Észak-Magyarország, 1997. május (53. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-06 / 104. szám
1997« Május 6«, Kedd A Megyéből Telentíük ÉSZAK-Magyarország 3 A csoporton belül, de önállóan A napokban érkezik az új gazda az Ózdi Acélművek Kft.-be Toborzó Miskolc (ÉM) - Mint beszámoltunk róla, a honvédség összesen kétezer szerződéses poszt betöltésére keresi a különleges képzésekben részt venni hajlandó sorkatonákat. A megyénkből ezen hivatásokba kí- vánkozókat a megyei parancsnokságon tájékoztatják a pontos feltételekről és tovább irányítják őket a megfelelő, az ország különböző pontjain - például Debrecenben és Hódmezővásárhelyen - működő alakulatokhoz, ahol a képzést megkaphatják. Már az akció első napján, azaz tegnap több tucatnyian jelentkeztek a Miskolci Hadkiegészítő Parancsnokságon azzal, hogy harckocsivezetők, páncéltörők, vagy éppen mesterlövészek szeretnének lenni. A mezócsáti alakulatnál ugyanakkor tegnap nem akadt a dolog iránt érdeklődő. Raktár és faház égett Miskolc (ÉM) - Megyénk lánglovagjainak a tegnapi nap folyamán Sajópálfalán egy raktár irattári részében keletkezett tüzet kellett lokalizálniuk, míg Miskolcon a Galagonyás út végén egy fa hétvégi ház égett le teljesen, mivel a tűzoltók későn kaptak jelzést. A tüzek keletkezési okát még vizsgálják. Marczin Eszter Ózd, Budapest (ÉM) - Az elmúlt hét közepén eldőlt: a német Max Aicher GmbH and Co. nyerte meg, az Ózdi Acélművek Kft.-re (ÓAM) kiírt privatizációs pályázatot. A magánosítás kapcsán Biricz Ste- fant, a német cég képviselőjét és Szabó Zsoltot, a megye korábbi, az acélipar reorganizációjáért felelős kormánybiztosát kérdeztük. (Folytatás az 1. oldalról) Az Aicher-csoport képviselője arra a kérdésre, hogy Ózdon milyen lépéseket terveznek az elkövetkezendő hetekben, a következőket válaszolta: - Először is a napokban a helyszínre utazunk, hogy személyesen találkozzunk a társaság vezetőivel, dolgozóival. Természetesen nagyon sok információval rendelkezünk az acélművekről, és határozott terveink vannak a további tevékenységre. De minderről csak a helyszíni tájékozódás után van értelme beszélni. Ugyancsak korainak tartotta még a dolgozói létszám alakulásának firtatását Biricz Stefan. Úgy fogalmazott: ennél egyelőre vannak sokkal fontosabb kérdések, mint például a kereskedelemmel, a gyártással kapcsolatos teendők, az üzleti terv elkészítése. * Szabó Zsolt ez év február 28-ig a kormánybiztosi tisztet töltötte be megyénkben. Ózdi kohászati körökben úgy tartották számon, mint aki ellenzi a miniacélmű létesítését.- Igazolva látom azt, amit tulajdonképpen két évig mondtam - és hozzáteszem, amit a helyiek nem szívesen hallgattak. Nevezetesen: csak piaci alapon tudom elképzelni az ózdi miniacélmű megépítését, tehát olyan helyzetbe kell hozni a társaságot, hogy a piac, a tőke számára vonzó legyen. Érdemes megnézni, mi volt a helyzet az első pályázat kiírásakor! Adott volt egy felszámolás alatt álló, jogilag tisztázatlan helyzetben lévő cég, ehhez jött egy félreértelmezhető ígérvény a miniacélmű megépítéséhez adandó 1,5 milliárdos állami segítségről - sőt egyes állami vezetők korábban még azt is megkockáztatták, hogy ez az összeg növekedhet -, ilyen viszonyok között nem lehetett értékesíteni az ÓAM-ot. A mostani pályázatra ezek a kérdések tisztázódtak, és az előkészítő tárgyalások során, a személyes találkozásokkor valamennyi potenciális partnerrel tudatosítottuk, hogy konkrétan mire számíthat. És a sikeres pályázat azt igazolta, hogy akad olyan piaci szereplő, akinek a koncepciójába belefér a miniacélmű megépítése. Az Aicher cég egyébként már az első privatizációs tender alkalmával is érdeklődött az ÓAM iránt, igaz, akkor érvénytelen pályázatot adott be. Tény, hogy ezt deklarálta is, ugyanis pályázaton kívül akart hozzájutni az acélművekhez. Miután azonban szembesült azzal, hogy az ózdi cég nem minden áron eladó, a második alkalommal már biztosra ment. * A sikeres privatizáció ózdi fogadtatásáról szerettük volna megkérdezni Horémusz Gábort, az ÓAM Kft. ügyvezető igazgatóját. Titkárságán keresztül többször is kértük, hogy mondja el véleményét, de erre lapzártánkig nem talált alkalmat. Városünnep gazdag programmal A tűzijáték idejének hossza a szponzorok zsebétől is függ Miskolc (ÉM - ND) - Változatos programot állítottak össze a szervezők az idei, miskolci városünnepre, május 11-re. Lesz tűzijáték is, amihez még várják a szponzorok jelentkezését - jelentették be a szervezők az ünnepi program tegnapi ismertetésekor. Az ünnep - amelynek keretében a miskolciak a városi hagyományok kezdeteire emlékeznek - május közepéig tart. Eközben számtalan előadásból, sport- és kulturális program közül választhatnak a polgárok. Május 11-én délelőtt a Mindszenti templomban ökumenikus imát és ünnepi szentmisét tartanak. E napon avatják Drozsnyik István köztéri szobrát a Tudomány és Technika háza előtt. A miskolci közgyűlés ünnepi ülésén pedig a város kitüntetéseit adják át a színházban. Ezt követően a Városház téren tűzijátékot rendeznek, amelyhez még most is keresnek szponzorokat, hogy minél hosszabb ideig gyönyörködhessenek az érdeklődők a látványban. Külföldi vendégek is érkeznek a város napjára Clevelandből és Kassáról. A tulajdonképpeni városünnepet megelőzően május 7-én elkezdődik az Unimarket Miskolci Nemzetközi Vásár, amelynek keretében helyi cégek mutatkoznak be. Az üzleti mellett a szellemi produkcióknak is otthont ad a borsodi megyeszékhely: előadásokat hallgathatnak az érdeklődők a helyi közbiztonságról, s a politológusok is Miskolcon rendezik meg III. országos konferenciájukat. Színes rendezvénynek ígérkezik a Diósgyőri Várban a Borsodi fonó, amely május 16-án kezdődik és 18- ig szinte megszakítás nélkül gazdag folklór programmal várja az érdeklődőket. Szintén a várban rendezik be a Lézerszínházat, a Beatles zenéjére komponált látvány-effektusokat láthatunk, már május 10-én este. A diáknapok díjkiosztóján A Miskolci Tavaszi Diáknapok versenyein eredményesen szereplő fiatalok adtak gálaműsort a miskolci Nemzetközi Kereskedelmi Központ színháztermében tegnap megrendezett díjkiosztó gálaműsor keretében. Felvételünkön az Ahhoz Képest Társulat: Ivánkó István és Horváth István. City Rádió: nincs adásszünet Ahány ház, annyiféleképpen értelmezik a médiatörvényt Miskolc (ÉM - BAL) - Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) határozata szerint a City Rádiónak azonnali hatállyal abba kellene hagynia adását; a Hírközlési Főfelügyelettől (HIF) azonban ezzel éppen ellentétes értelmű levelet kaptak. A miskolci székhelyű rádió vezetői az utóbbi forrást tekintik mérvadónak: a kiszabott bírság ellenére is folytatják a műsorsugárzást. Az ORTT-től két hónappal ezelőtt érkezett értesítés a Cityhez, melyben felhívják a figyelmüket: miután a médiatörvény tavalyi életbe lépése előtt kapták meg a stúdióalapítási engedélyüket, azonban a műsorszórást ténylegesen csak az év végén kezdték meg - a kijelölt frekvencia használói között folyt jogvita lezárulása után -, a törvényi feltételeket nem teljesítik. Következésképpen a testület felszólítja a Bazsa és Társa Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.-t, hogy tevékenységét, azaz a City Rádió adásának készítését függessze fel. Bonyolítja azonban a helyzetet, hogy a HIF is állásfoglalást küldött ki, ami szerint „az engedélyezési eljárás szabályos volt, törvényt nem sértett. A kiadott rádióengedélyt nem vonom vissza” - rögzíti a Cityhez érkezett második levél.- A tavaly év elején életbe lépett médiatörvény úgy intézkedik, hogy csak az sugározhat, akinek megfelelő engedélye van - tájékoztatott Lovas György, az ORTT szóvivője. - Jelen esetben azonban a testület megítélése szerint a HIF által kiadott frekvenciaengedély nem teljes: nem tartalmazza az ORTT állásfoglalását. Levélben kerestük meg a City Rádiót: hagyja abba adását. Nem tette, tehát jött a bírság. Amíg velünk nem köti meg a szerződést, törvényesen nem működhet. Az ORTT-nél is elismerik: bonyolította a helyzetet, hogy egy több pályázó közötti per, majd azt lezáró megegyezés nyomán kezdte meg tavaly év végén adását a City. Ezt azonban csak a HIF hozzájárulásának birtokában tették.- Holott tavaly már nem lehetett az ORTT döntése, a velünk kötött szerződés nélkül indulni A huzavona folytatódik a „város hangja" körül Fotó: Farkas Maya folytatta a szóvivő. - Lehet, hogy a „citysek” jóhiszeműen vágtak bele, valójában tudniuk kellett volna, hogy a ’95 decemberében kijött engedélyük nem érvényes. Lovas György szerint nem működik, hogy „engedélyeket lehessen adni öt-hat, egymásról nem tudó helyen”. Ezzel szemben cáfolja a feltételezést, hogy a két hatóság - vagy más érdekek - ütközőzónájába került volna a miskolci rádió.- Nem arról szól az ügy - tette hozzá -, hogy a helyi rádiókat meg kéne fojtani. Viszont rendezett viszonyokat kell végre teremteni. A szakember értetlenül reagált a felvetésre: miért nem egyeztetett már korábban a két hatóság. Mint mondta, a főfelügyelet és a testület „nem azonos státust képvisel”. Az utóbbi szerv ennek a témának a „főhatósága”, azaz felelős a médiatörvény betart(at)ásá- ért; a másik intézménynek pedig a törvényi kötelezettségének megfelelően kell dolgoznia. Az ORTT- nek viszont „nem feladata, hogy a HIF-et meggyőzze, utasítani pedig nem tudja.”- Én csak annyit tudok mondani: a fennálló törvényeknek és rendeleteknek megfelelően jártunk el - mondta kérdésünkre Bene László, aki a Hírközlési Főfelügyeletnél az adott ügy intézője. Éhhez Kuti János frekvenciatervezési osztályvezető-helyettes any- nyit tett hozzá: - Többféle értelmezési gond is van ebben a témában. Mindenhol hasonló ügyekre lehet számítani, ahol a Művelődési Minisztérium annak idején több használónak is engedélyt adott ki ugyanarra a frekvenciára.- A határozatban foglalt kifogásokkal nem értünk egyet - tájékoztatta szerkesztőségünket Bazsa Krisztina, a City Rádió vezetője. - Természetesen alávetjük magunkat a hatóság döntésének, amennyiben az egységes elbírálás elve alapján valamennyi érintett rádióval szemben azonos módon jár el a testület. A százezer forintos pénzbírságot külön számlán letétbe kívánjuk helyezni mindaddig, amíg ez ügyben az ORTT- nek nem sikerül egységes álláspontot kialakítania. Véleményünk szerint ugyanis ez a probléma nem kizárólag minket érint, hanem több olyan helyi adót, amelyek hozzánk hasonlóan a médiatörvény hatályba lépése után kezdték el adásukat, mint például a budapesti Star Rádió. Célunk az, hogy maximálisan betartsuk a jogi szabályokat, de ehhez arra van szükség, hogy az egységes elbírálás elve érvényesüljön. Bazsa Krisztina saját álláspontjának alátámasztására felhívta figyelmünket a médiatörvény 146. paragrafusának 4. bekezdésére. Ez azt mondja ki, hogy azokra a frekvenciákra, amelyekre korábban adtak ki stúdióengedélyeket, bizonyos esetekben kilenc hónapon, más esetekben másfél éven belül új pályázatot kell kiírni. A korábbi engedélyek akkor vesztik hatályukat, amikor az új pályázat eredményeként megkötött műsorszolgáltatási szerződések alapján elkezdődik a sugárzás. Az ORTT eddig nem írt ki pályázatot a szóbanforgó frekvenciákra. Időhúzásra játszik a Digép Holding Miskolc (ÉM - MB) - Június 2-áig elnapolta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a társadalombiztosítási önkormányzatok és a Digép öt kft.-je között zajló per tárgyalását. A tárgyalás elhalasztása ugyan plusz időt jelenthet a Digép Holdingnak a külön alkuk megkötésére, de félő, hogy halálos döfés magának a gyárnak - vélekedtek a munkások jelen lévő képviselői. A két társadalombiztosítási önkormányzat - mint az a tárgyaláson kiderült - közösen indított pert a megyei bíróságon, hogy tekintsék semmisnek az felszámolás során a Digépböl alakított öt kft. cégbírósági kivonatokban szereplő taglistáit. Á ki nem fizetett vételáron túl ugyanis van még egy vitatott pontja a tb- önkormányzatok és a Digép Ipari Konzorcium között létrejött adásvételi szerződésnek. E szerint: „A jelen adásvételi szerződés, valamint a hozzá kapcsolódó szindikátusi szerződés hatálybalépésének feltétele a Nyugdíjbiztosítási, valamint az Egészségbiztosítási Ön- kormányzat közgyűléseinek jóváhagyó határozata...” Mivel a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat közgyűlése nem hagyta jóvá a szerződést, és az Egészségbiztosítási Önkormányzat is „visszadobta” az előteijesztést, az elsietett cégbírósági bejegyzés törvénytelen, vágyás a szerződés érvénytelen - érveltek a felperes jogi képviselői. Az alperesek képviselői védekezésükben egy írásbeli nyilatkozatra hivatkoztak, amellyel az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Vagyongazdálkodási Főosztály akkori vezetője szerintük úgymond jóváhagyta a szerződést. A szóbanforgó nyilatkozatot ellenben a felperesek képviselői nem tekintik egyenrangúnak a közgyűlési határozattal. A bíróság mindkét peres felet további bizonyítékok benyújtására kérte. A per pikantériája, hogy alperesként az öt digépes társaság szerepelt, holott az érvénytelenítésre váró szerződést a Digép Ipari Konzorcium és a tb-önkormányzatok kötötték. Politológusgyűlés Miskolc (ÉM - ND) - Miskolcon rendezik meg a III. Országos Politológus-vándorgyűlést május 9-10-én. Szeged és Pécs után a Miskolci Akadémiai Bizottság székháza ad otthont a rendezvénynek, amelyet a Magyar Politikatudományi Társaság és miskolci szakosztálya, a Zoón Politikon Alapítvány és a Politikatörténeti Alapítvány szervezett. A kétnapos rendezvény jelentőségét jelzi, hogy a megnyitóján köszöntőt mond Kobold Tamás, Miskolc polgármestere és Gyárfás Ildikó, a megyei közgyűlés elnöke is. A plenáris ülésen elhangzó négy nyitóelőadás egyebek között az aktuális közép-kelet európái politikai helyzetet és fejlődési trendeket veszi számba. A szekcióülések keretében a politikai gondolkodásról és eszmékről, a gazdasági, politikai és szociális érdekképviseletekről, a politikai szocializációról, valamint a politikai intézmények és aktorok helyzetéről lesz szó. A második napon folytatódnak a szekcióülések, majd fél 12-től „A magyar politológia műhelyei” címmel kerekasztal-beszélgetést rendeznek. A rendezvény zárásaként Garad- nai János szakosztály-elnök mondja el gondolatait - hangzott el azon a tegnapi sajtótájékoztatón, melyen a szervezők számoltak be az előkészületekről. Választási vándorkiállítás Ózd (ÉM - BTGY) - Képek és dokumentumok az önkormányzati választások történetéből címmel kiállítás nyit tegnap az Ózdi Általános és Művelődési Központban. A magyar történelem közel másfél évszázadának írásos és képi dokumentumait reprezentáló tárlat vendégeit Strohmayer László, a város polgár- mestere köszöntötte, míg a rendezvény jelentőségét Tóth Zoltán, a Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal vezetője méltatta. A polgármester köszöntőbeszédében Ózd másfél évszázados dicső múltjára emlékezett. Egyúttal utalt arra is, egy önmagát szocialistának valló kormányzat nem engedheti meg magának, hogy egy közel 50 ezer fős várost munkátlanságra kárhoztasson. Tóth Zoltán más nézőpontból közelítette meg a témát. Mint kifejtette: Magyarországon 1848-ban ültették el a demokratikus választások lehetőségének eszméit. Ezek az eszmék azonban csak 1980-ban hajthattak igazán termékeny gyümölcsöt. Manapság - hangoztatta - ismételten új választások előtt állunk. Ez a vándorkiállítás, amelyet még jó- néhány településen bemutatott, élő példa lesz arra, hogy a demokrácia nem a központi hatalomtól kapott könyöradomány, hanem olyan állampolgári jog, amellyel élni kell, illetve élni kellene mindenkinek, akit ez a jogosítvány megillet.