Észak-Magyarország, 1997. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-24 / 46. szám
4 £5£AIS^lVlA(j ÍAKUKaMb LtVtLLLtb, JZULASlJbR i^/. rtbKUAK Z4., mim ■ Az ÉSZAK-Magyarország levelezési rovata Szerkeszti: Bodnár Ildikó Karácsony - februárban Iskolánk karácsonyi ünnepségén Horváth Ottóné, választási körzetünk képviselőasszonya karácsonyfánk alá jelképes ajándékot helyezett: egy budapesti autóbuszkirándulást a Parlamentbe. Negyven tanuló, három nevelő és Ibolya néni kíséretében február 4-én beléptünk az ország első épületébe. Bepillantottunk a képviselők délelőtti ülésszakára, amelyen éppen a gyermekvédelemről tanácskoztak. Az Országházból Budapest legújabb bevásárló- és szabadidő- központjába, a Pólus Centerbe látogattunk, ahol Ibolya néni mindnyájunkat meghívott egy kellemes Mc’Donalds-os ebédre. Felejthetetlen élmény volt ez a nap, nagyon köszönjük! 36. Sz. Általános Iskola 40 tanulója nevében: Papp Szabina, a diáktanács tagja Úgy látszik, van remény A barlangfürdő bejárata előtti terület nem parkolóhely. Ennek tiszteletben tartása, szintén környezetvédelem. Fotó: Dobos Klára Másokhoz hasonlóan én is többször foglalkoztam Tapolca rendjével, csendjével, de főleg növény- és állatvilágával, ritka természeti adottságaival. Lassan belefáradtam a sikertelennek tűnő harcba. A hetven évtizedet felölelő életem során sokfelé jártam, sok mindent láttam. Angliában a Cambridge- iskolavárost átszelő kis patakocska nem sokkal nagyobb a mi Hejőnknél. A Szinváról nem is beszélve. A természeti adottságai meg sem közelítik a mi Tapolcánkat. Az igaz, hogy a megcsodált iskolaváros nem máról holnapra alakult ki, és igényelt némi anyagi feltételt. De nem minden az anyagiakon múlik. A nyáron néhány napot Szarvason töltöttem a holt Körös mellett. Horgászni mentem, de nem az nyújtotta számomra a legnagyobb élményt. Egy hoígásztárs csónakkal végig járta velem a csatornát. A látottak olyan mély nyomot hagytak bennem, hogy ezt a lehetőséget az idén sem szeretném kihagyni. A dús galéria erdő, a part menti vízből kiemelkedő, sátorszerű léggyökerekre támaszkodó mocsári ciprusok sorfala - lenyűgöző. Az kétségtelen, hogy a szarvasi Arborétum megléte jó példaként szolgált. A napokban megcsillant bennem valami a hamu alatt. Lehet, hogy én az átlagosnál konzervatívabb vagyok. Nem akarok az Észak-Magyarország érdekében propagandát kifejteni, de évtizedek óta kedvenc újságom. Nem tagadom, hogy olykor hullámvölgybe csúszik érdeklődésem, de olyan is gyakran előfordul, hogy felragyog a tekintetem. Megtalálható benne mindaz, ami az országos lapokban közérdeklődésre számot tarthat. Ezen túl a helyi sajátosságokat is nyomon követi. Nem múlik el olyan nap, hogy végig ne lapozzam, olvassam. A január 29-i számban megjelent „A megcsúfolt természet- védelem” című cikk egy kicsit jobban feldobott. Örülök annak, hogy Fülöp Dániel gimnazista személyében fiatal, ifjú titánok lépnek a nyomdokainkba. Remélem, hogy több sikerrel. A' témáért csak gratulálni lehet. Talán még nem késő, bár az elkerített Hejő-part, a felhalmozott téglakupac nem erről tanúskodik. A filmet ugyan nem láttam, nem is nekem szánták, de a leírtakból elvenni semmit, inkább hozzátenni lehetne. Bartha István Miskolc Szerkesztőségi jogsegélyszolgálat Ma, február 24-én, hétfő délután 4-6 óra között jogsegélyszolgálatot tartunk a Sajtóház II. emeletén, lapunk levelezési rovatának irodájában. Tanácsokat és felvilágosítást ad Demeter Lajos ügyvéd. Sorszámot a portán kérhetnek az érdeklődők. Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe véve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A személyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelenhetnek meg. „Szólástér. Cirkuszból kevesebb, kenyérből több kéne Juvenalis latin költőtől származtatják a „pánem et circen- ses” mondást, amelyben ironikusan az elszegényedett római polgároknak legalább a legalacsonyabb szintű igényei kielégítését szorgalmazzák. Napjaink Magyarországán szintén nem látszik erőltetettnek e mondás érvényesüléséről elgondolkodni. Az én megközelítésem nyilvánvalóan egy a lehetséges sok közül, és nem gondolom, hogy csak ez lehet az igaz. Ha netalán az általam megfogalmazottak mégis többek egyetértésével találkoznának, ez nyilván nem lehet véletlen. A politika köztudottan nem az a közeg, ahol a dolgok a svájci leánynevelő intézetekben a századelőn tanított etikai normák szerint működnek, de nem is az, amit mostanság nálunk néhány politikai bohóc napról napra eljátszik. A magyar állampolgár kénytelen-kelletlen elviseli - és már-már beletörődni látszik -, hogy a hozzá képest jól fizetett honatyák közül egyesek miként csinálnak cirkuszt az egész parlamentből, és hogy a politikai elit egy része olyan óvodásnak tekinti, aki az esti mesék történeti hitelességét is elhiszi. Jó egy évvel az országgyűlési választások előtt már elkezdődött, és egyre magasabb sebességfokozatba látszik kapcsolódni egy ocsmány stílusú választási kampány. Egyes pártvezérek és alvezé- rek ízléstelen blöffölésétől, tegnapról mára megváltozott véleményétől, sanda gyanúsítgatá- soktól, többszörös köpönyegforgató újra feltűnésétől, téged szeretlek, őt utálom harsogásától zajos a politikai közélet. Lassan nincs olyan valamire való hírértékű állítás, amit a másik oldal azonnal meg ne cáfolna. A gombamódra szaporodó tojásfejű szakértők és álszakértők, a hírműsorokat uraló szépszámú politológus és történész a különböző kerekasztal- beszélgetéseknek álcázott álvitákban magyarázza nekünk - vagy inkább hülyít bennünket - hogy mit, miért és hogyan kell érteni. Az állampolgár kép-. télén eligazodni, hogy kinek is van igaza. A politikai kultúrának az a szintje, ami most Magyarországon érvényesül, számomra elfogadhatatlan, ez cirkusz a rosszabbik fajtából. Valahol itt is kell(ene) keresni a politikára már csak legyintő és attól elforduló állampolgárok egyre növekvő számának a magyarázatát. Már a hócipőnk is tele van a Tocsik-ügy néven elhíresült korrupciós gyalázathalmazról szóló, nap mint nap megjelenő újabb hírekkel. A lényeg egy részét ismerjük, és már a Tocsikügy kirobbanása előtt is tudtuk. Egyesek szemérmetlenül és számolatlanul - és általában büntetlenül - lopják és pazarolják az ország vagyonát, a mi pénzünket. Illúziók nincsenek, tudjuk, hogy sok-sok kis és nagy „tocsikság” van. Mi az, amit - legalább is - az írás elkészítéséig még nem tudunk egyértelműen. (Sejtéseink persze vannak), hogy ki vagy luk álltak Tocsik Márta mögött. Ugyanis nincs épeszű ember, aki elhiszi, hogy egy ismeretlen jogásznő csak úgy ukmukfukk beállít az önkormányzatokhoz és vele mindenki szóba áll. Aki teheti, számolja össze, hogy a rendőrségen kívül hol és hány bizottság „vizsgálja” ezt az ügyet, amely egyre bővülni látszik (székházügy?). Sejtelmem sincs, hogy ez a több szinten és sok szereplővel (mert világos, hogy nem csak Tocsik Mártáról van szó) folyó cirkuszi előadás mikor és hogyan fejeződik be. Kíváncsi vagyok, hogy az ügyeletes porondmester hogyan kér majd elnézést a közönségtől a „technikai hibáért”, és az ejnye- ejnyén kívül ki, milyen elmarasztalásban részesül. Akinek valaha - akár sorkatonaként is - köze volt a fegyveres erőkhöz, vagy testületekhez, az tudja, hogy a fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok nyilvántartásának, őrzésének, védelmének, a fegyverszobák nyitásának, zárásának rendjét - általában mindent ami e témához kapcsolódik - szigorú re- zsimek szabályozzák. Ne legyenek illúzióink, nem ismerünk mindent, de ami ez ügyben nyilvánosságra került, a mennyiség, a gyakoriság, az eltűnés helye (100 db különböző fegyver, 9 db géppisztoly, harckocsiból kiszerelt gépfegyver, több láda lőszer és kézigránát, pisztoly a parlamenti fegyverszobából stb.), az maga a közbotrány, a testületek szégyene. Úgyis felfoghatjuk a dolgot, hogy amilyen a társadalom, olyanok a fegyveres erői és testületéi. Helyhiány miatt nincs módomban szólni a közismerten olyan botrányos dolgokról, mint pl: az Európában legdrágább M5-ÖS sztrádadíj, a máris több milliárd veszteséget okozó víz- lépcső-ügy, a közbiztonság helyzete, a robbantgatások, stb. Ja és a kenyér. Hát abból bizony kevesebb van. Higgyünk az új földművelődési miniszternek, hogy a rendszerváltás óta „csak” 30%-kal csökkent a kenyérfogyasztás. Nyilván az értékesebb cikkeknél jobban, és természetesen nem minden családnál egyformán. Cirkuszból kevesebb, kenyérből több kéne (!). Gáti Sándor Miskolc Farsangi matyó virtus(?) A mezőkövesdi „farsangi” labdarúgótorna egyik mérkőzését követően a kövesdiek ifjú titánja leütötte a vidéki csapat legjobbját. Az áldozat bűne az a két gól volt, amelyet a matyók kapujába merészelt rúgni. A „matyó virtus” az orvtámadáson túl a vétkes elbújtatásában és gyors kimenekítésében nyilvánult meg. Nem akadt egyetlen rendező, aki segített volna az elsősegélynyújtásban, az erős vérzés elállításában, nem akadt egyetlen sportvezető vagy játékos, aki a történtekért sajnálatát, netán bocsánatkérését fejezte volna ki. A fizikai fájdalom és a lelki traumán túl a sérülés súlyosabb következménye, hogy a fiatalember elesett egy igen kecsegtető munkahelyi ajánlattól. Az amúgy is szűkös családi kasszába sem volt betervezve a műtét és a kórházi ápolás költsége. A fentieken túl a történetben a legszomorúbb az, hogy nem egyedi esetről van szó, sajnálatos módon megvannak a gyökerei, az előzményei. Amikor pedagógusok türelmesen nézik, hogy tanítványaik hogyan dobálják meg a másik iskola diákjait és tanárait, amikor testnevelők mosolyogva hallgatják versenyzőik trágár skandálását, amikor a diáksportversenyek az önzés és ellenségeskedés szellemét sugallják, akkor nem csodálkozhatunk a felnövekvő fiatalok agresszivitásán. A ma gyermekei és ifjai - a holnap felnőttjei és sportolói. Ezért óriási a felelőssége mindazoknak, akik közvetlenül vagy közvetetten hatást gyakorolnak a gyermekek és fiatalok sporttevékenységére és sportbeli nevelésére. Minden fiatalnak joga, hogy sportoljon, versenyezzen. Nekünk felnőtteknek - tanároknak, sportvezetőknek, játékvezetőknek, intézményeknek - pedig kötelességünk, hogy biztosítsuk ezen jogok érvényesítését. Természetesen nem a „matyó virtus”, hanem a másik tiszteletben tartásával, a sportbarátság, a fair play szellemében. Kiss László iskolaigazgató, Sály Minden viszonylagos Rikító újsághír: csökkent az államháztartás hiánya. Aki csak a címet olvassa el, jóleső érzéssel nyugtázza az örömhírt. De aki végigolvassa a tudósítást, az megtudja, hogy mindez csak relatíve igaz. Nem zártuk akkora ráfizetéssel az elmúlt esztendőt, mint amekkorára számítottunk. Bár ez is valami. Csak ezt a kicsi részsikert mindnyájan a saját bőrünkön tapasztaltuk a különféle drasztikus megszorítások eredményeként. Olyan akciók keretében, amit a menő közgazdászok monetáris restrikcióként dobtak be a köztudatba. (Ha élne Pas- suth László, most megírhatná a Rózsaszín ködben fáznak az istenek című, és bizonyára nagy sikerű művét.) Az igazságot sokféleképpen leírhatjuk. Egy párosverseny eredményét úgy is lehet közölni, hogy a vesztes az előkelő második helyen végzett, a győztes pedig csak az utolsó előttiként fejezte be. Még azt sem mondhatnánk, hogy a tudósító figyelmen kívül hagyta Deák Ferenc intelmét, aki szerint a sajtónak nem szabad hazudni. A ködösítésnek egyébként nálunk hagyományai vannak. Az első világháború kezdetén a Monarchia csapatai sikereket értek el a déli fronton, majd súlyos vereségeket szenvedtek. Ezt a haditudósításokban is kénytelenek voltak beismerni azzal a megjegyzéssel: ezzel szemben áll Belgrád bevétele. Vagy emlékezzünk a szocializmus végnapjaira. A hivatalos megnyilatkozásokban szinte refrénszerűen hangoztatták: értünk el eredményeket, de vannak még hibák elvtársak. Deák Ferenc ma bizonyára szabatosabban fogalmazna: az etetés, meg a beetetés között óriási a különbség! Kiss József Miskolc „Még jó, hogy krumplit olcsón lehet kapni” Bizonyára sokan tudják, hogy a burgonyát esetenként a szegények kenyerének nevezik. Jómagam először az elvonuló front után hallottam így, amikor szinte minden kenyérnek- valót elhurcoltak, vagy a lovakkal etették meg. Mert akkor láttam, amint a katonák a búzát, sőt még a lisztet is elabra- kolták. Mi meg ott maradtunk semmi nélkül. Még jó, hogy a falunkban több helyen is volt elvermelve krumpli. Azt a katonák nem vették észre, meg aztán a föld is fagyos, meg havas volt. Amikor pedig a tél már engedett a szorításából, meg a front is átvonult rajtunk, az elvermelt krumpli jelentette a további megélhetésünket. Nos, akkor hallottam először a szegény jó anyámtól, hogy a krumpli a szegények kenyere. Mert bizony nagyon szegények voltunk, csaknem annyira, mint most. Még jó, hogy jelenleg van belőle bőven és viszonylag lehet olcsón kapni. Mármint krumplit, a szegények kenyerét. A minap krumpliért utaztam be a piacra, vettem is egy hétre valót. Mellettem egy Tavaly bőven termett a „szegények kenyeréből" Fotó: Vajda lános korombéli asszonyka szintén krumplit vásárolt, aki többször is kijelentette: krumplit esznek krumplival. Ez járja, ez a sláger, krumpli sütve, krumpli főve. Aztán elkezdte sorolni: krumplilángos, krumpliperec, tört krumpli, krumplifőzelék, stb. Ez mind-mind főétel, hús és tej nélkül. Szóval krumpli krumplival, megint máskor krumpli burgonyával - és felszabadultan nevette a nyomorúságát. Pedig az uram - folytatta - azt vallja, hogy a krumplit még a varjú se szereti, mert hogy attól csak a szőrzete nő az embernek. Végül is az eladónő szakította félbe a jókedvünket”, és olyanokat beszélt, hogy még örüljünk is, hogy túltermelés volt belőle a múlt évben. Állítólag túllőttek a célon, sokat termeltek belőle, ami nem sok hasznot hozott a termelőknek, nekünk viszont a túlélésünket jelenti. Hát mi ez, ha nem isteni gondviselés? Bár az idén meg a kenyérnekvalóval történne így. Azért, hogy olcsóbb lenne. Horváth Elemérné Ózd ú D n M Y K
