Észak-Magyarország, 1997. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-18 / 41. szám

Itt-Hon 4 Interjú SüH Nagy Zoltán Ózd (EM) - Az egykori kohász fellegvárral kapcsolatban immár évek óta szinte kizá­rólagosan a többszörösen hátrányos hely­zetről hallhatunk, olvashatunk. A tények persze makacs dolgok: vitathatatlan a vá­ros sok gondja. Ezek között is a legnyo­masztóbb a munkanélküliség és ezzel együtt a valamelyest is biztató távlatok hiánya. Kispap Károllyal, a polgármeste­ri hivatal pénzügyi osztályának vezetőjé­vel a jövőt alapozó kezdeményezéseket bo- gozgattuk. • Rendhagyó év volt az 1996-os, amennyiben ’95-ben jelentős program megvalósításába kez­dett a város. Hál’ istennek túl vagyunk a 475 millió forintos beruházáson. Most már Ózdon nemcsak ivóvíz, elektromos és telefonhálózat van minden utcában, hanem gázvezeték is. Be­leértve az úgynevezett peremrészeket Somsá- lyig, Susáig, Szentsimonig bezárólag. Ez meg­lehetősen megterhelte a költségvetésünket, de az említett összegből a lakosság közműfejlesz­tési hozzájárulásából - családonként 45-50 ezer forint - összejött 120 millió. Kaptunk ehhez 137 milliót a területfejlesztési alapból, pályá­zaton nyertünk 23 miihót a környezetvédelmi alapból, a megyei területi kiegyenlítési pénz­ből jött hozzá 25 millió és a két év alatt érté­Kispap Károly, Ózd város polgármesteri hiva­talának pénzügyi osztályvezetője kesített önkormányzati vagyon értékét is eb­be forgattuk vissza. □ Milyen irányban kívánnak lépni ebben az év­ben? • Szeretnénk kedvezőbb körülményeket terem­teni a város életét hosszú távon befolyásoló be­fektetések számára. Például elkülönítettünk 40 miihó forintot városrehabihtációs célokra. Meg­vásároljuk a felújításra már alkalmatlanná vált házakat és lebontjuk. Ezzel a további slumoso- dást akarjuk megakadályozni. A másik na­gyobb vállalkozásunk a kórház rekonstrukció­ja. Erre 1,3 milliárd forintot kaptunk, de a :-x«-XvX«-tx->x->»x>:owx-x«»JiM»x«x{-»»iW»Me»K<-x->x<-x*K-x-K«w»*K«-*^^ Egy zászlós hajó kellene ’93-as ígérvény csak 95-96-ban realizálódott, ami természetesen csökkentette az értékét, a betegek szobáinak felújítására már nem ma­radt belőle. Biztosítottuk a pénzt az intézmé­nyek működéséhez, törekedve a takarékos gaz­dálkodásra. □ Ózdon az országos átlagnál jóval több em­ber vár szociális támogatásra, ez nyilván terhe­li a költségvetést. • A szociális támogatás kétirányú. Egyrészt az intézményhálózaton keresztül valósul meg, másrészt a rendszeres szociális segélyezés ré­vén. Sajnos az utóbbi években leginkább ez a hálózat bővült. A hajléktalanok számára 25 fé­rőhely létesült, míg a bentlakásos szociális fé­rőhely 220. Ezen Idvül vannak az idősek nap­közi otthonai, a szociális étkeztetés és a házi gondozás. A növekvő igény abból is adódik, hogy nő az idős korosztályúak aránya, a fiata­labbak inkább elköltöznek. □ Ez azt jelenti, hogy fogy Ózd lakossága? • Nem mondhatnám. Az elmúlt hat évben majdnem stabil, 46 ezer körül. Talán 2-3 szá­zalékkal ha csökkent. A problémát az okozza, hogy amíg a képzettebb munkaerő elköltözik, helyette képzetlenek jönnek. Átrétegződik a vá­ros, ezáltal is nő a segélyekre szorultak száma. Ezzel függ össze, hogy az ország városai közül alighanem Ózdon lehet a legolcsóbban lakást vásárolni. Most a vashulladék gyűjtésének le­hetősége vonz. Ezt a folyamatot megállítani vá­rosérdek. Több irányba próbálkozunk. Az egyik, hogy a költségvetésben elkülönítünk 60 miihó Ha belátható időn belül nem történik előrelépés, Ózd menthetetlenül visszacsúszik A központi támogatás mellett helyben is „lépni" kell Fotók: Farkas Maya forintot a közhasznú munkák támogatá­sára. Szeretnénk ér­vényesíteni azt az elvet, hogy azokat az elszegényedett embereket támogas­suk, akik önmaguk is igyekeznek és tesznek valamit sor­suk változtatásáért. Az igazi megoldás, jól tudjuk, a munka­helyek teremtése. Azt kérdjük a kor­mánytól, hogy való­suljon meg végre a rendeletben is meg­fogalmazott vállal­kozói övezet, ami el­lensúlyozná Ózd hátrányait. Ez Zá­honyban már műkö­dik, nálunk még nem. Ehelyett a fe­jünkre olvassák, hogy kaptunk 18 Iit-Hon Riport' 5 milliárdot. Igen ám, de ebbe belevontak olyat is, mint a Miskolc-Ózd közötti vasút vil­lamosítása. Ez hosszú távon nagyon jó, de nem segít a mai égető gondokon. Természe­tesen nem várunk a „sült galambra”. Épít­jük a külföldi kapcsolatokat és az önkormány­zat létrehozott egy vállalkozásfejlesztési ala­pítványt is, amelyik működtet majd egy iro­dát kifejezetten a hosszútávú munkahelyte­remtés érdekében. □ Minél később jelennek meg ezek a munkahe­lyek, annál nehezebb lesz jó szakembereket ta­lálni, mert addig elköltöznek. • így igaz, meg az is, hogy ha nincs megkü­lönböztetett támogatás, ide már csak olyan cég települ, amelyik másütt nem kap helyet. Azért maradtak még itt jó szakemberek eb­ben a városban és az eltávozott fiatalok is visszajönnek, ha megfelelő munkát találnak. Mindehhez drasztikus változásokra van szükség. Kétirányú erőfeszítésnek kell talál­kozni: a kormányzat hozza létre a vállalko­zási övezetet, mi pedig kezdeményezzünk még többet. Á 24. órában vagyunk, ha be­látható időn belül nem történik nagyobb elő­relépés, Ózd menthetetlenül visszacsúszik. A városban van több előremutató kisvállalko­zás, de ezek nem tudják felvenni azt a 14 ezer embert, amely a kohászat megszűntével munka nélkül maradt. Sok kis vállalkozás kellene hát, meg egy zászlós hajó, egy na­gyobb cég, amely több embert foglalkoztat­na és húzóerőt jelentene. • A lelkipásztori hivatás egyike azoknak a foglalkozásoknak, ahol szinte lehetetlen a magánéletet és a munkát külön választani. Igyekszem azonban, hogy a lányom, aki már kö­zépiskolás, ne érezze hátránynak az anyja foglalkozását. Hála Istennek munkám van bőven. Talán még ma is vannak olyanok, akik azt gondol­ják, hogy a pap csak vasárnap dol­gozik. Régebben valóban úgy volt, hogy a gyülekezeti élet beszorult a templom falai közé, manapság azon­ban egyre inkább kiszélesedik, és egyre inkább ki kell lépnünk a temp­lom falai közül. Két iskolában és bá­rom óvodában tanítok hittank vasár­nap pedig gyermekistentiszteletet tartok. A gyermekekkel való foglal­kozásnak különös hangsúlya van, hi­szen ők lesznek a jövő gyülekezete. Az istentiszteleteken ellátom a kán­tori szolgálatokat Gyülekezetünk­nek énekkara is van, ennek vezeté­se szintén az én feladatom. Rendsze­resen látogatom a családokat a be­tegeket. A lelkigondozói szolgálatot annyira komolyan veszem, hogy en­nek érdekében elvégeztem a Testne­velési Egyetem Pszichológia Karán a mentálhigiénés szakot, 1993-ban megalakult a Bocsi Református Nő­szövetség, amelynek elnöke vagyok és munkáját a tagokkal együtt na­gyon szívesen végzem. Állandó kap­csolatunk van a Szerencsi Öregek Otthonával, rendszeresen látogatjuk a2 ott lakókat. Ruhát gyűjtünk a Máltai Szeretetszolgálatnak, odafi­gyelünk a szükséget látókra és erőnkhöz képest eljuttatjuk adomá­nyunkat akár pénzben, akár termé­szetben. De mindezeken túl azt is nagyon fontosnak tartjuk, hogy az összejöveteleinken leülünk az ige mellé és erősödünk egymás hite és bizonyságtétele által Végezetül meg­említem, hogy munkám és kedvenc időtöltésem egybeesik, amikor leül­hetek a számítógép elé. A számító­gép egyszerűen lenyűgöz, és nagyon szívesen végzem vele az egyházköz­ség adminisztrációját a nyilvántar­tásoktól a könyvelésig. Ugyancsak számítógéppel szerkesztem a Bocsi Református Egyházközség Értesítő­jét, amely gyülekezeti újságként Ál­dás Békesség! címmel nagy ünnepek (karácsony, húsvét, pünkösd) előtt jelenik meg. □ A közelmúlt nagy eseménye... • Egyáltalán nem az álmok valóra válásának korszakát éljük, nekem mégis valóra vált egy nagy álmom: az elmúlt év végén a Szentföldön jártam. Á2 egyházmegye hitoktatói vehettek részt egyhetes tanulmányi úton Izraelben. Bár a Bibliából a többezer éves Kánaánt ismerem, a mai Izrael pedig egy modem ország, mégis elmondhatatlan élmény volt az út. Múlt és jelen egyszerre, fel­tárt ősi romok és modem épületek, ősi hagyományok és mai életvitel A bocsi református nőszövetség egy csoportja együttes jelenléte nemcsak a kör­nyezetben, hanem az emberek min­dennapjaiban is: mindezek nem el­lentétként jelentek meg előttem, ha­nem a Bibliából megismert válasz­tott nép történelmének folytatása­ként. Isten annak idején azt mond­ta Ábrahámnak, hogy tejjel-mézzel folyó földre vezeti. A mai Izrael min­dent megtesz azért, hogy az ország valóban az legyen. Láttam Halifát, Jerikót, Qumránt, a Holt-tengert, sivatagot és beduinokat. Arab, zsi­dó és vegyes lakosságú falvakat és városokat. Békés arabokat és békés zsidókat. Mindenütt nyugalom volt. Különös érzés volt azokon a helye­ken járni, amik Jézushoz kapcsolód­nak. A Genezáreti-tó partján arra gondolni, hogy tálán éppen itt állt Jézus is... Jártam Betlehemben, ahol Jézus született, Názáretben. ahol felnőtt, azokon a helyeken, ahol gyógyított, tanított, csodákat tett. Jeruzsálemben a siratófalnál és a Via Dolorosán, voltam a Gecse- máné kertben láttam a Golgotát, az Olajfák hegyét, a keresztrefeszites, a feltámadás és a mennybemenetes színhelyeit. Mindezek az élmenyek és tapasztalatok segítségemre van­nak gyülekezeti szolgálatomban. Jártam Betlehemben, ahol Jézus született B. Palocsay Erzsébet Bocs (ÉM) - Szőnyi Tamásné re­formátus lelkészcsaládban szü­letett Nagyhódoson. Az Ur el­rendelése szerint megyénkbe került. A sajóbábonyi gyüleke­zet volt az „első szerelme”, az­tán férjével együtt Bőcsre he­lyezték. Jelenleg a bocsi és a berzéki gyülekezet beosztott lel­készeként dolgozik. NagyT álma valósult meg a közelmúltban, amikor ellátogathatott a Szent­földre. □ Életútját miként választotta?. • Református lelkészcsaládban nőt­tem fel. Az ország akkor egyetlen református középiskolájába, a Deb­receni Református Kollégium gim­náziumába jártam a hetvenes évek elejétől. Fogalmazhatom úgy, hogy én ebbe „beleszülettem”. bár mind a mai napig meggyőződésem, hogy életemben semmi sem történik vé­letlenül. Nem én irányítom az éle­temet, hanem a mindenható Isten. □ Hogyan alakult élete, sorsa a lel­készt pályán? 9 Miután befejeztem tanulmánya­imat a Budapesti Református The- ologiai Akadémián, a sajóbábonyi egyházközségbe rendeltek ki. Nyolc évig szolgáltam ott, mint önálló gyü­lekezeti lelkész. Szívesen emlék­szem vissza azokra az évekre. Ott voltam kezdő, ott szembesültem en­nek a pályának szépségeivel és ku­darcaival, Sajóbábony az „első sze­relem”, aminek emlékeit a múló évek még jobban megszépítik. 1990- ben féijemet- aki szintén lelkipász­tor - megválasztotta a bocsi és ber­zéki gyülekezet, így én is ezekben a gyülekezetekben folytatom azóta a munkámat nem önálló, hanem be­osztott lelkészként. Q Családja, köznapi élete, munkás­sága? Beszélgetés Szőnyi Tamásné református hitoktató lelkipásztorral

Next

/
Thumbnails
Contents