Észak-Magyarország, 1997. április (53. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-26 / 97. szám
1997- Április 26., Szombat A Megyéből Jelentjük ÉSZAIOMagyarország 3 Egészség ’97: civilek a pályán A megelőzést szolgálja a tegnap Miskolcon kezdődött rendezvény Népességmegtartó támogatás Kazincbarcika (ÉM) - A tavalyinál lényegesen nagyobb összeget szavazott meg az idén a barcikai képviselő-testület az első lakáshoz jutó fiatalok támogatására. A rendelet tegnapi megvitatásakor felmerült, hogy az egy évvel ezelőtti 50-100 ezer forint nem volt elég semmire, ezért gyakorlatilag nem is vették igénybe. Az idén a 8 130 000 forintra 36-an jelentkeztek. A képviselők december 31-ig felülvizsgálják az érvényben lévő támogatási rendeletet, annak érdekében is, hogy ne csak a 3-5 éve bejelentett helyi lakosok kaphassanak a segítségből, hanem azok is, akik kényszerből a város környékén élnek, de szívesen költöznének Barcikára. Döntések, két napon át Tiszaújváros (ÉM) - Elfogadta az önkormányzat tavalyi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolót tegnapi ülésén a tiszaújváro- si képviselő-testület, amelyik - a sok napirendre tekintettel - ma folytatja munkáját. Egyéves a rádió-duó Miskolc (ÉM) - Az országban egyedülálló együttműködésük egyéves fennállását ünnepelte tegnap a Nonstop Rádió és a gyöngyösi Dió Rádió. A közös gyártású rádióműsor miskolci készítője egyúttal bemutatta a cég új, az aktuális stílusoknak megfelelő arculatát, amelyet a jövőben egy „Nonstopszínekre” átfestett villamos oldalán is láthatnak a megyeszékhelyen. Humanizált haldokló-ellátás Miskolc (ÉM) - „Az élet egyirányú utca - a halál ennek szerves része” - hangzott el az I. Országos Hos- pice-palliatív Tudományos Kongresszus tegnapi miskolci megnyitóján a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában. A néhány éve létező hospice-mozgalomban - tavaly óta a Semmelweis kórházban is van ezzel foglalkozó részleg - dolgozók célja, hogy a halál előtt álló betegek számára speciális ellátást, gondozást nyújtsanak. Nemcsak abban, hogy „békében haljanak meg”, hanem hogy mindvégig „emberhez méltóan tudjanak élni” - ez a mozgalom koncepciója. A halálhoz, mint jelenséghez való viszonyunkat kellene megváltoztatni - mondta a megnyitón Sövényi Ferencné, a Népjóléti Minisztérium ápolási főosztályvezetője, aki szerint a hospice-elemnek be kell illeszkednie az egészségügy új, kialakítás alatt álló rendszerébe; ennek nincs is akadálya, ha figyelembe veszik, hogy a haldokló ember ellátása más, mint a műtét után lévő betegé. Koleszár Lajos, a Semmelweis igazgatója ugyancsak azt hangsúlyozta: az egészségügy mércéje, hogyan bánik a távozni készülőkkel. Diákok versenye a terepen Ssyószentpéter (ÉM) - Öt általános iskola közül a IV. számú nyerte a csütörtökön rendezett hagyományos ifjúsági polgári védelmi versenyt. A diákok mindeközben megismerkedhettek a polgári védelem előtt álló, békében és katasztrófa- helyzetben esedékessé váló feladatokkal. A győztesek bekerültek az április 30-án Rakacán tartandó megyei verseny mezőnyébe. —Lapzárta • BALRA KANYARODNI PRÓBÁLÓ kerékpárost gázolt el egy szabálytalanul előző Volkswagen Polo tegnap reggel Járdánhá- zán. A biciklista súlyos sérüléseket A7pnvpHptt • „SIKERES” halálugrást hajtott végre egy miskolci, Corvin utcai lakos tegnap a késői órákban. Lapzártakor még semmi közelebbit nem lehetett megtudni, csak egy valamit: a kiérkező mentők már csak a földre zuhant élettelen testet találták a helyszínen. Miskolc (ÉM - BA) - Találkozott a népjóléti tárca hosszú távú elképzeléseivel az Életfa Alapítvány kezdeményezése, melynek révén a borsodi megye- székhelyen tegnap megnyílt az Egészség ’97 konferencia. Ez derült ki Kökény Mihály népjóléti miniszternek a háromnapos rendezvény szervezőit és résztvevőit üdvözlő leveléből, amelyet Koleszár Lajos (MSZP) országgyűlési képviselő olvasott fel a tegnapi megnyitón. Az egészségügyi ellátórendszer nem képes arra, hogy minden tekintetben és teljes körűen vállalja az egészségmegőrzés-egészségnevelés Miskolc (ÉM - FG) - A század- és az ezredvég közeledtével beszélnünk kell századunk kihívásairól, és arról is, hogyan reagált ezekre a kihívásokra az irodalom. így lett az idei, sorrendben a 25. Tokaji írótábor központi témája: Századunk kihívásai - a magyar irodalom válaszai. Az augusztusban megrendezendő irodalmi fórumról tegnap délelőtt a megyeháza Szász-termében tartottak sajtótájékoztatót az írótábor kuratóriumának képviselői. A lassan mögénk kerülő századot vizsgálja majd az augusztus 14- én kezdődő - háromnapos - Tokaji Irótábor, de bizonyára a legtöbb hozzászóló jelenünkről, a szellemi magyarság problémáiról, napjaink kihívásairól beszél majd, mondta Gál Sándor Kassán élő író, költő, a Tokaji írótábor kuratóriumának elnöke a tegnapi sajtótájékoztatón. Az egyes irodalmi műhelyek léte, a könyvek, folyóiratok megjelenése - de a Tokaji írótábor megrendezése - is attól függ, hogy képesek- e támogatókat találni, ezért is tartják történelmi súlyú kérdésnek, hogy vitanap keretében foglalkozzanak az irodalmi alapítványok működésével. Az irodalmi élet szereplőin, íróGaradna (ÉM - BGY) - Az intézőbizottság beszámolójában a Csereháti Településszövetség elmúlt évi munkáját Odor Ferenc elnök értékelte a tegnap Garadnán megtartott küldött- gyűlésen. A fórumon felszólalt Hatvani Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke is. A térség országos ismertségének javítását, az itt élők életkörülményeinek jobbítását, a gazdasági segítségnyújtást az elmúlt esztendőben még fokozottabb mértékben folytattuk - jelentette ki Odor FeMiskolc (ÉM - BAL) - Idén lesz százéves a miskolci tömegköz* lekedés - emlékeztetett a közlekedési vállalat igazgatója tegnapi tájékoztatóján. Szilágyi István stílszerűen egy sárga villamos fedélzetén beszélt az elmúlt időszakról, valamint cége jelenéről és jövőjéről. feladatait. Elengedhetetlen a civil szervezetek, alapítványok, betegjogi szerveződések részvétele ebben a munkában - emlékeztetett rá a miniszter, aki ,hosszú távú, közös társadalmi feladatunknak” nevezte a betegségek megelőzését, az egészség megőrzését. Érre rímeltek Papp lilára alapítványi kuratóriumi elnök szavai - ő a térségben megindult egészséges fejlődés zálogának nevezte az egészségmegőrzést. Ezt Kobold Tamás is lényegesnek ítélte - a miskolci polgármester e gondolatok jegyében nyitotta meg az ITC-szék- házban tegnap délelőtt azt a többnapos rendezvényt, melynek részekon, költőkön, szerkesztőkön kívül a táborba várják az alapítványok képviselőit is. Mivel a Tokaji írótábor az egyetemes magyar irodalom nyílt fóruma, mindenkit szívesen látnak. Jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében - július 31-ig- fogadják el, az alapítványok képviselői május 31-ig jelezhetik részvételi renc, a Csereháti Településszövetség elnöke. Tavaly hat vezetőképző tanfolyam indult, ahol személyiségfejlesztő, önkormányzati, jogi és vállalkozási ismeretek elsajátítására nyílott mód. A Csereháton sok az idős ember, jobb ellátásuk érdekében idősgondozási program jött létre Gagyven- dégiben. PHARE-támogatással idegenforgalmi információs irodát avattak tavaly nyáron Edelényben. Szalonnán és Baktakéken falusi turizmust segítő tanfolyamot szerveztek. A Csereháti Településszövetség a múlt évben is tovább erősíÉppen száz évvel ezelőtt, egész pontosan 1897. július 10-én indult útjára a megyeszékhely első villamosjárata - az országban harmadikként -, méghozzá a pályaudvar és a Szent Anna templom között - ismertette az előd-vállalat életútját Szilágyi István. Az elmúlt évtizedek során folyaként számos, az egészséges életmódot, az egészségmegőrzést, a megelőzést szolgáló cég állította ki termékeit, tette közszemlére szolgáltatásait a Nemzetközi Kereskedelmi Központban (Miskolc, Mindszent tér 1.). Tegnap délután az egészséggel és a megelőzéssel kapcsolatos kérdéseikre kaphattak választ az érdeklődők avatott, szakemberektől. A program szerint vasárnap is érdemes felkeresni az ITC-t, ahol délelőtt 10-től különféle egészségügyi tanácsadással, az egészséges életmódot népszerűsítő bemutatóval, szűrőprogramokkal várják a miskolciakat. szándékukat. (3501 Miskolc, Pf. 375.) Természetesen érkeznek vendégeket a határainkon túlról is. Mint minden évben, most is támogatja a tábor megrendezését a megyei és a miskolci önkormányzat, valamint a vendéglátó város, de más szervezetek, intézmények segítségére is szükség van. tette pozícióit: Göncz Árpád a Területfejlesztési Tanács tagjaival való találkozásakor elismerően nyilatkozott a cserehátiak tevékenységéről. Itteni kezdeményezésre jött létre a Kistérségi Fejlesztési Szervezetek Szövetsége is G. Fekete Éva elnökhelyettes vezetésével. Hatvani Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke hozzászóíásában dicséretesnek nevezte a cserehátiak munkáját. Az „ahol a baj, ott a segítség” szellemében olyan összefogás valósult meg a Csereháton, hogy az példaértékű más régiók számára is. matosan nőtt, az utazási igény - ráadásul számtalan peremkerületet is bevontak a miskolci hálózatba -, mindinkább szükség volt a tömeg- közlekedésre. A töretlen mennyiségi fejlődés csak a nyolcvanas évek végén torpant meg, addigra a miskolci villamos- és buszrendszer az országban a második legnagyobbé nőtt. A megváltozott társadalmi-gazdasági körülmények között aztán a teljesítményt az immár Miskolc Városi Közlekedési Rt. nevet felvevő önkormányzati cégnek vissza kellett fognia az 1970-es években elért szintre.- A város anyagi lehetőségei erősen korlátozottak - magyarázta a tegnapi tájékoztatón az elnökigazgató. - Járműbeszerzésre ’90 után már nem jutott pénz. Használt Tátra villamosokat még sikerült ugyan beszerezni - igaz, abból sem eleget -, új buszt azonban egyet sem. Tudomásul kell venni a kényszerű menetrend-csökkentést is, bár ez a megszokotthoz képest alapvetően visszalépést jelent Miskolc tömegközlekedésében. Új menetrend, új buszforduló építése Felső-Majláthon Fotó: Jármy L. Századunk kihívásai és az írók Hegyi Imre, a tábor egyik alapítója, Gál Sándor, a kuratórium elnöke, Sá- ray László, az Tokaji Irótábor Egyesület titkára és Serfőző Simon író Csereháti évértékelő küldöttgyűlés Száz éve iár Miskolcon a villamos Önkormányzati tapasztalatgyűjtés Bizottságvezetők Műhibán Fotók: Farkas M. Tokaj (ÉM - PT) - Amennyiben az országgyűlés elfogadja az épített környezetről szóló törvénytervezetet, akkor az önkormányzatok, köztük Tokaj városa is elveszítené építési hatósági jogkörét, sérülnének a település érdekei - hangoztatta Májer János, Tokaj polgármestere, aki a település helyhatósági tevékenységéről számolt be tegnap délután az Országgyűlés Bizottsági Főosztályának a bor városába kihelyezett ülésén. A parlament teljes munkáját átfogó, 19 szakbizottság köztisztviselői készítik elő az országgyűlési képviselők számára egy-egv ülés megvitatandó anyagát. Munkájuk elengedhetetlenül fontos alkotó elemét képezi a törvényalkotásnak. Daku Magdolna főosztályvezetővel az élen azért érkeztek régiónkba a Parlament különböző szakterületén dolgozó munkatársak, hogy - ez alkalommal — Bocs, Tokaj, Bodrogkeresztúr önkormányzatainak teljes tevékenységi palettáját ismerjék meg. A kulturális bizottság vezetésével a vendégek ma délben a Bodrogzug helyzetével ismerkednek. A Maxzié a likőrgyár Miskolc (ÉM) - A korábbi üzleti partnerekből, önkormányzatokból, a menedzsmentből és a dolgozókból álló Maxzi Konzorcium nyerte meg a Miskolci Likőrgyár Rt.-re kiírt privatizációs pályázatot. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. további 15 százalékos részvénycsomagot ajánlott fel megvételre a cég dolgozóinak 50 százalékos kedvezménnyel. Ä nyertes konzorciumban a cég 167 dolgozójának 67 százaléka vett részt, és 10 százalékos tulajdonrészhez jutottak.Oroszné Prekop Erzsébet vezérigazgató, a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: az új tulajdonosok vállalták, hogy a három évig nem fizetnek osztalékot, a nyereséget visszaforgatják a termelésbe. Gyermekszínjátszók Gyermekszínjátszó találkozó kezdődött a Magyar Úttörők, a Dél-borsodi Gyermekcsapatok Szövetsége és a helyi Kazinczy Ferenc Általános Iskola szervezésében tegnap Tisza- újvárosban. A negyedik alkalommal rendezett kétnapos találkozón 18 színjátszókor mutatja be produkcióját a Derkovits Művelődési Központ színpadán. (Képünkön a tisza- újvárosi Kazinczy Ált. Isk. Csipet Csapata.) Állásfoglalás a vállalkozási övezetért Sátoraljaújhely (ÉM) - A zempléni régió vállalkozási övezetté nyilvánítása érdekében állásfoglalást fogalmazott meg a Hegyközi és Bodrogközi Területfejlesztési Társulás legutóbbi ülésén. Ez - az írásos anyag szerint - azért szükséges, mert a két térség rendkívül súlyos foglalkoztatási és infrastrukturális helyzete indokolttá teszi a kiemelt területfejlesztési eszközrendszer alkalmazását. Ezzel kapcsolatban ötvenkét település nevében javaslatot juttattak el Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez. A társulás tagjai állásfoglalásukban kérik a térség iránt felelősséget érző szervezeteket és személyeket, hogy támogassák a vállalkozási övezet tervének megvalósítását.