Észak-Magyarország, 1997. május (53. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-20 / 115. szám

1997» Mátus 20,« Kedd Eredmények - Tudósítások A Hétvége Sporttá 11 □ Tíz „gombóc” Zalába Miskolc (ÉM) - Diósgyőrből egy ponttal, míg Kazincbarcikáról nyolc kapott góllal távozott a Zala­egerszeg együttese az NB I-es ifjú­sági labdarúgó-bajnokságban. „A” korosztály: Stadler DFC - Zalaegerszegi TE 2-2 (1-1). SDFC: Dávid - Szilágyi, Sarlai, Boda, Dévai, Sveda (Lip- ták), Nagy, Lippai, Harsányi, N. Varga , Vodila (Rebecsák). Edző: Váradi Ottó. Gólszerzők: N. Varga, Lippai. Jók: senki. A zalaiak takti­kus játékot mutattak a kilenven perc folyamán. A diósgyőriek nem tudtak felpörögni, viszont 1-2 után legalább a döntetlent sikerült kicsi­karniuk. VÁRADI Ottó: - Bosszantó egyéni hibák miatt örülnünk kell az egyik pontnak is. „B” korosztály: Stadler-Gömörmag FC - Zala­egerszegi TE 8-2 (2-1). SGFC: Csorba - Kiss (Szántó), Tóth, Ta­kács, Kovács P. (Borza), Szilágyi (Balogh), Fekete, Engi, Gábor Dá­vid, Kovács R. Edző: Kádár Zsolt. Góllövők: Fekete (3), Dávid (3), Gá­bor, Engi. Jók: az egész csapat. Régóta küzdött már azzal a gond­dal a hazai csapat, hogy helyzeteit nein tudta megfelelő százalékkal kihasználni. Most, főleg a második játékrészben közönségszórakoztató produkciót nyújtottak. KÁDÁJR Zsolt: - Örülök annak, hogy végre elsültek a lábak. Győ­zelmünk ilyen arányban is megér­demelt. Hasonló jókat kívánok a folytatáshoz is. Egy mínusz Miskolc (ÉM) - A vízilabda OB I/B- ben Békéscsabán vendégeskedett a Miskolci Vízművek csapata, akik minimális vereséget szenvedtek. Thermál VSK Békéscsaba - Miskolci Vízművek 9-8 (0-1, 2-2, 3-3,4-2). Békéscsaba, 200 néző. Vezette: Vaj­da, Kádár. Vízművek: Kis - Tóth Tibor (1), Hatvani Z. (1), Dési (1), Hatvani T., Batta (1), Tóth Tamás (2). Csere: Németh Z. (2), Németh G., Tóth G., Tamás, Furuglyás (k). Edző: Hat­vani János. Három harmadon keresztül kezé­ben tartotta az irányítást a Mis­kolc, amikor is a játékrész közepén egy téves bírói ítélet miatt Dési reklamált, aki ezért a tettéért a végleges kiállítás sorsára jutott. Ettől kezdve az addig kiválóan mű­ködő játékvezetői páros több hibát is vétett, amely legfőképp a borso­diakat sújtotta. 16 másodperccel a mérkőzés vége egy ilyen esetet kö­vetően négyméterest kapott a ha­zai gárda, amit ki is használtak. Tóth Tamás egyenlíthetett volna, de a kapust találta telibe. HATVANI János: - Dési kiállítá­sa meghozta a fordulópontot a já­tékvezetésben is. Hanyecz ajándéka a DFC-nek (is) Labdarúgó NB II: Kazincbarcikai SC - Nyíregyháza 1-0 (0-0) Balogh (középen fehérben) és Remenár (jobbra) igyekszik a nyíregyházi kapu felé. Balra Harnócz figyel. Fotó: Dobos Klára Kazincbarcika (ÉM — BG) - Foly­tatta veretlenségi sorozatát a Kazincbarcikai SC NB H-es lab­darúgócsapata. A Tiszafüred el­leni idegenbeli siker után ezút­tal hazai pályán a Nyíregyháza ellen diadalmaskodtak a kék­sárgák. Győzelmüknek nemcsak szurkolótáboruk, de a Diósgyőr is örülhetett. Kazincbarcika, 800 néző. Vezette: Bede (Győr, Török). Kazincbarcikai SC: Kiss Á. (0) — Sztahon (7) - Földeák (5), Szabó Zs. (5) - Balogh (6), Harnócz (5), Gál (5), Körösi (5), Lukács (6) - Re­menár (5), Hanyecz (7). Edző: Kál­mán Vilmos. Nyíregyháza: Vadon (5) - Czap (6) - Barna (5), Kiss (4) - Turoczi (4), Karkusz (4), Kondora (5), Kovács (6), Kákóczki (4) - Domokos (6), Ca- patina (4). Edző: Kiss Miidós. Csere: Balogh helyett Takács (-) a 72., Kovács helyett Szatke (-) a 74., Turoczi helyett Németh (-) a 74., Kákóczki helyett Bagoly (-) a 81., Remenár helyett Kundrák (-) a 86. percben. Sárga lap: Lukács a 27., Gál a 71., Földeák a 82. percben. Gólszerző: Hanyecz az 54. percben. 2. perc: Turoczi 18 méterről várat­lanul lövésre szánta el magát. A gyengécske ballábas löketet Kiss Á. ölelte magához. 35. perc: Lukács viharzott el a jobb oldalon, majd 14 méterről tü­zelt. A léc alá tartó labdát Vadon tenyerelte szögletre. 54. perc: Remenár végzett el szög­letet a bal oldalról. Beívelését Lu­kács csúsztatta tovább. A 16-os jobb oldali vonalán Gál két védő között lecsapott a labdára, majd az ötössel egy magasságból ballal kö­zépre lőtt. A lábak útvesztőjében a labda Hanyeczig jutott, akinek ka­páslövését először a bal oldali ka­pufa hárította, de a hazai csatár a kipattanó lasztit három méterről a háló közepébe vágta, 1-0. 73. perc: A hazai kaputól 32 mé­terre szabadrúgáshoz jutottak a vendégek. Kovács jobb külsővel cé­lozta meg a hazai kapu bal felső sarkát. A labda centiméterekkel ugyan, de elkerülte a kaput. Viharosan kezdett a Nyíregyháza, hiszen már a második percben megdolgoztatták a hazai portást. Aki azonban azt képzelte, a nyo­más folytatódik, az mélységesen tévedett. A szurkolók idegeit az első játékrészben legfeljebb az borzolta, hogy a Tardona felett gyülekező fellegek a barcikai pá­lya fölött is meghasadnak-e vagy sem. A pályán eközben a csendes futballbarátság közepette folyt a játszadozás. A hazai oldalon Szta­hon hiperelegáns, nyugodt játéka és Balogh mozgékony, csupaszív futballozása emlékeztetett arra, hogy focimeccs zajlik, a vendégek között pedig Czap figyelemre mél­tó hangereje és Domokos gyorsa­sága ejtette bámulatba a nézőket. Utóbbi jellemzésére talán elég le­het az, hogy Domokos ötméteres hátrányból futotta le kétszer is a nem éppen „Lustitörp” mozgású Lukácsot. A második félidőben egyszerűsö­dött a Barcika játéka, és elszürkült a vendégeké. A hazaiak már a kö­zéppályán letámadták ellenfelüket, és minden indítással Hanyeczet ke­resték, aki profi módon „dugta el” a labdát addig, amíg a társak felzár­kóztak a támadásokhoz. A szeren­csés körülmények között született vezető gól feldobta a hazaiakat, sorra vezették veszélyesnek tűnő támadásaikat a nyíregyházi kapu felé, de egy pici hiba - túl erős passz, lágy ívelés, egy ütemmel el­késett indítás - miatt nem kellett újra kapitulálni a vendégvédelem­nek. Az utolsó percekben Bede elfá­radt, az orra előtt történteket vagy nem vette észre, vagy fordítva ítélt, de döntően nem befolyásolta a mér­kőzést. KÁLMÁN Vilmos: - Fegyelmezett játékot kértem. Megkaptam. KISS Miklós: - Úgy látszik, játé­kosaimat elégedetté tette a legjobb nyolc közé jutás. Legalábbis a mai hozzáállásukon ez látszott. Pünkösd-kupa Fekete László emlekere Miskolc (ÉM) - A Diósgyőri FC és a Diósgyőri Utánpótlásért Alapítvány pünkösd hétvégé­jén nagyszabású nagypályás labdarúgó emléktornát rende­zett Fekete Lászlónak, a Diósgyőri VTK egykori kitűnő játékosának emlékére. Az 1986 január elseje után született gyermekek vetélkedsében a Fe­rencváros csapata bizonyult a legjobbnak. EREDMÉNYEK: Diósgyőri FC - Nyíregyháza 0-0, Kispest-Honvéd - Pécsi VSK 1-0, FTC - MVSC-Avas 3-0, Debreceni OFS - Kazincbarcikai FC 4-1, Nyíregyházi FC - Kispest-Hon­véd 0-1, Pécsi VSK - Diósgyőri FC 0-1, Kazincbarcikai FC + FTC 0-6, MVSC-Avas - Debreceni OFS 2-3, Pécsi VSK - Nyíregyházi FC 0-1, Diósgyőri FC - Kispest-Hon­véd 0-1, MVSC-Avas - Kazincbar­cikai FC 0-3, FTC - Debreceni OFS 3-1. HELYOSZTÓK: 7. helyért: Pécsi VSK - Miskolci VSC-Avas 1-0 5. helyért: Diósgyőri FC - Kazinc­barcikai FC-Gömörmag 2-0 3. helyért: Debreceni Olasz Focisuli - Nyíregyházi FC 2-2 (11-esekkel a Debrecen) Döntő: FTC - Kispest-Honvéd 0-0 (11-esekkel az FTC) Különdíjak: Legjobb mezőnyjáté­kos: Kovács Zoltán (Kispest HFC). Gólkirály: Novák Péter (Debrecen). Legjobb kapus: Szabó Ádám (Diósgyőr). Legjobb edző: Zsivóczky Péter (Ferencváros). Legsportszerűbb csapat: Nyíregy­házi FC. Totó. 20. Hét 1. Vác - Csepel 3-3 X 2. ZTE - Videoton 0-0 X 3. Dortmund- Bremen 2-1 1 4. Elamburg - 1. FC Köln 0-4 2 5. Leverkusen - St. Pauli 3-0 1 6. Mönchengl. - Bochum 6-2 1 7. Bologna - Vicenza 0-0 X 8. juventus - Parma 1-1 X 9. Milan - Lazio 2-2 X 10. Napoli - Fiorentina 2-2 X 11. Piacenza - Cagliari 1-1 X 12. Roma - Internaz. 1-1 X 13. Sampdoria - Udinese 4-0 1 +1. Freiburg - Bielefeld 2-1 1 „Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 20. fogadási heti Totó és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: TOTÓ: 13 plusz egy találatos szelvény 3 da­rab, nyereményük egyenként 2 025 198 fo­rint. 13 találatos szelvény 8 darab, nyeremé­nyük egyenként 362 722 forint. 12 találatos szelvény 313 darab, nyereményük egyenként 9561 forint. 11 találatos szelvény 2984 darab, nyereményük egyenként 1003 forint. 10 talá­latos szelvény 18 456 darab, nyereményük egyenként 270 forint. GÓLTOTÓ: 4 találatos nem volt. A követke­ző hétre átvitt nettó nyereményösszeg 362 483 forint. 3 találatos nem volt. Az átvitt nettó nyereményösszeg 115 595 forint. „Labdarúgó NB I Budapest (ÉM) - A labdarúgó NB I 32. for­dulójának eredményei: MTK - Stadler FC 5-3 (3-0). G.: Illés (3), Csertői, Farkasházy, ill. Je- remejev (2), Hleba. Vác - Csepel 3-3 (1-1). G.: Horváth, Füle, Vojtekovszki, ill. Bubcsó, Rósa (11-esből), Jakab. Kispest - BVSC 1-1 (0-1). G.: Faragó, ill. Csiszár. Siófok - Haladás 4-1 (1-1). G.: Szabó Z. (2), Virág (2), ill. Usvat. DVSC - Pécs 3-1 (2-0). G.: Dombi, Sándor T. (11-esből), Sira, ill. Győri. III. kér. TVE - Vasas 2-0 (1-0). G.: Szabó A., Novák. Zala­egerszeg - Videoton 0-0. Újpesti TE - Bé­késcsaba 4-1 (2-0). G.: Zombori, Sebők, Tamási, Véber (11-esből), ill. Todorovics. Győr - Ferencváros 1-1 (0-0). G.: Nyilas, ill. Cseke. AZ NB I ÁLLÁSA 1. MTK > 32 25 6 1 ’ 83-23 81 2. Újpest 32 23 5 4 72-32 74 3. Ferencváros 32 21 8 3 67-35 71 4. Vasas 32 19 6 7 49-30 63 5. DVSC 32 13 9 10 49-36 48 6. BVSC 32 13 7 12 42-34 46 7. Videoton 32 10 12 10 43-38 42 8. Kispest 32 11 9 12 38-42 42 9. Vác 32 10 10 12 40-45 40 10. Győr 32 10 10 12 41-48 40 11. Haladás 32 9 9 14 35-39 36 12. ZTE 32 10 6 16 32-50 36 13. Siófok 32 8 10 14 30-50 34 14. Békéscsaba 32 9 6 17 35-57 33 15. III. kér. 32 7 11 14 42-53 •32 16. Pécs 32 6 7 19 28-63 25 17. Stadler FC 32 6 6 20 23-48 24 18. Csepel 32 5 9 18 40-66 24 Még négy ilyen kellene... Labdarúgó NB II: FC Eger - Diósgyőri FC 0-1 (0-0) Eger (ÉM - BCS) - Az osztólyozós helyre pályázó Diósgyőri FC együttese vasárnap délután a sereghajtó FC Eger otthonába látogatott, ahonnan Nagy S. góljával el­hozta a győzelemért járó 3 pontot, s ismét a második helyre ugrott. Eger, 800 néző. Vezette: Vida (Veres, Szabó Z.) FC Éger-Egertej: Bak (6) - Aszódi (6) - Hom- póth (5), Gyöngyösi (6), Csuhay (5) - Klátyik (4), Unyatinszky (5), Márton (5), Szamosi (5), Tábori (5) - Bezzegh (4). Edző: Vígh Tibor. DFC: Rácz (0) - Földvári (6) - Farkas A. (6), Nagy S. (6), Farkas J. (5) - Chiratcu (4), Buliga (6), Tóth D. (5) - Bozó (4). Lehoczki (4), Kotula (4). Edző: Tomyi Barnabás. Csere: Földvári helyett Varga S. (5) a 38., Tábo­ri helyett Kovács (-) az 59., Klátyik helyett Holtner (-) a 62., Kotula helyett Danes (-) a 65., Tóth D. helyett Vitelki (-) a 73., Márton helyett Kónya (-) a 85. percben. Sárga lap: Szamosi a 32., Farkas J. az 50. percben. Gólszerző: Nagy S. a 60. percben. 14. perc: Buliga jobb oldali szögletét, a túlolda­lon, a kaputól 13 méterre Tóth D. fejelte le a földre, ám a bal felső sarokba tartó labdát Bak bravúrral szögletre ütötte. 20. perc: Kotula a 16-oson belül átvette a lab­dát, majd némi dédelgetés után a lendületből érkező Chiratcu elé tálalt. A középpályás 18 méterről leadott lövése egy védőt érintve a bal alsó sarok felé repült, de Bak vetődve hárított. 58. perc: Lehoczki a 16-oson belül, a bal olda­lon harcosan megszerezte a labdát védőjétől, majd az alapvonalig futott, ahonnan középre gurított és az érkező Bozó a labda helyett a ka­puban kötött ki, míg a játékszert az egri véde­lem kivágta a mezőnybe. 60. perc: Chiratcu bal oldali, rövid sarokra csa­vart szöglete több hazai védő feje előtt elszállt, középen Nagy S. érkezett, s 4 méterről a kapu közepébe vágta a labdát, 0-1. 87. perc: A 16-os jobb sarkánál Chiratcu ültette hintába védőjét,ballal kapura lőtt, de Bak kiütöt­te a kapu jobb oldalába tartó csavart labdát. 90. perc: A hazaiak térfélén Farkas J. szerzett labdát és elindult az egri kapu felé Aztán ami­kor a kaputól 22 méterre járt balra tolta a lab­dát az üresen maradt Vitelki elé, aki a hosszú sarokra lőtt, de Bak a helyén volt. A kezdés után azonnal kiderült, az egri együt­tes ezen a napon nem akar gólarányt javítani a Diósgyőr ellen, ugyanis a hazaiak öt védekező középpályással és egyetlen csatárral álltak fel a ,három csatáros” DFC ellen. Az egriek a pálya 4/6-od részét átengedték a vendégeknek, míg a maradékot területvédekezéssel óvták a diósgyő­riek elől. A piros-fehérek nem igazán tudtak mit kezdeni a bunker védekezéssel és ha nagy ritkán helyzetbe kerültek, akkor Bak állta útját a lövéseknek. A 35. percben Földvári és Nagy S. csúnyán összefejeltek, s az ütközést követően le kellett cserélni Földvárit és emiatt át kellett szervezni a csapat hátsó alakzatát. A második félidő első 10 perce ugyanolyan langyos volt, mint az első játékrész, ám ezt követően, mintegy varázsütésre elkezdett hul­lámozni a meccs, az egriek támadásvezetésekre is vállalkoztak és ezáltal a DFC-nek lehetősége nyílt a középpálya gyors átjátszására. Amikor a találkozóból egy óra eltelt - ahogy azt várni le­hetett - nem egy gyönyörűen kidolgozott akció­val, hanem egy védelmi hiba után gólt szerzett a DFC és ezt követően ismét langyosra váltott a mérkőzés. A vesztett állásba került Egert - ér­dekes módon - nem ösztönözte támadásokra a hátrány, és a Diósgyőr sem passzírozott, hanem a meglévő előny birtokában komótosan próbál­koztak a túlsúlyban lévő hazai védelemmel szemben. Az egriek csak az utolsó 10 percben Keleti csoport: Kecskeméti TE - Szolnok 2-1, Sal­gótarján - Tiszafüred 5-2, Hajdúnánás - Hatvan 1 -3, KCFC-Hajdúszoboszló - Tiszakécske 0-2, Sze­ged-Dorozsmai ESK - Tiszavasvári 1-0. Szabadna­pos: Kecskeméti SC-RSC. A CSOPORT ÁLLÁSA 1. Tiszakécske FC 26 18 2 6 52-20 56 2. Diósgyőri FC 26 14 7 5 32-20 49 3. Hajdúszoboszló 26 13 8 5 39-22 47 4. Nyíregyházi FC 26 12 9 5 35-19 45 5. Szeged-Dorozsma 26 12 8 6 32-23 44 6. Szolnoki MÁV 26 12 6 8 33-27 42 7. ASE Tiszavasvári • 26 11 7 8 32-26 40 8. Salgótarjáni BTC 26 10 9 7 29-25 39 9. Kecskeméti TE 26 10 5 11 27-30 35 10. FC Hatvan 26 9 7 10 3.3-28 34 11. Kazincbarcikai SC 27 8 6 13 32-41 30 12. Kecskeméti SC-RSC 26 5 9 12 24-33 24 13. FK Hajdúnánás 26 6 5 15 18-45 23 Í4. Tiszafüredi VSE 27 5 4 18 21-47 19 15. FC Eger-Egertej 26 3 4 19 13-46 13 kezdtek el futni az eredmény után, ám jellemző módon Rácznak - csakúgy mint a találkozó egé­szén - ekkor sem kellett lövést hárítania. A haj­rázó hazaiakkal szemben a DFC két nagy hely­zetet is kialakított, s ezeket el is hibázta, így a „langyos” mérkőzésen „csak” minimális különb­ségű győzelmet aratott a sereghajtó otthonában. VÍGH Tibor: - A végig meddő mezőnyfölény­ben játszó Diósgyőr egy rossz pontrúgás elhárí­tás után tudta megszerezni a győzelmet. Úgy érzem a csapatom helyt állt ezen a mérkőzésen. TORNYI Barnabás - Rettenetesen nagy pszi­chés teher nyomta a játékosok vállát. Nagyon bízom benne, hogy ez a győzelem és a második hely visszaszerzése feloldja ezt. Nyugati csoport: Érd - Paks 3-0, BKV - Matáv 2-2, So­roksár - Budafok 1 -1, Gázszer - Százhal. 3-1, Veszp­rém - Rákóczi 1 -1, Pécs 96 - Tatabánya 2-0, Dunaiéit- Balatonfüred 3-0, SFAC - A CSOPORT ÁLLÁSA 1. Gázszer FC 28 0!j 111 18 bám 8 (ász ÚS>' V 2 2-2 54-17 62 2. Dunaíerr SE 28 15 10 3 48-21 55 3. Rákóczi KFC 28 12 12 4 39-26 48 4. Matáv SC 28 12 9 7 39-26 45 5. Érdi VSE 28 12 9 7 38-31 45 6. Olajbányász 28 12 8 8 44-35 44 7. Paksi ASE 28 11 10 7 40-26 43 8. Soproni FAC 28 11 9 8 35-27 42 9. BKV Előre 28 11 8 9 38-36 41 10. Pécs '96 28 11 7 10 29-27 40 11. Százhalomb. 28 9 11 8 34-34 38 12. Budafok 28 6 13 9 27-29 31 13. Soroksár* 28 5 8 15 37-58 20 14. Veszprém 28 ' 3 8 17 26-52 17 15. Tatabánya 28 3 6 19 24-59 15 16. B.füred 28 3 4 21 16-64 13 * a Soroksártól 3 büntetőpont levonva

Next

/
Thumbnails
Contents