Észak-Magyarország, 1997. május (53. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-10 / 108. szám
Május 10., Szombat ÉM-köszöntő ÉM-hétvége III □ Jeles mondások Miskolcról Brackó István A Magyar Huszárhoz címzett vendégfogadó a kocsonyába fagyott, pislogó békáról híresült el. A pallosjogú város legnevezetesebb bakója, Péter mester az Egetópáston sütögette a boszorkányokat. A lábbelikészítők felszaporodása miatt a tekintetes elöljáróság nem adott ki több iparűzési engedélyt, így lett Miskolc a 999 csizmadia városa. Az első céhet 1508- ban mégis a mészárosok alapították. A piaci sokadalom messze földön híres étke a la- cipecsenye, s a fehér cipó volt. Bozena Nemcoma cseh írónő 1851-ben járt a Búza téren: „Minden szerdán van vásár és a miskolci vásárok nagyon népesek... Oldalt vannak a bor és pálinka sátrak. Ott sütik nyárson a sertéshúst, marhasültet, szalonnát, a májashurkát és levest is főznek.” Egy 1800-ban keltezett költemény így sommáz: „El-lehet hát ezt mondani: A Ki nem vólt Miskolczon, Nem tudja a Boldogságot hol ülhet a fő pólczon.” Prókátor Nemes Szrogh Sámuel nemcsak a kulináris örömökre gondolt, amikor a városnak javait emlegette föl. Archaikusán veretes sorai tömören összegeznek: „Van jó levegője: Vize, melyen vannak sok Malmok. Úgy rendeltettek strázsául körülte a szép Halmok, Hogy Kaput is formáljanak Lakossai számára, Kenyeret is teremjenek, s légyenek Borok tára. Itt az Avas, az Angyal-völgy, Tetemvár és Bábonyibérc Olly Kint- set tart, mely könnyebben ád pénzt, mint az arany-érc.” A kallót, vasverő hámort, terményőrlő követ hajtó Szinva versre ihlette József Attilát és Szabó Lőrincet. A koszorús költő, Lévay József Hámorból keltezte verses levelét: „Rejtőzködöm, ne lásson senki meg, / Keservét,- buját ne lássam senkinek. / Napokig buvom a Vajon összerakható-e egy komplett városkép a jeles mondások mozaikjaiból? A kérdés költői, de a kísérletező próbálkozást mentse, magyarázza a megközelítés szándékának mássága. Ez a szubjektív összeállítás Miskolc napjára készült. Nagy idők nagy tanúit szólaltatja meg ez a tabló. Az okot így fogalmazta meg Kobold Tamás polgármester 1995. május 11-én megjelent cikkeben: „A varos ünnepe számunkra a felelősség — a felelősségvállalás — napja. Az önálló törvényhatósági státust nem volt könnyű elnyerni annak idején. Miskolc rendezett tanácsú városa vállalta a küzdelmet és a megmérettetést! 1902-től egészen az évtized végéig tartott a küzdelem. Végül is -1909. május 11-én - kiállíttatott az a címeres kiváltságlevél, amely széles körű jogokat és teljes önállóságot biztosított Miskolcnak.”Am ennek előtte is büszkélkedhetett az avasi település néhány unikummal sürü vadont / És hallgatom, mit titkos ajka mond,” A városhoz, a tájhoz ezer szállal kötődő Herman Ottó himnusza így szól: „Gyermekéveim legszebb emlékei bükker- dőből mosolyognak felém. Hányszor osontam ki a házból, mé- lyedtem be a bükkösben az egyetlen templomba, amelyben igazán szivem és eszem szerint tudok ájtatos lenni!” Petőfi így magasztalja a tájat: „Dél felé Miskolcra értünk. Ebéd alatt kompánia alakult, kirándulni Diósgyőrre s a hámorba. Diósgyár vidékét már oly rég s oly sokszor hallottam magasztalni, s még nem láttam. Sokat vártam, de még többet találtam. Óh e bájos völgy, alig félórányira Miskolctól... Az ember azt gondolja, hogy legalább is Helvéciában van...” Az Avas, a nagy varázsló is mély nyomokat hagyott a látogatóban. Móra Ferenc „gondtalan és boldog” perceit emléktábla hirdeti. Móricz Zsigmond a Nyugatban adta közre tapasztalásait. „Miskolcon aki berúg, a temető józamtja ki. Az Avason fent a tetőn vannak a pincék, s a hegyoldalban a temető, amelyen át kell jönni annak, aki mámorosán hazaballag. Ezért lett Miskolcon mindenki filozófus.” A tudós, történész Marjalaki Kiss Lajos így definiálta a miskolci örömök kiapadhatatlan forrásának helyszínét: „Bízvást elmondhatjuk, hogy az Avas joggal híressége Miskolcnak, mely épp oly büszkén emelkedik ki a város képéből, mint az emberi ábrázatból a magas homlok.” Kaffka Margit a század elején felemás megállapításokat vetett papírra. „Most megint érzem, milyen rossz itt. A művész életnek egy lüktetése sem jut el hozzám... Ez itt unalmas, pókhálós csizmadia város...” Csaknem kilencven évvel korábban, amikor még nem állt a kőszínház, a vándorszínész Déryné Széppataki Róza lelkendezik: ,A színi társaság is csakhamar igen otthonosnak találta magát ebben a barátságos városban, s mintha örök időkre fészkeltük volna be magunkat, úgy letelepedtünk... Itt Miskolcon játszottunk folyvást, mindig szép közönség volt... Én éppen egy fájdalmas monológot mondók, egyszerre csak felkiált egy öregur a nézőtéren: Déryné énekeljen! Elhozták lantomat, elénekeltem egy áriát, s úgy folytattuk tovább a játékot.” Már híres vasat, markás papírt. állítottak elő Diósgyőrben, amikor Miskolcra (bár a két település csak 1945-ben egyesült) rásütötték a kozmopolita jelzőt. Ez lehet hízelgő is. Hiszen könnyen befogad, de könnyen ki is taszít ez a város. Móricz „a legnagyobb jövójúnek” vélte, Nemcova asszony sokszínűségét, soknemzetiségű voltát dicsérte: ,A vásártéren áthaladva latin, szlovák, szerb, francia, német és magyar, zsidó és cigány beszéd hallható, a vendéglőkben és a kocsmákban víg zeneszó hallatszik, a fiatalság a közkedvelt csárdást járja.” Ám nemcsak a nyelv, hanem a módi, a viselet is változatos volt. Vászongatya, guba, tolldíszes elegancia, hivatalnoki cilinder, rámás csizma, földet seprő francia ruha. Talán ebből az internacionalista kavalkádból következik a miskolciak szíveslátásának jó híre. A lillafüredi Palotaszálló örökös vendégkönyve sok neves színész bejegyzését őrzi: két fellépés között jó itt megpihenni. Két korábbi kijelentés ne- vesítse és nemesítse állításunkat. A cseh asszony mondta: jóindulatú, készséges és szívélyes emberek laknak itt, csak legyen az ember is nyájas hozzájuk és értse meg őket... A mélabúra hajlamos Kaffka Margit így köszönt el a várostól: szeretem ezeket itt, a miskolciak mind csupaszív emberek... Ennyi. Kész. Nem volt arról szó, hogy Miskolc acélváros, hogy egyetemváros, hogy az avasi templom már állt. amikor Amerikát fölfedezték. Hiányokkal bajlódik ez a felemásra sikerült, dadogós ünnepi dolgozat is. Magyarázatot, mentséget, feloldozást keres a szerző, a város polgára, azzal a büszke öntudattal, hogy önként vállalt sorsa élni kényszeríti itt. Köz-mondások iV; „Nem szépen-épült, széptetejű lakok > nem jólrakott nagy kőfalak és utak adják a várost, nem hajógyár, ámde olyan lakosok, kik avval mi megvan, élni tudnak... AlkaioSi „Mert ha a város igába görbéd, jaj, szörnyűség a sorsa" Aiszkhülosi „jaj annak, aki a várost vérontással építi, és a falat gyalázattal teszi szilárddá!' Héber törvényhozói „Menj, létesíts jó közigazgatást: gyógyítod vele fájó szivemet!" Tu Ft „Ahhoz, hogy egy tisztviselőt elmozdítsanak, vagy mással váltsanak fel, elegendő a nép akarata" Campanelk „Akik állami szolgálatban állnak, kény- : télének úgy tenni, mint a csillagok, amelyek ügyet sem vetnek a kutyák ugatására, hanem tovább szórják rájuk fényükét." Richelieu „...könnyen tartható kézben egy szabadsághoz szokott város a saját polgárai révén, mint bármely más módon..." Machiavelli Az egykori Szinva-híd a Munkácsy utcában 1930-1940 Könnyen befogad, s könnyen kitaszít... De nem lehet nem szeretni. Miskolc látképe 1860 ,>•'0 f *•' >• feí ; ■: . - ■ te r m □ „Hazafit és polgárt s csak ezt kell minden emberből nevelni; mert aki ezzé nem válik, el van vétve annak rendeltetése" Wesselényi „A nyilvánosság úgysem érti meg gondolatainkat; viszont - gondolatainkon túl - minden tevékenységünk, munkánk, vagyonunk, sőt életünk szegődjék a nyilvánosság és a közvélemény szolgálatába." Montaigne „Mikor a közösség nem kas, amelybe Maga gyűjtését behordja ki-ki, Hogyan lesz méz?" Shakespeare „Közdolgokban hallgatni, hol káros vélemény vagy tett nyilatkozik, hű polgárnak nem szabad..." Kölcsey „Az ember egyedül gondolva nem több a magányos vadállatnál, mely élte fenntartásáért zsákmányt keresve bolyong. Emberi ész és erő csak társaságban fejtik ki..." Kölcsey „Jaj, ha a városok ölében gyűl titkon a gyujtóanyag, S a tömegek, béklyót a népén Nem tűrve, síkraszálianak" Schiller
