Észak-Magyarország, 1997. április (53. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-19 / 91. szám
Április 19., Szombat ÉM-riport ÉM-hótvége III Ihászy Ernőné polgármester Fotók: Farkas Maya Százhúsz aláírást gyűjtöttek össze az ároktőiek, hogy közmeghallgatást tartsanak április 7-én a faluban. A polgármester asszony állítólag másnap a holtban csőcseléknek, részegeknek nevezte a tanácskozás résztvevőit, magát a rendezvényt pedig már a következő helyhatósági választás kampánynyitójának. Az aláírások gyűjtői ugyanakkor törvényes lehetőséget keresnek ahhoz, hogy a polgármestert és az egész testületet mielőbb visszahívják, mert — véleményük szerint — tehetetlenek, a környező települések mellett egyre inkább elmarad Ároktő. Közmeghallgatás - vagy vádaskodás Faragó Lajos Ároktőn százhuszan aláírásukkal is követelték, hogy tájékoztassák végre a lakosságot. Pletykák terjednek ugyanis a faluban sorozatos visszaélésekről, a képviselő-testület és a hivatal nehézkességéről. Szerették volna feltenni kérdéseiket a község vezetőinek - és felvetéseikre választ is kapni.- A hivatal dolgozói, élükön a polgármester asszonnyal, úgy gondolják, hogy kaptak egy széket a fenekük alá, egy Íróasztalt, amelyiken el- könyökölgethetnek, és mást nem is kell tenniük - vélekedik Kőszegi József rokkantnyugdíjas.- Emlékezetem szerint 1990-től kezdődően csak a gáz- és a telefonbekötés kapcsán tartottak falugyűlést, de amikor más ügyek iránt is próbáltak érdeklődni, visszautasítottak bennünket, ne térjünk el a tárgytól! - mondja Teplicki János, aki ugyancsak rokkantnyugdíjas Elment az orvos Béres Andrást a művelődési ház éléről küldték el fegyelmivel két éve, azóta perben áll az önkormányzattal. Állítása szerint véleményét mégsem a harag, és nem a bosszú befolyásolja. Ügy vélekedik, a mostani közmeghallgatást leginkább az orvos elmenetele miatt szorgalmazták. A doktor felesége - aki belgyógyász - kérte, hogy ő láthassa el a községben az ügyeletet. A polgármesterhez január 13-án benyújtott kérelmében leírta: „Főállású ügyeletes orvosként, közalkalmazottként való alkalmazásom a polgármesteri hivatal számára csupán annyi anyagi ráfordítást jelentene, amennyit jelenleg is átutalnak a mezócsáti polgármesteri hivatalnak. Semmilyen más juttatást, jutalmat, gyógyszerköltséget, gépkocsi hozzájárulást nem kérek az említett összegen kívül, ugyancsak a saját költségemből képzelem el a szabadság alatt, illetve egy-egy szabad hétvégén helyettesítő kolléga kifizetését is. Egyértelmű, hogy ezen kolléga személyéről is és gondoskodom....” Végeredmény az lett, hogy közölték, ez nekik nem felel meg, mert ez sokba kerül. Az orvosi rendelő tele van betegekkel, minden hely foglalt, még a bejáratnál is várakoznak. Idősek, fiatalok, kismamák gógicséló, sírdogáló kisbabákkal. Agócs Józseíhé most mint kismama várakozik a rendelőben, de mint ároktői polgár a közmeghallgatáson is részt vett. Mint mondja, nagyon sanyarú világban élnek itt az emberek.- Orvos nélkül vagyunk. Nekem is három gyermekem van, és szerintem nagyon meggondolatlan lépés volt, hogy ezt az orvost is elengedték. Most egy héten kétszer, helyettesítőként rendel itt a tiszakeszi orvos, de ha valakinek közben baja akad, akkor mehet kocsival Mezőcsátra. vagy hívhatja az ügyeletet.- Hetvenkét éves vagyok - veszi át a szót egy másik várakozó. - Elment az orvos, pedig én meg voltam vele elégedve. Nagyon barátságos, rendes ember volt, igazán sajnáltam, hogy elment. Bánt, hogy nem tudták visszatartani. Amíg itt volt, nem várakoztunk a rendeléskor ennyien, most meg nem akar oszlani a nép. Elfolyt az olajpénz De a közmeghallgatáson nemcsak az orvosi ügyelet volt a téma, hanem szó esett arról is, hogy olyanok kaptak tüzelőutalványokat, akiket nem illetett volna meg.- A tüzelóutalványok elosztását külön rendeletben határozta meg a testület, viszont sem a végrehajtásban, sem annak ellenőrzésében nem vettek részt - folytatja Béres András. - A végeredmény az lett, hogy olyan embereknek is adtak tüzelóutalványt, akiknek nem járt volna. A nyugdíjuk sem alacsony, az anyagi helyzet sem indokolta, hogy támogatást kapjanak, olajkályhájuk meg nincs is. Emiatt aztán nagyon felháborodott a község... A közmeghallgatáson a testület tagjai közül egyedül Demkó Ferenc üzemmérnök jelentette ki, hogy bizony a fűtőolajra szánt pénz nem oda jutott, ahová kellett volna, és bizony az orvos sem kívánt elmenni innen. Elmondta azt is, hogy a testület tagjai már korábban sürgették a közmeghallgatás megtartását, de kérésük nem talált meghallgatásra. Viszont a polgármester asszony erre a ritka alkalomra is felkészületlenül érkezett, rendre arra hivatkozott, hogy a családi probléma miatt távol lévő jegyző nélkül nem tud válaszolni a kérdésekre.- A polgármester asszony a közmeghallgatáson a személyiségi jogokra hivatkozva nem volt hajlandó ismertetni azt az önkormányzati jegyzőkönyvet, amelyben az ellene és a testület által fegyelmileg elbocsátott jegyző elleni eljárásról, az általuk jogellenesen felvett pénzekről volt szó ~ vált témát Béres András. - Itt százezertől félmillióig terjedő forintoktól beszélnek, amelyeket indokolatlanul vett fel útiköltség, vagy pedig gépkocsihasználat címén a polgármester és a volt jegyző. „ Látjuk a szomszédos községek példáját, sorra lekörözik Ároktőt" Megszólal a polgármester Ihászy Emőné polgármester 30 éve él a faluban. A férje korábban körzeti orvosként dolgozott, ó meg mellette asszisztensként. Á doktor úr már nyugállományba vonult, nejét pedig 1990-ben, majd 1994-ben is polgármesternek választották. Két gyermekük közül az egyik most szerzi meg másoddiplomáját Egerben, a másik levelezőn végzi a tanítóképző főiskolát, és férjével együtt a helyi általános iskolában tanít.- Mit szól a faluban hallható vádakhoz?- A községben egyedül ’96-ban nem volt közmeghallgatás, mert akkor a jegyző ellen fegyelmi eljárás folyt. Nem kaptam felhatalmazást arra, hogy a közmeghallgatáson erről beszéljek, mert ez a volt jegyző úr személyiségi jogait sértené. Utána a GAMESZ volt vezetője ellen kellett sorozatos fegyelmit lefolytatni, ezzel volt elfoglalva a képviselő-testület. Tavalyelőtt a pénzügyi bizottság ellenőrzést tartott a GAMESZ-nél, és kiderült, hogy közel kétmillió forintnyi felhalmozott, kifizetetlen számlánk van. Nekünk az volt a legfontosabb dolgunk, hogy ezeket kiegyenlítsük. Ősszel a GAMESZ vezetője részben fegyelmivel, részben nyugdíjazással elment. Mire visszajöttem szabadságról, a GAMESZ-nél fijból egymillió forintos számlafelhalmozódást talált az ellenőrzés, akkor újra ezzel kínlódtunk. Az új jegyzőnk augusztus 15-ével állt be. Á közigazgatási hivatal időközben jelezte az előző évek mulasztásait, kiderült, hogy a régi jegyzőnk nem éppen a törvényesség oldalán képviselte a testületet. Ezeket kellett az új jegyzőnek pótolni. Tavaly év végére ettől függetlenül úgy rendbe jöttünk, hogy év elején, mire kész lett a költségvetési zárás, kétmillió forint pénzmaradványunk volt. Engem nem kellett aláírások gyűjtésével közmeghallgatás megtartására kényszeríteni. Tudtuk, hogy tavaly elmaradt, és ezt pótolni kell.- Erre annál is inkább szükség van, mert a vélemények szerint önök nem tájékoztatják a lakosságot, nem állják útját a faluban teljedó pletykáknak. Nem tudják az emberek például, hogy miért nem élnek a pályázati lehetőségekkel?- Mi minden pályázatra figyelünk, de a legtöbb olyan, amelyhez 20-30 százalékos önrészt kell biztosítani. Ezzel mi nem mindig rendelkezünk. A falugyűlésen egyébként az aljanép volt ott, értékelhető kérdés nem hangzott el. A doktor urat, akinek a felesége is orvos, belgyógyász, még a tanács alkalmazta. Mindnyájan tudták, hogy itt, ebben a 1345 lelkes községben csak egy orvost lehet alkalmazni. Amikor a doktornő beadta a helyi ügyeleti teendők ellátására vonatkozó pályázatát, tájékozódtam a mezócsáti központi ügyeletnél és Tiszaújvárosban is. Mindkét helyen azt a választ kaptam, hogy a központi ügyeletből való kiválás szakmailag visszalépés, anyagiakban több költséget jelentene. Ezért döntöttünk úgy, hogy nem alkalmazzuk helyi ügyeletesként a doktornőt. Magam is sajnálom, hogy elmentek, de nem tehettünk mást. Egyébként ezek az emberek, akik ezen a közmeghallgatáson jelen voltak, meggyőződésünk többünknek, hogy nem kíváncsiságból jöttek oda. Egymás szavába vágva mondták az igazságtalan pletykákat. A fűtőolaj-támogatással kapcsolatos vádakat is visszautasítom. Akiknél nem volt olajkályha, azok nem kaptak. Arról viszont nem tehetek, ha egy ember, aki olajjal fűt, műveli a földjét is, és a gépek működtetéséhez is olajat használ. A közmeghallgatáson már érezhető volt a kampányhangulat, a következő választásra való készülés egy megszervezett közönséggel. A megfontolt tanú A résztvevők közül többen Csemaburczky Gyula tanár urat említették, mint aki a legmegfontoltabban beszélt a közmeghallgatáson.- Igaz, hogy részeg emberek gyűltek össze? - kérdeztük a tanár urat.- Ez nem teljesen így van! Valóban felszólaltak ittas ember is, ók voltak a hangadók. Ezért én fel is álltam, kértem őket, hogy fogják vissza magukat, ne összevissza beszéddé fajuljon az egész, mert volt már arra eset, hogy éppen emiatt ment szét a közmeghallgatás. Én az orvos elmenetelével kapcsolatban tettem fel a kérdésemet. Arra voltam kíváncsi, mennyit fizet az önkormányzat az ügyeletért Mezócsát- nak, és mennyit kellett volna fizetni a doktornőnek. A jegyző úr családi ok miatt nem vett részt a közmeghallgatáson, de sajnos a polgár- mester asszony sem tudott válaszolni a kérdésemre. Nekem nagyon rosszul esett, hogy egy rendkívül komoly döntés utáni helyzetben sem tud még a legilletékesebb sem konkrét választ adni. A faluban sokak szerint aktívabb, céltudatosabb tevékenységre lenne szükség ahhoz, hogy Ároktő előbbre jusson. Sokkal több pályázatot lehetne benyújtani, látjuk a szomszédos községek példáját, sorra lekörözik Ároktőt. Mert ott a vezetőik egy kicsikét jobban mozognak, meg aktívabban látják el a feladatukat. Nálunk pedig bizonyos esetekben csak a koncepciónélküliség látszik. Nincs visszaút Horpácsi Sándor Anyám, aki ma már dédnagymama, egész életében arról álmodott, hogy egyszer eljut nagyapám szülőföldjére, szép Eidélyországba. Még gyerek volt, amikor megígérte neki néhai nagyapám. De itt hagyta árván, s aztán háború jött, a „létező szocializmus", szegénység (négy gyerek!), be-, illetve kiutazási nehézségek (tilos volt rokonoknál megszállni), nem részletezem. Anyám helyett én jutottam ki 1975-ben, s láthattam dédapám, a falu egykori kovácsának házát, a megfeketedett gerendákat, azt a lepusztulást, elnyomorodást székely atyámfiáinál, amiről ugyan hallottam ezt-azt - olvasni még nem lehetett róla -, de nem nagyon hittem el. Nem, mert úgy tudtam - elvégre történelmet is tanítottam -, hogy Erdély gazdag és kulturált része volt országunknak, s Románia noha nem volt soha fejlett, de szegény sem. Most, hogy olvasom Csíki László „történeteit", köztük a Visszaút című hangjátékot, kicsit el is szégyellem magam. Mert bizony úgy mozoghattam én is Háromszékben, mint a hangjáték aggastyán Józsi bácsija, aki ötven év után, 1991-ben tér vissza szülővárosába, hogy megnézze a kincses Kolozsvárt, Erdély szellemi központját. Ami persze van is, meg nincs is. Áll a város: Cluj-Napoca, telerondítva, elszürkítve panellel és más egyéb szeméttel, áll még a király szobra, de az utcákon, tereken „másfajta raj" hemzseg, hömpölyög, a múlt pedig, „ama szép" csak a messziről jött látogató nosztalgiáiban, a bennszülöttek tudat alá szorított emlékeiben él tovább. Mint a búvópatak - szaladna a toliamra, csakhogy a búvópatakok tiszták, ihatok, mígnem a felszínre törve el nem szennyezik őket. Ám mégis, akár szennyezett, akár nem, ezt kell inni, azaz a történelmet le lehet tagadni, el lehet lopni, át lehet írni, ám a jelent kell elviselni. (Hogy egykor majd ebből is legendát gyártson az utókor). Ugyanezt - elismerem, valamivel konszolidáltabb változatban - éltem meg Erdélytől néhány száz kilométerrel nyugatra is, sőt a kör tovább tágítható. A csalódásunk, csalódásom is rokon a Visszaút kolozsvári fiatalemberéével: valami kétségtelenül végétért, de mintha nem kezdődött volna el semmi, illetve ez, ami van, nem az, amit vártunk. Vártuk? Ez a szó sem jó. Reméltük titkon, hogy egyszer talán az unokáink megérik a végét. Elvégre a török 150, az osztrák 400 évig ült rajtunk, s megszoktuk, berendezkedtünk, szaporodtunk, túléltük. Amikor bekövetkezett a fordulat (?), a meglepetés erejével hatott, hogy szinte nem is tudunk élni, mit kezdeni vele. A leszorítottságnak, az ellehetetlenülésnek van egy foka, amely szinte már nem is fáj, mert a tudatalattink állítja takarékra magát, az érzések, érzékelések, következésképp a gondolkodás is úgy lelassul, eltompul, mint egy lassított filmben, amelyben mintha egyszere lennénk szereplők is, nézők is. Hopp! Itt álljunk meg. Hiszen pontosan ez hiányzott belőlünk, az önreflexió, a helyzet bemérése, tudatosítása. Mintha nem is a saját sorsunkat éltük volna meg, noha a szenvedéseink nagyon is valóságosak voltak, hanem lomha szolgaként végrehajtottunk valami bornírt parancsot. A „művelt nyugat" ezt egyszerűen nem érti: a Lajtától keletre mintha kiestünk volna a történelemből. Ami persze így kimondva maga az abszurdum. De azok a régiók, amelyek kimaradtak 1789, 1848, 1956, 1968 megrázkódtatásaiból, kétségtelenül nagy, de felszabadító véráldozataiból, akik nem tanulták meg tisztelni az individuumot, azok nem értik a magyarok (csehek, lengyelek stb)„izgágaságát" sem, azt az elemi igényt, hogy a saját sorsunkat szeretnénk élni, a saját normáink, értékrendünk szerint. Nem érthetik, hogy van egy szint, amely alatt egyszerűen nem érdemes élni, mert megalázó és vérlázító. Múltunkra visszatekinteni keserves, de feldolgozni muszáj. Navigerre necesse est... Horpácsi Sándor újságíró, kritikus, lapunk egykori munkatársa 1997. április 11-én elhunyt. Rá emlékezve közöljük korábban megjelent írását. r* m □
