Észak-Magyarország, 1997. április (53. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-26 / 97. szám
II ÉM-héfvége ——— —— ..............— —EM-inf^rfy Á prilis 26., Szombat □ Honfoglalás kori katedra a Bodrogközben Lóúsztatás az Etelközben Fotó: Szűcs Róbert Petraskó Tamás, a millecentenáriumi lovastúra vezetője szálláshelyet építene Bódisz Attila Az 1996-os millecentenáriumi megemlékezéssorozat egyik legnagyobb vállalkozása volt, hogy egy lelkes csapat a Hét Vezér és a Magyar Forrás Alapítvány támogatásával lóháton bejárta honfoglaló őseink útvonalát Baskíriától Ópusztaszerig. A túra az elmúlt év augusztus 20-án véget ért. Azonban az út során szerzett tapasztalatok, átélt események feldolgozása jelenleg is folyik. Az expedícióról készült többrészes filmet a Magyar Televízió hamarosan műsorára tűzi. Ezt megelőzően beszélgettünk Petraskó Tamással, a lovastúra ötletgazdájával és vezetőjével, aki jelenleg már a Bodrogközben felépítendő ősi szálláshelyet tervezi. □ Ez az expedíció hosszú felkészülést és komoly áldozatokat kívánt a résztvevőktől, hiszen négy hónapon át vándoroltak lovaik nyergében, és ugyanennyi ideig a családtagjaikat sem látták. Mi vállalták mégis ezt a túrát? # Valahányszor előadást vagy rendhagyó történelemórát tartok, mindig felvetődik ez a kérdés. Az út során velünk tartó tévések mindenkitől megkérdezték: miért is vágott bele? Kiderült, hogy társaink egy részét egyszerű kalandvágy vezérelte, ám a túra tagjainak zöme vonzódik a történelem iránt, és ez a vonzódás a honfoglalás 1100. évfordulóján még jobban elmélyült. Magam is így indultam el. □Az emberben a történelmi tanulmányok során kialakul egy kép az őshazáról. Milyen volt szembesülni a valósággal? • Természetesen nem az volt a célunk, hogy bármilyen történelmi tézist bizonyítsunk, vagy megcáfoljunk. Amikor végre kimentünk, meglepődtünk a sztyeppe méretein. Hasonlít a Magyarország keleti felében - főleg a Tisza vonalában - található tájakhoz, csak amíg itthon egy halmot percek alatt be lehet járni, ott ugyanahhoz több óra, esetleg egy nap szükséges. A földrajzi környezet tehát mindenképE n illeszkedett a korábban bennünk ilakult képhez. Az ott élő emberek kultúrájában, gyökereiben és génjeiben valahol érezhető az a mentalitás, ami bennünk is megvan. Szinte azonnal őszinte kapcsolatot alakítottunk ki velük, segítették azt, hogy az ottani magyar értékeket, feltárt településrészeket bejáijuk, megmutatták azokat a leleteket, amelyeket a falu egyszerű emberei találtak a környéken. Igazából szinte egyikük sem tanult történelmet, keveset tudnak a magyarságról, ám a saját életükből olyan elemeket vettek elő, amelyek hasonlók a miénkhez. Elénk hozták régi fúvós hangszereiket, elővették régi fanyergeiket. A település sámánja, gyógyító embere is meghívott bennünket egy alkalommal, elmondta, hogy a benne rejlő erőt az apjától örökölte. Mindez azt bizonyította számunkra, hogy találtunk egy ősi szálláshelyet, ahol elődeink már magyarként telepedtek le. □ Sikerült-e más olyan helyet is találni, ahol a magyarok szintén járhattak és az emberek tudtak is a honfoglalásról? • A túránk legkeletibb pontja Karaja- kupovo volt, amely a Magna Hungária területén fekszik. Ott most baskírok élnek, őseikre a jelek szerint a magyarság átvonulásának volt némi hatása. A Jenő törzsnek például Jenej néven találtuk meg a nyomát, a Gyarmat törzsnek pedig mint Jarmata. Ezen kívül táboroztunk egy Gyoma nevű folyó mellett, de találkoztunk a magyar nép nevével is. Ugyanúgy mint nálunk valakit Német Józsefnek, vagy Szász Jánosnak hívnak, ott több helyen találkoztunk Madjar, Madzsar és Mazsar nevekkel, de hívtak így falvakat és különböző területeket is. A baskírok később jöttek kelet felől és keveredtek az ott élő magyarsággal, így alakult ki egy kulturális és egy vérségi keveredés is. Szinte testvérként tiszteltek bennünket. A Káma felé haladva tatárokkal is találkoztunk, tapasztalataink szerint ez a nép is hordoz magában olyan kulturális elemeket, amelyek összecsengenek a magyar és baskír hagyományokkal. Szenzációs volt a találkozás a cseremiszekkel, másnéven a mari nép ott élő csoportjaival. Ok tudnak rólunk, tudják, hogy nyelvrokonság van közöttünk, de ennél jóval többre tartják ezt a kapcsolatot. Náberezsnyi Cselnyi volt a legészakibb pontja a túránknak, ahol megnyitottuk a Magna Hungária Múzeumot. A náluk fellelhető magyar emlékekből hozták össze az ottani helytörténészek a kiállítás anyagát. Nagyon érdekes volt számunkra, hogy a helyi emberek szerveztek történelmi vetélkedőt is. Ezen a versenyen kiderült, hogy az ott élő diákok szenzációsan sokat tudnak a magyarságról. Arrafelé most száradnak ki nagy területű mocsarak, amelyeknek szinte a felszínén találhatók azok a tárgyak, eszközök, kerámiák, amelyeknek elemzése során kiderült, hogy ott magyarok is laktak. A környéken élők felajánlották: menjünk vissza, tárjuk fel a lelőhelyeket, hátha az ott talált dolgok adalékokat adhatnak népünk történelméhez. □ Akadnak-e arrafelé olyan emberek, akik az ott található magyar vonatkozású tárgyi emlékeket összegyűjtik, feltárják, esetleg láthatók-e az ottani múzeumokban ezekből a leletekből kiállítások, tárlatok? • Amikor 1995-ben kinnjártunk, hogy előkészítsük az expedíciót, akkor ezt az útvonalat végignéztük. Az ottani politikai változásoknak köszönhetően több lehetősége van az embereknek arra, hogy visszanyúljanak a gyökereikhez. Sorra nyílnak a cseremisz, csu- vas és tatár nyelvű iskolák. A múzeumokban viszont még zömmel a nagy honvédő háború emlékei láthatók, ezek foglalják el a kiállítási tér nagy részét. Az elmúlt évtizedek alatt előkerült kulturális hagyatékok egy részét a nagyobb városokba vitték, főleg a mutatósabb arany és ezüst ékszerek tűntek el. Ennek ellenére a leletek azon része, amelyek a magyar kultúrát hordozzák magukban, mind megvannak. Szépen, becsomagolva őrzik őket a fiókokban. Ufóban még az egyetemen is láttunk ugor és magyarkori leleteket, de ezeket elemezni kellene, ám erre nincs az ott dolgozóknak energiájuk, és megfelelő stábuk sem. Erre nekünk kellene odafigyelnünk és alkalmanként kiküldeni egy-egy szakmai expedíciót, akik a tárgyaknak legalább egy részét elemezni tudnák. □ Bár - mint mondta - nem volt céljuk történelmi tézisek bizonyítása, ennek ellenére találtak-e olyan jelekre, amelyek megváltoztathatják az eddigi elképzeléseket a honfoglalásról? • Két dolgot említhetek meg, bár lehet, hogy sokan nem értenek egyet velem. A Magna Hungáriát úgy kell elképzelni magunk előtt, mint az Ural- hegység, a Belaja folyó és a közöttük húzódó területek. A Kóma és a Belaja összefolyásánál óriási mocsár van. Ezt a területet Kulages mocsaraknak hívják. Ennek a környéknek az ősi mondavilágában megjelenik ugyanaz a csodaszarvas, mint a magyar történelemben. A magyar variációban a Meo- tisz mocsarakba helyezik a hunor-ma- gor történetet. A két monda szinte teljesen ugyanaz, így eljátszottunk azzal a gondolattal, hogy esetleg a Kulages mocsár lehetne a Meotisz. Talán eredetileg itt is alakulhatott ki ez az ere- detmonda. A másik érdekesség: nincs adat arra, hogy a magyarság mikor érkezett Magna Hungáriába, és mikor indult el onnan. A baskír történészek véleménye szerint nincs nyoma annak, hogy őseink ott hatalmas háborúkat vívtak volna és nem tudnak belső viszályokról sem. Ezzel a gondolattal eljátszva megnéztük a régészeti térképeket és megvizsgáltuk az akkori életföldrajzi körülményeket is. A leletegyüttesből végül az derült ki, hogy a magyarság viszonylag békében élt, ezért megerősödött. Az idők során túlnőtték területeiket, ezért elindultak dél felé. Északra nem mehettek az ott elterülő erdők miatt. Levédiát eddig a Don és a Dnyeper közé tették, az ott tapasztaltak szerint mi meg meijük kockáztatni, hogy ez a terület inkább a Volga és az Ural folyók környékén lehetett. □ Ez óriási ismeretanyag. Hogyan akarják feldolgozni, illetve hasznosítani az útjuk során tapasztaltakat? • Tulajdonképpen az egész program különböző helytörténeti táborok szervezésével kezdődött. Mivel pedagógus vagyok, egyre inkább beleéltem magam ebbe a dologba. Láttam, hogy a határon túli magyar gyerekek és a mi gimnazistáink milyen szívesen foglalkoznak a múltunkkal egy-egy ilyen alkalommal. Az expedíció szervezése során azonban kissé eltávolodtam ettől a programtól. Emiatt kénytelen voltam kitalálni egy másik lehetőséget kultúránk propagálására. A honfoglalás kori életmód bemutatásához nem lehet tantermet építeni, mindenképpen egy szabadban felállítható „katedrára” gondoltam. Egy olyan életmód-szálláshelyet kellene létrehozni, ahol mindazokba a dolgokba betekintést nyerhet bárki, amivel mi a túra során találkoztunk. Ezzel kézzelfogható közelségbe hozhatjuk a mai ember számára honfoglaló őseink kultúráját. A szálláshelyek létrehozására legideálisabb területnek a Bodrogközt találtam. Elképzeltem azt, hogy például szülőfalum, Kisrozvágy határában egy ősi magyar nemzetség szálláshelyét lehetne felépíteni. Ezen a helyen 2000-ig szeretnénk kialakítani egy ilyen életmódszálláshelyet, ahol keletről hozott - feltehetőleg a honfoglalás korában is használt - rövid lábú lovakat tartanánk, valamint néhány olyan őshonos állatot is, amelyek a IX-X. század környékén a magyarok közelében éltek. Felépítenénk azokat a lakóhelyeket, jurtákat, épületeket, amelyben eleink laktak. Időszakosan - májustól - szeptemberig - kézműveseket vinnénk oda, akik ősi magyar mesterségeket űznek. Akár azokról a mesteremberekről is szó lehet, akik az expedíció eszközeit gyártották. Ötvösök, kovácsok, nyeregkészítők, keramikusok mennének oda és töltenének el néhány hetet, hogy tanítsák az ide érkező diákokat. Oktatni lehetne az íjászatot, a fegyverek használatát, valamint a nomád állattartás módszereit. Erre legalkalmasabb a Bodrogköz, azért, mert érintetlen terület, ráadásul - mint a feltárt leletek bizonyítják - laktak is itt honfoglaló ősök. Akár a teljes Bodrogköz lehetne egy a honfoglalást felidéző csodálatos emlékpark. Ez a program természetesen a környéknek is előnyös lenne, hiszen az idegenforgalomban jelentős előrelépést hozhatna a térségnek. Ezzel kapcsolatban - a hajdani nemzetségi gyűlésekhez hasonlóan össze kell majd ülni a bodrogközi polgármesterekkel, hogy ezt a komoly művet együttesen hozzuk létre. A boldogság a katasztrófák áramszünete Szabó Magda történelemről, irodalomról, kultúráról László Zsuzsa A ház falán emléktábla hirdeti, hogy itt élt Szobotka Tibor író, irodalomtörténész, műfordító. Amikor először léphettem be hozzájuk, akkor még élt Szabó Magda férje. Azóta az egyik legnevesebb magyar írónő egyedül él, de nem magányosan. „Van egy szigorú társam: a munka” - mondja kávézás közben. Bejön a szobába Konstantin, a gyönyörű cica, a háziasszony úgy társalog vele, mint egy baráttal. Nem csodálkozom. Németül, angolul, franciául és latinul beszél - miért ne tudna macskául is? Nyolcvanadik életévében szelleme ugyanolyan friss, mint mindig is volt. Nemrégiben az a megtiszteltetés érte, hogy a színházi világnapon az ö István király-drámáját sugározta a televízió a békéscsabai társulat előadásában. □ Tudomásom szerint az ,Az a szép, fényes nap” vagy húsz éve készült egy rádiójáték-pályázatra. A képernyőn látva feltűnt, hogy hatásosságából, időszerűségéből mit sem vesztett, sőt... • Hál’ Istennek. Alig van augusztus húszadika, március tizenötödike, hogy valahol, valamilyen formában műsorra ne tűznék. Tavaly például a millecentenárium irányította rá a figyelmet. □ Nem gondolt arra, hogy Szent István sorsából, példájából adódik egy másik darab lehetősége, a feleségéé? • De vajon meg tudnám-e írni Gizella drámáját? Jól ismerem a református leánynevelés körülményeit, erről a nézők is meggyőződhettek az Abigél című tévésorozat láttán. A katolicizmusról viszont nincsenek személyes tapasztalataim. Persze, van Gizella életének egy olyan mozzanata, amit nyilván meg tudnék írni. Ez a rémület. A bajor hercegnőt kolostorban nevelték, ráadásul úgy, hogy soha földi embernek nem lesz a felesége. A magyarokról csak annyit tudott, hogy ha szólt a csengő, altkor minden egyházi ékességet el kell dugni, mert jönnek a vad portyázók. Imádkozott az egész zárda: „a magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket”. Rossz hírünk volt arrafelé. A vatikáni térképen például a Kárpátmedence helyén az állt, hogy terra gencium, azaz ilyen-olyan törzsek lakhelye, ahol még mindenki pogány. És akkor egyszercsak közlik Gizella hercegnővel, hogy megváltozott a család keleti politikája: feleségül kell mennie a magyar uralkodó, Géza fejedelem Vajk nevű fiához. □ Akiből csak a házasságkötés után lett István és keresztény. • Még jó, hogy nem én kerültem hasonló helyzetbe. Ahogy a családomat ismerem, mi mindig azt mondtuk, hogy nem. A többszáz évre visszanyúló családtörténet szerint az elődeim gyakran ültek hazafias érzelmeik miatt osztrák börtönökben. □ Egy magyar hazafinak furcsa lehetett a személyes találkozás Habsburg Ottóval. • Rokonszenvesnek találtam. És bátornak, mert ő volt az, aki meg akarta nézni a debreceni Oratóriumot, ahol 1849-ben detronizálták a Habsburgokat. □ Es ezen a találkozón hová lett a rebellis Szabó Magda? • Egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy amit tesz, nem őszintén teszi. Ahhoz ő túl művelt, túl európai. Szabó Magda Fotó: Kádár Kata □ Ebben hasonlít Önhöz. Ez ösztönöz arra, hogy megkérdezzem: hogyan látja Magyarország esélyeit? Elvégre nyolc évtized alatt sokféle változást ért meg a hazájában. • Ha valaki olyan öreg, mint én, és annyi rendszerváltást átélt, csak derűlátó lehet. Mert ha végiggondolom a magyar történelmet, amit képzettségemnél fogva elég jól ismerek, akkor csak azt mondhatom, hogy na, újra ismerős a helyzet. Anyámnak volt egy csodálatos mondása: „A boldogság a katasztrófák áramszünete.” Ezen nagyon megsértődtem gyermekkoromban, mert úgy véltem, hogy a boldogság egy folyamat. „Lányom, az élet gátfutás - fejtegette az anyám -, amikor már azt hiszed, hogy minden rendben van, akkor jön a gát, és amikor túl vagy rajta, meglepve tapasztalod, hogy ott a vizesárok. Ezt meg kell szokni.” Milyen igaza volt! De azért annyi minden jobb lehetne, ha politikusaink nem osztanák meg a nemzetet. Nem most kezdték el, persze, több mint ezer éve teszik ezt. Ha nem vállalnák a pártokra szakadás veszélyét, sokkal hamarabb kikecmeregnénk a bajokból. □ A magyar írók élgárdája mindig a jobbítás eszméje mellé állt. Most mintha hallgatnának az írók. • Ha most Tompa Mihály elkiáltaná: „Száraz ágon hallgató ajakkal, / Meddig ültök csüggedő madarak?”, akkor a csüggedő madarak azt mondanák, hogy miért énekeljenek, mikor se kiadó, se papír, se pénz, se kultúra, se semmi? Hányán tudnak az írásból megélni? Igazából senki sem. Vajon mit szólna Petőfi Sándor, ha szponzort kéne keresnie? Vagy látnánk Arany Jánost, ezt a barátkozásra született és könnyen oldódó személyiséget, amint bekopogtat egy bankba, és azt mondja, hogy pénz híján nem tudja folytatni a Toldi szerelmét... Valami rettenetes hiba történt, mert a nemzet nemcsak az esetleges Nobel-díjat teszi sírba, hanem mindazokat az embriókat is, amelyeket az írók a maguk tisztességgel viselt nyomoruk mellett nem tudnak kihordani. Ha ez a kormány nem hozza rendbe az írók sorsát, nagyon csudálatos módon tartódik majd számon a magyar kulturális történelemben. A hivatalos szerveknek olyan ma a kultúra, mint a krumpli: dobják el, mert éget. □ Miben látja a kivezető utat? • Kereskedni öt perc alatt megtanultunk, de sok mindent nem tudunk még. Nem tudjuk, hogy nem szabad mindig nyerni. A mai széchenyigró- fok talán megtanulják majd, hogy volt egy gróf Széchenyi István, aki birtokainak egy évi jövedelmét olyan „irreális” dologra ajándékozta, mint a kultúra.