Észak-Magyarország, 1997. március (53. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-21 / 67. szám
12 ÉSZAK-Magyarország Napról Napra 1997» Március 21., Péntek, _A Nap Fotója Matrjoska-politika: Jelcin bekebelezi Clintont Díjmentesen a biztonságért Miskolc (ÉM) - Közlekedésbiztonsági Napot rendez a tavaszi közlekedésre való felkészülés jegyében a B.-A.-Z. Megyei Közlekedési Felügyelet. Március 22-én, szombaton szakembereik díjmentesen végzik el száz, a megyében üzemelő személyautó, illetve tehergépkocsi műszaki felülvizsgálatát is. A közlekedés biztonságát szolgáló akció szombaton reggel 7-tól délután 2 óráig tart a Miskolcon, a közlekedési felügyelet Futó utca 1. szám alatti telephelyén. A rendezvény egyértelmű célja a közúti közlekedés biztonságának javítása, illetve a tavaszi közlekedésre való felkészülés elősegítése. A telephelyre érkező első 100 jármű műszaki felülvizsgálatát díjmentes végzik el a felügyelet szakemberei, mely vizsgálatok az időszakos műszaki vizsgatechnológiával azonos módon történnek. Működőképes beállítószerkezetek esetén a fényszóró-beállítást, illetve a kipufogógáz CO- CH tartalmának beállítását is díjtalanul elvégzik majd. Hibátlan jármű esetén lehetőségük nyílik a tulajdonosoknak a gépkocsi forgalmi engedélyének meghosszabbítására is. Természetesen a vizsgálati díj befizetése mellett, amely mellett szokás szerint szükséges még a kötelező felelősség-biztosítás meglétének igazolása, a tulajdonos jelenléte vagy hivatalos meghatalmazása, valamint az érvényes környezetvédelmi igazolólap. A feltárt hibákról írásban tájékoztatja a közlekedésbiztonság iránt felelősséget érző ügyfeleiket a B.-A.-Z. Megyei Közlekedési Felügyelet. S, hogy bárki nyugodt szívvel, izgalommentesen hajthasson szombat délelőtt a Futó utcába, sietünk leszögezni, hogy a megállapított hibák ellenére sem korlátozzák a jármű forgalmi engedélyének érvényességét. „Naptár A Nap kel: 5 óra 45 perckor, nyugszik: 17 óra 58 perckor. A Hold kel: 15 óra 26 perckor, nyugszik: 4 óra 26 perckor. Névnap: Benedek. Egyéb névnapok: Bánk, Bekény, Bekö, Bence, Gergely, Hóvirág, Já- zon, Miklós, Napsugár, Nikola, Szerafina, Tavaszka. A Benedek név a latin Benedictus többszöri rövidüléséből származik, fejlődési sora: Benedict, Benedik, Benedek. Jelentése: áldott. „IDŐTÁlRÁS Az Északi-középhegység térségében változóan felhős lesz az ég, elszórtan előfordulhat hó- szállingózás, rövid hózápor. Folytatódik az átlagosnál hidegebb idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5, -8 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3, 5 fok körül lesz. Miskolc (EM - FJ) - A rendőrségnek a napokban sikerült a nyomára bukkanni és lefoglalni az avasi református műemlék templomból február végén ellopott több mint 100 éves képes bibliát. Az elkövetők kilétére is fény derült: szinte mindegyikük az Avasra szipózni járó, 12 és 17 év közötti siheder. Február 24-én reggel érkezett bejelentés a Miskolci Rendőrkapitányságra, hogy ismeretlen elkövetők betörtek az avasi református templomba, ahonnan egy szőnyeget és egy körülbelül 100 esztendős képes bibliát loptak el. Ez utóbbi eszmei értékét 300 ezer forintra becsülték a szakértők. Miután a forrónyomos üldözés nem járt a várt sikerrel, kisebbfajta hírverést csaptak a zsaruk az eltűnt biblia körül - avatta be a nyomozás részleteibe munkatársunkat Linder Rudolf alezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság betörési alosztályvezetője. Antikváriumok, könyvkereskedők, régiséggyűjtők, sőt a sajtó segítségét kérték: amennyiben felbukkanna a biblia, haladéktalanul jelezzék azt. A szorgos „hírterjesztésnek", UMózes is meglett letve információgyűjtésnek a napokban meglett az eredménye: aránylag kis sérülésekkel bár, de sikerült lefoglalniuk a zsaruknak a bibliát egy jóhiszemű vásárlótól. Aki a valós érték töredékének töredékéért vette meg a szentírást. A nyomozás, persze, ezzel korántsem ért véget, s nyomozók a templom környékére rendszeresen szipózó fiatalokat kezdték elszámoltatni. Akik közül már több régi rossz ismerősük is akadt a detek- tíveknek. A jogos feltevés hamaroFotó: Vajda János san alapos gyanúvá érlelődött, s néhány 12 és 17 év közötti suhanc beismerte, hogy ők törtek be a templomba, s végül még a kopottas (de távolról sem muzeálisnak tekinthető) szőnyeg is előkerült, amelyet ugyanúgy néhány száz forintért kótyavetyéltek el, mint a 300 ezres bibliát. A kivétel nélkül a Béke-szálló környékén lakó jómadarak egyébként több más bűn- cselekményt is beismertek, így butikok és göngyölegraktárak feltörését. Elfogták a gönci gonosztevőket Gönc (ÉM - FJ) - Megnyugtatóan sikerült bizonyítaniuk a nyomozóknak, hogy a február végén gönci lakásán összekötözve, holtan talált, s előzőleg valószínűleg kirabolt idős asszony sérelmére egy fiatalkorú és három felnőtt férfi követte el a súlyos bűncselekményt - tájékoztatta lapunkat Daragó László alezredes, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályvezetője. Mint annak idején beszámoltunk róla, február 27-én reggel gönci otthonában holtan, összekötözött kezekkel bukkantak rá hozzátartozói a 75 esztendős D. József- nére. A lakásban kutakodásra utaló nyomokat is találtak a zsaruk, s a hozzátartozók szerint (is) több tízezer forintnyi érték eltűnt a házból. A nagy erőkkel, több szálon folytatott nyomozás eredményeként tegnap a főkapitányság detek- tívjeinek sikerült megnyugtatóan bizonyítaniuk az említett személyekkel szemben a bűncselekmény elkövetését. Közülük egyébként ketten (igaz, más bűncselekmények miatt) már előzetes letartóztatásban voltak - tudtuk meg Daragó alezredestől -, míg a suhancot és az eddig szabadlábon bújkáló felnőttet őrizetbe vették. A bűncselekmény minden részletre kiterjedő vizsgálatát, illetve az idős asszony halálokának megállapítását szakértők bevonásával tovább folytatja a rendőrség. Étterem volt, rommá lett - a boszniai horvát tulajdonos (a 66 éves Luka Törnie képünkön vendéglője maradványaival) és a muzulmán vendégek közötti szóváltást követő éjszakán, a Tuzlától 32 kilométerre fekvő Dubrave falucskában. Ez is bizonyítja, hogy bár a háborúnak vége, a nemzetiségi ellentétek máig nem csitulnak. Horoszkóp ^ III. 21.-IV. 20. Túltette magát egy csomó dolgon, de maradt még jó néhány, amin érdemes elgondolkodnia. Ezt bizonyos személyek nem veszik tekintetbe és a nap folyamán érzéketlenül zaklatni fogják. IV. 21. -V. 20. Nem az időjárás teszi, hogy eléggé rossz a kedve. Vannak, akik rontják éppen elegen, de tőlük nem fog tudni most sem megszabadulni. Jobb, ha nem törődik velük. #V. 21. -VI. 21. Ha figyelmesebb, nem kerül ebbe a helyzetbe. Addig utasította el az önhöz közeledőket, míg a végén teljesen egyedül maradt. Hívja fel egy-két régi barátját. »C VI. 22.-VII. 22. Meg kellene oldania egy feladatot, de nem érez hozzá túl sok kedvet. Úgy gondolja, elhalaszthatja a dolgot, pedig ennek komoly következményei lehetnek. Gondolja meg. *#vn. 23.-vm. 23. Mostanában egyre többször hozza ki sodrából egy apróság. Például a reformkonyhák betarthatatlan javaslatai. Néha csupán azért vásárol húst, hogy ezeknek ellentmondjon. VHI.24.-IX.23. Önt az időjárás alig érdekli. Nem aszerint, hanem a naptár szerint öltözködik. Ez megbosszulhatja magát. Pedig ha most megbetegszik, az önnél sokáig fog tartani. WIX. 24.-X. 23. Hogyha nagy szórakozottságában táskájában felejtett valamit, mondjuk az adóbevallását, most jól néz ki. A hivatal jóindulatán múlik, hogy indokait elfogadja. Big X. 24.-XI. 22. Ismét egy nagy felismeréssel lesz gazdagabb. Rájön, hogy semmi sem igaz abból, amit a stabilizációról, meg az inflációról beszélnek. Az a baj, hogy eddig elhitte. ^X1.23.-xn. 21. Kedvező helyzet állhat be pénzügyeit illetően. Leesett válláról egy teher, s ettől kicsit megkönnyebbül. Verje megkönnyebbülése után is fogához a garast. xn. 22.-1.20. Nem gondolta volna, hogy ennyi tennivalója van közvetlen környezetében. pedig volt eddig is, csak ön nem figyelt oda. Most már ha elkezdte, folytassa. Sk. 1.21. - II. 20. Csak most ébred rá, hogy veszedelmesen közeleg még egy nagy ünnep, amelyre figyelni kell. Találékonysága és pénztárcája egyaránt veszélyben van, csak ezt tudja. 55 n. 2i.-ra.2o. Amire rádöbben, azt eddig is érezhette volna. Valakiknek sikerült önről még egy bőrt lehúzniuk. Sajnos a megmaradt vékonyabbakat is állandóan szurkálják. Kenő-nyerőszámok Budapest (MTI) - A Szerencsejá; ték Rt. tájékoztatása szerint a 19'} Kenő számsorsoláson a követke20 nyerőszámokat sorsolták lei: 2, 13» 17, 19, 23, 28, 30, 32, 40, 43, 44, 45,51,52,53,55,64,66,73,80. Balesések Bocs, Miskolc (ÉM) - Halottszem; lét voltak kénytelenek lefolytatni szerdán két esetben is a Miskolc1 Rendőrkapitányság beosztottai. Ta- Ián maguk a helyszínelő zsaruk }s meglepve konstatálták, hogy B°' csőn és Miskolcon is balul esett eses előzte meg az áldozatok halálát. Bőcsön, a Munkácsy utcában saját garázsában esett el egy férfi, feite- hetően rosszullét következtében. A zuhanás olyan szerencsétlen volt, hogy a kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani- Valószínűleg ittas lehetett az a 64 esztendős férfi, aki miskolci lakása- nak lépcsőházában botlott meg- A botlás ez esetben is tragikusan végződött: a nyugdíjast sajnos mar nem tudták megmenteni, belehalt a szerencsétlen esésbe. Káros felfedezések Miskolc (ÉM) - Több százezer f°- rint kárral járó felfedezést tettek kedden a Bánfolyás úton és a Te- temváron is. Előbbi helyen egy ma- gánlakás tulajdonosa észlelte meg" hökkenve, hogy bejárati ajtajának hengerzárját ismeretlen elkövetők eltörték, majd az így könnyen b®- járhatóvá tett lakásból 200 ezer f°- rint értékben loptak el szerszá®0- kat és arany ékszereket. A tetemvári pincesoron egy kft- t® lajdonát képező pincébe hatoltak be ismeretlen módon anonim csibe szék. Innen kapcsolók és biztosítf- kok garmadáját orozták el. A kát cirka 250 ezer forint. Hét kiló heroin Győr (MTI) - Csaknem hét kilogramm heroinnak tűnő anyagot ta* láltak a vámosok és a határőrök szerdán Hegyeshalomnál, az Arra- bona expresszen. A Győr-Moso® Sopron Megyei Rendőr-főkapitány sógon tegnap tartott sajtótájéko2- tatón elhangzott: kábítószerr® visszaélés alapos gyanúja miat folytatnak eljárást három lengy® állampolgár ellen. Az útlevél-, és a vámellenőrzésnél 8 szakemberek arra figyeltek f®|: hogy noha a két harminc év körük férfi és a 19 éves lány azonos vároS' ból való, továbbá mindegyikük "f rökországból érkezett, s Battonya- nál lépték át a magyar határ“’ mégis egymástól távolabb lévő ®1- kékben ültek. A vámvizsgálat f0- rán két táskában bukkantak ra vámosok a nagy mennyiségű káb- tószerre, amelynek értéke mintegy 25 millió forint. A port az elkövetők műanyag zacskókba tették, maJ két merevítő karton közé hely®? ték, és a bélés alatt a táska oldala hoz csúsztatták. A lengyeleket on zetbe vették. A gyanúsítottak egy® lőre nem ismerik el a csempészete Akkor is befejezik London (MTI) - Akarata ellenére befejezik Edward Elgar brit zen®- szerzó (1857-1934) befejezetlen ö- szimfóniáját - jelentették. Elga néhány hónappal halála előtt ke1 te, hogy semmisítsék meg a befőj® zetlen partitúrát. „Senki ne ava ^ kozzék be, úgysem értené meg s®1} ki” - hangzott az utókorhoz int® zett üzenete. Most azonban az ® hunyt zeneszerző családja hozzaja rult ahhoz, hogy Anthony Payn®' megbízzák a mű befejezésével- » gar jelentősnek mondott utolsó a kotásának befejezéséhez az® járulnak hozzá, mivel a szerzői J°e 2004-ben amúgy is elévül. Ügyeletes riporter: Brackó István Telefonszámunk: 13.00 órától 18.00 óráig 341-611/230 Nem múló nemzetiségi nyugtalanságok tr r-rr.'... ■ ■■ ■ ■ ■ ■■■— ■ ■ — ■■ „ . ~,..n Elkótyavetyélték a szentírást