Észak-Magyarország, 1997. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-01 / 27. szám
Február 1Szombat Kilátó ÉM-hétvóge VII P Gál Sándor Muravidéki magyarok Kelet-Közép-Európa osztódásával, mint tapasztaljuk, e térség magyarsága is tovább darabolódik. A volt Jugoszlávia magyarságát sem kerülte el ez a folyamat. Szlovéniában Lendván Göncz László, a Muravidéki Magyar Nemzetiségi Önigazgatási Közösség titkára. Ót kértem: mondaná el, hogyan, milyen körülmények között él ma Szlovéniában a magyar nemzeti kisebbség. • Ha a muravidéki magyarság helyzetét Szlovéniában a Kárpát-medence, vagy az összmagyarság tükrében nézzük, akkor több szempontból is specifikus vonásokat találunk. Ennek több oka van. Trianon után mintegy 25 ezer magyar került az akkori Szerb-Horvát- Szlovén Királysághoz. A Mura menti magyarok akkor szlovén fennhatóság alá tartoztak, ami meghatározóvá vált a későbbiek során. Elsősorban arról volt szó - és a problémák éppen itt keletkeztek hogy Magyarországhoz viszonyítva a muravidéki magyarság a fejlettebb régióhoz tartozott. Ez önmagában nem is lett volna negatív hatású, a gond abból fakadt, hogy a trianoni döntés után az értelmiségi réteg áttelepült Magyarországra. Akik maradtak, alig vagy részben tudták vállalni azokat. a feladatokat, amelyek az ittrekedt kisebbség számára létfontosságúnkká váltak. Ez a hiány viszonylag rövid időn belül rányomta bélyegét a muravidéki magyarságra, olyan értelemben, hogy az itt élők egyre jobban Szlovénia felé orientálódtak. □ A gyakorlatban ez mit jelentett? • Elsősorban azt, hogy komoly identitászavarok jelentkeztek minden tekintetben. Persze az első, s a második világháború között nem volt annyira érezhető ennek a hatása, mivel akkor még voltak magyar iskolák. Am a harmincas évek végére megszűntették ezeket az iskolákat a Karadzsodzsevics- rendszer jóvoltából”. 1941-ben, amikor a Muravidék ismét Magyarországhoz került, nagyobb lélekszámú értelmiségi költözött oda. Ám a háborút követően ezek mind visszatelepültek az anyaországba, s magukkal vitték még azokat is, akik ezenközben ilyen-olyan műveltségre tettek szert. így értelmiségét tekintve kétszer lett lefejezve a szlovéniai magyarság. □ Az ilyen vert helyzetben az alacsony lélekszámú népcsoport már-már pusztulásra van ítélve. • Nagy nehézségek árán megszervezték az oktatást. De olyan, képzettség nélküli pedagógusok működtek akkor a muravidéki iskolákban, hogy - egyrészt ezért, másrészt, mert nem volt meg a kontinuitás - 1959-ben ezt megszüntették. Azonban el kell mondani, hogy ez a helyzet adott ösztönzést a szlovén kormányzatnak egy olyan gesztus megtételére, amelynek alapján ma kisebbségi politikáról beszélhetünk. Q Mi volt ennek a lényege ? • Szlovénia 1959-ben felajánlotta azt, hogy tekintettel a kialakult helyzetre, tenni kell valamit annak érdekében, hogy ez a népcsoport megmaradjon. Ekkor már csak 14-15 ezer magyar volt e térségben. Persze ez nem volt önmagáért való gesztus. Mégpedig azért nem, mert Szlovéniának nem volt mindegy, hogy milyen a kisebbségekkel szembeni magatartása, hiszen a szlovéneknek mintegy egynegyede az ország határain kívül él. Ausztriában úgy 30-40 ezer, Olaszországban mintegy 100 ezer, Magyarországon úgy 7-8 ezer, s az Egyesült Államokban a becslések szerint több százezer. Ekkor vezették be a kétnyelvű oktatást. A kétnyelvű oktatás azt jelenti, hogy azon a területen, ahol magyarok is élnek - a vegyek lakosságú területekről van szó a magyaroknak és a szlovéneknek egyaránt kötelező ebbe az iskolába járni. Ezt az alkotmány is rögzíti. Itt nincs külön szlovén iskola. □ A kétnyelvű oktatás számomra a nálunk - Szlovákiában - szorgalmazott „alternatív is kóla’’-rémlátom ást idézi. Itt, Muravidéken mi ennek a gyakorlata? • A kétnyelvű oktatás lényege az - ha következetesen betartanák -, hogy 50-50 százalékban kéne oktatni magyarul és szlovénul minden tantárgyat. A valós helyzet pedig az, hogy az alsó tagozatokban, tehát az 1-4. osztályokban ez a százalékarány meg is van. így például a matematikaórán is két nyelven folyik a tanítás. A tankönyvek is két- nyelvúek. A felső tagozatokon az alter- náció magasabb foka miatt, s ennek következtében az arányok már megváltoznak 30-70 arányban, de gyakorta 25-75 arányban a magyar rovására. □ Mi a helyzet a középiskolai oktatás terén? • Egy középiskolánk van, ami szintén kétnyelvű. Ebben van gimnáziumi - általános - tagozat, közgazdasági és fémipari részleg. A kétnyelvű általános iskolákból kikerülőknek a 75 százaléka folytatja ebben az intézetben a tanulmányait. Szlovénia nemzetiségi politikájának ez a kétnyelvű oktatási rendszer volt az első pozitív gesztusa a nemzetiségek irányába. □ Később ez a gesztus alkotmányos formát is öltött. • Igen. A következő nagy és komoly lépést az 1974-es alkotmány jelentette. Akkor a szlovén alkotmány már lényegesen eltért a szövetségi alkotmánytól; azt is mondhatnám, hogy nem volt hozzá semmi köze. Ebben fogalmazódott meg egyértelműen, hogy a kisebbségi jogvédelmet, csakis a különjogokra lehet alapozni. Lényegében mindez"a pozitív' diszkrimináció elvén nyugszik, s a két őshonos nemzetiségre, a magyarra és az olaszra vonatkozik. Biztosítja az oktatás, a kulturális élet, a tájékoztatás s az anyaországgal való kapcsolattartás szabadságát, amelyet a nemzetiségek legitim szervezetei, az érdekközösségek szerveznek, illetve tartanak fent. □ Ez azt jelenti, hogy a nemzetiségek életével kapcsolatban, azok beleegyezése nélkül nem hozhatnak döntéseket... • Igen. A ma érvényben lévő alkotmányban szó szerint ez így áll: „Azok a törvények, más jogszabályok és általános aktusok, amelyek csupán a nemzeti közösségek alkotmányban megállapított jogaira és helyzetére vonatkoznak, a nemzeti közösségek képviselői beleegyezése nélkül nem fogadhatók el.” Ezzel együtt azt is el kell mondanom, hogy az összes kisebbségi tevékenységA vegyes házasságokból származó gyermekek anyakönyvezésénél választani keli, milyen nemzetiségű legyen az újszülött. De miért kell ezt már a születéskor eldönteni? Nem volna jobb, ha megvárnánk, amíg a gyermekek felnőve maguk döntenék el ezt a kérdést? S ha mindkét oldalra kötődik, miért ne vállalhatná mindkettőt? nek mintegy 95 százalékát a szlovén állam dotálja. Amiből az következik, hogy' a nemzetiségi intézmények, szervezetek, együttesek nagyobb ellátmányban részesülnek, mint az egynyelvű szlovén területek polgárai. Áz igazság kedvéért azért azt is hozzá kell tennem, hogy a pártállam idején is toleránsak voltak velünk szemben, ami a velünk együtt élő szlovének számára gyakran elfogadhatatlannak tűnt. Megesett, hogy például a kétnyelvű oktatás miatt alkotmányos pert kezdeményeztek, amit a végén el is veszítettek. Á kilencvenes évek fordulóján is voltak hasonló törekvések, sőt most is aláírásokat gyűjtenek például a kétnyelvű dokumentumok használata ellen, de szerencsére ezek a törekvések nem járnak eredménnyel. □ Szám szerint mennyi magyar él még itt? • Ezzel kapcsolatban eléggé bonyolult a helyzet. En három kategóriát említenék meg. Az első, hogy az 1991-es adatok szerint hányán vállalták a magyarságukat, másodszor, hogy a mi becsléseink szerint mi a valós lélekszám, s harmadjára, hogy hányán beszélik a magyar nyelvet, illetve hányán vannak, akik a magyar értékekkel azonosulni tudnak. Az első, az 1991-es adatok szerint sajnos csak 9 ezren vallották magukat magyarnak. A realitás úgy 12 ezer körül lehet, a harmadik kategóriába sorolhatók létszáma pedig úgy 22 ezerre tehető. Mindezt tudva, felvetődik egy új törekvés is, amelynek lényege az volna, hogy mód legyen a kettős identitás kinyilvánítására, a kettős nemzetiségi hovatartozás érvényesítésére. □ Ez eléggé különösen hangzik... • Valóban, de a mi helyzetünk, s az itteni gyakorlat hozta el. Az oka, hogy nálunk a vegyesházasságok aránya most már meghaladja az 56 százalékot. A kérdés, hogy a vegyes házasságokból származó gyermekek anyakönyvezésénél választani kell, milyen nemzetiségű legyen az újszülött. De miért kell ezt már a születéskor eldönteni? Nem volna jobb, ha megvárnánk, amíg a gyermekek felnőve maguk döntenék el ezt a kérdést? S ha mindkét oldalra kötődik, miért ne vállalhatná mindkettőt? Ha komolyan elgondolkodunk a kérdés vagy lehetőség felett, akkor azt hiszem, hogy nemcsak új kategória, de új érték is megjelenik ezáltal. A szerző Kassán élő költő, író Székely siratófal Beke György Harmadszor tartottak világtalálkozót a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium véndiákjai. Az istentisztelet után a több mint negyven kopjafából álló jelképes temetőben idézték fel a történelmet és a jelen feladatait . Emlékeinkhez jöttünk el a Vártemplom kőfalához, ahol egy másik fal is áll, képzeletbeli fal, kopjafákból. Emlékeinket bíztuk ezekre a kopjafákra, mikós diákok és tanárok közös fejfáira. A kopja, ez az ősi magyar fegyver honfoglalásunk ezerszázadik évfordulóját idézi; a hazát védelmező vitézek hét évszázadon át forgatták, attól kezdve, hogy a haza földjére léptek. A kopjafa nem harci szerszám, hanem halottak siratója. A Székelyföld, Kalotaszeg és a Nagy Magyar Alföld volt igazi hazája. Kiszorították a márvány sírkövek, oszlopok, keresztek. Míg most otthonos lett megint a temetőkben, az egész Kárpát-medencében, ahol magyarok élnek és halnak. Titkainkat őrzik a kopjafák. Idegenek nem tudnak eligazodni a rájuk vésett jeleken. Pedig szépen és pontosan fel van róva minden fontos tudnivaló: öreg volt-e a megboldogult vagy fiatal, nős-e vagy özvegy, tanult ember-e vagy kevésbé iskolázott? Itt, a Vártemplom tövében ilyen rovásokat hiába keresünk. Ezek nem magányos, egyedüli holtak sírjelei. Egy-egy mikós osztály eltávozott diákjainak állították. Nevek egymás alatt, szomorú lustraként. Ezek valóban titkolózó fejfák. Az életutak állomásait a hátramaradottaknak kell emlékeikből, ismereteikből összerakniuk. Nemcsak egy életutat, hanem valamennyiükét, akik némán jelentkeznek az ünnepi névsorolvasásokon. így van ez jól, mert az együttes, egybeolvasott névsorok magáról a Kollégiumról tesznek vallomást. Egyik hajdani diák a matematikát művelte bámulatos érzékkel, másikból sportbajnok lett, harmadik a közéletben szolgálta népét, nemzetét. Iskolai értesítőkben gyakran találunk kimutatásokat, hogy kiből mi vált az életben az egykori véndiákok közül. El lehetne készíteni egy olyan statisztikát is, hogy földrajzilag ki hol találta meg a maga helyét, szerepét, feladatát. Talán az egész Földgolyót átjárnák ennek a grafikonnak az életvonalai. De lényegesebb lenne - ha ábrázolni lehetne - az, hogy akár itthon, a szülőhelyen, akár az óceánokon túl ki miként maradt hűséges az elindító örökséghez. Ahhoz a szellemiséghez, amit ezer meg ezer hajdani diák alakított ki, és amit sajátos „mikós szellemnek” szoktunk nevezni. Vita zajlott egyszer ebben a városban, újságban, hogy van-e „mikós szellem”? Nyilván, számokkal nem lehet kimutatni. De akinek a maga egyéni életének fordulópontjain eszébe jutott a Kollégium, az innen magával vitt útravaló, és alihoz mérte a döntését, az mar elte és alakította a „mikós szellemet”. Ez a szellem gyakorlattá váltotta a legszebb eszményeket. A hűség egyet jelent az anyanyelv, a magyarság megőrzésével itthon vagy a világ másik sarkában. A becsület a tisztes munkát, a szorgalmat jelenti. A tolerancia erdélyi törvénye azonos minden más nép, minden más nyelv megbecsülésével, és ugyanezen erények elvárásával saját népünk, a mi magyar nyelvünk iránt. Ellen vethetné bárki: hiszen ezek a nemes vonások nemcsak a „mikós szellemet” jellemzik. Más erdélyi kollégiumok, gimnáziumok ugyanígy elmondhatják magukról. A Székely Mikó Kollégium történelmi érdeme az, hogy viszonylag rövid idő alatt felzárkózott a nagy múltú, sokszázados erdélyi magyar kollégiumok sorába. Kolozsvár és Nagyenyed, Zilah és Csíkszereda, Székelyudvarhely és Kézdivásárhely református, katolikus, unitárius középiskoláinak három vagy négyszázados, néha még nagyobb időelőnyét Sepsiszent- györgy behozta 137 esztendő alatt. Itt mindig történelmi volt a feladat és a teljesítés. Ez a magyar közösség a históriát szelídítette magához itt, a hegyek karéjában, a Kárpátok lábainál, de a havasok oltalmát alig-alig élvezve. Kellenek a közös fejfák azért is, hogy ezt a tanulságot, se feledjük el soha. Ezeregyszáz esztendő csatáit, helytállásait, nehéz győzelmeit és még nehezebb vereségeit. Melyeket mégis bírtunk, mind kibírtunk. Egyéni sorsok három-négv nemzedéken át követhetők vissza a múlt útjain. Közösségek története évezreden ível át a máig. Mikós kopjafáinkat nem lehetett volna jobb helyre plántálni, mint ide, a Vártemplom falaihoz. Századok kerültek itt kéznyújtás-közelbe. Jelképeket érlelt az idő. Maga a Vártemplom itt áll az 1200-as évek elejétől. Az eredeti épület kisebb volt a mainál, ennek a keleti része lehetett. Mai alakját akkor nyerte el, mikor Baczó Pál patrónus 1547- ben újjáépítette. Alig két évtizeddel voltunk túl Mohácson. Hat évvel előbb elesett Buda vára. A magyar királyság átköltözött Keletre, Erdélybe. Sepsiszentgyörgyön ezekben a harcos időkben templomot építettek, gót stílusban, magyar híveknek, a magyar nyelvnek. A nemzet legkeletibb szélén. Gödri Ferenc polgármester. Gödri Ferenc tanár úr édesapja verset szerzett a Vártemplomról, a vár maradék falairól: Négy századév vihara zúg felém, Ha rátok nézek: mohos, szent falak. Lelkem borong az ősi bús regén, Melyet köveid némán mondanak. Hisz míg az ember élte oly rövid, Mint egy sóhaj, egy szellőröppenés, Addig - habár morzsolja is kövid Egy félezredév, az neked kevés... Eredetileg két várfal vette körül a templomot. A külső falat 1786-ban lebontották, a kövekből iskolát építettek a templom előtt. A város magyar diákjainak, de a magyar nyelv ellenére. A német nyelvnek épült volt az iskola, a magyar vár védelmező köveiből, az új veszedelem, a németesítés céljára. II. József császár ült a bécsi Burg- ban. A birodalom népeinek anyanyelvét, elsorvasztva, a németet akarta hivatalossá tenni minden iskolában, hogy aztán önmagától váljék azzá minden faluban, minden családban. Belebukott! A német nyelvnek emelt iskolából hamarosan magyar iskola lett. Intő jelként, hogy még császárok is belebuknak, ha el akarják venni más népek nyelvét, lelkét. Olyan tanulság ez, amibe a Székelyföldön ma is bele lehet kapaszkodni. Annál inkáhb, mivel nem holmi „provinciális” látásmód ez, lúszen jóval II. József előtt egy nagy püspök-pedagógus, Jan Kpmensky - ha akarom; Szeges János — már ezt hirdette: ,A bűnök között, amelyekben kifogyhatatlan az emberi természet, legnagyobb az anyanyelv elvétele. Olyan lopás ez, amelyet Isten nem bocsát meg!” Ez a tanulság erősíthet meg lélekben, szándékban, kitartásban a székely történelem forrásvidékén. Ez a mi siratófalunk, a kopjafáknak ez a sora. Nem olyan híres, mint Salamon király templomának maradéka Jeruzsálemben, ahová zarándoklatra, panaszra, imádkozni járnak a zsidók kétezer esztendős szétszóratásukból... Imáik alatt, hitük szerint, a Siratófalnál jelen van maga az Isten. A mi székely siratófalunk a Vár- templom tövében abban hasonlít a legendás jeru- zsálemihez, hogy számunkra is jelen van itt a történelmünk, múltunk és jövőnk. Ez a panaszfal Szentgyörgy fölött, szétszóratásukban minket is örökös számadásra és összefogásra kötelez! Beke György uzoni születésű író, jelenleg Budapesten él Király Jászló Bialoszewski de melyikkel menjek a huszonnyolcassal a huszonhetessel a huszonhatossal a harmincassal a negyvenegyessel így tovább a huszonnyolcassal szerkbe jutok >■ a huszonhetessel elvisz a vonat ki tudja milyen szerelmekhez a huszonhatos na hát ez a kérdés V ' ' : a harmincassal - jól van jól negyvenegyessel a lázongó gyárak tíz év után valami összeesküvés , ; na most hova menjek a huszonnyolcassal várnak a barátaim a szeretőim szomjan haltak itt-ott minden már huszonnyolcasos annyit lehetne beszélni róla n tekla - szól a falióra 1 Kolozsvár, 1996. dec. 5. „Nech len pride Moskal!” — „Bárcsak jönne a muszka!” Politikai hímen és készültség a nyelvőrségnél Nemcsik Pál Nem az én agyamban fogant meg a szállóige, nem az én vágyamat tükrözi; a nagy orosz testvér hőn áhított eljövetelének óraját a szájhagyomány másfél évszázada sietteti valahol a Garam és a Vág völgyében. Azt hinné az ember, hogy a pánszlá- vok agitációja régen feledésbe merült, de hallga’ csak, hallga’, Kodály Kállai kettősének kezdösora: „Felülről fúj az őszi szél” - s a lehulló falevelek susogása azt adja hírül, hogy az évszázados önvédelmi reflex némelyekben újra éled. A mi fertályunkon nem skandáljuk a szállóigét; akik az ékes rónaságon, a nagy magyar télben hovatovább az ízikkel, venyigével, vagy kiszáradt marhatrágyával táplálnánk tűzhelyeinkben a lángot, s enyhítenénk a tél szorításán elfuserált Prométeuszokként, messze kergetjük a muszka visszatérésének lehetőségét. Megnyertük mi már hívatlan és hívott vendégeskedésüket. 1849-ben Paszkievics és Rigyiger csattogtatta fejünk fölött a cári kancsukát, 1945-ben megtanultuk Tyi- mosenko és Malinovszkij nevét, 1956-ban Hruscsov „békeküldöttjeinek” siserehada szerencséltetett bennünket. A meg-meg- újuló eligazításnál a magyarnak a szívélyes látogatások után mindig a sugyban volt a helye, ahova rendszerint a gyerekeket zavarták a kemence mögé, hogy ne lá- batlankodjanak a konyha közepén. Akik a muszkát a maga valóságában kívánnák, azoknak a számát sem a Ga- lupp, sem a Szonda Ipsos nem tudná mérni, bármennyire erősen tagolt és szétszabdalt a magyar közélet palettája. De a szállóigék nem mindenütt halnak el. Az új szövetségi rendszerek a NATO és az Európai Unió hálóját szorgos kezek fonogatják. Jó a tavasz, és főleg július, stílszerűen hulius, mert spanyolhonban nyilatkoztatják ki, hogy megszűnik a halászati tilalom. Rögvest kivetik a hálót, „megfogják a márnát”, miként a ballada mondja. A népek tengerén hányódó sorsüldözött magyar torkaszakadtából kiált a NATO fedélzetmesterei felé, lehetnek vagy tizenhatan: „Halászok! Halászok”, s kapkodna a mentőöv felé, a történelem mérnökei diplomatikus mosollyal nyugtatják a fuldoklót: „Mi is!” Szövetségesre vár boldog, boldogtalan a posztkommunista régióban. Újra Madrid határán állunk a vártán, s várjuk, hogy felszálljon a füst, és a politikai hímen, házasságunk kihirdetése valósággá váljék. Vagy marad régiben a bús magyar élet? Az arák szűzies ártatlansággal sütik le szemeiket, s várják, csak várják, hogy elhangozzék a boldogító igen. De mi lesz a pártában maradottakkal? Mi lesz azokkal, akiknek a békepartner - sóg kevés? A türelmetlenebbe más partner után néz. Ha Brüsszel, Madrid nemet mond, akkor Moszkva is lehet a mi gyá- molítónk. Nem is olyan légből kapott k’hretkezte- tés ez. Pavol Hanzik szlovák Külügyminiszter már előre aggódik a hátrányos megkülönböztetés miatt, ha országa nem kerülne be a NATO-ba és az EU-ba. Ezzel egyidóben Jan Sítek védelmi miniszter a semleges status megerősítése céljából Moszkva garanciái felől puhatolódzik egy parlamenti küldöttség élén. Az egyik felet már megkérdezték a garancia felől. „Előbb megkérdezzük Moszkvát, s a pozitív válasz birtokában, talán Brüsszel is támogatni fogja semlegesség iránti igényünket.” Hogy is van ez? - kérdezhetnénk Vit- ray Tamással. A lengyel, ukrán régió fölött a nagy orosz testvér átnyúlna és védelmezné az északi szomszédunk integritását. A russzofil érzelmek mindig elevenen éltek a szlovákokban, jó másfél évszázaddal ezelőtt. Akkor mondogatták: „Csak jönne el a muszka, letörnénk mi a magyar urak szarvait!” A fenyegetés ma már időszerűtlen. Az ideológia felmelegítése nem célravezető. Csak töltöttkáposzta esetében ajánlatos. A társadalom fejlődése ellentmondásos. Egyrészt már vakargatják Kassa utcáin a magyarellenes, uszító plakátokat, másrészt „összetartás” van a szlovákiai nyelvórség soraiban, mintha valami nemzeti ünnep megrontói ellen kellene fellépni a hatalomnak. 1997. január 1-jétól a bűnüldözés fura különítménye grasszál az utcákon, nem uniformizált reguláris alakulat, inkább a titkos rendőrséghez hasonlítható szervezet. Szertejár a világban, és azt lesi, kit ejthet rabul annak ürügyén, hogy nem tiszteli az egyedüli, a ma- gasabbrendú, Slovenska Rec - a „gyengébbek” kedvéért a szlovák nyelv szentségét, sérthetetlenségét. Közel kétszázezer magyar család vajon milyen atyai intelmekkel bocsájtja útjára gyermekét, nehogy törvénysértő legyen. A napi intelem talán: „Tartsd a szád!”, „Hallgatni arany!”, „Ne szólj szám, nem fáj fejem!”, esetleg „Szájkosarat tégy a szádra!”, „Légy süket, mint a kemence”, „Ma te leszel a főszereplő: a Néma levente!”, Hallgass, mint a sír!” Sovány lesz annak a pénztárcája, aki megfeledkezik magáról, talán százezer koronányi büntetésre is sor kerülhet, aki meggondolatlanul „elszólja” magát, és éppen egy nyelvőr jelenlétében. Nem ajánlanám azt a megoldást, hogy a kommunikáció során kövessék a hajdani pánszlávok példáját, akik kapcsolataikat titkolván jelbeszeddel érintkeztek egymással. Nem féltem én a magyar embert; az egyszerű embert, szót ért az a mindennapok terhét vele együtt hordozó szlovák emberrel is. Nem kell kézzel-lábbal magyarázniuk egymásnak. Ez a törvény nem értük van. Ók félszavakból is értik egymást. A törvénytelen törvények felől pedig ítélkezzék az EU törvénygazdák közössége. A kockajáték folytatódik, most ók következnek a dobással, s a nyelvőröknek hamarosan kiadják az obsitot. A szerző Borsodnádasdon élő zeneesztéta C. M V %f 4-
