Észak-Magyarország, 1997. június (53. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-10 / 133. szám

1997. Túnius 10., Kedd A Megyéből Telenttük ÉSZAK3Magyarország 3 □ Elhatárolódtak a képviselőjüktől Indulatos lakossági fórum Hódoscsépányban Somsályról Környezetvédelem az egyetemen Miskolc (ÉM - MB) - A Miskolci Egyetemen folyó környezetvédelmi oktató- és kutatómunkába nyerhet­tek bepillantást az érdeklődök a Miskolci Akadémiai Bizottság szék­házában tegnap - a környezetvé­delmi világnap alkalmából - rende­zett tudományos ankéton. A tudo­mányos és társadalmi kihívások­nak megfelelni tudó szakemberek képzésére vállalkozott a Miskolci Egyetem Bányamérnöki Kara, amikor 1992-ben megkapta a jogot önálló környezetmérnöki szak és előkészítéstechnika mérnöki szak indításához - ismertette Böhm Jó­zsef dékánhelyettes. A hazánkban elsőként indult környezetmérnöki képzés feltételeinek megteremtése érdekében jól működő kapcsolatot építettek ki külföldi egyetemekkel. A tudományos ankéton az előadók kiemelten foglalkoztak a rokon ka­rokon (kohómérnöki, gépészmérnö­ki kar) folyó környezetvédelmi ok­tatással és tudományos munkával. A fiatal mérnököknek kettős kihí­vásnak kell megfelelni: az ipar ál­tal diktált termelésfejlesztésnek és a környezet védelmének. A „fenn­tartható fejlődés” szemlélet kialakí­tás azonban nem csak a szakembe­rek körében, hanem a mindennapi élet szereplőiben is fontos lenne - fogalmazták meg az előadók. Internet az iskolákban Kazincbarcika (ÉM - SZN) - A közoktatási tárca kialakítja a köz­oktatás országos kommunikációs és számítógép hálózati rendszerét, amelybe internet segítségével lehet bekapcsolódni. A rendszerek be­szerzésére az önkormányzatok - mint fenntartók - jogosultak, így a kazincbarcikai városvezetés is pá­lyázatot nyújt be az Irinyi János Középiskola, a Jókai Mór Középis­kola és a Ságvári Endre Gimnázi­um által igényelt kiegészítő cso­magra, valamint a Dózsa György Úti Általános Iskola többletcsomag­jára. A kényszerű sorrendiség az önkormányzat korlátozott önrészfe­dezeti lehetősége miatt van, a to­vábbi 3 számítógéppel rendelkező általános iskola esetében a legki­sebb önrésszel elérhető bekapcsolá­si összeget később pályázzák meg. Koleszterinmérő körút laborbusszal Miskolc (MTI) - Az ország több megyeszékhelyén júniusban - Mis­kolcon 12-én - egy-egy napon in­gyenes koleszterinméréssel, diétás és orvosi tanácsadással áll az ér­deklődők rendelkezésére a Táplál­kozási Fórum orvoscsapata. A kör­űt eredményei alapján összeállított koleszterintérképet eljuttatják az egészségügy vezetőihez is. Hódoscsépány (ÉM - BTGY) - Tegnap este 6-kor kezdődött és csak lapzártánk után fejeződött be az a hódoscsépányi lakossá­gi fórum, melyet a település pol­gárai kezdeményeztek. Az el­sődleges téma az aktuális vá­rospolitikai kérdések megvita­tása lett volna, ám a fórum egyetlen témára, az országos visszhangot kiváltó somsályi „falurombolásra” szorítkozott. A felszólalók népes tábora a kiala­kult állapotokért egyértelműen a település területi képviselőjét, Be- recz Istvánt okolta. A képviselő egyébként nem vett részt a tetem- rehíváson, amelyen többek között „diktátornak, rasszistának” bélye­gezték, sőt a somsályi bányászha­rang eltulajdonításával is megvá­Miskolc (ÉM - ND) - A vizsga- időszak (a tanév vége) után egy­re több iskolás vállalna nyári munkát. Miskolcon 4 diákszer­vezet foglalkozik közvetítéssel. (Folytatás az 1. oldalról.) A diákirodák közül egyformán fi­zet az országos szervezet része­ként működő Meló-diák, és a mis­kolci Új MEGGY: a foglalkoztató cégektől kapott összegnek a diák­ok a nettó 55 százalékát kapják kézhez. A fennmaradó részen az úgynevezett témavezetők (a mun­kát irányító, de már régebben az irodáknál dolgozó diákok), az iro­dák vezetői osztoznak, s ebből fe­dezik a szervezet fenntartásához szükséges javakat, közterheket (a tb-t, a személyi jövedelemadót, a szakképzési pótlékot) is. A miskolci Tan-liga a kereset 70 százalékát adja a diákoknak, a ma­radékot a fentiekhez hasonló célok­ra, illetve a legeredményesebb diá­kok jutalmazására költik - tudtuk meg Moravcsik Tündétől, a Tan-li­ga elnökétől. A Mind-diáknál a fi­zetés 55-80 százaléka jut a munka- vállalóknak, a többi marad a köz­vetítőknél - válaszolta kérdésünk­re Dénes Rajmond, a szervezet egyik vezetője. Az átlag órabér 140-160 forint között mozog, egy hónapban ke­mény munkával 25-30 ezer forin­tot lehet megkeresni. Az igazán nyerő órabér 200-300 forintig is felmehet, ezért kérdezőbiztosi munkakört kell ellátni. Az állások zöméhez semmiféle szakképesítés­re nincs szükség, ezek: üvegváloga­tás, takarítás, selejtezés, csomago­dolták. A képviselőellenes hangu­latra egyébként mi sem volt jellem­zőbb, mint az, hogy a jelenlévők le­hurrogták a település plébánosát is, aki önmérsékletre, embertársaik bűneinek megbocsátására, érdeme­ik elismerésére intette híveit. A „falugyűlés” elsődlegesen nem a kérdések, hanem a képviselő elle­ni vádiratok fóruma volt. Egy konkrét kérdésre válaszolva Stroh- mayer László polgármesternek mindezek ellenére módja nyílt ar­ra, hogy elmondja, a jelenlegi vá­lasztójogi törvény nem ismeri a visszahívás intézményét. így az óz­di képviselő-testületnek sincs más eszköz a kezében, mint hogy elha­tárolja magát „Berecz képviselő el­lentéteket szító, a város érdekeit sértő cselekedeteitől és megnyilvá­nulásaitól”. A fórum résztvevői egy­lás, építőipari segédmunka. A szel­lemi munka választéka jóval ki­sebb: szám- és könyvvitel, ügyvitel­technika, irodai adminisztráció. A nyelvtudással rendelkezők elme­hetnek tolmácsnak, hostessnek, foglalkozhatnak levelezéssel, szá­mítógépes adatrögzítéssel, szoftver- fejlesztéssel és folyamatirányítás­sal, tervezéssel. A munka teljes embert kíván - állítja Hegedűs Béla. az Új MEGGY miskolci irodájának elnöke:- Minden alkalommal elmon­dom a diákoknak, hogy ez nem le­ányálom, nem nyaralás a kereszt­mamánál. Azért sem árt ez a fi­gyelmeztetés, mert vannak rossz tapasztalataink: megesett, hogy egy hárommilliós üzlettől estünk el egy diák miatt, aki csalni akart a teljesítménybéres munkával. A fog­lalkoztatók szigorú követelménye­ket állítanak.- A cégeknek azért éri meg diá­kokat foglalkoztatni, mert általá­ban 40 százalékkal olcsóbban vég­hangú szavazással szintén az elha­tárolódás mellett döntöttek, és Kó- tai Aladárral, a cigány kisebbségi önkormányzat elnökével egyetem­ben elítélték a képviselő „nyíltan cigányellenes” magatartását. A helyenként szélsőséges irány­ba elmozduló fórumon persze a rea­litások talaján álló többség vélemé­nye nyert teret. Mindebben szere­pet játszott az a bejelentés, mely szerint az ózdi önkormányzat a jö­vőben az erkölcsi elismerésen túl kiemelt anyagi támogatásban kí­vánja részesíteni az ózdi rendőrka­pitányságot, elősegítve ezáltal azt, hogy a bűnüldöző szervek a város­ban és térségében képesek legyenek megakadályozni a szélsőséges ele­mek térnyerését, garantálhassák az elvárható szintű közrendjét és köz- biztonságát. Diákmunkahelyek A diákok, akik dolgozni szeretné­nek, a következő teleíonszámo- kon érdeklődhetnek a munkákról: Meló-Diák: 46/365-111/1470 vagy 1407 mellék Meggy iroda: 46/365-111/1301 mellék Mind-Diák: 46/401-645 mellék Tan-Liga: 46/365-111/2343 mellék zik el ugyanazt a munkát, mint a vállalatok saját dolgozói - magya­rázza Karácsony Mihály, a Magyar- országi Diákvállalkozások Orszá­gos Érdekképviseleti Szövetségé­nek elnöke. Az is a diákok foglalkoztatása mellett szól, hogy nem kell utánuk társadalombiztosítási járulékot fi­zetni, ha iskolaszövetkezet tagja­ként alkalmazzák őket - fűzte hoz­zá Tóth Istvánná, a Megyei Társa­dalombiztosítási Igazgatóság osz­tályvezetője. _________DIÁKMUNKÁK ÉS TARIFÁK:_________ ___________________MIT?_______________________________MENNYIÉRT? S egédmunka, köhöxtetés, rakodás, egyéb fizikai 140-180 Fl/óra Szellemi, számítógépes ismeretek felhasználása 150-170 Ft/óra, vagy egyösszegű havi fizetés Hostess munka min. 25 000 havonta, vagy 150 Ft/óra Szórólapok, reklámkiadványok terjesztése 0,5-1 Ft/darab Nagyobb küldemények címre való eljuttatása 20-120 Ft/darab Marketingmunkák (kérdőívezés, tanulmányok készítése) 80-120 Ft/kérdőív Mázolási munka 150 Ft/óra Tudakozói operátor 150-160 Ft/óra „Nem nyaralás a keresztmamánál” Diákmunka: keményen, havi nettó 30 ezer forintért Milliószoros a lottónyertes haszna Budapest (ÉM - BAL) - Egy biztos: valaki - méghozzá egyetlen fogadó - megnyerte a hazai lottótörténet legna­gyobb nyereményét. Minden további adat - ki az illető, merre lakik, milyen formában veszi át a temérdek pénzt és mire fordítja - ismeretlen, il­letve titkos. Azért az sejthető, hogy a szerencse legkedve­sebb fia (vagy lánya) aligha készpénzben fogja kérni a Szerencsejáték Rt.-től a neki járó közel 800 milliót... Ami ismert, s a lottócég sem tit­kolja: a horribilis summának egyetlen nyertese van, aki úgyne­vezett kombinált szelvénnyel fo­gadott. Három fix számot válasz­tott, valamint 5 továbbit, aminek a révén 10 kombinációt tudott megjátszani. A múlt hét szerdán, délután háromnegyed négy táj­ban - az titok, hogy hol - megvá­sárolt szelvény ára 700 forint volt, jokerrel együtt 760. A nyere­mény a befektetett összeg picit több, mint egymilliószorosa. Egy darab ötös találat, plusz hat négyes és három hármas - a végösszeg mintegy 782 millió fo­rint. Egymásra pakolt ötezresek­ben számolva - ha csak le nem dől az oszlop - tízemeletes bér­háznál valamivel magasabb pak­lit képez. Két köbméteres pénz­bála a mai legnagyobb címlet­ben. Tulajdonosa, ha eddig nem volt az, most milliomossá, majd­nem milliárdossá válik. Feltéve, ha jelentkezik a pénzért. Hogy ez megtörtént-e már? - a kérdésre tegnap délután a Szerencsejáték Rt. PR-osztályvezetője nem kí­vánt válaszolni. Az azonban sej­tet valamit, hogy Kürti István lapunkat is megkérte: tegyük közzé a telefonszámot, amin a te­litalálat gazdájának jelentkezé­sét várják. A (06-20) 330-630-as számot azonban tényleg csak an­nak érdemes tárcsáznia - ha ed­dig nem tette -, aki ismeri a nyertes szelvény számát, aminek révén a jogosultságát a cég ellen­őrizni tudja. Ha megvan az illető, szemé­Szilágyi István reklámember a nyerménnyel. A héten csak 30 millió a tét. lyes találkozót beszélnek meg ve­le, hogy tisztázzák: milyen formá­ban kíván hozzájutni vagyoná­hoz. Készpénzt nyilván hiába is kéme - más kérdés, hogy ilyesmi épelméjű nyertesnek eszébe nem jutna. Majd’ nyolcszáz millió fo­rinttal senki sem szeret az utcán szaladgálni, hátha felismerik - annak ellenére, hogy a lottócég semmiképp sem hozza majd nyil­vánosságra a nyertes személyi adatait, még ha ő maga bele is egyezne. Ugyanakkor semmiféle védelmet nem tudnak biztosítani, azon kívül, hogy ígérik: tőlük nem tudja meg senki a nevét. Ha a delikvens tanácstalan, hova is tegye a nagyhirtelen „nya­kába szakadt” százmilliókat, a Szerencsejáték Rt. ilyesmiben ru­tinos szakemberei bízvást azt fog­ják tanácsolni: utaltassa át magá­nak bankszámlára - méghozzá több bankba és több, különböző számlára. Állítólag ez így bizton­ságosabb. De ha már meg is van a pénz, jó helyen „elrejtve”, még mindig ott a dilemma: mire kéne költeni...? Az elmúlt hetek sajtó­botránya ,jó tippel” szolgálhatott az örökre az ismeretlenség homá­lyában maradó, mégis mindenki által irigyelt szerencsés számára. Az egymilliós vacsoraszámlájáról elhíresült fővárosi halászcsárdá­ban (ha majd újra kinyit) két évre előre befizethet a 780 millióból - menzára. Új privatizációs stratégiát sürgetnek Miskolc (ÉM - GSL) - Soros munkaérte­kezletüket tartják a Villamosenergia­ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsé­gének (VDSZSZ) küldöttei Miskolctapol­cán. A tegnap kezdődött kétnapos érte­kezleten többek közt az energiaszektor további privatizációjával kapcsolatos ál­lásfoglalásuk részleteit vitatják meg. A VDSZSZ álláspontja szerint új magánosítá- si stratégiát kell kidolgozni azon erőművekre, amelyek a privatizáció második körében sem keltek el - vázolta a kétnapos tanácskozás té­máit Gál Rezső, a VDSZSZ elnöke. A Vértesi-, Bakonyi- és Pécsi Erőmű Rt.-k a privatizáció második körében sem találtak gazdára. Ennek elsősorban az a magyarázata- Gál Rezső szerint -, hogy például a Vértesi Erőmű, amelynek jövője 7 ezer munkavállalót érint közvetlenül, beállt az úgynevezett csőd­spirálba: állami beavatkozás nélkül nem ké­pes a csődöt elkerülni. A VDSZSZ független szakértőkkel elkészíttette a Vértesi Erőmű Rt. probléma feltáró elemzését, és készek az ÁPV Rt.-vel megvitatni a hogyan tovább kérdéseit. A Bakonyi- és Pécsi Erőmű helyzete nem vál­ságos, de piacképesnek sem nevezhetők. így nem bíznak a tervnek a sikerében, amely a paksival összevonva egy dunántúli erőmű tár­saságként tervezi az eladást. A szektor értékesítésének másik kritikus kérdése, hogy megőrizzék-e a villamosenergia nagykereskedelem és a szolgáltatók különálló helyzetét. A szakszervezet álláspontja szerint- fejtette ki az elnök - nem lenne szerencsés a Magyarországon megtelepedett nyugati szak­mai befektetőket az értékesítésbe bevonni. Ha az energiát adó Magyar Villamos Művek és az elosztó Országos Villamosipari Társaság is a regionális szolgáltatók többségi tulajdonába kerül, gyakorlatilag azonos irányú érdekeltség kerül az ágazatban döntési pozícióba. KESZOSZ: szétverik a tb-t Miskolc (ÉM) - Közleményben tiltakozik a Keresztényszociális Szakszervezetek Orszá­gos Szövetsége (KESZOSZ) a LXXXIV-es szá­mú törvény módosítása ellen, mellyel szerin­tük a kormány a társadalombiztosítási önkor­mányzatokat kívánja felszámolni (a törvény- módosítás értelmében nem választanák, ha­nem delegálnák az önkormányzatok képvise­lőit). A tb-önkormányzatok szétverésére tett kísérlet súlyosan sérti a népszuverenitás el­vét is, hiszen törvény írja elő, hogy az önkor­mányzatba az állampolgároknak kell képvise­lőiket megválasztaniuk, titkos szavazáson, s a jogszabály nem delegálást ír elő - emlékez­tet a KESZOSZ közleménye. Módosított kárpótlás Miskolc (ÉM) - Az Országgyűlés módosí­totta „Az életüktől és szabadságuktól 1939. március 11. és 1989 október 23. kö­zött politikai okból jogtalanul megfosz­tottak kárpótlásáról szóló törvényt”. A módosított rendelkezések június 7-én léptek hatályba. E szerint egyösszegű kárpótlás jár az élet el­vesztéséért, ha a halál a magyar hatóság vagy' hatósági személy politikai indíttatású önkénye miatt következett be, illetve a sérel­met elszenvedett a deportálás vagy a kény­szermunka ideje alatt halt meg. Erre a kár­pótlásra az élő özvegy, a sérelmet elszenvedő élő gyermeke és az élő szülő, illetve ezek hiá­nyában - a kárpótlási összeg felére - az élő testvér jogosult. Aki korábbi határozat alapján akár depor­tálás, akár kényszermunka után kárpótlásban részesült, az a megállapított összeg 10 száza­lékának megfelelő további kárpótlásra jogo­sult. Ennek megállapítása hivatalból történik, külön adatlap benyújtása nem szükséges. Kárpótlás jár továbbá a II. világháború alatt faji, vallási vagy politikai okból teljesített munkaszolgálat után is. A módosítás meg­szüntette a „kizárólag harcoló alakulat kötelé­kében teljesített munkaszolgálat” minősítést és kárpótlást állapít meg az egyéb munkaszol­gálat után is. Ez esetben kárpótlásra a sérel­met szenvedett vagy túlélő házastársa jogo­sult. Ha azonban a jogosult 1992. július 2-át követően meghalt, túlélő házastárs hiányában bármelyik örökös kérheti a kárpótlás megálla­pítását. A kárpótlási igényeket kizárólag az erre a célra rendszeresített adatlapcsomagban lehet benyújtani. De aki korábban „nem har­coló alakulatnál teljesített munkaszolgálat” alapján az igényét már benyújtotta, annak most nem szükséges újabb adatlapot kitölteni, az eljárás ugyanis hivatalból történik. Áz adatlapok - darabonként 50 forintért - a megyei kárrendezési hivatalokban szerezhe­tők majd be, várhatóan június második felétől. A kárpótlási igények benyújtási határideje 1997. október 7. Fontos tudni, hogyr ez a ha­táridő jogvesztő, aki elmulasztja, elveszti kár­pótlási jogosultságát.

Next

/
Thumbnails
Contents