Észak-Magyarország, 1997. március (53. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-01 / 51. szám

Március 1Szombat Kilátó ÉM-bétvége VII Mi van a számok mögött? Mottó: „És monda nekik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok” - de én majd disztingválok, tévé hozzá a „demográfus” Bállá D. Károly Nem vagyok megszállott statisztikaolva­só, és nem csupán azért nem, mert isme­rem a szellemes megállapítást, mely sze­rint hazudni háromféleképpen lehet, úgy mint: 1. hamis állítással, 2. elhallgatás­sal, 3. statisztikával, hanem azért, sem, mert a nagy számok törvényénél jobban érdekelnek a kis események. Hasonlóan a demográfia sem tartozik kedvenc disz­ciplínáim közé, nem is értek hozzá sokkal jobban, mint hajdú a harangöntéshez. Irodalmárféle lennék, némi természettu­dományos előélettel és bölcsészeti tanul­mányokkal a hátam mögött, így hát ért­hető módon olvasmányaim között nem feltétlenül szerepelnek a statisztikai köz­lönyök. Annál inkább az irodalmi lapok. Ami ezekben olvasható, az feltételezhető­en nekem, hozzá szól. így fenntartásai­mat félretéve kezdtem olvasni az egyik ilyen lapban Váralljai Csocsán Jenő gra­fikonokkal alaposan megtűzdelt Magyar- ország romlása a demográfiai mutatók tükrében című tanulmányát. Ebben a szerző hiteles adatokra tá­maszkodva mutatja ki, milyen veszélyes tendenciák rajzolódnak ki Magyarország népesedési adataiból. Megtudjuk például, hogy 1981 óta a születések száma folya­matosan és növekvő mértékben alatta marad az elhalálozások számának, s ez nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy „1981 óta 330 374 fővel fogyott az ország népessége, tehát egész megyényi lakos­sággal, s ez a folyamat egyáltalán nem látszik megállni, hanem inkább fokozó­dik”. Ez valóban ijesztő jelenség. Ám job­ban megrémültem a következő két mon­dattól. Nem is tartalmuktól, hanem szemléletüktől. Mielőtt idézném, szeret­ném felhívni a figyelmet, hogy a fenti ál­lításban szó szerint „az ország népessége” szerepelt, s erre csattannak rá az alábbi­ak: „Hangsúlyoznunk kell, hogy ez a fo­gyás még nem a tényleges pusztulást jel­zi. Nincs benne a cigányság növekvő lé- lekszáma.” Hoppá! Hogy világosabb le­gyen, a szerző folytatja: „Becsült adatok alapján a cigányság lélekszáma 1971-ben (Valószínűleg sajtóhiba, hiszen az össze­hasonlításnak 1981-re kellene vonatkoz­nia. Ha nem sajtóhiba, akkor viszont csúsztatás. Szerz.) 320 ezer fő volt, amely 1995-re kb. 520 ezer főre gyarapodott. A tényleges fogyás tehát 330 ezer + 200 ezer = 530 ezer fő.” Tetszik érteni? A fenti állítások sugallata szerint: 1. a cigányság nem tartozik bele az ország lakosságába; 2. a lakosság csökkenésének számát meg kell tetézni a cigányság növekedésének számával, hogy a „tényleges pusztulás” mértékéről pontosabb fogalmunk legyen. A szerző maga is észre vehette, hogy „az ország népességéiről szólva a dolog mégis sántít, s a következő mondatban már így pontosít: ,A magyarországi ma­gyarok fogyása az utóbbi évtizedekben elérte a félmilliót, a lakosság 5%-át, míg a sokkal nehezebb körülmények között élő cigányság lélekszáma nagymértékben emelkedett.” De a „magyarországi ma­gyarokiról újra visszatér az országhoz, rögtön a következő mondatban: „Az or­szág mind gyorsabban halad a herderi jóslat beteljesülése felé, és jelenleg a leg­jobb úton van ahhoz, hogy finn-ugor roko­naink, a lívek sorsára jusson.” Szóval hogy is van ez? végül is mi ta­szítja a végpusztulásba „az országot’? Il­letve, ezek után: kicsoda „az ország”? S aláhúzandó a szerepe, akkor miért nem olvashatunk ebben a cikkben valamit a magyarországi románok, szlovákok, szer- bek, németek lélekszámának a változásá­ról? S ezt vajon kivonni vagy hozzáadni kell a bűvös mutatókhoz? Netán ók, mert kevesen vannak, eleve „a magyarországi magyarok” kategóriájába tartoznak, nem úgy, mint a cigányok? Nincs ennek a számolgatásnak, egé­szen véletlenül egy ici-pici rasszista mel­lékíze? (Talán nem kell elnézést kérnem, amiért fülem érzékeny arra, ha vala­mely érdekektől vezérelve valaki szem­be állítja egyrészt a többségi nemzetet ­ráadásul többségi pozícióból! - a nemze­ti-etnikai kisebbségekkel, másrészt a kisebbségeket egymással. Ahogy azon­nal felkapom a fejemet - olykor a vizet is - akkor, ha a határon túli magyarság számbavételéből kihagyják a kárpatai­jait, ugyanúgy, „kívülállóként” is érint, ha a szlovákiai szlovákok a „magyar ve­szélyről” beszélnek. Igenis szolidáris va­gyok minden kisebbséggel, és ez aligha csupán azért van így, mert ukrajnai magyarként élem mindennapjaimat.) ...No és aztán a lívekkel való példáló- zás... Ha ismereteim nem csalnak, a lívek soha nem alkottak tízmilliós nemzetet, és önálló államiságuk sem igen volt, azonkí­vül pedig, ha jól tudom, nem kihaltak, hanem beolvadtak a lett nemzetbe (már a század elején is csupán pár ezren be­szélték a lív nyelvet), sorsukat e tekintet­ben inkább a Magyarországon megtelepe­dett kunokéhoz lehetne hasonlítani. Az írás közepe táján a szerző a követ­kezőket jelenti ki: „Az a társadalom, amely szerint a művi vetélés különleges és csodálatos vívmány, vagyis alapvető érték, pusztulásra van ítélve, és el is pusztul, ha ki nem józanodik. Az anyag- elvű világnézetből eredendően következő élvezethajszolás helyett csak a keresz­tény áldozatvállalás biztosíthatja a ma­gyarság fennmaradását.” Ezek után néhány „költői kérdésem” lenne (tekintve, hogy irodalmi lap adott helyet a tudományos köntösbe bújtatott írásnak): 1. Igazán érdekelne, a szerző fenti mondatában mit (kiket) fed „a társada­lom” kifejezés? (Benne vannak-e például a cigányok?) 2. Véletlenül nem téveszti-e össze a művi vetélést annak engedélyeztetésé­vel? (Mármint hogy melyik a vívmány?) 3. Valóban „eredendően” élvhajhá- szok-e a materialisták? (És mennyiben élvhajhászat az abortusz?) 4. Az ateisták, izraeliták, netán moha­medánok áldozatvállalására ezek szerint nincs is szükség? (Ók csak nyugodtan élvhajhásszanak?) És végül, de nyomatékkai: 5. Hol helyezkedik el a tisztelt szerző rendszerében az általában erősen isten­hívó cigányok keresztény áldozatválla­lása? PS. Egyébként pedig, tapasztalatom sze­rint legalábbis, világnézeti alapon nemi­gen lehet gyereket csinálni. Típuskérdések választípusokkal Lászloffy Aladar A nyugati típusú civilizáció két meghatározó, egymástól is egy évezred- nyire tárgyiasult, beérett szimbóluma a harang és a water closed, ma­gyarul: vécé, vagyis a vízöblítés budi. Egyikben a lelkiség felöl testesül meg ónyugatsága, másikban a „világi élet” kényelme felől. Ezerszer látható: a tények nem érzelmesek, nem is érzelegnek, pate- tizálnak. Megteszi helyettük a mindenkori szemforgatás: a korszellem. A korszellem nagyokat kondul és még nagyobbakat szellent, jelezvén, hogy keze ügyében, ellenőrzése alatt tartja mindkét hatalmi szimbólu­mát. így egyik probléma (ne tessék már kikényszeríteni, hogy kimond­jam: „szar a helyzet”) megállapíttatván, marad a másik: hogy - ugyanis -polgárosodjunk-e? ' Nos, polgárosodjunk, de ne igazán. Mert akkor mi lesz (mi lenne) azokkal, akiknek esze ágában sincs, sokkal jobban megvannak, elvan­nak ők így. Ahogy' az első probléma áll. Mert, aki „régi”, „konzervatív” vagy kipróbált, bevett, némileg bevált, normálisnak tekinthető emberi magatartás szerint reagál ennek a „másként’-létezésnek a „hordozóira”, a rendbontó, randalírozó, abszurd „elemekre” - akár az új nemzedékre, akinek valósággal előírt norma a nonkonformista szembepisilés, akár az etnikailag vagy fajta szerint védett egyéb példányokra, az ugyebár szentségtörést, felségsértést követ el. Büntetendőt, hisz ő az igazi béke­bontó, nem az, aki netalán nem is ismeri a békesség fogalmát. Félreér­tések elkerülésére a „prolizálódás” ma már nem „úgy” a kényszerítő kö­rülmények folyománya, amióta a jól menő divat maga kínálja jobbérzé­sű csemetéinknek a műtoprongyot, és csak az nem mosakodik meg, aki koszpárti. Tehát félre a meghatódó demagógiával, még ha az tűnik is „liberálisabbnak”. Ha ad abszurdum végigvisszük gondolatmenetét: azért se polgárosodik valaki, tehát a jövő embere, hiszen alaptörvénnyé (egyáltalán nem az erkölcsben, vannak magukat civilizáltnak gondoló társadalmak, ahol valóságos törvénnyé erőltetvén) kikiáltották, hogy ami bármilyen aberráció vagy' ökológiai okból ritka, eltérő, kihalófélben lévő majom, ökör, szarka, hörcsög, sárkány, vipera - az keblen melenge­tendő, mert védett állat, elvből igaza van minden más szemponttal szemben. Csak az nem világos: miféle önpusztító, felszámoló szkizofré- nia nevében, és melyik Európa követeli ezt a harakirit? Miközben nem­zedékszámra halnak ki a becsülést érdemlő, soha még erkölcsi kárpót­lást nem kapott megkínzott, meghurcolt nemzedékek, akiknek esetében nem sokat teketóriáztak és teoretizáltak... De hát kérem, ez az egész megint csak karnevál, csak hangulatkeltés, csak propagandaeszköz. A régi jó „oszd meg és uralkodj” maszkírozott modernizált változata. Akik mögötte állnak, nem féltek az állatviadaloktól, a gladiatoijátékoktól, az inkvizícióktól, faji törvényektől és genocídiumoktól, a katyni tömegsí­roktól, ötvenhatoktól. Mindig és módszeresen az előző normarendszerek elleni razzia ürügyén az összes normális, kipróbált és bevált viszonyo­kat mindig és mindenütt felforgatni igyekeztek. Milyen nevetséges egy­másra mutogatás, hogy szabadkőműves, jakobinus, reakciós, bolsevik, labanc, liberális, klerikális - a legviccesebb, amit még büszkén maguk­ra is vettek (az összes lehetséges oldalon), hogy „haladó”. Azt nem szok­ták szeretni csak, hogy „felelőtlen”, s azt legkevésbé, hogy' cinikus. Mert aki egyszerre merészeli hirdetni a polgárosulást és,a trogloditaság kul­tuszát, az minimum képmutató csaló. És egy ilyen megzavart, megvár dúlt korban fölötte veszedelmes. Nézzünk csak a tükörbe: szeretnók látni, ki üldöz minket? Hát az a liberális antiszemita romániai moszkvabarát sváb magyarcigány, aki visszanéz ránk. Gyorsan oltsunk nyelvet rá mi is. Addig is... Sumpf Benedek András Döglődő ló az útszéli gyepen az üvegszemű pihéspotrohú halál döngve szállt felette rózsás húsága fúrt szürcsölt frecskelt boldogan a roncsolt testen fáradt áram futott keresztül a rángó idegen túlnőtt fájdalom messze volt már mint fölöttem most az ég (Kárpátalja) _____________________Csohány Kálmán rajza | iS&V \ > A" „ > j % A, Balia D. Károly költő, Ungvár Lászloffy Aladár költő, esszéista, a kolozsvári Helikon szerkesztője Sarusi Mihály író, Békéscsaba Sarusi Mihály Apám Arabján Legközelebb Aradon járva a Mo- sóczi-telepre visz el a jószeren­csém: egészen véletlen (?) Tőkés László vasárnapi mosóéi igehirde­tésén lehetek ott. Mosóczi... (Szinte) Belereme­gek, hisz ez édesapám Áradja! Ma­gyar-Arad e negyedében borbélyse- gédkedett, lakott, élt, igyekezett..., hogy néha (ha futja a borravalóból) benézzen a Belvárosba is. Itt sze­dett össze, innen hozott annyi min­dent (Aradról, aradi magyarságról, múltról s akkori, harmincas évek­beli jelenről), hogy tellett neki a fél (Kisiratos-)falut, majd a negyed (Konstanca- és Bécsaba-) várost történetekkel kábítani, engem egy életre ellátni... (akár tetszik, akár nem, le köll szögeznem: aradi s magyar) mesével. Én, Mosóczin... Megfordultam már itt, hogy egy csodálatos aradi ember, Kovács Ferenc Aradvégi magyar népköltészete után járjak (Gyűjtőtársa, Juhász Zoltán eme Aradvégen őrizte meg - majd fél évszázadon át rejtegetve a - a kéz­iratot), de most... miért más? Tán mert Apám is járhatott e istenházában? Katolikus létére is. Benézhetett volna, ha épp áll már; akkor még csak imaház lehe­tett itt. Ezt a pompás kálomista templomot nemrég építette a meg­fogyott, ám - lelkipásztorától meg­erősített - kitartó kicsi aradi ma­gyar nemzet. Édes Istenem... Mosóczi-telepi istenháza Mosóczin 1937-ben már imaház van e helyt; jó Józsa Péter nagy- tiszteletű urunk, ki 1991-tól áll e gyülekezet élén, 1995-re építette meg népével az igen erős istenhá­zát. Vadonatúj templom - a ’90-es években - a magyar vallást gya­korló arad-mosócziaknak?!... Mégis lehet? Csak meg lehet kapaszkodni? Ha nagyon akarjuk; ha hi­szünk. ? 1955-ben 579 családban 1371 református, 40 esztendő múltán 600 lélek 275 család. Feleannyian, kisebbségbe törve. De ez a templom! E csak-azért-is-istenháza. ...Hogy: élünk. Még mozgunk. Lélegzetet veszünk. A tetőn (ahogy a jó iratosiaknak az első háború előttról való öreghá­zain) jaminai cserép. ...Csupa fa a szentegyház belse­jében minden - akárha a Székely- földön lennél... TI MAGATOK IS MINT ÉLÓ KÖVEK ÉPÜLJETEK FELLELKI HÁZZÁ (I. Péter 2,5). A fakarzat alatt: „... és te jól tet­ted, hogy eljöttél.” (Ap. Csel. 10.33.) A mosóczi-hímzésen meg: „...mindenkor az Úrral leszünk.” ...Mily igaz, mennyire nem értik néha egyháziak sem: jól teszed, ha beteszed ide a lábad! Ha még této­vázol is, de már idebátorkodol... Ha még nem hiszel is, ám a mindent tagadóktól, mindent-tagadástól már viszolyogsz, irtózol... S keresel valami emberhez méltóbbat. Ha eddig el is maradtál: jó he­lyen vagy. Mosóczin (s...). Az Ivireánu ucca elején jobb kézről. „Áldott a sok kéz” - mosóczi templomemeló akarat s áldozat. Tőkés Aradvégen A hatszáz mosóczi kálvinistából a félezer ülőhelyes templomba közel ötszázan jöhettek el Tőkés püspö­köt hallgatni (a karzaton a diákok mellett kerül csak néhány üres pad). Tömve az istenháza! ...Igehirdetés közben is szivá­rognak. A gondnok - istentisztelet köz­ben is - mindenkit leültet.- Szolgálat és alázat. Tőkés püspök arról értekezik, mit kell tennünk, s hogy milyen­nek szükséges lennünk. Szolgál­nunk, s alázatosnak maradnunk. ... Az egyik első sorban ott figyel Tokaji György, Arad magyarságá­nak bukaresti nagy-nemzetgyűlési képviselője, kivel amúgy (a Romá­niai Magyar Demokrata Szövetség háta megett szervezett neptuni tárgyalkodás miatt) püspökünk összeakaszkodott, de akivel - látni való - csak együtt akar tartani. Ez menti meg az RMDSZ-t? Hogy (ha) tudja, különbözősé­günk ellenére is meg kell őriznünk az egységet. ...Mert hogy (végül is) nem az számít. Hanem hogy... Ember s magyar, magyar em­ber lennél! ...Háromtól hat hónapig teijedő börtönbüntetés jár az idegen Him­nusz elénekléséért? Az istentiszte­let után (azért is) rágyújtunk.- Nincs a Kárpát-medencében egy párt sem, amely ne szakadt voína. Ezt már az istentisztelet utáni magyar gyűlésen mondja püspö­künk az egyben maradt népnek.- Az RMDSZ egységes. Van, akinek nem tetszik, hogy az egyház befogadja az RMDSZ-t, helyet ad a helybéli magyarság közéletének. Hová mehetne máshová? Hon­nan nem nézik ki? Palotáinkat elrabolták, s máig nem adták vissza. Maradt az imaterem. ...Míg onnan is ki nem kopunk. Ki nem fogyunk.- Ha vitázunk is! Mert nem vitás, osztoznak egy­mással az erdélyi s partiumi (s óki­rálysági) magyar közemberek; ám attól még. No, ez nem tetszik (s nem a ká­polnabéli röpgyűlés!) elleneinknek! Ilyen meg olyan (s amolyan) - fajta - szalámizóinknak. Tőkés! Nagyon ellenünkre szol­gál. Eléggé a begyünkben van. Igen bosszantó a viselkedése. ... Most épp megalázkodik... És szolgál! Nohát, ez már (való!) több a soknál.- Legyetek egységesek. S akkor. ... Legalábbis nehezebb legyűr­ni bennünket. (Reményünk, hogy sosem fog­nak.) (Legvégül.) Menjünk, maradjunk? Menjünk vagy maradjunk? - szö­gezi Tőkés mellének egy aradi ma­gyar férfi, kinek (bizonyára) nem csak magára van gondja.- Mit jelent nekünk a magyar­román alapszerződés? Mindössze ennyire foglalkoztat­ja Részek-beli s erdélyhoni népün­ket a temesvári aláírás. Megmaradhatunk-e még (leg­alább egy darabig) a szülóhonunk- ban? Mi, kik a végzet jóvoltából (szü­lőházastul, szőlőskertestül, pere- puttyostul) - a nagyhatalmak ját­szadozásából - idegen állam alá rendeltettünk? Aradon; körbe a Kárpátok alatt! Már-már... a Kárpátoktól az Adriáig. (Egy üvöltés?) (Jajkiáltás!) Magam korabeli (középkorú) férfiú kíváncsiskodik. Aggódik!- Főleg a fiatalok miatt. Mert hogy mi már állva (s ál­matlan) kibírjuk, de leányaink s fi­aink?! Meg a (mégiscsak) megszü­letni akaró unokák... Mosóczi férfi, kinek (látszik!) mindene a családja. Háza. (Honnan még nem túrták ki.) Hazája (Hol, igaz, hazátlannak tekintik.) Hona. (Ha még van.) Népe. (Ez a drága.) r M V K Arad: marad?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents