Észak-Magyarország, 1997. március (53. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-12 / 60. szám

BORSOD - ABAÜJ - ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Ház állott, most kőhalom Kerékpárút épül a déli te­hermentesítő út és a Szin- va-patak medre mentén - majd valamikor a jövőben. Egyelőre az útból bontják a házakat. (4. oldal) Operettfesztivál — A denevérrel A budapesti Tavaszi Feszti­vál keretében Operettfesz­tivált rendeznek, amelyre a miskolci színház A denevér című nagyoperettet viszi a fővárosba. (8. oldal) Terítéken a vadgazdálkodás Noha ’96-ban némileg csök­kent megyénk vadállomá­nya, az átalakuló vadgaz­dálkodás körülményei kö­zött sem érte el a kritikus szintet. (9. oldal) Lili. évfolyam, 60. szám o határtalan program Hajdúszoboszló (MTI) - Több ’’«öt negyven magyar és román ha- |'ar menti település önkormányza­tnak képviselői tanácskoznak kedden és szerdán Hajdúszobosz- °n az együttműködés lehetőségei­ül- Matolcsi Lajos, a Hajdú-Bihar j/Lgyei Területfejlesztési Tanács koordinációs irodájának igazgatója O’mondta: a határ menti önkor­mányzatok a jövőben együttesen Veretnék kiaknázni a PHARE úgynevezett CBC-px-ogramjába rej- )° Pályázati lehetőségeket, melynek Köretében az együttműködő telepü­nk közösen juthatnak anyagi for- ts°klioz területfejlesztési elképze­lik megvalósításához. Hajdú-Bi- úor és a romániai Bihar megyék fellett szorgalmazzák az ártándi mtárátkelő korszerűsítését, a nyír- "Orányi vasúti átkelőnél a közúti finely- és teherforgalom megindí- Ksát, valamint Létavértesnél új határátkelő megnyitását. Petíció Gálnak A ország számos megyéjében teg- 1^ P folytatódott a mezőgazdasági u ernjrelők demonstrációja. A Pest s r^Véki gazdák képviselői az Or- Va Soáz előtti Kossuth térre vonul- sá PVilvánították ki a mezőgazdá­éi?1 termelés válsága és a földből ti phéberek életkörülményei miat- VSI keseredésüket. Az őstermelők ^tefásokat követelő, 14 pont­sa u - Petícióját délután az Or- szs® .ban Gál Zoltánnak, az Or- Sgyűlés elnökének adták át. beszámolónk a 2. oldalon) ^Imiszer-szakvásár sef - Egerfood elnevezés­Éijp enizetközi Élelmiszer-, Ital- és rr,y''Pari Szakvásárnak ad otthont Égprs 29- és június elseje között teá • A megyei és a városi önkor- a kamarák, valamint a diletr ■, eSyef Vállalkozás- és Te- sáva)e, eszkési Központ támogatá- ezetl, .^odezendo vásár szervezői Pop ,11* minden második évben, a öss?piaPestel felváltva tervezik E]et;-'vm a szakma kiállítóit. Tóth gatójp'r’ ,a vállalkozói központ igaz­ított 'l‘mondta: az ez idáig meg­ohm- ^alános kiállításokon is az giák g]?erfPari termékek, technoló- Cs0n .bPk a legjelentősebb áru- Dula Bence, az Egri vezte TSég vezetője fontosnak ne- tüclj.-jf10Sy a borvidék termelői fel habion 'íaru?f a kapcsolatot a multi- bak ó,.jaf aruházak vezetőivel, an- tóhoz en> h°gy több fogyasz- ■ 1 úassanak el az egri borok. Tűz - árkon-bokron át Sokak kitartanak a gaztálanítás veszélyes válfaja mellett Lassan már nem bírjuk erővel, eszközzel -/érté­kelte a helyzetet tegnap délután Tóth András százados a megyei tűzoltóság ügyeletén. Dél­után öt óráig húsz tűzesethez vonultak ki a me­gyében. A tűzgyújtási tilalom és mindjén egyéb figyelmeztetés ellenére ugyanis jó néhányan ki­tartanak a gazeltávolítás e veszélyes válfaja mellett. A tüzek azonban nem ismernek telek­határokat, s a nagy szárazságban hirtelen mód terjednek tova. A legnagyobb veszélyt a közeli erdőkre jelentik. „Olyan kis ország vagyunk, s oly kevés az erdőnk, hogy sokkalta jobban kel­lene vigyáznunk rá" - szólnak mindenkihez a tűzoltószázados aggodalmas szavai. A húsz tűz egyike tegnap a TSIlya melletti feny­vesek felé tartott. A helyszínen készült ripor­tunk a 3. oldalon olvasható. Március idusa januárban kezdődik Miskolc (ÉM - BAL) - A március 15-i megemlékezés-sorozat Mis­kolcon szombaton délelőtt 10 órakor veszi kezdetét a Kos­suth Lajos szobornál. Válogatás a szimbólumok között Az ünnepi műsort követően indul a felvonulás: először a Széchenyi-szo- borhoz, majd tovább a Petőfi-em- léktáblához, a Szemere-szoborhoz, Lévay József és Deák Ferenc szob­Fotó: Vajda János rához, a Batthyhány-emléktáblá- hoz, és Petőfi Sándor szobránál ér véget. Az ünnepi szervezést végző Mis­kolci Kulturális Menedzser Iroda munkatársaitól megtudtuk: a tava­lyi rendezvényeken majd’ tízezren vonultak fel, s ha az időjárás nem szól közbe, idén is ennyi érdeklődőt várnak. A megemlékezések időtar­tama alatt valamelyest akadozni fog a belváros tömegközlekedése: 10 és háromnegyed 11 között idő­szakosan megáll majd a villamos- forgalom, negyed 12 és dél között pedig a Petőfi téri megállót hagyják ki a buszok. Az erre haladó járatok a Szeles utcánál állnak meg. A menedzseriroda vezetője el­mondta: a március 15-i ünnepségek programjának előkészületeit nem egy-két nappal előtte szokták kez­deni; már január elején belefognak a terveztetésbe. Több programter­vet készítenek - árulta el Stehlik Ágnes -, a változatokat a polgár- mesterrel együtt vitatják meg, majd döntenek a végleges változat mellett, amelyet aztán a minden érintett - rendőrségtől az iskolákig - részvételével felálló előkészítő bi­zottság dolgoz ki február folyamán. Két héttel a nevezetes nap előtt kialakul a végleges menetrend, amiben már benne vannak a ko­szorúzni szándékozó pártok, szer­vezetek is. Kommentár A mi kis nyarunk Filip Gabriella Tavasz után jön a nyár... Minden a megszokott rendben. Ahogy tavaly is, most is megjelent a miskolci nyári szín­házi produkcióidra kiírt pályázati felhí­vás. Március il-én. Beadási határidő: április 4. Döntés: sürgősséggel... Nincs ebben semmi különös. Ez a dol­gok rendje. Előbb el kell fogadni a város költségvetését, meg kell tudni, mennyi jut a nyári színházi előadásokra, csak utána lehet kiírni a pályázatot. Ha beér­keznek a tervek - a mű rövid leírásával, szereposztási elképzelésekkel, költség- vetéssel -, a felkért szakértők véleményt mondanak, a bizottság dönt. Sürgősség­gel - és úgy másfél évnyi késéssel. Mert körülbelül ennyi idő kellene ahhoz, hogy megfelelően előkészítsenek egy si­keres produkciót. Persze, az is sikernek számíthat, ha valaki néhány hét alatt ké­pes összehozni egy bemutatót. De ha időben tudják az utazási irodák, mikor és miért érdemes Miskolcra jönni, akkor ehhez igazíthatják útjaikat. Ha mindenki felkészülhet a vendégfogadásra; ha jut elég idő a vállalkozók megnyerésére, mert a pályázónak vállalnia kell további pályázatok, szponzori támogatások meg­szerzését is - a várostól elnyerhető 3 millió önmagában semmire sem elég -, akkor talán sikeresebb lehet a vállalko­zás. Legalábbis anyagi szempontból. De a tartalmi előkészítés miatt is több időre lenne szükség. Leírhatja ugyan a pályá­zó a szereposztási elképzeléseit, ha a megjelölt művészek már régen máshová szerződtek... Évekkel ezelőtt azt hittük, más lesz a Miskolci Nyár, ha itt is önállóan műkö­dik a nyári színház. Nem lett más. Azóta meg is szűnt az intézmény. Tavaly ősz­szel viszont a belvárosban felavattuk az új szabadtéri színpadot, de azóta sem tudni, ki és főleg miből működteti - majd, ha valóban teljesen elkészül - a korszerű játszóhelyet. Tisztázni kellene még, ki teszi rendbe az egyházi tulaj­donba került, de a nyári játékok idején használható tapolcai színpadot, ki ka- száltatja le a füvet, ki festeti újra a pado­kat és így tovább, és így tovább... így kezdődött a tavalyi nyár is. így jön el az idei is. Szólunk, ha még nem késő: lesz jövőre is! Génmásolási tilalom Tiltakozásuk jeléül egyforma fehér maszkban vettek részt a Zöld Párt képviselői az Európa Parlament ülésén, amelyen a klónozással (genetikai másolással) kapcsolatos kísérlete­ket vitatták meg. A klónozással ugyanis fizi­kailag egymással teljesen azonos egyedeket hoznak létre, és a tudósok szerint két éven belül megoldható lesz az emberek „előál­lítása" is. (Részletek a 2. oldalon) Fotó: AP

Next

/
Thumbnails
Contents