Észak-Magyarország, 1997. május (53. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-28 / 122. szám
Diákjogok és „a kötelezettség” A közoktatási törvény megpróbál nagyobb hangsúlyt fektetni a diákjogok érvényesítésére, ám kérdés, hogy a háromévenként összehívott országos diákparlament megoldja-e valóban az időközben felmerülő méltánytalanságokat. B endik Attila, a kazincbarcikai 105. % 'WSißiy. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szak- középiskola diákbizottságának (IDB) elnöke nagy reményekkel utazott az első, .hivatalos” diákparlamentre.- Valójában nem ismerem pontosan az ide vonatkozó törvényt, de nagyon bíztam abban, hogy a számunkra legfontosabb kérdésekre választ kaphatunk. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbben így voltunk ezzel. Engem leginkább az érdekelt, mit tehetünk, ha a fenntartótól nem kapjuk meg a jog szerint járó IDB működési költséget, diákonként 200 forintot, bár ebben a kérdésben mi magunk is jó néhány lehetőséget megvitattunk már. Ezen kívül, amikor a szekcióüléseken felvetettük a diákjogokat sértő eseteket, én is szolgáltam néhány példával - meséli a „majdnem” 18 éves fiú.- Mindenki megtörtént problémákat hozott szóba, hajói emlékszem, én magam 24 fontosabb esetet jegyeztem föl. Ezek között ott van az egészséghez való jog megsértése, hiszen egyik-másik kollégiumban a takarékoskodásra való hivatkozással csak 9-től 10-ig lehet zuhanyozni. Gyakori a kollektív fele- lősségrevonás, de akár a személyi szabadság megsértése is, amikor megszabják, hogy a diák hogyan töltse el „hasznosan” a szabadidejét és mondjuk, nem engedik fociedzésre problémák járni. Az egyik legnagyobb gond az elhallgatott követelmények későbbi számonkérése, hiszen amikor mi a jogainkat emlegetjük, a tanárok szinte minden esetben „a kötelességgel”, vagyis a tanulással vágnak vissza. Holott a jogaink függetlenek az iskolalátogatási kötelezettségtől. Gyakran előfordul, hogy a tanár nem hajlandó kiadni dolgozati eredményeket, dohányzik az órán, nem engedi használni az iskolai felszereléseket - mindez azt jelenti, hogy a pedagógus és a diák jogai és kötelességei nem egyenlő mércével mérődnek.- Nemrégiben volt egy durva esetünk, amit éppen azért nem tudtunk továbbvinni a nevelési igazgatóhelyetteshez, mert a megfélemlített lány nem engedte. Pedig hozzánk sírva jött: a szülei nem tudják kifizetni az osztálykirándulásra az ikszezer forintot, a tanár ezért kilátásba helyezte az osztályzata lerontását. A diák ilyenkor patthelyzetben van, s ha a dolognak nincsenek tanúi... A diákparlamenten 2200 diák több mint 10 ezer szavazatot adott le a felsorolt esetek közül a szerintünk legfontosabbakra. Ezeket csak később fogják feldolgozni. Azt is hallottuk, hogy a minisztériumhoz évente többezer olyan jogsértő eset jut el kerülő úton, például a sajtón keresztül, amiről egyébként fogalmuk sem volna. Ennek ellenére azt mondom, aki szerint semmi értelme nem volt ennek a diákparlamentnek, az nem mond igazat. Működnek úgynevezett D-pontok, amelyek „zöld” - ingyenes - telefonszámon hívhatók és feladatuk a diákjogi tanácsadás, információszolgáltatás. Debrecen: 52/415-498 Miskolc: 46/ 362-947 Füstöl(g)és, kompromisszummal mjMcryarországon a fa- JLVJLnuTói jogokról törvény rendelkezik, ezek azonban nem a törvény szerint érvényesülnek. Ebben egyaránt vétkesek a pedagógusok, a szülők és a diákok. Vétkesek mindannyian, akár azért, mert nem ismerik a törvényt, akár azért, mert nem akarják megismerni, és akár azért, mert megakadályozzák a többieket a törvény megismerésében - írja a tanulói jogok érvényesüléséről a Magyar Bálint által összehívott Országos Diák- parlament ajánlása. Almási Anett, a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnámegoldások zium diáktanácsának elnöke - aki maga is részt vett a diákparlamenten - kérdésünkre kifejtette, hogy a kultuszminiszter elé került, 52 pontos probléma- és ia- vaslathalmazt ugyan elfogadták, de az még egy ideig semmi konkrétumot nem eredményez. Igaz, Magyar Bálint személyes garanciát vállalt arra, hogy előbb-utóbb ezek a javaslatok is az országgyűlés elé kerülnek, s talán egyszer törvény is válhat belőlük. A legfőbb probléma, amely Debrecennel kapcsolatban is fölvetődött - szögezte le a küldött -, hogy a diákönkormányzatok működési feltételeihez nyújtott, 200 forint/tanuló összegű állami támogatást a városi önkormányzat sok esetben nem továbbította az iskoláknak. Ily módon a város használta föl (jogtalanul) a diákok pénzét. Erre megoldásként az iskolánkénti elkülönített bankszámla nyitása merült fel. A diákok kifogásolják még a jelenlegi 1-től 5-ig terjedő osztályozási skálát, mert szerintük az nem alkalmas a kellően árnyalt értékelésre. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a manapság egyre használatosabb nárom-negyede- lés, kéf-harmadolás, Lettesalázás vagy a csillagozás. Elfogadták annak a panasznak a megoldási tervezetét is, amely azt állítja, hogy hiba, ha a tanár a kötelességeket párhuzamba állítja a jogokkal, vagyis, ha a tanuló esetlegesen nem teljesített kötelességére hivatkozik, annak ellenére, hogy egyértelmű jogsértés érte a diákot. Sokan kérték a diákmédia cenzúrázása elleni föllépést, a kollégiumi magánélethez és lakáshoz való jogot, illetve a diákjogok tantárgyba foglalását, amit az ellenzők a tananyag mennyiségéra és szárazságára hivatkozva elutasítanak. Örök probléma az iskola, annak „200 méteres körzete" és a dohányzás. Erre a legszerencsésebb fölvetés a házon belüli kompromisszum, amely sok fejfájástól kímélné meg a diákokat, a tanárokat, és jól beválik. ahogy azt rengeteg iskola - köztük a Med- gyessy-gimnázium - példája is mutatja. Hogy a napirendre került 52 pont közül hánynak van reális esélye a törvénybe kerülésre, arra még Almási Anett is kitérő választ adott. Igaz, ez már nem az ő feladata. Hanem az országgyűlésé. De vajon hány ciklus rmilva? Kipipálható áSfete» mmm* K lybenjáras és szájtépés Ó ezzel a két íeghatározással jellemezte Fabók Attila, harmadéves autószerelő szakos nyíregyházi bánkis diák, küldött a május 1-3 közötti országos diákparlamentet. Körültekintőbb szervezést várt és egy kicsit komolyabb, kevésbé protokolláris, Erkel színházbéli plenáris ülést. Persze, két és félezer diáknak nem könnyű tanácskozást rendezni, de ennek, mint fogalmaz, így egyszerűen nem volt értelme. Lehet, hogy jobb lett volna kevesebb fiatalt meghívni?! Ráadásul a résztvevők életkora elég tág volt: a 12 éves gyerektől a 22 éves felnőttig ültek a padsorokban. Merev volt a több mint ötven szekció beosztása is, még akkor is, ha látszólag a diákélet legapróbb részleteit akarták megtárgyalni. Attilának például a pálykezdő munkanélküliséggel kapcsolatban lett volna mondanivalója, e helyett a házl&ddel vitt kénytelen foglalkozni. S nen|||ak a® csoportjában, hanem sehol mä||pl sjjfn döntöttek semmiről. GyüjtögetÄ íMc prospektust, dokumentumot, mive||gÍ3nban feltörték az autóbuszt, mindenellaveszett. Összefoglalásképpen annyit mondott: az volt az érzése, ezt is csak le akarta a politika tudni, csak arra kellett az egész, hogy kipipálják: diákparlament? Megvolt. ííü II II :> arádé I tt i tál ke: r t most egy nagy hálóban öt különböző rejtvényt találsz. Ha megfejtés után a számozott kockákba került betűket összeolvasod, egy olimpiai bajnok öttusázó nevét kapod. Ezt kell beküldened június 11-ig a Jövünk címére. A helyes megfejtők között 3 darab CD-t sorsolunk ki. B. A megadott szavakkal töltse ki az ábrarészletet. Vízszintes: AEROBIK, AHOVA, ÉDES, ÍRISZ. KORAI, KÓSZA, LEM, LOP, SJ, TREMOLO Függőleges: ATLÉTIKA, BOL, ERED, ILOSZ, KOPJA, OM, REMEKÍRÓ, ROH, SÓSAV, SZIA Függőleges: 1. AÁCRSSZ 2. ACKLOPS 3. IOV 4. ADFRU 5. FNOR 8. ÁDNOT 9. IK- NOO 10. AAKRT 14. IŐS 17. ÁK. Az ábra három fekete négyzetet tartalmaz. A meghatározásokat folyamatosan, a beírás sorrendjében adtuk meg. Vízszintes: Videolejátszó - Lágy nehézfém - Vízi növény - Kötszer - Tudatlan - Életbölcsesség - A ródium vegyjele - Protestáns gyülekezet - Tetejére von - Zamat. Függőleges: Vitorlás hajófajta - Eleven - mesterkélten viselkedik - Római 2000 - Borsodi helység - Üzletekkel teli utca - Afrikai antilopfajta - Japán szájorgona - Alkálifém - A lakásomban. Vízszintes: 1. Szakmát titokban megtanul. 6. Illatos dísznövény. 7. Valamitől különbözik. 8. Oktondivá tesz. 10. Az asztácium vegyjele. 11. Dél-amerikai cserje. 13. Rossz minőségű borszőlő. 15. Teherautó márka. 16. Fiatal lúd. 18. Egyiptomi skorpió istennő. Függőleges: 1. Mókus. 2. Vándormadár. 3. Szerencsejátékot játszik. 4. Orrához. 5. Sarokpont. 8. Kanadai sziget. 9. Kellemetlen megjegyzés hatása. 12. Kérdőszó. 14. Orosz tengeri fürdőhely. 17. Kétell! A meghatározások alapján a vízszintes és függőleges sorokba ugyanaz a szó kerül. Az ábrában csak ,0’ betűs szavak szerepelnek. 1. Kleptomániás. 2. Szláv nép. 3. Őrhely. 4. Szélvédő. 5. Egyszárnyú függöny. 6 3 ■ ■ 9 1 ■ 2 3 4 5 10 8 > 12 5 1 2 3 4 7 5 1 2 3 4 5 l 6 6 2 5 7 4 7 8 9 10 8 9 ■ 11 ■ 12 11 10 ■n 12 13 14 ■ 15 13 Tm 15 16 ■ ” 16 13 17 18 5 18 C. 1 2 4 5 7 E 9 10 11 12 13 Meghatározásként az ábrába írandó szavak betűit közöljük ábécé rendbe csoportosítva. Vízszintes: 1. FFIKS 6 AARVZ 7. ÁDIKOOPR 11. CR 12. AKNOU 13. CDŐS 15. NOT 16. OSS 17. AÁKN 18. AÁGILORT. Kl.O/Ö KI-JÍM NYl \K 1II.I YES MEGFEJTÉSE: lengerímalac. t • ,v a i’ v. * 1 ,i : •. V ecset D,;,. ■ • v i :>j; 1 ”«> bu tuisem " ■ . . . "i ■ A tudás horoszkópja i A tanévvégi hajrákban, vizsgák és felvételik között nem árt | egy kis önismeret. Ha a csillagok tükrében nézed magad, I megismertieted grénvgidet és hibáidat. Ha már idáig eljutot- J tál akkor könnyebbeflúljuthatsz a holtpontokon is. Későbbi I elhatározásaidbrf^egitségedre lehetnek a jó tanácsok. | Akik e jegyben születtek teie vannak lehdtifette: es energ;- f ával, de fellobbanásaik hamar elmúlnak; rnjnt a szalma- I láng Kevés türelmük van a tanuláshoz és r&m sok ered- I ményt érnek el, ha nem elégttjkk- mozgásigényüket. Gyors • felfcgáspjJéSeszű emberek, de !;iáryzik belőlük a kitartás, i Jó műgiljiérzéküknek köszöntőén a technikai tantár- | gyakbtn szá'míthatnak sikerekre. i B&A április 21. - iháju&ÍÖI gia, a kémia, az irodalom, de minden vonzza, ahol logikára Í és rendszerező készségre van szükség. Legtöbbjüknek tit- j kos ábrándja az orvosi pálya. Jó tanulók, de többnyire el- g vesznek a részletekben. Bekeszereto. egyensúlyt keresöÄte lény. Minden vonz- jj za, ami szebbé és kellemesedé teszi az életét.Rajong a * művészgtekfrt, kedvence a zene, az irodalom és a költé- I viccturmix 1 A Bika az embppj^obbika" - szoktam tréfálkozni, mért | én is e jegybed születtem. Sajnos, ez nem egészen így van. : Bizony, nehezen szánja rá magát munkíra, tágulásra, azt is I mpr|fák, hogy lassú észjárású. Az az igazságosak azt ta- | ntíakönnyen, amihez kedve yan. És csak azt tudja megie- ■ gyezrt, amit meg is ért. Vonzzák a művészetek, a zene és ® min/tan ami caaHHÁ tű zán jó tanuló, mert csak azzal foglalkozik, ami le tudja kötni. m SXOPfÓ 0Übér 24. - november 22,;; ;yi J , Makacs és keményfejű. Amit egyszer elhatároz, .ha addig él ! js" véghez viszi. A szorgalom és kitartás nagy előnyt jelent » számára a tanulásban is. Minden titokzatos és rejtélyes dolog vonzza a Skorpiókat. Sokuknak a kémia válik kedvenc g tantárgyukká, de a biológia is közel áll hozzájuk. Sok állator- ! vos, vagy sebész, esetleg híres nyomozó kerül ki közülük. I & NYILAS m»í«si)er23.-de«sitó«sr2l. minden, ami szebbé teszi a \Sfggot. A természettudományi' ? Jó kedélyű és optimtéiá emberek. Talán éppen emiatt egy 8 és filozófiai jellegű tantárgyakban érhet el jó eredményeket.„y-illdcsit könnyelműek is. Szinte minden Nyilas .tisztában van" I azzal, hogy őt nem érheti igazi baj, és minden jóra fordul. | í május 21.-június 21. «özgékony. kiváncsi és nagyon sokoldalú. Mm# IKREK * Eleven és mő: I den érdekli, mindent könnyen megtanul, egtajjka tanulás | ban gyakran nagyon lezser. Talán legjobbatva? irodalom - érdekli, de kíváncsiságát rövid időre bámtfíekometi. A szel* lem mozgékonyság és a széles érdeklődési kör következ- I téBjmindig a púarsatny: hangulata dönti el, hogy mi az, I amit éjípen szívesenfsoyl. 1 C fiÁK június 22. - fuiius 22. | Érzékeny és kissé szeszélyes ember. Senki nem gondolná, I hogy mennyire komolyan veszi az életet. Messzé tájakra J vágyik, így érthető, hogy kedyeng tantárgyai közé tartozik a I földrajz. á|örténelem és a zenésem idegen tőle. Csendes | szorgalmával és megbízhaföilfával általában | vertcévé válik. 1 m OROSaiH^23.-őú8uszlusa | Nehezen kecelhető diák. Az önmagáértvétó tekintélyt nem I tiszteli, csak az igazi értékeket foggdjá ét. Ö az, aki miatt * gyakran két pártra szakad a tantestület, mert míg a tanárok i egy része szereti és tiszteli életrevalóságát, más részük ki- | mondottan ellenségévé válik. Számára nem az egyes tárgy a fontos, hanem a sikerélmények gyűjtése. Könnyen és gyorsan tanulnak, minden érdekli őket. Széles körű érdeklődésük mellett elsősorban a történelem és a jog foglalkoztatja őket, de művészi pályán is sikeresek lehetnek. 1 it RiR ítervimhiw 99 - ianúárSft 1 SH 1 **■” wíTSl* Wvywtwwi wwv ■ Wt-- -.< v V' • x Komoly, megfomllt, néha kissé keserű emberek. Róluk * hangzik el a leggyakrabban, hogy koravének. Kitartásuknak 1 és szorgalmuknak köszönhetően többnyire nagy karriert fut- g nak be. Jó eredményeket érhetnek el a reál tantárgyakban, * így a matematika, a fizika, esetleg a kémia területén, mert I türelmük és szorgalmuk biztosítja számukra a sikert. visszavonult, jó diák, aki szeret tanulni. Kedvence a'ljiolóA kel. Ők az örök forradalmárok, az Örök újítók, a minden sza- § bály alól kivételek. Minden Vízöntő zseni alkat, a szó rossz * és jó értelmeden egyaránt. Kedvenc tantárgyuk lehet a tör- | ténelem, a fizika, a matematika, valamint minden ami diva-1 fosnak, modéírin%. számít. Tudósként, művészként, a köz- | életben újítóként ésíorradalmárokként válnak közismertté. | Érzékeny, álmodozpés kissé bizonytalan. Az elvont dolgok | iránt vonzódik ésJ# az intuíció, mint a logika jellemzi. ! Mivel a szeretefvezérii, az orvosi vagy betegápolói hivatás * áll közel hozzá. így a biológia, az anatómia vonzza, de fon- | tos számára a zene és a költészet is. Dr. Janák Lajos * KÉT egér beszélget:- Olyan fáradtnak látszol - mondja az egyik. - Mi van veled?- Ne is mondd. Feleségül vettem egy zsiráflányt.- És ettől vagy kimerült?- Mert telhetetlen. Megcsókolom, aztán alig érek a földre, már megszólal: Gyere, szívem, puszit!- A SIVATAG szélén hirtelen feltűnt egy nagy hím oroszlán. Puska nem volt nálam, cs; a késem. Hát rávetettem magam a vadállatra, és levágtam a bestia lábait, még a farkát is lenyisszantottam.- Miért nem vágtad le a fejét?- Az már le volt vágva.- OLYAN szívesen síelnék - panaszkodik a százlábú de mire fölcsatolom a léceimet, elmúlik a tél. ^ (Dévai Agnes, Arany osapáti)- HOGY hívják az afrikai konzervgyárost?-Tubusman.- MAGA nagyon nem tetszik nekem - mondja az orvosnő az egyik férfi betegnek.- Nem baj, nem is lánykérőbe jöttem! (Takács Judit, Báránd)-MI az: kicsi, szőrős és a Föld körül kering.- Műhód. (Kaprinyák Ildikó, Nyíradony) — HOGY hívják az egybetűs családtagot?-1. (Nagyi) (Kövér Szilvia, Debreceni-MI az abszolút óvatosság?- Mikor a csiga lassít a kanyarban. — MIÉRT rakja a rendőr a tévére a kést?- Hogy élesebb legyen a kép. (Szerdy Ágnes, Dombiad) KÉT rendőr először ül helikopteren. Az egyik megkérdi a társát:- Te, szerinted mi az ott felettünk? - mutat a propellerre.- A ventilátor - válaszolja határozottan a másik.- Honnan tudod?- Onnan, hogy amióta megállt, a pilóta nagyon izzad. (Fodor Dóra, Bogács) KÜLDJÉTEK TI IS VICCEKET! - HÁTHA VALAKI NEM ISMERI!!