Észak-Magyarország, 1997. május (53. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-22 / 117. szám
ezúttal ezúttal ^JEáMUS. A szemtől szembe érvelés ára Húszmillió forintot szavazott meg a város képviselőtestülete a városháza - konferenciateremnek épült - tanácskozótermének átalakítására. (4. oldal) Törmelék a strand mellett Még májusban el kell szállíttatnia a Sélyemréti Strandfürdő melletti telekről a bérlőnek az általa oda- hordatott tetemes mennyiségű törmeléket. (5. oldal) A bravúr elmarad! A Miskolci Hon __.__ ü veg NB I-es női kézilabdacsapata nem jutott be az MK fináléjába, mert az elődöntő második mérkőzésén is győzött a Vasas, (ÍT. oldal) □ Balaton: összefogás és közbiztonság Siófok (MTI) - Szakmai összefogást sürgettek a három Balaton- parti megye önkormányzatai, munkaadói, valamint a kamarák vezetői szerdán azon a szezon előtti egyeztető értekezleten, amelyet az idén szervezett első alkalommal az Idegenforgalmi Munkaadók Országos Szövetsége. A siófoki tanácskozáson Székely György, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium turisztikai főosztályának vezetője úgy vélte: a fokozott rendőri jelenlét mellett nagyobb hatáskört kell adni a fogyasztóvédelmi felügyelőségeknek, és szükség van arra is, hogy az idegenforgalmi munkaadók kiszűrjék maguk közül a tisztességtelenül üzletelő, gátlástalan vendéglősöket, kereskedőket. Családorvosi modell-rendelő Szeged (MTI) - Az országban elsőként családorvosi és oktató modell- rendelőt alakított ki a klinikaparkban a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem. Az intézet szakorvosai, akik háziorvosi tevékenységet is folytatnak, vállalták: a jól felszerelt, a háziorvosi ellátás valamennyi jogkörével rendelkező rendelőjükben korszerű betegellátást nyújtanak. A gyógyítás mellett vállalták háziorvosok továbbképzését is. Segítség a négyes ikreknek Zalakomár (MTI) - Hallatlanul boldog vagyok, de a gondjaim sem kicsik: eddig hatodmagammal éltünk szüleim házában, de tízen már nem férünk el - mondta szerdán a zalakomári négyes ikrek 26 éves édesapja, Bognár Lajos. Tudták, hogy négy kis jövevényre számíthatnak, ám kettőjük 36 ezer forint nettó összkeresetéből képtelenek voltak megfelelően „előtakarékoskodni”. Zalakomár polgármestere, Varga Miklós közölte: pénteken délelőttre rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze a fiatal Bognár család megfelelő lakáshoz juttatása ügyében. A Zalakerámia Rt. gazdasági igazgatója, Albrecht Lórántné elmondta, várhatóan pénteken a szakszervezeti bizottsággal közösen döntenek, hogyan segíthetnék az ikreket. Adalbert, István tanítója Esztergom (MTI) - Kétnapos nemzetközi egyháztörténeti konferencia kezdődött szerdán Esztergomban Szent Adalbert püspök halálának ezredik évfordulója alkalmából. A hazai, valamint a cseh, a lengyel, a német, az olasz résztvevőket Paskai László bíboros, prímás, az Eszter- gom-budapesti Főegyházmegye érseke köszöntötte. Bejelentette: augusztus 20-án a Szent István Bazilika előtti téren tartandó szentmisén és körmeneten egymás mellé helyezik Szent Adalbert ereklyéjét és a Szent Jobb ereklyét. Adalbert, Prága püspöke ugyanis Géza fejedelem udvarában is vendégeskedett, s ott István herceg nevelője volt. Feltehetően ő bérmálta meg Istvánt, s valószínűleg ő eskette meg Gizella bajor hercegnővel. Háttéripar és beszállítói munka Széles Gábor: Hamarosan a multik is „felfedezik" megyénket Miskolc (ÉM - MB) - Háttéripari tevékenység megyénkbe való telepítését és a beszálbtói tevékenység szélesítését ígérte Széles Gábor, a Gyáriparosok Országos Szövetségének (GYOSZ) elnöke tegnap a megyeházán tartott sajtótájékoztatón, ahol a B.-A.-Z. Megyei Területfejlesztési Tanács elnökével, Gyárfás Ildikóval a két szervezet közötti együttműködésről írtak alá szándéknyilatkozatot. Megyénkben nagyon sok ipari tevékenységre alkalmas, infrastruktúrával ellátott ingatlan található, képzett munkaerő áll rendelkezésre, a szakember-utánpótlásra a Miskolci Egyetem nyújt biztosítékot — ecsetelte Gyárfás Ildikó, a B.-A.-Z. Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke. A GYOSZ vezetőjével hosszas előkészítő munka után létrejött találkozó jelentős változásokat hozhat a megye gazdasági életében - vélte az elnök. Több multinacionális cég adott háttéripari tevékenységének kiszélesítésére, valamint a bedolgozói körének bővítésére megbízást a szövetségnek - tudatta Széles Gábor, a Gyáriparosok Országos Szövetségének vezetője. A megyében most kifejezetten három cég - a Videoton Rt., a Műszertechnika Rt., valamint az Ikarus Rt. — szeretne beruházni. Természetesen a többi multinacionális cég figyelmét is felkeltheti ezen cégek érdeklődése az északi régió iránt, és ez elősegíthet későbbi beruházásokat is. Gyárfás Ildikó és Széles Gábor írta alá a szándéknyilatkozatot Fotó: F.M. A szándéknyilatkozatban a három cég (cégcsoport) és a megyei területfejlesztési tanács kinyilvánította együttműködési szándékát, a megvalósítás koordinálására pedig közös szervezet létrehozását határozták el. A tanács vállalta, hogy a cégcsoport beruházásait kiemelten támogatja, tájékoztatást ad a megye szabad kapacitásairól. A cégcsoport pedig arra vállalt kötelezettséget, hogy az importhányad csökkentésére, és a stratégiai gyártmányokra vonatkozó terveiben a megyét tekinti kiemelt partnerének. EU-csatlakozás: nem lesz elég szakember Közigazgatási konferenciát rendeztek a megyeházán Miskolc (ÉM - BAL) - Nem igazán megoldott a hazai tisztviselői állomány képzése, többek között ez vezette a szervezőket - mindenekelőtt a Magyar Köz- igazgatási Kart hogy Országos Közigazgatási Napok címen rendezvénysorozatot indítson. Az idei sorozat egyik állomása a tegnap Miskolcon tartott, „Jogállamiság - jogalkotás” című konferencia volt. Előadónak több minisztériumi államtitkárt és más szakembert hívtak meg. A tegnapi beszámolókban többek között a törvényelőkészítő bizottságok szerepéről, a jogszabály-nyilvántartásról, a központi és a helyi jogalkotás viszonyáról és a közigazgatási bíráskodás megújulásáról hallhattak a települési, megyei önkormányzatokban és köz- igazgatásban dolgozó szakemberek. Fogarasi József, a rendezést vállaló szervezet elnöke nem volt elégedett: mint mondta, a köztisztviselők képzése alapvetően állami - és részben önkormányzati - feladat volna, csakhogy nem igazán megoldott. Szükség van az efféle - a szponzorok jóvoltából ingyenes - önképzésekre; ám „ezzel semmire sem lehet jutni, csak hézagpótlás” - hangzott el. Érdélyi László kormányfőtanácsadó azt tette hozzá: a közeljövőben remélt csatlakozás után nagylétszámú képviseletet kell majd fenntartani az EU-bürok- ráciában, csakhogy „nem lesz ember, akit kiküldjünk; vagy ha minden értelmes ember kimegy, akkor viszont itthon összeomolhat a köz- igazgatás” - vélte a szakember. (Nyilatkozatok a 3. oldalon.) Gázzal olcsóbb a közlekedés A megyében közel 15 ezer gázüzemű autó fut, hiszen az átállítás 55-100 ezer forintos költsége megtérül. (Részletek a 6. oldalon.) Fotó: Bujdos T. Útdíjemelések Budapest (MTI) - Az Ml-esen várhatóan július 1-től emelkednek az autópályadíjak, feltehetően 25-30 százalékkal. Az M5-ösről egyelőre nem tudni biztosat. Szalai Béla, a közlekedési tárca miniszteri biztosa szerint „az Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. belátásán, illetve üzleti bölcsességén múlik csupán, hogy július 1-tól emeli-e az M5-ös autópálya dijait”. A minisztérium ellenőrizheti a díjemelés számításának helyességét. Az AKA Rt. azonban ez ideig nem közölte tarifaváltoztatási szándékát. Harmath László, az AKA Rt. vezérigazgató-helyettese a díjemeléssel kapcsolatosan nem kívánt nyilatkozni. Annyit közölt: az M5-ösön a forgalom folyamatosan emelkedő tendenciát mutat, 80 százalékban magyarok használják. Szerinte a lakosság ellenérzése a díjszedéssel kapcsolatban az utóbbi időben enyhült „Kommentár Integrálódás előtt Dombrovszky Ádám Nem sok olyan kérdés van ma Magyar- országon, amelyben a Horn Gyula - Orbán Viktor - Torgyán József „hármas" akár csak a lényeget illetően is egyetértene. Talán az Európai Unióhoz, illetve a NATO-hoz való csatlakozásunkat említhetnénk kivételként. A választások előtt egy esztendővel megnyugtató, hogy e tárgykörben legalább lehet hosszú távon is gondolkodni. Ezt jelzik a közvéleménykutatási adatok is, hiszen a megkérdezettek 70 százaléka ért egyet az Európai Unióhoz, 52 pedig a NATO-hoz való csatlakozásunkkal. S mint a miniszterelnök azt szerdán az Európai Unió-Magyarország társulási parlamenti bizottság meghallgatásán elmondta: a maradék nem az ellenzők számával azonos. Egyelőre ugyanis igen sokan bizonytalankodnak még. Meg kell értenünk ezeket a bizonytalankodókat, hiszen jelen pillanatban még talán a legbeavatottabb politikusaink sem látják azt tisztán, hogy milyen konkrét következményekkel jár például a jogharmonizáció. Horn Gyula is hangsúlyozta: el kell kerülni azt a hibát, hogy csak az előnyökről beszélünk, s elhallgatjuk a kemény követelményeket. A miniszterelnök a kritériumok között említette, hogy az államháztartási deficit nagyságát illetően 1996-ban az EU a GDP 3 százalékát irányozza elő. Magyarország tavaly ekörül volt. Az állam- adósságnak a GDP-hez viszonyított arányánál az EU kritériuma 60 százalék. Magyarországon 1997-ben pedig 69 százalék a tervezett. Az inflációs rátának 1996-ban 2,4 százalékos előírása van, ettől igencsak messze vagyunk. A hosszú távú kamatlábak mértékét az EU 9,2 százalékban jelölte meg, miközben Magyar- országon 1996-ban 20-22 volt. Horn Gyula úgy véli: a csatlakozásig valamennyi kritériumhoz közel kerülhetünk. Az Európai Unióval való tervezett tárgyalások kezdete 1998 januárja, s a miniszterelnök szerint az eredetileg jelzett 2002 előtt legalább egy évvel ezt siker is koronázhatja. A NATO esetében még gyorsabb a menetrend. Szeptemberben akár megkezdhetjük a tárgyalásokat, s ha mindenki úgy akarja, 1999 tavaszán már akár a ratifikálás következhet. Lám, ennyire konkrét már minden. Lassan most már tényleg itt az ideje, hogy a közvéleményt is beavassuk a részletekbe... Felszámolási példázat Kecskemét (MTI) — Felszámolási eljárást kezdeményezett a Kecskemét-Kadafalva székhellyel bejegyzett Technik-Park Heliport Eft. ellen a szegedi Könnyűszerkezet Építő és Szolgáltató lift.. (KÉSZ), amely kivitelezői munkáinak ellenértékét a máig i\em kapta meg a beruházó magyar-német; vegyes vállalattól. Balázs István, a KÉSZ Kft, ügyvezető igazgatója elmondta; noha elsősorban követelésükhöz kívánnak hozzájutni, kezdeményezésüket figyelemfelhívásnak is szánják. Egyre több magyar vállalkozót. tapasztalja: a nagymegrendelő külföldi cég egy ideig pontosan fizet, a hiánytalanul átvett végső szakasz megtérítésétől azonban elzárkózik. Balázs István szerint azért, mert tudják, .5-6 évig is elhúzódhat egy polgári peres eljárás. Az éveken át behajthatatlan kintlévőség - különösen, ha nagymértékű - veszélyezteti a ínagyar vállalkozást.