Észak-Magyarország, 1997. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-15 / 39. szám

Február 15., Szombat

Literátor,

EM-hétvége VII

m

LITERATOR

Az ÉSZAK-Magyarország irodalmi me

Szerkeszti: Vass Tibor

Hoz

Unf

ÚJ BEKEZDÉS KÖNYVEK 18., MISKOLC, 1996----:---------------------------------------- HOZ

Sz

károsi Endre

Székelyhídi Zsolt kötete a nyelvi anyaggal kísérletező irodalom figyelemre méltó ígérete. A nyelvi anyagot bonthatónak tekintő, a stílus és a grammatika szintjénél mélyebbre hatoló újító magyar irodalom viszonylag vékony hagyományát (a történeti avantgarde bizonyos kísérleteit, Hajnóczy e szempontból is radikális írásait, az elmúlt évek új-avantgarde trendjében fellelhető néhány költői anyagot) követve a szerző a század képzőművészetében - és mutatis mutandis: zenéjében - immáron evidens nonfiguratív kompozíciós módszer tanulságait levonva a nyelvi ábrázolás figuratív részét (tehát a történetet, a szü- Z8ét, a jelentéstanilag és logikailag értelmezhető réteget) felbontja, és a felbontott része- ket-vonalakat kollázs-szerúen illeszti egymáshoz. A módszer hozadéka, hogy a kifejezésnek új perspektívát nyit: a mondanivaló, a tartalom megmarad, de ez a tartalom nem a nyelvi anyag felszínén értelmezhető, hanem a nyelv átrendezése során teremtődik újjá.

Azért is figyelemre érdemes vállalkozás a Hoz, mert az elmúlt évek nyelvújító tendenciái inkább a nyelven kívüli területekhez, médiumokhoz kötődtek (vizualitás, hangzás): a csapás, amelyen Székelyhídi tovább kíván haladni, jóval vékonyabb eddig, tehát több eredménnyel kecsegtet. Ez az eredmény — mások erőfeszítéseivel együtt - egy más irodalmi alkotásmódot szilárdíthat meg: a nyelv intenzív, belsőleges energiáinak elsza- badítására alapozót. Ahogyan a festészetben vagy a szobrászatban, illetve a zenében az anyag (festék, kó-bronz-fa-stb., hangok), az eszközök (vászon, papír, fa, hangszerek stb.) és a technikák az adott műnek nemcsak adekvát hordozói, de alakítói is, úgy a nyelv maga hordozó is, alakító tényező is az irodalmi műalkotásban. Amely, mint minden műalkotás, mindent - ami emberi és hétköznapiig nem feltétlenül látható, nem hallható, nem felfogható és/vagy nem érthető: kihoz.

ARC AZ ARCHOZ

Kábái Zoltán

Mondjuk, hogy a központozás kísérlete. Montjuk, hogy a hiányé. Mert vannak mondjuk, és vannak bizonyos dolgok. A mondjuk kísérlet, a bizonyos „egy bizonyos”. Ettől mondjuk félni is lehet, legalábbis Székelyhídi Zsolt HOZ című kötetében így vélekedik. Hogy aztán miHoz, az már a továbbiak titka.

A kísérlet - amely górcső alá került -, a központozás eltolásával, elrontásával nyert Új jelentéseket vizsgálja. A torzulás értékes tartalmakat HOZ felszínre. Vissza-vissza- köszönó szövegek a kötetben, mintegy a megérettetett és megtartatott okán. Kár, hogy ezek a visszaköszönő szövegek nem kaptak új központozást, s ezáltal új jelentés- tartalmat. Bár nem feltétlenül kell idézetnek tekinteni egy-egy rövidebb visszatérő szövegrészt, mert nem tudható, hogy szöveg vagy szövegrész, amihez HOZzá írták a korábban, illetve későbben olvasottakat... Felmerül

még az a lehetőség is, hogy ezek a szövegek a lenyelés pillanatában láthatók. „Lenyelek egy szöveget. Sétálok az utcán, vagy épp kocsival megyek, egyszer csak.” Ennek az sem mond ellent, hogy a lenyelésre került szövegekből különböző részletek maradnak láthatóak, mintegy az utolsó pillanatban.

A kötet folytatja a kísérletezést hiányos mondatokkal, különös szórenddel, amely az eredeti jelentést visszájára fordítja, vagy csavar rajta. A számozatlan oldalak egyenrangúságról, 8orrendnélküIiségról szólnak. A szövegek a kísérlet próbáját kiállják, értékként épülnek lapról-lapra. Ez a kijelentés nem állítja, hogy hiba nélkül való a kötet. Számomra egy olyan komoly töltésű írás, mint a Tévé elé ül.... kezdetű nem bír el olyan szójátékokat, hogy „Szemmelversz Ignác” vagy ,,Mé’ dia? Mé’ pont dia?” Itt sem az ötlettel van baj, hanem a környezete az, ami nem tűri ezt a tréfát.

A cím több feltételezésre adhatna okot, hiszen több nevet is felsorolhatnánk, hogy kiHOZ íródott. Akár azt is feltételezhetnénk, hogy Székelyhídi ZsoltHOZ, de szebb - számunkra is hízelgőbb - kicsengése van annak, hogy mindenki címzett.

A kötet teljes, önmagát megvédeni tudó. A kísérlet is lehet író sajátja, de az alkotó még ezt sem tartja mindenki számára elfo- gadandónak. így vall önmagáról: „Mármint- hogy nem költő vagyok. író sem a szó fogalommá lett értelmében.” Azért az írás, az író sajátja. S ha úgy látja jónak, az irodalom de- misztifikációs folyamatába kapcsolódik be. Én jónak látom.---------------------------- RUBYCON I.

L

. Simon László

Mostanában annyira a tipográfia és a könyvtervezés szerelmese lettem, hogy bármilyen kiadványt veszek a kezembe, órákig vizsgál- gatom, forgatom, kinyitom, becsukom, megszagolom, megnézem közelről, távolról, elölről, hátúból, oldalról, sőt még könyvek közé téve is. Szeretem a rendhagyó könyveket, a klasszikus tipográfia szabályait megtörő, de azért ízléses tördelést, a szokatlan formákat. Az egyre igényesebb Új Bekezdés Könyvek 18. darabja is ilyen, mégha nem is teljesen az én ízlésemnek megfelelő.

A 14,5x25 cm-es keskenynek, illetve hosszúnak tűnő, vékonyka kötet formájához kitűnően illeszkedik a belső kivitelezés. A tördelés szokatlan: a sorkizárt folyó szövegek a lap aljához vannak igazítva (oldalszám nincs), így különböző magasságokban kezdődnek, a könyvet végiglapozva sajátos hullámzó hatást keltve. A betűtípus megválasztása is remek, a szép ívű, telt betűk jól mutatnak a halványszürke papíron. Ezzel szemben az Arnóti András tervezte borító nem nyerte meg a tetszésemet: a belívéhez nem illő betűtípus, a név és a cím elhelyezkedése, a domborított illusztráció (?) egyaránt szerencsétlenre sikerült. Két apró hibáról azonban nem tehet a könyv szerző-tervezője: egyrészt nincs a gerincen felirat (feltehetően a könyv vékonysága miatt), másrészt (az én példányomból) már az első kézbevételnél kihullottak lapok a rossz ragasztókötés miatt. Ezzel együtt élvezet kézbe venni és átforgatni a könyvet, olvasásra, elolvasásra ingerel ez a forma: vajon kínál-e hasonló izgalmakat a szöveg?

Székelyhídi Zsolt szövegei látszólag teljes, egyszerű és összetett mondatokból épülnek fel, szabályos interpunkcióval. Ez azonban csak a látszat, hamar kiderül, hogy Székelyhídinál éppen az írásjelek törik szét a mondatokat, sokszor befejezettlenné, megszakítottá

téve őket, így bővítve ki az értelmezés lehetőségét. „Szülétek. Az utcán megyek, vagy vonatról szállók és.”

Elmélkedéseit hol hosszabb, hol rövidebb töprengéseit, vagy csak benyomásait, élményeit rögzíti ,

.....fo.

e

gy komplex szerke- zetben, ám a szöveg,

sajátos asszociációs lehetőségeivel túlmutat önmagán, a szerző élményanyagán. Az írás, a bennünket, fiatal irodalmárokat még mindig új élményként érő, édes és keserű izgalmakat okozó írás, az írás folyamata, az írás lehetőségei, az önkifejezés ezen módjának határai, korlátái Székelyhídit is erősen foglalkoztatják. „Ülnöm olyan, mint átlépni az írás küszöbét. Felvenni az összes lehetséges alakot, egyszerre, maradéktalanul.” A szöveg sajátos hullámzása nem csak tipográfiailag érvényesül: az egyes részeket - bár önmagában is megállják a helyüket - újra és újra feltűnő motívumok kötik össze, szervezik egy művé. A szöveg, a tartalom minduntalan gazdagodik, kibővül, mégsem lesz több, nem változik (vö. az írásból közölt részletet a könyv utolsó szövegével).

A kötetet záró „önéletrajzot” (bemutatkozó szöveget) kissé furcsállottam: itt nem érzem indokoltnak a művön tudatosan és következetesen végigvitt szövegalkotási technika alkalmazását. Székelyhídi Zsolt első kötete mindezek ellenére figyelemre méltó, ígéretes mű, bizakodással és várakozással tölt el.

Nagy Pál

„A betű, ábécérendben, mondjuk, az első. Milyen nagy alázat egynek lenni, a sok közül, mindenképp, elindulok. Egyre lejjebb a szavak bűvös folyásában. Lenyelek egy szöveget. Én persze csak nagy műgonddal szólhatok. Szöveget mondok. Kezdetét az irodalom veszi. Elkapott a HÉV. Kő ez nekünk? Mondanám NO. Megdöntőm. Tartozom. Hozzád. Erogén zóna, a nyelv. Repülni szeretné a nőt. Csöcs, mint egy mérhetetlen gép. Formai a mérhetetlenen. Dőlt betűk alkotják a nőt. Az első mondat pozitív hőse a nagy A. Ezért kis kával kell olvasnia. Mondataimba költözök, mikor a nap kel és végigfut, élettel betűzve az utat, melynek első mondata, pozitív hős, szerepében az. A betű, ábécérendben, mondjuk az első. Az első mondatból kel a nap. Ahogy annyiszor vittem már gondolataimat, lassítva vagy nem, hangot és fonémát nem kímélve, most! Kiveszem, belőle a részem. Atlépéselőnyben vagyok. Egyre lejjebb a szavak bűvös folyásában. Kedves környék, nincsen rajta az a sok tényező. Kezdetét veszi az irodalom. Mármint új kapcsolat illatos-szagos szele. Azért ki kell ír(ta)nom. Veszünk bárkit. Veszünk hozzá tévét és lássuk meg, lássuk a. Szavakat egymás után. Szó, se beszéd, tévő legyek. A szél meg fúj, megjönnek ki belőle a szavak. Emberek léptekkel. Nagyon lassan, hogy mindenki értse. Érteni kéne, hogy más erők fújnak itt, kita- karodót a szavaknak. Az egy bizonyos dolog. Az írás és én. Ölelni kedvesemet, minden nap, mint az írás. Másvalaki egyből rátapos a lényegre: Mé’dia? Mé’ pont dia? A szöveg eldőlése művi úton. Lenyelek egy szöveget. Kő ez nekünk? A lenyelt részek nem hasonlítanak. Lemegy cocát venni. Kezdetét veszi az irodalom. Az írás állandóan. Elkapott a HÉV. Ezt itt tisztázni kell. Igazi útvesztő az olvasás. Szó, se beszéd, tévő legyek. Ülnöm olyan, mint átlépni az írás küszöbét. Felveszem az összes lehetséges alakot. A szöveget bizonyos idő elteltével, többen alkotjuk.”

RUBYCON II.----------------------------------Á

dám János fotói

M*

•árminthogy nem költő vagyok, hó sem a szó fogalommá lett élteimében. Mint ahogy ma írni sem feltételez semmit , semmi »mást, minthogy vannak a nom-költók és az azok. akik mind leülnek, és ez, és minden más: a dolgok igazi rendje.

Ez a rend tehát furcsán, születésemért okolható. 1973 októberétől vannak adataim, nünt ahogy ma írni sem olyan, írni például néhány dolgot, amit később valamivel az iskolaévek követlek meg. Ezek az adatok, mert máshogy hívni ókei csak a rovásomra lehetne, hogy Pestre költöztiink Hajdúszoboszlóról, hogy Pestről Miskolcra tanulni mentem, de a tanuláson kívül tudtam meg a legtöbbet, a dolgokról, amikről a magyar szak két- év alatt, meg nem emlékezhetett. Ekkor tehát mór írtam, le ezekét a, amikről úgy gondolkodtam, amikről tudtam gondolkodni. később az Új Bekezdés színeiben is. Megjelennék innentől írások, mint ahogy ez is, ez a rend is születéséért okolható, gondolkodni később, most, mint rend egy bizonyos eltelt idő után, lehet. kell. Ismét Pesten, de már a JATE színeiben, kommunikáció szakon második éve, és van néhány nagyon fontos, amikről már emlékezni meg érdemes.

így a könyv, mint saját emlékeim, saját rendjükben, ahol nem is az olvasás kérdései fontosak, csupán az olvasás maga, vagy épp Ön, ahogy egy bizonyos rendbe illeszkedik, vagy csak szeretne, de az se

feltétlen muszáj.

Székelyhídi Zsolt

Székelyhídi Zsolt

Szeretni Téged, mint a nap teste, annyi tér. Annyi vetület, át- hajlás tavaszba és a nyár. Mint a nap, teste annyi tér. És szeretni Téged, mint a felkelő, minden hajnalban táncra kér, tavasz,nyár és tél. Mint a csibék, pelyhező évszakok, szeretni Téged a hónapok gyűlnek és mulatnak: nap napot. Annyi vetülés, meghajlás szeretni Téged, a hópelyhek lábad elé, ahogy hullanak, én is Érted. Mint a nap, annyit ér. És hullani nappal vagy éjjel, mint a pelyhek a csibén, annyi tél. Szeretni, mint legyőzni a hónapok múlását, mint a nap. Felkelni minden hajnalon és elhullani, megérinteni lábaidat. Mint a test melege megolvasztja a havat, szeretni annyi új a nap alatt. Annyi évszakok, tánc, pehely és annyi tér, annyi szerelmem Érted ennyit ér.

Csöcs. Hogy összehasonlításul, mit ne mondjak. Van a, leül, mellé, elé vagy alá és: kezdetét veszi. Hogy összehasonlítás, képzeli el, nagyobb dolgok. Először mit ne mondjak. Leül és kezdetét teszi veszi, kapcsol. Be, mint a formák, melegszenek a kívánt kézhez. Nagyobb, dolgok kezdete, nyilván a. Csöcs, mint egy mérhetetlen gép. Elé-, melléterül, van a, naná ülve marad. Hogy össze, a, kézben tartja. Mit ne mondjak. Elemezve csöcsöt, hogy gép, és előtt a bajuszos, jellemzően a, jutottam. Mérhetetlen van, melegítés előzi kapcsolatuk illatát, vagyis ez a: lelkes, számító. Bajuszos, naná ülve, nyomja a gombot, vetkeztet, csupasz műveletek menete. A programnyelv. Jutottam, hogy az a, nyelv a mitnemondjak! Erogén zóna, mint mérhetetlen gép, nyomja a bajuszos, hát persze. Forró a, kívánt kézhez, elégedetten feszül, a kép, látvány önmagától, beszél. Csöcs itt, minden összehasonlításul, kezébe idomul. Jó. Bajuszos, tudja, hol kell, nyom lelkesen oda, mint van. Műveletek fonó menete. Megérteni, hogy kapcsolat, születés hasonlításul: csöcs és bajusz, tehát pár. Erogén zóna, a nyelv, formai a mérhetetlenen. Nagyon, csöcs kezelése, mint elégedetten feszül, ki kell nyomtatni. Mit ne mondjak, nyelv, nyomás nehezedik, valahol. Mérhetetlenül, végtére bajuszos feláll, kezéhez idomul. Kész hogy, erre van a. Meleg elmegy.

Elkapott a HÉV. Mondanám egy nagy vitában ülve, messziről kapott el. Senki nem látta, vagyis csak mondanám ülve a utóban, barátnőmmel, mint aki tudja. Hogy mondanám ülve, nem állnék fel, a HÉV éppen akkor. Nem azért, mondom. Több mint egy éve a kapásnak, szóval a barátnőmmel ülve, mint amikor valami születésben. Jó kapás volt. Ezt itt tisztázni kell. Ülünk a barátnőmmel. A HÉV elkap és tudom, neki is valami, egymásra lopva a tekintet. Itt van a lényeg, mondom a HÉV jön, mi meg tekintettel az ügy nagyon fontos: egymásra tartjuk magunkat. Mondanám nagy vitában, szinte perelve, ez a lényeg ez a lényeg. A megfelelő pillantásban. Ülünk és ott eldőlt: a barátnőmmel. A HÉV előtt mennyit ér, kérdeztük, én mindig a barátomtól mert ő kilátásban volt. Nekilátásában voltam és ezért, még a HÉV előtt, elé ültem. A momentum a döntő, mondom. Hogy elé ültem és szia. A megismerkedés kell a HÉV előtt, mert csak úgy nem kap el semmi, ezt a vitában ülve tudom és hangoztatom is: nade. A megfelelő pilla rezdülésekor, aki addig ismerős, barátnőmmé válik, mint a vér is megpezsdül. Ha már a HÉV ilyen kapós. A vitában fordulat áll meg, felszállunk hát. A döntő lépés az, hogy elkap mindkettőnket és mi lépéselőnyben vagyunk. A barátnőmmel. Ülünk a vitában, de fészkelódni támad kedvünk. Ez már valami, felszállunk. Eredménye a HÉV megkapó pontossága, mint a vér megpezsdül a megfelelő pilla rezdülésekor. Fészkelódiink a vitában jócskán a fordulat mindent eldöntő, igen. Most arra gondolunk, hogy a HÉV jó dolog a vitában, és már nem fészkelódiink, mert nem is ülünk. Csókoljuk egymást.

Szöveget mondok. Teszem a szavakat, egymás után, mint a nő teste ring, ritka élvezet. A szöveg mondásakor figyelni kell, a pontos szórendre. Nem mindegy, nyilván, a nőt melyik égtájról, vesszük be, ahogy teszem egymás elé és mögé, mondom. Teszem azt, felcserélem a keilt a szöveggel. Mondom tehát, a kell megkívánja a szöveget, egymás után, melyik égtájról. Nem, mindegy a nő ringása, a szavak sorrendjében teszem fel, ez ritka. Élvezet mondani, figyelek a pontos, cserém izgalma elbátorít. Mondom hót, a nőt égtájai segítségével, bevenni, sokízú beszéd. Teszem azt, ezt a szót egymás után, ringani képzelem közben, a nő észak-nyugati fekvését. Mondom, fekszik a nő, nekem, ahogy ez a szöveg épül föl, saját szavaiból. Jó fekvése van, akár házról is beszélnék, ez a szöveg már ilyen. Felcserélem, felcserélési jogom van, a nő birtoklása nem csak kitűzött, de elért is. A célom, biztosítani számára jó fekvést, lehetőséget. Kézbe veszem az ügyet. Szövegem pontosan behatárolja dolgaimat, a nőn, akár az égtájak ót. Melléfekszem. Fontos a kontaktus, az első szabály, ügyelni a pontos szórendre. Nem beszélek félre, tehát fekszem, lassan változtatom, a helyzetét. Kölcsönös mozdulatok a szövegben, kézbe veszem, ringatás következik. Elóbb-utóbb kiviláglik, ne is cifrázzam, most már minden. Cserem izgalma, ahogy szöveget mondok, feküdni nem megy. A nő változik, mozog, én nem bírom: fejezem be, felállók és. Szóhoz se jutok.

Lenyelek egy szöveget. Sétálok az utcán, vagy épp kocsival megyek, egyszer csak. Nem nagy szó, minden nap, emberek sétálnak gyanútlan, vagy épp kocsival, lenyelik. Én magam is, gyakran tapasztalom, ülök a presszóban, se szó, se beszéd, valaki meg. Lenyeli a szöveget, vagy megyek kocsival, bármi. A szöveg, akár fa, vagy víz lehet, hogy láhos, de más is. A lenyelt szöveggel, vigyázni kell. Mondjuk lemegy a, egészen, hogy bárki észre sem veszi, és. Egyszer csak. Hogy sétálok, vagy bármi, hagyjón. Közben de! Szó, beszéd: a szöveg. Vagy ülök bisztróban, magyarázok, mondom és. Akár fa, de víz is, a lenyelt csak. mert az ember valaki meg. Hogy a szöveg darabokban, beszéd, részeiben tör, bukkan, kíván. Elő, hogy épp kocsiban, a nyelés hagyján. Hirtelen, ez a dolog kezd, nem észre. Próbálom, mert vigyázni kell, beszélek és, egyre jön föl, nem az, hagyján. A lenyelt részek nem hasonlítanak. Hogy a szavakat egymás után, mint fa, de bármi más, itt kíván, akár a presszóban, vagy kocsival. Is zavarban vagyok. Szó, se beszéd, tévő legyek. Darabokban, például hang, szalad föl a részlet, a torkomon először, elhagyja, odalép a kocsmában, nem is ott a, beszédem közé, mondjuk, egyre jobban. A szöveg veszíti erejét. Látszólag nem az. Ha lenyel a, mint furakszik, kíván, nem hallható. Vagy sétálok és hang, nem tehetek. Mondom lassan, tovább nem, ki akarok szállni, kocsi leáll. Darabokban fizetek, fa, mint víz, egymás után, ki, belőlem. Haza fordulok.

r. m v k

□