Észak-Magyarország, 1997. április (53. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-12 / 85. szám
II ÉM-hétvége iM“Swteií|«í Április 12., Szombat Harc Gyöngyösi Gábor A/lóridja valaki, hogy nálunk nem folyik harc a százszor elátkozott, első számú közellenségnek, minden gazdasági bajok forrásának kikiáltott feketegazdaság ellen. Elég kimenni a Búza térre, a Zsarnaira, hogy ennek az ellenkezőjéről meggyőződjék az ember. Ezeken a helyeken azonnal szembeötlik, hogy jobb sorsra érdemes, rosszul fizetett rendőrbácsik, lerongyolódott feketegazdálkodó nénikéket üldöznek, s tettenérés esetén szigorúan bírságolnak is. Néhány csomag cigarettára, egy-két liternyi szeszre megy ki a játék, akárki láthatja, amiből bizonyára néhány forint jut a feketegazdálkodó néninek, mert hogy ő ilyesmiket gyártani nem tud. Mégis, mindig van nála, mert kapja valahonnan, s az a forrás, úgy tűnik, soha nem apad ki, de nem is kíváncsi rá senki. hJehezebb dolguk van viszont azoknak a szegény rendőröknek, akiket országúti ellenőrzésre rendelt ki az eligazító sors, vagy a parancsnoki akarat. No, nem azért, mert a csempészeket - valószínűleg ők a forrástulajdonosok is - még a rendőröknek is veszélyes megállítaniuk - erre azért már fel vannak készülve -, hanem azért, mert a feketeáruról be is kell bizonyítani ott helyben, hogy az. Azt gondolhatná az ember, hogy bizonyos papírok híján - ha nem éppen a hírhedtté vált pénznyomó papírról van szó - mi sem könnyebb ennél. Ha van papír, igazolt az áru, ha nincs, akkor meg csempészáru. Az ügy bizonyítást nyert, jöhet az elkobzás, ilyen egyszerű az egész. Pedig a dolog csak innen kezd bonyolódni. Mi ugyanis állítólag jogállamban élünk, s a csempésznek is van joga - nem állítólag, hanem neki egészen biztos - a védekezésre. A csempész pedig ha ezer liter szesszel - nem egymillió liter kerozinnal -, vagy ezer karton cigarettával fogják el a kocsijában, természetesen védekezik. A kocsijában ülő két tanú előtt vallja, hogy az egész cuccot, nem messze, egy bokor alatt találta, amint éppen dolgát végezni állt meg ott, s most, ebben a pillanatban, az első útjába eső rendőrkapitányságra igyekszik vele. Hogy a közeg útközben megállította, és ebben a szándékában eléggé el nem ítélhető módon akadályozza, ő arról igazán nem tehet... A régi világ falun A századelő fotográfiái Viga Gyula Nagyszerű kötet jelent meg a Helikon Kiadó és a Néprajzi Múzeum gondozásában, melyben 300 - egyenként is nagy értékű - fotográfia mutatja be a századelő Magyarországának, magyar és nem magyar falusi népességének hétköznapjait és ünnepeit. Mivel abban az időszakban a népességnek még több mint fele falvakban, mezővárosokban élt, a képek és - a válogatást is végző - Fogarasi Klára értő képszövegei a magyar kultúra és a magyar társadalom meghatározó szeletéről közölnek mással nem helyettesíthető információkat. A képek „közelítése”, igénye más és más, többségük elsősorban a szociofotó műfajába illik, más részük érezhetően megkonstruált, olykor műtermi felvétel, mégis távol áll a romantikus falu- és paraszt-képtől, a vidéki Magyarország műveltségét idealizáló rácsodálkozástól. A magyar paraszti társadalom - lassú és ellentmondásos - polgárosodásának fontos időszakában készültek a fotográfiák. így a rendkívül sokszínű, etnikailag, vallásilag, tájilag, társadalmilag heterogén népi kultúra jelenségeinek felmutatása mellett az egyes vidékek népének életminősége, felemelkedésének esélye vagy esélytelensége is fel-felsejlik a kötet képein. A terepen „kutató” fotográfus egyaránt lefényképezett archaiku- mokat és új, változó elemeket, egészében azonban mégis egy elmúló, ugyanakkor nagyon nehezen változó paraszti társadalom lenyomatát adják a kötet fotói. A korszak magyar etnográfusai igen jószemű fotósok is voltak, s Györffy István, Tagún Galimdzsán, de főleg Gönyey Sándor képei remekei a vizuális kultúrának is. Igen gazdag a kötet tematikai merítése is: a gyermekélet, a párválasztás és a lakodalom, a lakóház és környéke, a megélhetés - földművelés, állattartás, kézművesség - különböző formái, a vásár, a piac, a jellegzetes vándorárusok sorjáznak a könyv lapjain, végül az öregkor, a vallási élet és a gyász, az ünnepi élet képes dokumentumai következnek. A tudományos megismerés megannyi képes adaléka mellett nem elhanyagolható a kötet képeinek emberi, szubjektív ereje. A vissza-visszaköszönő szegénység, a kezek és arcok kifejező ereje - magyarok, németek, románok, szlovákok, zsidók és cigányok eltűnt generációinak emberi esendősége és múlandósága. A képek félszeg szertartásossága, s persze a fotográfus habitusa, akinek a tárgyak, objektumok, technikák, a tradicionális kultúra megannyi eleme a közöttük élő emberek megmutatásával nyernek valódi értelmet. Mindezt persze Fogarasi Klára nagyon tudatos és következetes válogatása kelti életre, aki gondosan kimérte a kötetbe felvett képek tudományos, szakmai, illetve emberi vonatkozásait - ahol lehet, ott együtt jelenítve meg a kettőt. A kötet kitűnően felhasználható akár az iskolai oktatáshoz is. Találkozhat benne az érdeklődő több megyénkbeli felvétellel is. Haszonnal forgathatják mindazok, akik meg kívánnak ismerkedni egy letűnt kultúra jelenségeivel, mibenlétével, melynek örökösei mi magunk vagyunk, valamennyien. Három percnél tovább nem szabad elhinnünk, hogy jó cég vagyunk Csak kreatív agyak képesek jövőt teremteni Makczin Eszter □ Szakmai önéletrajzából kiderül, végigjárta a ranglétra valamennyi fokát, pályájának kezdetén dolgozott külföldön is. Hasznát veszi ma ezeknek a tapasztalatoknak? • Ha egy szóval kell válaszolnom, azt mondom: feltétlenül. Kezdő mérnökként - Ke- let-Németországban - dolgoztam művezetőként, később - már itt Barcikán - műszaki fejlesztőként, beruházóként, és nem maradt ki a kereskedelmi vonal sem a sorból. Hogy milyen hasznát látom ennek? Szakszerűen rá tudok kérdezni mindenre, tudom például, hogy mi történik a raktárban, tudom, hogy a műszakiak adott esetben helyesen „tálalnak” nekem valamit vagy sem. A vegyipari diploma mellett megszereztem a mérnök-közgazdászi oklevelet is. Ez tovább segíti a helyes kérdezést, a válaszok mérlegelését, végső soron pedig a döntést. □ Munkatársai esetében mennyire tartja fontosnak a hasonló, „saját bőrön” megtapasztalt tudást? • Végtelenül fontosnak tartom. Ezért van az, hogy az utóbbi években mindig felveszünk 20-25 végzős diplomást. Mindegyikük előtt ott áll a döntés lehetősége, hogy hat hónap vagy két év betanulási időt kér. Aki a két évet választja, az legalább négyöt területen megfordul cégen,belül. Mindenütt eltölt öt-hat hónapot. És amikor ezt befejezi, teljes rálátása van a társaság működésére. Hozzá kell tennem, nem szívesen választják ez utóbbi megoldást a fiatalok, úgy vannak vele, hogy elég az, ha egy helyen bedolgozzák magukat, és utána inkább a kényelem mellett döntenek. Nekem meggyőződésem, hogy körbe kell menni minden területen, a szakember így végül sokkal értékesebb lesz a cég számára. De mondok másik példát is. Én kikötöm, hogy ha egy vezető üzleti tárgyalásra megy - a japán gyakorlathoz hasonlóan -, vinnie kell magával két kezdő, fiatal kollégát. Nekik az a feladatuk, hogy figyeljenek, jegyzeteljenek, szokják a légkört, hogy később, ha önállóan folytatnak majd ilyen megbeszéléseket, nagyobb önbizalommal vágjanak neki, tudják, melyek a kényes pontok. □ Ha a BorsodChem utóbbi hatéves történetét nézzük, a mélypont és a siker kontrasztja szembetűnő. Nem hiszem például, hogy négy éve bárki is elhitte volna, hogy 1996- ban sikertörténetként emlegetik majd a. cég privatizációját. Hogyan látja, most egy kicsit fellélegezhetnek, megpihenhetnek? • Erről szó sincs, sót véleményem szerint most jön igazán a neheze. Azt szoktam mondani: fontos, hogy három percnél tovább ne higgyük el magunkról, hogy jó cég vagyunk. Mert ha ebben a tudatban kezdünk el sütkérezni, akkor a következő órában megbukunk. Nekünk előre kell menni, és meggyőződésem, hogy ez sokkal keményebb út, mint ami már mögöttünk van. Tagadhatatlan persze, hogy nem volt egyszerű a lerobbant műszaki, gazdasági állapotú BVK-ból egy tőzsdén elfogadott Bor- sodChemet létrehozni. Nagy munka volt, de kész, vége. Most viszont, amikor Londonban 36 dollár a részvényünk ára, azon kell dolgoznunk, hogy ez emelkedjen, és még véletlenül se csökkenjen. Ahhoz, hogy ez így történjen, innovatív munkatársakra van szükségünk. Olyanokra, akiknek vannak ötleteik arra, hogy milyen irányba menjünk, és ezeket az ötleteket megalapozott érveléssel el is tudják fogadtatni. Úgy vélem, bizonyos vezetési szinteken az innovatív gondolkodás sokkal fontosabb, mint Már az interjú elején leszögezi, nem szívesen beszél magáról, arra kér, maradjunk, inkább a cég, a BorsodChem tevékenységének. bemutatásánál. Hogy miért a szabódás? Úgy tapasztalja, ha ma Magyarországon valaki eredményt produkál, az máris támadások, kereszttüzébe kerül. Ezt pedig jobb elkerülni. Annyira azonban mégis sikerül rávennünk, bogy röviden ismertesse pályafutásának fontosabb állomásait. A beszélgetés végére persze kiderül: az, ahogyan munkáról, sikerről, kitartásról vélekedik; az, amit fontosnak tart ezekkel kapcsolatban, mind-mind azt mutatja, milyen is vezetőként, emberként Kovács F. László, a kazincbarcikai vegyigyár elnök-vezérigazgatója. az, hogy valaki a napi operatív munkában hihetetlenül feszes. De félreértés ne essék, ez nem jelenti azt, hogy ez utóbbit nem tartom nagyon lényegesnek, de a jövőt csak az igazán kreatív agyak képesek „megszülni”. □ Itt elsősorban „fiatal agyakra”gondol? ® Igen, ezért veszünk fel friss diplomásokat, akikről nekem nagyon jó a véleményem. Szakmailag képzettek, idegennyelvekből felkészültebbek a régi gárdánál, birtokában vannak a számítástechnikai ismereteknek. Úgy látom, hogy lassan megindul közöttük a kiválasztódás, és néhányan hamarosan tagjai lesznek a felső vezetésnek. □ Nem jelenti ez egyben azt is, hogy fokozatosan „leépíti” az idősebb kollégákat? • A vezető munkatársak esetében a céghűség, a szakértelem, a tárgyalóképesség, a nyelvtudás jelentik a döntő paramétereket, legyen az illető harmincéves vagy ötven. □ Beszéltünk a menedzsmentről, nem esett szó viszont a „közkatonákról”, akik ha úgy tetszik - vállukon viszik a gyárat. A privatizáció változtatott a dolgozók hozzáállásán, vagy ehhez még túlságosan kevés idő telt el? • Amikor a tőzsdére jutás volt a tét, érződött, a dolgozók tudják, produkálniuk kell. Benne volt a levegőben, hogy mindenki a legjobbat akarja, hiszen az ő részvényeinek az értéke is függött ettől. Feltétlenül jónak tartom tehát azt az állami akaratot, hogy tulajdonossá kell tenni a dolgozókat. Ez ugyanis hosszú távon is változtatott a munkamorálon. Sokkal fegyelmezettebbek az emberek, eltűnőben a korábbi évekre jellemző nemtörődömség. Állítom, hogy a nálunk dolgozó háromezres létszámból legalább kétezerötszázan elkötelezettek a cég iránt. Persze, arról sem szabad megfeledkezni, hogy az átalakulás során sokakat ért sérelem, a létszámleépítés miatt vagy azért, mert sajnos többeknek meg "kellett mondanunk, hogy rosszul dolgozik, elégedetlenek vagyunk vele. De visszatérve a tulajdonosi tudathoz, ez azért még nem minden. Évente mintegy hatvanmillió forintot fordítunk oktatásra, ebből mintegy ezerötszáz ember vesz részt valamilyen képzési formában. A hegesztőtanfolyamtól a londoni Business Schoolig meglehetősen széles a skála. □ Manapság ritkaságszámba mennek azok a cégek, amelyek hajlandóak oktatásra áldozni. Megtérül ez a befektetés? • Meggyőződésem, hogy ez a legjobb befektetés. Részben sokoldalúbban képzett munkatársaink lesznek, ami felbecsülhetetlen értékű szellemi tőkét jelent a cég számára. Másrészt például egy-egy külföldön elvégzett tanfolyam után egészen más embereket kapunk vissza, magabiztosabbakat, akik megfelelő színvonalon tudják képviselni később a céget. □ Mennyire térül meg a reklámokba, o szponzorálásba fektetett pénz? • Mivel termékeinkkel a lakosság nem találkozik közvetlenül, a reklámokon, különböző szponzorálási akciókon keresztül kell tudatnunk a hazai kisrészvényesekkel, hogy létezünk, dolgozunk, eredményeket produkálunk. A reklámjaink elsősorban Magyarországra koncentrálnak, ezt követik a régió azon országai, amelyekkel kereskedelmi kapcsolatban állunk. Gyakran ér az a vád bennünket, hogy a szponzorálási akciók során nem Barcikát helyezzük előtérbe. Mi azon az állásponton vagyunk, hogy nem csak a városban kell bemutatni a vállalatot, hiszen az itt élők ismerik, nagyrészük nálunk dolgozik. Üzleti szempontból viszont elengedhetetlen, hogy az országban, Európában is ismerősen csengjen a név, ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy támogatási rendszerünket elsősorban a város és környéke érdekeinek figye' lembe vételével alakítjuk. Név: Iskolái: Munkahelyei: Nyelvtudás: Család: Hobbi: Kedvenc autó: Kovács F. László (55) Pannonhalmi Szent Benedek Rendi Gimnázium Veszprémi Vegyipari Egyetem Budapesti Közgazdasági Egyetem Magyar Ásvány és Földgáz Kísérleti Intézet Leuna Művek, NDK Borsodi Vegyi Kombinát, 1971-1990 Miskolci Műanyagfeldolgozó, 1990-1991 BorsodChem Rt., 1991-től elnök vezérigazgató német, angol két gyermeke van, felesége gyógypedagógus szabadidejében szívesen sétál, kártyázik, sakkozik BMW n m \z
