Észak-Magyarország, 1997. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-04 / 29. szám
.GYARORSZÁG KEDDI MELLÉKLETE • 1997. Vitéz Lászlók a Népliget hársaiból Dobos Klára Budapest (ÉM) - Fiatalos energiával ütlegelte egy órán át az ördögöt - a paraván elrejtette több mint hetven évét. A beszélgetés azonban kissé levegőkapkodva kezdődött a „Vitéz Lászlós” Kemény Henrik bábművésszel... • Annak idején kellett volna takarékoskodnom az erőmmel, amikor megcsináltam egymás után 8-10 előadást... □ Vitéz László már nem rnai gyerek. Mi is ezen nőttünk fel, és nagyon élveztük. A mai kicsik láthatóan ugyanúgy szeretik. Es ön? Néhány ezer előadás után nincs még elege a figurából? ® Ez az én életem. Szinte folyamatosan csinálom, kényszerszünetek voltak csak... Mikor kezdtem a munkát, kitanultam a lakatos-, a villanyszerelő szakmát, foglalkoztam hangtechnikával, festészettel, tervezéssel. De mindegyik mesternél csak addig voltam, amíg el nem értem azt a szintet, amiről éreztem, hogy szükségem lehet rá a bábszínpadon. □ Talán azért is érthető - és persze ugyanazért érthetetlen - ez a ragaszkodás, mert ön is ezen nőtt fél— • Nagyapámtól tanulta édesapám, édesapámtól meg rám maradt. Sajnos, ő a háború után nem tért vissza. Nem tudom, hol van. Ez nagyon fájdalmas dolog, de hát ilyen kegyetlen az élet. Amin mi keresztül mentünk, az elég lenne akár öt embernek is. □ Volt olyan időszak is, amikor Vitéz László nemkívánatos személlyé vált hazánkban... ® A Vjtéz László-játékokat 1952-ben betiltották, amikor államosították a vurstlit. De édesapám színpada ma is áll, mert a Soros-alapítvány támogatásával újjáépítettem. Sajnos, már négyszer betörtek, egy csomó dolgot elhurcoltak. □ tJátszik is ott? • Sajnos, nagyon rosszak a körülmények, szemétdomb veszi körül. □ De másfelé azért fellép... • Sokat játszottam külföldön. Londontól Mar- seille-en át Kréta szigetéig mindenfelé megfordultam. De előtte nagyapám nyomdokain az országot jártam a legkisebb falu istállójától a Parlamentig. Az első Vitéz Lászlót München múzeumának ajándékoztam. Azóta Vitéz László körül - mert őt állították középre, ő volt az első külföldi népi bábhős - ott van Mr. Punch, ott van a Karagöz, a Kasparek és a többiek... Mitterand elnök úrnak saját kezűleg adtam át egy bábot. Amerre jártam, hagytam egy-egy Vitéz Lászlót a vitrinekben, Külföldön a figura karrierje Londonban, Mr. Punch 325 éves évfordulóján indult Kemény Henrik bábművész A szerző felvétele el. Egyébként az ottani szereplés nagy tanulság volt számomra, ott jöttem rá ennek a játéknak a rejtélyére: nem kimondottam a szöveg a fontos, mert a játékból úgyis minden kiderül. A játékot a világon mindenütt megértik. U Mi lehet a titka Vitéz Lászlónak? Talán maga Kemény Henrik? • Ez a bábfigura minden báb dédapja vagy ükapja lehetne. Sokan próbálkoztak már és próbálkoznak ma is Vitéz László-játékkal, de nem tudják a közönséggel a kapcsolatot úgy megteremteni, hogy az igazán élővé váljon. Mert minden színházi előadáson első és legfontosabb a közönség. Ha a közönséget nem fogja meg, akkor nincs értelme. □ Lehet egyszerűen az is a titok nyitja, hogy a gyerekek szeretnek verekedni? • Lehet. De az biztos, hogy nem Vitéz Lászlótól tanulnak verekedni! Mit látnak ma a televízióban?! Robbantás, gyilkosság, rombolás, pusztítás... A régi, igazi Walt Disney-fdmek, amelyekre még én is emlékszem, azok igen, azok gyerekeknek valók voltak... □ Tényleg, Vitéz László mellett néha megjelenik műsoraiban Miki egér is. Hogy került ide? A divat hozta? • Nem. Édesapám hozta az emlékét, amikor az első világháború előtt, 1912-ben visszajött Amerikából. Itthon aztán megfaragta Miki egeret. □ Megvannak még a régi bábok? • Néhány báb megmaradt, de hát a két világháború sok mindent eltüntetett. És később is voltak szörnyűségek. A Népliget államosításakor is elveszett volna minden, ha az egyik éjszaka nem jön egy ismerősöm egy bőrönddel, s nem mondja, hogy amit lehet, pakoljuk össze és vigyük el. Több mint tíz évig a lakásán voltak elrejtve a bábok. Kiloptuk a saját dolgainkat! Ami maradt, azt szanaszéjjel hagytam, hogy többnek látsszanak. Amikor jöttek felvenni a leltárt, azt mondták, ezek ócska vacakok, bontsuk le az épületet, és menjünk el. De hová? - kérdeztem, hiszen ez a lakásunk is. Édesanyámnak a színpad volt télen a jégszekrénye, odarakta a befőtteket. Mondták, jó, majd értesítenek. Több mint tíz évig húzódott a dolog. De a manézst, amivel vidékre jártam, azt azonnal szétvertek. Az egész Népligetet szétverték. Volt például egy olyan céllövölde, a Halmos bácsié, amely ma olyan muzeális érték lenne, hogy csodájára járnának. A Halászbástyától kezdve az Országházig különféle táblái voltak, s aminek eltalálták a céltábláját, az megmozdult. És a legkülönlegesebb, hogy vízierővel működött, nem villannyal. Hatalmas tartályba hordtuk a vizet, én magam is segítettem gyermekkoromban Halmos bácsinak. Olomcsöveken folyt le a víz a kicsi vízkerekekre, annak az ereje forgatta az apró táncosokat, a kisvasutat... És szétverték keresztapám lánckörhintáját is. Csákánnyal, baltával estek neki, s amikor befejezték a munkát, azt mondták az öregnek, hogy megveheti tűzifának. Mert nem vette, felgyújtották ott, helyben... □ A bábos szerencsésebb helyzetben van, mert új bábot készíthet. Hány Vitéz Lászlót koptatott már el? • Nem tudom, hányadik példányt készítettem, de általában egy báb két évig használható. Persze, fel szoktam őket újítani. Az elkopott részeket lereszelem, és ugyanolyan fával kiegészítem. A bábokat egyébként hársfából, mégpedig a Népliget hársfáiból készítem. □ A bábjáték valamelyest megváltozott. Mit szól a bábjátékok klasszikusa a klasszikus bábszínház háttérbe szorulásához? Hiszen most inkább az emberek kerülnek előtérbe. • Ki ezzel, ki azzal próbálkozik. Ha le tudja kötni a közönséget, ám tegye, meghajolok előtte, tapsolok neki. Ha meg nem, az idő rostáján úgyis kiesik. De Vitéz László mindegyiket túl fogja élni! Legalábbis addig, amíg a kezemet fel tudom emelni, Vitéz László rajta lesz. Én az életemet a bábszínpadon akarom befejezni. Ezt kérem... (Kemény Henrikkel nyáron, a budapesti Unima bábfesztiválon találkoztunk, s most 72. születésnapja alkalmából adjuk közre a beszélgetést.) Don Juan - Megalkuvással a pokolba Vidnyánszky Attila Moliére-rendezése a kassai Thália Színházban Balassa Zoltán Kassa (ÉM) - Az Abaúji Központ magyar színháza, a kassai Thália mutatta be Moliére: Don Juan, avagy a kőszobor lakomája című darabját. Moliére esetében szokás vígjátékként meghatározni a műfajt, de ez a mű, és kassai színpadra állítása nem indokolja ezt a megjelölést. Don Juan már a francia racionalizmus gyermeke, nem hisz földöntúli erőkben, sem Istenben, sem ördögben, csak a józan észben. Erő, machiavellista fölény és erkölcstelenség jellemzi minden tettét és gondolatát, melyekhez még egy cinkostársat is talál: divatos bűnt, a képmutatást.,Akiknek van esze, az alkalmazkodik korának bűneihez” ~ monda hősünk, s úgy véli: „Az ég védelmében sújtok le rá” - tervezi . további stratégiáját, ámde visszájára fordul a kívánság. Az ég megelégeli Don Juan bitangságait, nem igazolva a közkeletű mondást, hogy háborúban és szerelemben mindent szabad, és néhányrendbeli figyelmeztetés után pokolba juttatja. Moliére darabja mindenkinek igazságot szolgáltat, Don Juan megbűnhődik. De a rendező, Vidnyánszky Attila nem elégszik meg azzal, hogy a megsértett törvények elégtételt kapjanak. Ugyanis ahhoz, hogy valaki gyalázatosságokat tudjon sorozatosan elkövetni, ép- Pén egyfajta társadalmi közeg is kell, melyet egyének alakítanak ki, s akkor már mindenki cinkossá vá- hk. Hisz Don Juan nem erőszakkal éri el célját, hanem fondorlattal, kihasználva az emberi gyengeségek egész sorát. így a kassai előadás nemcsak Don Jüant bünteti, hanem a többieket is. Amikor már Don Juan válik a gondviselés végrehajtójává, s ő tereli egykori áldozatait és szövetségeseit az ördög birodalmába. Büntetése: ő a báb a jó ügy érdekében, holott másokat kívánt azzá tenni saját önző, hedonista életmódjának kiszolgálásához. Ismét felhangzik a dies irae (a harang napja), mely az apokalipszis himnuszának tartható, amint már Vidnyánszky korábban Kassán bemutatott Boccaccio-adaptáci- ójában is láthattuk. A beregszászi rendező keze alatt emlékezetes előadás született. Don Juan Tóth Tibor megformálásában egy ízig-vérig cinikus figura, aki saját élvhajhász céljainak érdekében racionálisan tervez, és mindenkit bábként kezel. Sganarelle, Don Juan szolgájának szerepe Fabó Tiborra esett. Furcsa fintora ez a sorsnak, mert Fabó jelenleg a színház igazgatója, és az életben is hasonló szerepbe kényszerül, mint a szoknyapecér gazdája mellett a színpadon. Pedig a szolga jótét lélek, látja ura ténykedésének erkölcstelenségét, néha még megpróbálja jó útra is téríteni, de sosem feszíti addig a húrt, hogy vállalja a konfliktust, mert akkor az utcán találhatná magát. Igazgatóként hasonló dilemma előtt áll a hatalommal szemben. Elvira Don Juan felesége két arcot mutathat föl az előadás folyamán. Bándor Éva mindkettőt hitellel tudja sugározni. Elvira az első esetben egy szerelmes nő, aki a gyűlölet és szerelem között hányadik. Mentséget keres csapodár férje távol létére, akinek rögvest meg is bocsátana, ha valamilyen magyarázatot kapna eltűnésére. Második arca sokkal értékesebb: egy érett nőé, akinek szerelme már nem öncélú, hanem segíteni szeretne önzetlenül, függetlenül minden esetleges érzelmi fellángolástól, ingadozástól, viszonzástól. Éz maga az emberség, mely a végveszély küszöbére került embert szeretné megmenteni. Hasonlóképpen két arcot mutathat Pólós Ái-pád is Don Luis, Don Juan apja szerepében. Az első: teljesen elutasító. Szégyenteljesnek tartja fia tevékenykedését és meg- botránkozik miatta. A második már csupa öröm, mert fia egyik alakítását beveszi. Ölül a pálfordulás- nak és kitartásra biztat. De valahol felszínes atyai felháborodása, aggódása és a későbbi öröm is. Sári és Mari, a két életvidám parasztlány Kiss Szilvia és Molnár Xénia előadásában üdítő és bővérű játékukkal, szuverén részesei'az előadásnak. Peti, Sári udvarlója viszont egyenes, ám kicsit bárgyú jellem, áld azt hiszi, az életben is az egyenes út a legrövidebb és nem ismeri a szavak hatalmát, így ideiglenesen alul kell maradnia Czajlik József értelmezésében. Vasárnap urat, a kereskedőt László Géza kelti életre. A csupa alázat és szervilis hajbókolást produkáló üzletember hagyja magát egyrészt lekenyerezni Don Juan mézesmázos szavaival, másrészt itt-ott ráijeszt, hogy gyávaságát is „kiaknázza” és a kétségek között, bizonytalanságban, az alacsony sorból fölemelkedett ember hiúságát remekül kezeli. Carlos és Alonso szerepében Bo- csárszky Attilát és Dudás Pétert láthattuk. Sajnos, alakításuk túl karikírozóan sikerült, több volt benne a groteszk elem a szükségesnél, így figurájuk könnyűbbé vált a kelleténél, és jogos felháborodásuk sokat veszített súlyából. A Parancsnok szobrát Petrik Szilárd keltette életre, a szó szoros értelmében. Az utolsó ítélet végrehajtójaként kellett megjelenni a színen, miután őt Don Juan vacsorára merészelte hívni. A rendezésnek der- mesztőbbé kellett volna őt varázsolnia, mert így inkább egy türelmes robotra emlékeztetett. Elemzésünk elején említettük, a kassai színpadra állítás megtoldotta, s egyben elmélyítette Moliére üzenetét. Ámde ez egy következetlenséggel jár: az Ég parancsainak engedelmeskedő Don Juan mindenkit a pokolba kerget. Donna Elvirát is, ami hiba. Ö ugyanis az egyetlen, aki fölébe tud kerekedni egykori önmagának, tanul könnyelműségéből, és valódi megoldást talál. Eszmeileg és lélektanilag. Ráadásul ó az Ég küldötte is, ót tehát nem indokolt a kárhozatba taszítani, mert éppen a mondottak által válik ki az összes szereplő közül, miközben hite is már következetes és szilárd. (A kassai Thália Színház február 20-án, csütörtökön este 7 órától a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ színháztermében mutatja be a Moliére-drámát.) Valódi hamisak, hamis valódiak Brüsszel (MTI) - Hosszú évek óta százmillió belga frankot érő, eredeti Rubens- alkotás boldog tulajdonosa volt egy lim- bourgi házaspár - anélkül, hogy tudtak volna róla... A képet baráti biztatásra adták át szakértői véleményezésre, de még a művészettörténész kezében is hetekig tartott, amíg a formálódó gyanú beigazolódott, és bebizonyosodott, hogy egy 1659-ben ellopott igazi Rubens-festmény- re bukkantak, amit már évszázadok óta eltűntnek vélt a szakma. Az eset nem egyedi, de nem is mindig ilyen happy enddel végződő - bőven akad példa az ellenkezőjére is. Mint a La Libre Belgique beszámolójából kitűnik, évről évre képek tucatjairól derül ki, hogy nem azok, aminek vélték őket: valódinak tartott hamisítványok, vagy éppen ellenkezőleg, jelentéktelen kismesternek vélt munkák esetleg festőóriások alkotásai... Belgium fiatal, alig másfél évszázados állam, de történelme messze múltba nyúlik. Az egykori Németalföld a mediterrán medence mellett a középkori kultúra egyik bölcsője volt, a termés pedig ma is látható mindenfelé. A gond csak az - jegyzi meg Jan De Maere, a téma egyik belga szakértője -, hogy a mindent ellepő kínálatból nagyon nehéz kihámozni, melyik az igazi, és melyik a hamis. ,A brüsszeli múzeumokban, képtárakban vagy képkereskedésekben átlagosan minden ötödik festmény hamis” - véli, majd még hozzáteszi: ó maga is rendszeresen „kiszúr” egy újabbat valahol, egy galériában, vagy egy katalógusban. Szavaival összecsengve a belga rendőrség különleges csoportjának vezetője is arról panaszkodik, hogy hetente több tucatnyi hamisításra utaló bejelentés érkezik hozzájuk. „Csak a nagy nevekkel törődünk, a többit ki sem vizsgáljuk. Nem bírnánk szusszal” - jegyzi a meg az egyébként hét évvel ezelőtt felállított, képhamisítással foglalkozó osztály vezetője. A szakértők egyébként a hamis festményeket két csoportra oszthatják: „valódi hamisakra”, és „hamis valódiakra”. Az utóbbiakkal - a „hamis valódikkal” - egyszerűbb elbánni, ezek ugyanis csak másolatok valami igaziról. A nagyobb gond a „valódi hamisakkal” van, amelyeket tehát valamely nagy festő stílusába festettek, meglehet, esetleg még saját korában, önmagában tehát még a vegyelemzés és a kormegállapítás sem feltétlen jelent fogódzót. II. Erzsébet angol királynő például egész a közelmúltig abban hitben is uralkodhatott minden britek fölött, hogy7 nyolc kiváló Remb- randt-festmény boldog tulajdonosa. Gyűjteménye mára négyre olvadt, mivel a másik négyről szakértők időközben kiderítették, hogy' nem a mester művei. Egy brüsszeli ócskással történt öt éve, hogy egy hétvégi piacon 300 frankért - 1500 forintért - vett meg egy kedves grafikát, hogy aztán 2 és fél millió frankért adja tovább, lévén, hogy a rajz egy XVI. századi holland mester munkájának bizonyult. Sokat számít, hogy a technika fejlődése növekvő biztonsággal tud támpontot nyújtani. Részben ezért, is van az, hogy bár a képhamisítás körüli kutakodás önmagában nem új, de a kérdés ilyen tömeges felvetése már az. A nyomozók amúgy megfigyelték: hamis képek főként a gazdasági válságok idején lepik el a piacot, ami szerintük éppen úgy nem véletlen, mint ahogy meg vannak győződve, hogy a hamis képek piaci mozgása csak a jéghegy csúcsa, és adásvételük sokszor kábítószer-, fegyver- vagy lopottkocsi-kereskedelem- ból származó nagy pénzek tisztára mosását szolgálja. Egy igazi Dürer másolata
