alap költségvetéséből a művelődési miniszter 250 millió forint sorsáról saját hatáskörben, közvetlenül dönthet.

és tanulmánykötetre, nem porosodnak-e ezek bontatlanul a könyvkereskedők raktáraiban? Ezt nem a mi dolgunk megítélni, a könyvek forgalmazásának esélyeit sincs jogunk mérlegelni, és azt a kockázatot sem vállalja senki, hogy nagy művek támogatás hiányában ne jelenjenek meg. Az azonban tény, hogy az alapítványi támogatással megjelenő könyvek valójában nem méretnek meg a piacon.

*■ De hát beszélhetünk-e már Magyarországon könyvpiacról? Az ország felvevőkapacitása kicsi, a könyvárak az égbe szöktek, az értelmiség, a könyvkereskedelem korábbi bázisa anyagilag egyre lejjebb csúszik, a könyvesboltok konganak az ürességtől. És az igényeket a műveltség szerkezete is befolyásolja.- Valóban, a könyvek példányszáma az utóbbi években hallatlanul lecsökkent. Manapság egy-egy verses vagy tudományos művet 5- 800 példányban nyomnak ki, amiből 2-300 kerül be a kereskedelembe. Kétségtelen, ezek a kiadványok az alapítványi támogatás nélkül nem jelenhetnének meg. Az igazi nagy hiány az átlagolvasó esetében az, hogy a könyvek többsége vissz- hangtalanul árválkodik a boltokban. Nincs olyan fórum, mint régen a havi Könyvvilág volt, amelyik segítene eligazítani, netán orientálni a feltételezett vásárlót.

A szabadság megnövelte a publikációs kedvet, hovatovább minden bokorban található egy könyvkiadó. Van-e a minisztériumnak és az alapítványnak áttekintése a kínálatról1- Már nincs. Megszűnt a bejelentési kötelezettség, a kiadók jönnek, mennek. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésébe tömörült cégekről az egyesülésnek van nyilvántartása. Léteznek egyéb adatbázisok is, amelyeket mi tájékozódásul megvásárolunk. A mai világban mindenki onnan szerzi a híreket, ahonnan tudja; magán- természetű információinkra is támaszkodunk.

Túri Gábor