Észak-Magyarország, 1997. március (53. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-14 / 62. szám

2 ÉSZAK-Magyarország Országban - Világban 1997» Március 14«, Péntek. Magyar tőkét (is) vár Románia Budapest (MTI) - Románia várja a ma­gyar tapasztalatokat és a magyar tőkét, többek között közös vállalatok alapítása révén - jelentette ki Victor Ciorbea ro­mán miniszterelnök csütörtökön a Ma­gyar Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által rendezett magyar-ro­mán gazdasági fórumon. A több mint 30 román üzletember, a román kormány több minisztere és több tucat ma­gyar nagyvállalat vezetőjének részvételével lezajlott találkozón a román kormányfő hang­súlyozta: a kormánya által már bevezetett, il­letve a közeljövőben megszülető új gazdasági szabályok tág teret nyitnak a magyar befek­tetők előtt Romániában. Hangsúlyozta, hogy az idén több mint 3600 vállalat privatizáció­ját tervezik, és 240 cég eladását már meg is hirdették. Kifejezte reményét, hogy a közeljö­vőben megsokszorozódik a magyar-román ve­gyes vállalatok száma, amelyekből jelenleg összesen 1750 működik. A román miniszterelnök kormánya hiva­talba lépése óta meghozott gazdasági intézke­dések között említette: az árak és a deviza- szabályozás liberalizálását. Terveik szerint év végéig az infláció 30 százalék alá csökken, a jelenlegi 2,3 milliárd dolláros folyó fizetési mérleghiány pedig 1,4 milliárd dollárra mér­séklődik. Fontos lépésként említette, hogy nemrég módosították a privatizációs törvényt, így ezentúl külföldiek is szerezhetnek földtu­lajdont Romániában. MAGYARORSZÁG Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők: Csomók Mariann, Filip Gabriella, Méhes László Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341 -611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341 -700, fotó: 341 -611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475,269-5706 Szerkesztöságvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Faragó Lajos Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817,411-276. Telefax: 341-817. Hirdetési csoportvezető: Kolozsi Judit Telefon/Fax: 411 -425, Telefon: 341 -611/223 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Romvári Attila Telefon: (46) 412-162 Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés- ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft, 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richard ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalvá­nyon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 549 forint, negyedévre 1647 forint, fél évre 3294 forint, egy évre 6588 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 26 forint, a pénteki lapszám 29 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-80/305-305 A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletet! a TAXI, akkor CITY AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG AJÁNDÉKA | 500 Ft feletti viteldíj esetén 100 Ft kedvezmény l ,,-í^r^ k HÄ felmutatja ezt a szelvényt! J HI V JÄI46/ 303-303,311-111 éjjel-nappalj Társadalmi vitán az agrárprogram Göncz: Juttassák információs infrastruktúrához a magyar falut! Gödöllő (MTI) - A most kezdődő tanácskozássorozat a rend­szerváltás óta a társadalom életének egészére kiható leg­fontosabb események egyike - jelentette ki Göncz Árpád, a köztársaság elnöke csütörtö­kön Gödöllőn az agráregyetem aulájában a nemzeti agrár- programról szervezett orszá­gos vitanap megnyitóján. A ta­nácskozás - amelyen több mint 500 agrárszakember, a külön­féle érdekképviseletek küldöt­tei vettek részt - egyúttal a program egy hónapig tartó társadalmi vitasorozatának nyitányát is jelenti. Göncz Árpád bevezetőjében remé­nyének adott hangot, hogy a széles körű társadalmi vita minden bi­zonnyal eredményesen járul majd hozzá egy hosszú távú agrárprog­ram kidolgozásához, amely már ter­vezetében is eredendően számol az­zal a helyzettel, amit az agrárága­zatban foglalkoztatottak létszámá­nak csökkenése okoz. Egyszerűen nem viselhető el, hogy munkaképes emberek tömegei szoruljanak ki a mezőgazdasági termelésből, és ön­hibájukon kívül magukra maradja­nak gondjaikkal - szögezte le az ál­lamelnök. Hangsúlyozta: tény, hogy a honi mezőgazdaság szinte válsá­gos állapotban van, azonban távol­ról sem lehetetlenült el, ma is képes kielégíteni a belső piac igényeit. Ugyanakkor sikeresen részt vesz a nemzetközi versenyben is, amit mi sem bizonyít jobban, hogy élelmi­szergazdaságunk csaknem 3 milli­árd dolláros exportja majdnem 2 milliárd dolláros pozitív egyenleg­gel járul hozzá a nemzetgazdaság fizetőképességéhez. A kormány és az agrárigazgatás feladata lesz, hogy az agrártörvény alapján megfelelő, korszerű irányí­tási és információs infrastruktúrá­hoz juttassa a magyar falut, amely­nek segítségével rugalmasan tud igazodni a hazai és a nemzetközi piac követelményeihez, ugyanis csak ily módon járulhat hozzá a magyar agrártermelők jobblétéhez, a nemzetgazdaság kiegyensúlyo­zott fejlődéséhez - hangsúlyozta az államelnök. Nagy Frigyes a földművelésügyi miniszter az agrárprogramról tar­tott beszédében kiemelte: Magyar- ország az EU-hoz csatlakozva ha­marosan bekerül egy olyan egysé­ges piacra, ahol 400 millió ember ellátásáról kell gondoskodni. Mind­ez egyfelől korlátlan lehetőségeket jelent számunkra, másfelől pedig kemény kihívásokat. A mostani helyzetről szólva rá­mutatott: a rendszerváltáson át­esett országokat az elmúlt években megcsapta a piacgazdaság, a piaci verseny szele. Hol alig észrevehető­en, hol brutálisan jelentkeznek ezek a hatások. Sokan tanácstala­nul, méltatlankodva keresik a megszokott védőhálókat, de az út előre vezet, és ha fejlődni aka­runk, nem lehet visszafelé tekint- getni. Különösen érzékenyen rea­gál az új helyzetre a vidék, az ag­rárszféra, tehát mielőbb szükség van egy nemzeti agrárprogramra, amely megszabja helyét, irányát, távlatait ennek az ágazatnak. Nagy Frigyes hangsúlyozta: egy vitaanyagról van szó, így minden­kinek megvan a lehetősége, hogy javítson rajta. Az agrártársadalom legszélesebb rétegeinek megszólal­tatása azért is fontos, mert a jelen gondok jó része éppen a párbeszéd hiányából adódik. A mostani prog­ram általánosságban rögzíti a ten­nivalókat, hogy teret engedjen a véleményeknek, és ily módon érle­lődhessen ki végleges formája. A földművelésügyi tárca vezetője ki­emelte: szükség van egy agrártör­vényre is, amely garantálja, hogy a mindenkori kormány teljesítse a programot és biztosítsa hozzá költ­ségvetési fedezetet. NAT-bevezetés - marad a tervezett ütem Noszvaj (MTI) - A koalíciós pár­tok és a kormányzat is egyetér­tenek abban, hogy 1998. szep­tember 1-jétől be kell vezetni a Nemzeti Alaptantervet (NAT), ezért a Művelődési és Közokta­tási Minisztérium nem kíván eltérni a NAT bevezetésének előre tervezett ütemétől - jelen­tette ki Báthory Zoltán, a tárca helyettes államtitkára egy csü­törtöki szakmai fórumon. A Heves megyei Noszvajon a me­gyei pedagógiai intézetek vezető munkatársaival tanácskoztak a közoktatás modernizációjával kap­csolatos feladatokról. A konferencián a helyettes ál­lamtitkár elmondta: annak ellené­re tartani kívánják magukat az eredeti elképzelésekhez, hogy több szakmai szervezet az elmúlt időben úgy vélekedett: a határidők erőlte­tettek, nehezen tarthatók. Vélemé­nyük szerint - mondta - ameny- nyiben kompromisszumokat kötné­nek, az újabb kompromisszumokat tenne szükségessé, ami végül el­odázná a közoktatás elkerülhetet­len reformját. Ezért 1997 végére minden intézményben el kell készí­teni a NAT-hoz igazodó pedagógiai programot, majd ezt követően a he­lyi tantervek vázlatát. A pedagógiai program elkészíté­séhez nem szükséges központi se­gítség - vélekedett hiszen az in­tézménynek kell meghatároznia saját értékrendjét és ehhez lehet igazítani a tantárgyi rendszert. A tantervek elkészítéséhez viszont az Országos Közoktatási Intézet és a megyei pedagógiai intézetek segít­séget nyújtanak. Az előbbi intéz­ményben működő, egyelőre még hi­ányos központi adatbankból min­den szükséges tudnivaló lekérhető majd, áprilisra pedig az Interneten keresztül is hozzáférhető lesz az adatbank állománya. Végül a he­lyettes államtitkár közölte, hogy ez idáig 27 tantárgy érettségi követel­ményrendszerét fogadták el és ezt ki is küldték ezen a héten az isko­láknak. A tanácskozáson Borbola István, a tárca főosztályvezetője szólt az új finanszírozási rendszerről. Ennek lényege — mondta -, hogy a korábbi bázisfinanszírozással szemben évfo­lyamonként határozzák meg a nor­matívákat, az első osztálytól - emelkedő mértékben - a 12. évfo­lyamig. Ebben a helyzetben az ön- kormányzatoknak az az érdeke, hogy minél magasabb fokozatú köz­oktatást működtessenek a települé­sen - mutatott rá az előadó. Albánia az európai országok segítségét kéri Tirana (MTI) - Bashkim Fino, az újonnan kinevezett albán miniszterelnök csütörtökön ki­jelentette, hogy Albánia a pol­gárháború szélére sodródott, és az európai országok segítségét kérte. Bashkim Fino, az újonnan kineve­zett albán miniszterelnök kijelen­tette: „Legyünk realisták. Mi itt a polgárháború szélén állunk. Ve­szélyben vagyunk. Európának segí­teni kell ezekben a nehéz időkben. Európának nincs szüksége ilyen eseményekre”. Finót kedden nevez­te ki Sáli Berisha elnök a nemzeti megbékélési kormány élére. Az észak-albániai Skodrában szerda este négy személy életét vesztette, amikor a helyi lakosok elfoglaltak több laktanyát. További 40 embert robbanások, illetve elté­vedt golyók sebesítettek meg a Ti­ranától 100 kilométerre északra fekvő városban. Huszonkét sze­mélyt ápolnak kórházban, köztük négy katonát. Á jugoszláv hatóságok ideigle­nes jelleggel lezárták a jugo- szláv-albán határon lévő vala­mennyi átkelőhelyet. A belgrádi il­Polgári fegyveresek ellenőrzik az albán utakat Fotó: AP letékesek az albániai belpolitikai válság súlyosbodása miatt döntöt­tek a két ország közötti forgalom felfüggesztéséről. Jugoszlávián kívül Macedónia is újabb lépéseket tett az esetleges al­bániai menekülthullám, illetve az albániai belpolitikai válság Mace­dónia albánok lakta térségére való átterjedésének megakadályozásá­ra: a szkopjei védelmi minisztéri­um közleménye szerint Kiró Gligo- rov államfő döntése alapján foko­zott harckészültségbe helyezték a macedón-albán határ térségében tevékenykedő második hadtest egy­ségeit. A koszovói albán közösség is élénk figyelemmel követi az albá­niai eseményeket, és meghasonlani látszik, mert vannak akik Sáli Be­risha albán elnök pártján állnak. ír Nem megtévesztő... Budapest (MTI) - A Gazdasági Versenyhivatal nem minősítette a fogyasztók megtévesztésének azt, hogy Hegyeshalomnál a fizető Ml-es autópálya feljárójánál kitett útjelzőtáblákon nincs utalás a bu­dapesti kerülőútra. A csütörtöki tárgyaláson a Gazdasági Verseny­hivatal Versenytanácsa elutasította a Magyar Autóklub és az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület kérel­mét, annak kimondására, hogy a* Első Magyar Koncessziós Autópá­lya Rt. (Elmka) gyakorlata az útjel­zőtáblák kihelyezésére alkalmas a fogyasztók megtévesztésére. Bíróügyi eljárás Budapest (MTI) - Új eljárásra utasította csütörtökön a Fővárosi Munkaügyi Bíróságot Eigner Jó' zsef felmentett átvilágítóbíró pere­ben a Legfelsőbb Bíróság. Ez gy8' korlatilag azt jelenti, hogy a testü­let a felülvizsgálati eljárásban ho­zott döntésével hatályon kívül he­lyezte a Fővárosi Bíróság jogerős végzését. Mint ismeretes, Eigner József az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzését vég­ző bizottság volt tagja, a megvá­lasztását 1995 júliusában semmis­nek nyilvánító Országgyűlést p®' reite be annak érdekében, hogy 8 bíróság visszaállítsa korábbi muß' kaviszonyát. A Legfelsőbb Bíróság döntésével alaposnak Ítélte a felül' vizsgálati kérelmet, mivel állá8' pontja szerint az Órszággyúl®? költségvetési szervként, illetve jog1 személyként igenis perelhető. _Egy Mondatban-^ • A HONVÉDSÉGNÉL várható­an év végéig befejeződnek az át' szervezések - a minőség javítása 8 fő célja -, s akkor alig valam1' vei több mint 60 ezer katona les*­• A GYERMEKVÉDELMI OM­BUDSMAN intézményének létr8' hozását nem támogatja a kormány mert a kabinet szerint a jeleni®? működő négy ombudsman kezeli" tudja a gyermekeket érintő ügy®' két is. • A KORMÁNY AGRÁR- KONCEPCIÓJÁNAK alapelve!' vei elégedetlenek a kisgazdák, i"!' vei szerintük a tézisek nem tarta*' maznak konkrétumokat, esup8® közhelyeket. Túsztárgyalás Lima (MTI) - Limában, a perui gf rillák által megszállt japán nagyi"® veti rezidencia közelében szerda" este ismét tárgyalóasztalhoz ültek 8 kormány és a Túpac Amaru Fort8' dalmi Mozgalom (MRTA) kommá"” dójának képviselői. A konzultáció8 több mint egy hete szüneteltek’ mert előbb az MRTA utasította e*3 tárgyalásokat - azzal vádolva a P®' rui hatóságokat, hogy alagutat ás® _ nak a követséghez a 72 túsz erősz®' kos kiszabadítása érdekében majd a perui kormány mondott "®' met minden magyarázat nélkül hét elejére tervezett újabb forduló"8' ,áÜ Teréz anya utóda Újdelhi (MTI) - A 63 éves nép8“ származású Nirmala nővér szem®' lyében csütörtökön megválasztó' ták a Szeretet Misszionáriusai k8 tolikus irgalmasrend új főnőknél®" a súlyos beteg Kalkuttai Tér® anya utódját. Nirmala nővért csalj nem egyhangúlag szavazták ren főnöknővé.- az ESZAK-Magyarországgal! —N A Szerviz Utazási Iroda, valamint az Észak-Magyarországi Ke­reskedelmi és Iparkamara idegenforgalmi osztálya április 3-5. között negyedik alkalommal rendezi meg Miskolcon, az ITC- székházban a Menjünk világgá...! című utazási kiállítást. Ebből az al­kalomból lapunk rejtvénypályázatot indít hat miskolci utazási iroda közreműködésével. Március 17-22. között, hétfőtől szombatig na­ponta egy-egy iroda működésével, utaztatásával kapcsolatban te­szünk fel a rejtvényfejtők számára három-három kérdést, plusz egy­egy fotórejtvényt. Az általunk megadott válaszok közül az egyik jó, a másik rossz. A megfejtőknek a jó kérdéseket jelölő 6x4 betűt együtt kell beküldeniük március 28-án, pénteken 14 óráig az alábbi címre: Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3501 Miskolc, Pf.: 178. Az eredményhirdetést április 3-án, a kiállítás nyitónapján a helyszí­nen, az ITC-székház színpadán tartjuk I5 órakor. A helyes megfejtést beküldők között a hat utazási iroda idei útjaira egy-egy 5000 Ft érté­kű utazási utalványt sorsolunk ki.

Next

/
Thumbnails
Contents