Észak-Magyarország, 1997. április (53. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-02 / 76. szám
4 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1997. Április 2., Szerda _Téka Magányjáték Nyikes Zita Somossy Katalin új - sorrendben a második, Nyoma hagyott homok című - kötetéről juthat eszünkbe mind a magány, mind a játék szó. Hogy alapvetően e két fogalmak köré csoportosulnak a versek, azt talán a költő sugallja a két cikluscímmel: Világom betűi, Betűim világa. Csupán a birtokviszony változik, a szavak maradnak. Nem lehet kivonni egyikből a másikat: világában is ott vannak a be- tűk-játékok, és a betűkbe-képversekbe is betör a világa. Milyen ez a világ? Ránkerőszakolt, édes és keserű, de tényszerű, dermedt, hideg, rideg, tört, sebzett - pár jelzővel, bővebben pedig: - „szürke evilági kaland”, „kín, keserv,/ néha úgy érezzük/ az Isten is ver...”, ahol „ezernyi útitársad/ a homokszemek milliárd serege...” és „kínzó sötét fedi a szemét”. Ahol fontos a csend és a múlt. Mindkettő egy-egy másik világot mutat, ahol egyértelmű a boldogság. Minden a szomorkás, bús, magányos létbe látszik sodorni, a teljes reménytelenségbe. A semmibe. És be is temet - betemeti a lírai ént. Feltevődnek olyan kérdések, amelyeket mindenki feltesz, talán még ebben a formában is: „Lesz-e jövő?” És meg is old, akár egy hajnalon: „És legyen nappal/ szendergő hajnal/ gyűrött lepedő/ - s nem szemfedő!” Milyen ez a játék? Hatalmas gondolatritmus? Mondatpárhuzamok, ismétlések, a jelzők sokasága figyelhető meg. Van ciklus a ciklusban: ha,az Évszakok, Őszi dalok, Őszt sirató ének, Őszi búcsú, Téli lámpagyújtás jelszavú versek egymást követő rendezettségére gondolunk. Ott van a Variációk négy tételben 14 szóra. Láthatók a sorfókből összeolvasva akrosztihonok Somossy Katalin nevére és az évszakokra. Összetolódik két versszak eggyé, képezvén a harmadikat. Az utolsó két vers pedig „igazi” képvers: az egyik kezet, a másik egy keresztet formál. Milyen a kettő együtt? „ ...egy atmoszférát, ami a finomság, a játékosság és az erőltetett- ség valami sajátos keveréke; ezt mondanám legalábbis, ha valaki hirtelen nekem szegezné a kérdést, mi az, amitől egy íráson megérezni, ha nőtől származik” - úja Péterfy Gergely az Új Holnap 1996. novemberi számában Lengyel Tóth Krisztina novellái elé, amikor nőirodalomról beszél. Illik ez a jellemzés a Miskolcon élő költő, Somossy Katalin verseire is. (Somossy Katalin: Nyoma hagyott homok, Uránusz Kiadó, Budapest, 1997.) _ÉM-portré A tánctanár Miskolc (ÉM - Hl) - Gyermekkorában, amikor először meglátta magát a tükörben, máris táncolt. Először csak otthon, később az Avas táncegyüttesben gyakorolta a lépéseket. Az élete azóta is a tánc, a mozgás körül „forog”.- A nyíregyházi főiskolán biológia-testnevelés szakon tanultam, de a hétvégék szinte mindig fellépésekkel, táncházi szereplésekkel teltek. Sokat jártunk vidékre ,haknizni”. Az első koreográfiánk a When I’m sixty-four című dalra készült, barátnőmmel adtuk elő keménykalapban, sétapálcával. Aztán egyre több és több számot készítettünk, és már nemcsak itthon, de külföldön is szerepeltünk. Kosztüm, frizura, koreográfia, mindent magunk csináltunk. Először már működő csoportokhoz csatlakoztunk, később magam is állítottam össze műsorokat. A ’80-as, ’90-es évek elején két balettet, vagyis táncos, énekes koreográfiát is vittem külföldre. Azután egyszer csak jött a „most már abbahagyom” gondolat. Két éve táncstúdiót és fitness- klubot alakítottam. Pedagógus diplomáját Richwalszky Zsuzsa tehát a stúdióban kamatoztatja. A résztvevőket megtanítja a tánc alapjaira, a színpadi megjelenésre, bevezeti őket az előadóművészet világába. Aki akar, és tehetsége is van hozzá, később bekerülhet a stúdiómunkába, ahol tanára segítségével saját ötleteit is megvalósíthatja.- Bár néptáncoktatói, művészeti oktatói végzettséget is szereztem, igazán sokat nem ebből, hanem a gyakorlatból merítek. A tánc oktatása inspirál. És kiderül, bár kislánya még csak 11 éves, tőle sem áll távol édesanyja hivatása.- Ő is az Avasban táncol, mint valamikor én... Segélykérő Szinvavölgyi Tánc jelek Amikor még volt ruhatára az együttesnek Miskolc (ÉM - DK) - „Szeretnénk, ha ezt a meghívólevelet segélykérésként olvasná, hiszen minden további munkánk a viseletek beszerzésétől függ.” A levél aláírója: Jéna István, a Szinvavölgyi Tánc- együttes művészeti vezetője, egyben az együttes Bükkalja Táncszínház Alapítványának elnöke. Az együttes április 5- én és 6-án este 6 órától gálaműsort ad a miskolci Ady Endre Művelődési Házban. A bevételt most önmaguknak szánják, hiszen ruhatáruk a régi művelődési házból, a Bartókból való „kiszakadás” után nem kerülhetett hozzájuk.- Nem akarunk már vitatkozni, jár-e nekünk a régi ruhatár, vagy nem. De az biztos, hogy egy néptáncegyüttes eléggé elképzelhetetlen különféle viseletek nélkül. Megpróbáljuk tehát újra megszerezni magunknak a legszükségesebbeket- mondta Jóna István. Ezért szervezték önmaguk számára ezt a jótékonysági” gálaműsort. Ehhez sikerült sok embert megnyerniük, többek között - fővédnöknek - Kobold Tamást, Miskolc polgármesterét. És számítanak azokra, akik az elmúlt ötven évben tagjai voltak az együttesnek, vagy tapsoltak műsoruknak. Számítanak mindenkire, akiknek szépséget tudtak nyújtani, és remélik, minél többen támogatják az 500 forintos belépődíjjal, illetve ezen felül esetleges adományok befizetésével az együttest. Az összeget teljes mértékben a ruhatár kialakítására fordítják. Az esten a legkülönfélébb magyarországi és erdélyi néptáncok „peregnek” majd a színpadon. Láthatunk például keménytelki román táncokat, sóvidéki, kalotaszegi, kalocsai, zempléni táncokat is. A számok között további felajánlásokat lehet tenni, ekkor a koreográfiát a felajánlónak ajánlják a táncosok.- Ez nem olyan „magyar nótás” kívánságműsor lenne, a fiatalok a tánccal tényleg szeretnék megköszönni a támogatást. De természetesen nem kötelező az adakozás, nem akarunk „tarhálni”. Nemcsak ruhatárat, hanem törzsközönséget is szeretnének kialakítani. Ez az oka, hogy minden jelenlévő kap egy adatlapot, amire felírhatják legfontosabb adataikat, és így az együttes levélben is meghívhatja őket legfontosabb műsoraira. Például a téli - a mostanihoz hasonlójellegű - előadásra. Azt már eddig is tapasztalták, hogy a miskolci polgárok odafigyelnek az együttesre. Tudnak például több általános iskoláról, ahol spontán gyűjtést kezdeményeztek számukra. De vannak magánadakozóik is. A hétvégi előadásra jegyek már most is válthatók az Ady Endre Művelődési Házban. Svájci koncert Miskolc (ÉM) - Svájcban töltötte a húsvétot a miskolci Reményi Ede Kamarazenekar. Viszonylag régi a kapcsolatuk az ott élő Mészáros János karmesterrel, most is ő vezényelte a zenekart: húsvétvasámap egy cseh zeneszerző, Zelenka oratóriumát adták elő a zürichi Maria Lourdes-templomban. Az Avas Pesten Budapest (ÉM) - Húsvéthétfőn Budapesten vendégszerepeit a miskolci Avas Táncegyüttes. A Rónai Művelődési Központban működő együttes külföldi közönség előtt a Folklór Színházban adott - nagy sikerű - önálló műsort. A táncosokat a Sajó együttes kísérte. Informatika Ózd (ÉM) - Harmadik alkalommal rendeznek konferenciát Informatika a közoktatásban címmel április 3. és 5. között Ózdon, a Technika Házában. Megnyitóbeszédében Magyar Bálint Művelődési és Közoktatási miniszter ismerteti a minisztérium informatikai koncepcióját. A továbbiakban szó lesz a következő témákról: Informatika és társadalom; A közoktatás modernizációja; A közoktatás informatikai rendszerének finanszírozása, pályázati lehetőségek; Az OKI tantervi adatbankja; A Nemzeti Informatikai Stratégia közoktatási célkitűzései; Képzés, továbbképzés; Távoktatási lehetőségek a képzésben és a továbbképzésben. Április 4-én szekcióülések lesznek. A2 őrlődő szövetség rangja Beszélgetés Szanyi Péter képzőművésszel a képzőművészek „intézményeiről" Miskolc (EM - DK) - Ma nem a minőségi, hanem az árverseny jellemző, a pályáztató elsősorban nem jó tervet, hanem jó árat vár. Ugyanakkor gyakran olyanok írnak ki pályázatot, akik nincsenek tisztában a versenyetikával, s akik nem igazán ismerik egy pályázat korrekt lebonyolításának szabályait... Szinte bármely témának lehetnének ma ezek a bevezető mondatai. Szanyi Péter azonban mint szobrászművész - és mint a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége helyi vezetője - beszélt erről... • Ha kapok egy felkérést, gyakran előfordul, hogy párhuzamosan másokkal is tárgyalnak ugyanarról a munkáról, és a résztvevők többnyire meg sem tudják, hogy versenyben vannak, mint ahogy azt sem, hogy végül ki és miért kapta meg a munkát. □ Ezek szerint régebben ez követhetőbb volt. Segített ebben a Művészeti Alap is? • Á pályázatok lebonyolítását és szakszerűségét a Lektorátus garantálta, ezt az intézményt nem lehetett megkerülni. A Művészeti Alap a művész- vagy alkotótársadalom munkáltatói jogokkal felruházott szervezete- volt. Akik ide felvételt nyertek, azok „kvázi” alkalmazásban álltak. Az én munkáltatóm hajdan a Művészeti Alap volt. Az Alap saját vagyonából vállalatokat hozott létre (Képzőművészeti Kivitelező Vállalat, Képcsarnok stb.), s a vállalati haszon egy része a művészek céljait szolgálta. Az Alap vagyonát ma egy közalapítvány, a Magyar Alkotóművészek Közalapítványa (MÁK) kezeli, az alapítvány kedvezményezettjei a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) tagjai. □ De a rendszerváltás nemcsak új nevet hozott... • A rendszerváltással egyrészt szabályozatlan körülmények közé került, másrészt sok tekintetben okafo- gyottá vált a szervezet. Sok milliárdos vagyont „hordtunk” össze annak idején alkotó munkánk utáni befizetéseinkből és jól prosperáló vállalataink segítségével. E pénz nagy részét a múltban hol az állami költség- vetés kezelte, hol az Alap rendelkezett vele közvetlenül - a szisztéma az évtizedek során többször változott, a tagok számára teljesen átláthatatlan módon. Az Alapítvány megalakítása óta több menedzsment tarolta, herdálta ezt a vagyont, gazdasági szakemberek eladták vállalatait, gmk-k, kft.-k alakultak, a korábbi tagi kedvezmények igénybevételének lehetősége nélkül. Az Alapítvány vezetői az utóbbi években mesés prémiumokon osztoztak, míg a művészeknek, ha alkotói- vagy munkaelőleget kérvényeztek, hosszú hónapokat kellett várniuk saját vagyonukból szűkén mért, csekély összegű kölcsönökre. Ma már csak a vagyonnak töredéke maradt, többnyire az a része, amely kevéssé működtethető, kis hozadékú, képtelen biztosítani az Alapítvány feladatainak ellátásához szükséges pénzt. Ilyen vagyonrész például az alkotóházak hálózata, ezek fenntartása rendkívül sokba kerül, mégis ragaszkodunk hozzá, hiszen sok művésznek jelentett menedéket, nyújtott nyugodt alkotói légkört évtizedeken át. Ugyanakkor a részvételi díjak ma már olyan magasak, hogy azt a rászoruló művészek nemigen tudják megfizetni. Azok a funkciók, amiknek ellátására ez a vagyon ki lett találva, fokozatosan elsorvadtak, utóbb veszélybe került a nyugdíjunk is. □ Gondolom sokan kiléptek az Egyesületből... • Nem mondanám. Az átszervezés során minden alaptagnak újból be kellett lépnie, és ezzel a lehetőséggel majdnem mindenki élt is, hiszen akkor ez úgy tűnt, mindannyiunk létérdeke. A 6000 alaptagból több mint 4000 lépett a MÁOÉ-ba, akiknek összes ügyét akkor még ott kezelték, voltak működő művészeti, szociális, jogi, pénzügyi és más osztályai. És a társadalombiztosításunk is az Alapítványon keresztül működött. □ Mit tehet ma a MÁK és a MAOE? • Nem túl sokat. Folyamatosan válságban van, nem igazán tudja teljesíteni azt, amiért létrehozták. „Visszaállamosították”: minisztériumi biztost neveztek ki az élére, akinek a közelmúltban járt le a mandátuma. O is úgy találta, hogy ez a szisztéma nem működik. Állami Számvevőszéki vizsgálat is zajlott, mely a vagyonkezelők súlyos felelősségét állapította meg. Ez ügyben - úgy tudom - büntetőjogi eljárást is kezdeményeztek. Újabb aggodalomra ad okot, hogy - legutóbbi információink szerint - az állam visszavonta azt az ígéretét, miszerint - a költségvetés kasszájába való évtizedekig tartó folyamatos befizetéseink jogán - 2000-ig átvállalja a művészek egy csoportja nyugdíjának fizetését... A megmaradt vagyonnal kapcsolatban is nagy a bizonytalanság. Amit tudnak, eladnak. A megoldáson gazdasági szakemberek és jobbító szándékú kollégáink csoportja jelenleg is keményen dolgozik. A kibontakozás esélyei még nem látszanak tisztán. □ És mi a helyzet a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségével? • A Szövetség ma mintegy 1600 művészt képvisel. Jelenleg külső és belső nyomásra egyaránt őrlődik és kopik... □ A szövetségi tagság elnyerése mindig elismerést jelentett a művészeknek. Egyes vélemények szerint azonban az elm últ évtizedekben a felvétel nemcsak szakmai kiválóság kérdése volt... • A Szövetségbe pályázat útján vagy meghívással lehet bejutni. A szervezet olyan művészetből élő alkotókat tömörít, akik felvételük idején már elismert szakmai múlttal rendelkeztek. A felvételnek minőséSzanyi Péter szobrászművész Fotók: Dobos Klára gi kritériumai voltak, s vannak m0 is. Az elmúlt évtizedekben a politikát persze itt sem lehetett teljesen figyelmen kívül hagyni. A lejárató „vélemények” általában olyan pálya- társaktól származnak, akik úgy g°n" dolják, hogy sikertelenségük, szak' mai mellőzöttségük kizárólag politikai okokra vezethető vissza. A Szövetség a szakmának egy meglehetősen jól működő önszabályozó rendszerét építette ki az évek során, demokratikus struktúrája véleményem szerint európai színvonalú- Ami a múltat illeti, a politikai vezetés természetesen igyekezett a civil szervezeteket ellenőrzés alatt tartani, de a művészeti szövetségek megalakulásuk pillanatától a lehető legnagyobb autonómia megvalósítására törekedtek, és fejlődésük során egyre kevésbé voltak politikailag irányíthatók. A Szövetség mai működését pénzügyi lehetőségei jelentős mértékben korlátozzák. Feladataink ellátása (információk közvetítése, nemzetközi kapcsolatok fenntartása, kiállítások szervezése, kiadvány0" gondozása, a szakma véleményének kifejezése, etikai kódex létrehozása, értékvédelem stb.) erőfeszítéseink ellenére sem sikerül maradéktalanul. Tapasztalható egy belső bomlási folyamat is a Szövetségben. Kollégák néhány csoportja úgy vélekedik, hogy kisebb szerveződések ma életképesebbek, több esélyük van a si- kerre. Jóllehet ez az átalakulás szükségszerű velejárója a piaci viszonyok művészeti területre való behatolásának, s e kis csoportok sikeresen veszik fel a harcot a műpiac küzdőterén. Erőink szétaprózásának azonban bizonyos negatív következményei is mutatkoznak már. □ Az érdekvédelem.nek így nem sok az esélye... • A Szövetség esetében nem feltétlenül érdekvédelemről van szó. Olyan szakmai, politikától független, etikai, céhszerű közösségre lenne szükség, amelynek tekintélyét a tagságát képező művészek szakmai hitele adja, s amely képes a magyar művészeti társadalmat összefogni, és nevében szót emelni. Nem érzem okos dolognak egy ilyen társadalmi szituációban lemondani egy jól strukturált szervezetről, még ha nehézségekkel küszködik is, ha jogosítványai zömét megvonták is, még ha a törvényi háttér rendkívül gyenge is, és az állami támogatás is nagy°n szűkén csordogál. Nekem még mindig rangot jelent a szövetségi tagság, előttem járó érdemes kollégáim tiszteltek meg vele, és remélem, hogy 02 újabb generációk is rangos előrele; pésnek érzik majd ilyetén szakmai beavatásukat.