Észak-Magyarország, 1997. június (53. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-10 / 133. szám

6= Edelény (ÉM - KS) - Bár az időjá­rás közbeszólt, mégis megtartották a madarak és fák napját az edelényi Izsó Miklós Gimnázium és Szakkép­ző Iskola tanulói. Eredeti tervük sze­rint a várostól 6 kilométerre lévő Bor­datetőre vonultak volna ki, ahol az er­dős-ligetes környezetben tölthették volna el ezt a napot. A borongós idő miatt az iskolakertben maradtak, ahol a délelőtti dús program előtt meghallgathatták tanáruk, Moldová- nyi László gondolatait. Az alma mater parkjára is vigyázni kell Együttélni a természettel Nem szabad forintra váltani a fát madár­fészkestől, fiókástól nyaikból már ismert tényekre, misze­rint volt idő, amikor az ember le akar­ta győzni a természetet, ma viszont hazánkban is sokan kifosztják, kizsi­gerelik az élő és élettelen környeze­tet. Meg kell tanulnunk együtt élni a természettel - hangsúlyozta -, amit nyújt, el kell fogadnunk tőle, de ki­használni nem szabad, mert aki szándékosan vagy gondatlanul szeny- nyezi a vizet, a levegőt, a talajt, aki kapzsiságból vagy kegyetlenségből irtja az élővilágot, a vadkapitalizmus farkastörvényei szerint forintra vált­ja a dúslombú fát madárfészkestől, fiókástól, az maga alatt vágja a fát. Elfelejti, hogy az összes ember a fo­toszintézis termékeiből él. Nem ve­szi tekintetbe, hogy a természet rendkívül sérülékeny és eddig még mindig sokszorosan megbosszulta a neki okozott kárt. A madarak és fák napja csak egy nap az évből, de talán arra elég, hogy a gimnázium mai növendékének évek múltán eszébe se jusson kiirtani volt alma materük parkjának díszeit, fel­keltse érdeklődésüket a természet szépségei és áldásai iránt. És ez az el­ső lépés a természetvédelem hosszú útján. Moldoványi László bevezetőül a természet szépségeit bemutató költői idézeteket használt fel illusztrálásul. Emlékeztette a diákokat a tanulmá­Fotó: Kardos Sándor Minden magyar halott emlékére Bocs (ÉM - FL) - Már áll egy emlékmű és egy emléktábla a községben az I. és a II. világ­háborúban elesettek tiszteleté­re. Most, június 1-jén, a hősök napján minden magyar hős és mártír emlékére avattak kop­jafát a faluház előtti téren. A község református templomában Szőnyi Tamás lelkipásztor ünne­pi istentiszteletet tartott. A Jele­nések könyvéből idézett: „Aki győz, oszloppá teszem azt az én Iste­nemnek templomában és többé on­nan ki nem jő; és felírom őreá az és Istenemnek nevét és az én Is­tenem városának nevét, az új Je­ruzsálemét, amely az égből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet.” Ezt követően koszorút helyeztek el a belső-bőcsi I. és II. világháborús emlékműnél, az or­vosi lakás falán lévő, ugyancsak a háborúban elesettekre emlékez­tető emléktáblánál, majd a falu­ház előtti téren felavatták a min­den magyar halott emlékére állí­tott kopjafát. Lippai Lajos polgármester azt hangsúlyozta, hogy magyarság-tu­datunkhoz tartozik a hősök példá­ja. Olyan történelemkönyveket kell adni a tanulóifjúság kezébe, amelyek nem porba taszítanak, hanem felemelnek. Éppen ezért egyik legszebb emlékünk, az 1848/49-es forradalom és szabad­ságharc hőseit és mártírjait jelké­pező 13 aradi vértanú arcképét he­lyezték el a kopjafán. Ünnepi beszédében Nagy Ger­gely önkormányzati képviselő em­lékeztetett arra, hogy a hősök nap­járól a második világháborúig min­dig megemlékeztek, de ennek a hagyománynak a felújítására csak 1989-től került sor. Felidézte a há­ború borzalmaival kapcsolatos gyermekkori emlékeit, az éhezést, a pincét, a rongyos ruhát. Azt, hogy Bőcsön is mennyi özvegy, hány árva maradt. Végül kife­jezte reményét, hogy többé nem lesz sem bel-, sem európai, sem világháború. Ennek érdekében kérte a résztvevők és minden magyar ember munkálkodását. A kopjafát Szőnyi Tamás lel­kipásztor áldotta meg. Az ava­tást követően az önkormányzat, a község intézményeinek kép­viselői és a nyugdíjas klub tag­jai koszorúztak. A lakosság vi­rággal tisztelgett a hősök emlé­ke előtt. Az emlékmű állításá­nak kezdeményezője, szervező­je, a kopjafa egyik készítője Szántai Lajos, Bőcsről elszár­mazott budapesti lakos volt. 0 öntötte bronzba a 13 aradi vér­tanút ábrázoló plakettet. Társa volt a mű kivételezésében a jászszentandrási Dávid Sándor fafaragó népi iparművész. A kopjafa minden magyar hősre emlékeztet Fotó: Bujdos Tibor-Hon Virágoszlopok díszítik a várost Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - A mezőköves­di Vagyonkezelő és Városüzemeltetési Szer­vezet a Városszépítő és Városvédő Egyesület­tel karöltve virágoszlopokkal díszítette fel Me­zőkövesd városát. A különböző színben pom­pázó virágoszlopok a város főbb részein he­lyezkednek el - a lakosság nagy örömmel fo­gadta ezt a megmozdulást -, így a főtér, és a rendelőintézet környezetét is szépítik. A vi­rágokkal beültetett „oszlopokat” rendszeresen fogják gondozni, locsolni, hogy ezzel is szebbé tegyék a települést. fe* Nyári turistákra várva... Jk Teresztenye (ÉM - NZ) - A Ga­' lyasági Településszövetség pályázat útján nyert pénzből létesítette a „kalauz táblákat” a hozzá tartozó községekben, köztük Teresztenyén is. Az iskolai nyári vakáció hónapjaiban lendül meg itt a for­galom, lévén a völgyben több táborozási lehetőség, sót például Teresztenyén már két vállalkozó is létesített turistaszállást átalakított régi parasztházakban. Bányai Lászlóné polgármester örül, hiszen kez­dődik a kirándulók szezonja. Télen bizony kevesen tévednek erre, mert Perkupától meglehetősen kanyargós és keskeny út ve­zet Teresztenyéig. A kis településen min­dössze 29-en élnek, közülük 16 az egye­dül maradt özvegy asszony. Ezt a falut csak a turizmus fellendülése mentheti meg a kihalástól, véli a képünkön is lát­ható Bányai Lászlóné, Teresztenye pol­gármestere, aki szerint az idegenforgalom biztosíthatja a község megmaradását. Újabb körzeti orvos Putnokon Jl Putnok (ÉM) - Felújított lakásba költözhetett a város legújabb körzeti orvosa. Egy régebbi, gazdátlanul maradt lakóházat alakítottak át számára a városgondnokság karbantartói. A Tompa Mihály u. 33. sz. alatti házat korábban a gamesz birtokolta, majd diszkont boltként használták. Most befejezték az épület teljes átalakítását, felújítását és beköltözhetett az új orvos. Ezáltal to­vább javult a város lakosságának egészségügyi ellátása. Felvételünk az átalakításkor készült. A szegénység nyűgéről be­szélgetvén napaság a szent­írásban járatosak többször idézik Jakab apostol intel­meit, miszerint, ha az em­ber szükséget szenved és adsz neki enni, azzal gondját nem oldod meg. A körülményeit kell megvál­toztatni, hogy legyen lehe­tősége élete fenntartásá­hoz. Más szavakkal ugyan­ezt a gondolatot fejezi ki az ugyancsak gyakran em­legetett mondás: nem elég halat adni a nélkülözők­nek, meg kell őket taníta­ni halászni. Megyénk munkanélküliség sújtotta területeit járva is megerősíthetjük a felisme­rések igazságát. A képzet­tebb, a szakmával rendel­kező, de munkahely híján maradt ember hamarább elhelyezkedik, mint a kép­zetlen. Ők előnyben van­nak az átképző közpon­tokban is: egy szakmáról könnyebb váltani, mint a nulláról indulni. Legtovább a szakmával, az iskolázott­sággal nem rendelkező ember van ráutalva a se­gélyre, a járadékra, a jöve­delempótló támogatások­ra. Közülük sokan tartoz­nak a cigány kisebbség­hez. Ezért figyelemre mél­tó minden olyan kísérlet, kezdeményezés, amely sorsukon kíván segíteni. Egyik formája ennek az úgynevezett szociális földprogram. A közelmúlt­ban Kázsmárkon, Perku­pán járván már beszámol­tunk a segítségnyújtás ilyen formájáról. Önkormányza­ti tulajdonú, avagy bérelt földet juttatnak az arra rá­szorulóknak, alapítvány, pályázat révén nyert pénz­ből vetőmagot, gépi eszkö­zöket vásárolnak és a programban résztvevőknek lényegében csak kézi ere­jüket kell adni, majd be­takarítani a termést. Egye­lőre ez csak a saját háztar­tást szolgálja. Persze gondok is adódnak, nem minden összefogás megy gördülékenyen. Van, aki időre nem végzi el munkát, márpedig a mező- gazdaságban a késett mun­ka egyértelműen veszte­séggel jár. Bizony arra is van példa, amikor meg­dézsmálják egymás termé­sét, ami aztán csetepatét, veszekedést von maga után. De mutatkoznak jó tapasztalatok is. A perku­pái példa is bizonyítja, pél­dául fontos az, hogy min­denki ugyanazt a területet kapja az egymást követő években. így maga látja hasznát a rendes munká­nak, a trágyázásnak, a gyomtalanításnak. Perku­pán elmondták, hogy az együtt végzett munka erő­síti az egymás iránt érzett felelősséget, közös érdek­nek tekintik, hogy a termés azé legyen, aki megdolgo­zik érte. Az egész község­ben jó hatása van, amikor együtt látják dolgozni a családokat. Alighanem csak így, a jól végzett munka révén haladhat a legjobban előre a sokat emlegetett társadalmi (és nem etnikai) asszimiláció. Igaz, nem könnyű ledön­teni az évszázadok alatt emelkedett előítéletek gát­jait, de a munka, a konk­rét cselekvés megteszi a maga hatását. Napjainkban sajnos még sok család rászorul Bor- sod-Abaúj-Zemplén me­gyében az önkormányza­tok, alapítványok, karitatív szeretet-szolgálatok segé­lyére, ajándékcsomagjaira. Úgy igaz azonban, ahogy Dobos Imre abodi görög katolikus parókus is fogal­mazott: az ajándékozás, a segély csak átmenetileg se­gít, a lényeg az, hogy az embernek legyen otthona, élelme, és ne legyen ez gond hosszútávon sem. Ez tekintendő az emberi lét minimumának a XX. szá­zad utolsó éveiben. Nagy Zoltán Segély helyett

Next

/
Thumbnails
Contents