Észak-Magyarország, 1997. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-30 / 25. szám

1997» Tanuár 30-, Csütörtök Megyei Körkép ÉSZAK'Magyarország 5 Kézen fogva vezetik az osztrákokat Megyénk is bemutatkozott a hét elején Ausztria fővárosában Több az ügy Szerencs (ÉM - PT) - Az előző évekhez viszonyítva lényegesen több munka hárult tavaly a szeren­csi közigazgatási osztályra: 7 ezer 233 ügyet kellett megoldaniuk a munkatársaknak, méghozzá mél­tatlan körülmények között - tájé­koztatta a szerencsi képviselőket Porkoláb Béláné osztályvezető a tegnapi ülésen. A testület belátta a változtatás szükségszerűségét. Tervet ismertettek Miskolc (ÉM) - Görömböly részle­tes rendezési tervét ismertette teg­nap délután a művelődési ház zsú­folásig megtelt nagytermében a Z- Terv Bt. képviselője, Horváth Éva építész-tervező. Az 1987-ben elké­szült korábbi rendezési terv felül­vizsgálatát tartalmazó új tervdoku­mentáció kiemelten foglalkozik a közlekedés fejlesztésével, új lakóte­rületek kialakításával és a korábbi területfelhasználási funkciók átér­tékelésével. A tervet várhatóan a márciusi közgyűlés hagyja jóvá. Miskolc (ÉM - SZK) - Négy ke­let-magyarországi megye: Bor- sod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bi- har, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés mutatkoztak be - az Osztrák Szövetségi Kamara (WKÖ) meghívására - e hét elején Bécsben az osztrák üz­letemberek előtt. Megyénket Gyárfás Ildikó, a megyei köz­gyűlés és a területfejlesztési tanács elnöke, Bihall Tamás, a tanács alelnöke, Kobold Ta­más, Miskolc polgármestere és Petrik Gyula, a Regionális Vál­lalkozásfejlesztési Központ igazgatója képviselte. Az előadásokat Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenfor­galmi miniszter, valamint Leopold Maderthaner, a WKÖ elnöke nyi­totta meg. Mindketten hangoztat­ták, hogy a tiszántúli régióban mu­tatkozó kiaknázatlan üzleti lehető­ségek az osztrák-magyar kapcsola­tok felfrissítését jelenthetik. Az ed­digi viszonylagos stagnálásban sze­repet játszott - elemezték mindkét részről hogy Ausztria az EU-tag- ságra koncentrált az elmúlt évek­ben, míg Magyarországot a stabili­zációs program végrehajtása kö­tötte le. A WKÖ elnöke elmondta: Magyarország a legfontosabb fel­vevőik sorában az ötödik helyen áll jelenleg, s jelentős a magyaror­szági vegyes vállalataik száma is. Csakhogy az 5500 osztrák-ma­gyar vegyes vállalat többsége a Dunántúlon és Budapest környé­kén található. Ezen kívánnak vál­toztatni a jövőben. Fazakas Szabolcs azt is kije­lentette: eltökélt céljuk, hogy a befektetőket úgymond kézenfogva átvezessék a Tiszántúlra. Ehhez azonban konkrét projektek kelle­nek, valamint ismertetni kell az osztrák partnerekkel a számukra nyújtandó, nyújtható kedvezmé­nyeket. A miniszter az osztrák gazdasági miniszterrel, Hannes Farnleitnerrel folytatott tárgyalá­sáról elmondta, partnere biztosí­totta arról, hogy a felkínált pro­jekteket osztrák pénzen teszik - osztrák fejjel - vonzóvá és piacké­pessé, a bankok számára is kezel­hetővé. Fazakas miniszter ugyan­akkor nem titkolta tárgyalópart­nere előtt, hogy e négy megye be­mutatóját - a befektetők körét bő­vítendő - több német tartomány­ban meg kívánják ismételni. T. Asztalos Ildikó, az IKIM regi­onális kapcsolatokért felelős állam­titkára szólt arról, hogy az üzlet­emberekkel folytatott tárgyalások során nagy hangsúlyt fektetnek a Borsod-Abaúj-Zemplénben folyó szerkezetátalakítási program is­mertetésére, amely egészen külön­leges kedvezményeket nyújthat a befektetők számára. Eutanáziáról egy „dekadens korban” A „kegyes halálról" vitatkoztak a miskolci Condorcet-körben Holnap... • FIDESZ-ELŐADÁS. „Ökológiai gondolkodás és a politika” címmel tart előadást Illés Zoltán, a Fidesz Magyar Polgári Párt alelnöke pén­teken délután 5 órától Miskolcon, a Tudomány és Technika Házában (Görgey utca 5.). • FELÜLVIZSGÁLT JUTTATÁ­SOK. Testületi ülést tart Hét kép- viselő-testülete pénteken délután 2 órától a község művelődési házá­ban, ahol többek között szó lesz az önkormányzatot érintő szociális juttatások felülvizsgálatáról. Maradt a tiszteletdíj Álacska (ÉM) - Költségvetésről tárgyaltak Alacska képviselői a múlt heti testületi ülésen, ahol elfo­gadták a munkatervet és döntöttek a tiszteletdíjakról, amelyeken a község anyagi helyzete miatt nem változtattak. Közös a cél Sajóivánka (ÉM - SZA) - Közö- sen pályáznak a szennyvízhálózat megépítésére Bánhorváti, Nagy­marta, Vadna, Sajógalgóc, Sajóka- ^a és Sajóivánka önkormányzatai. A több száz milliós beruházás ér­dekében társulást kívánnak létre­hozni, amelytől az érintettek a teljes infrastruktúra könnyebb megvalósulását remélik a térség­ben. Miskolc (ÉM - ND) - „Az euta­názia kérdése mindig dekaden­ciára hajlamos korban merül fel” - hangoztatta véleményét Mészáros István református püspök azon a vitaesten, ame­lyen a „kegyes halálról” beszél­gettek a TIT Condorcet-kö- rének vendégei kedden a Ka- zinczy-klubban. Barzó Tímea, a Miskolci Egyete­men tanító jogász például rávilágí­tott arra, hogy a magyar alkot­mány nem teszi lehetővé az euta­názia egyetlen formáját sem (aktív eutanáziáról akkor beszélhetünk, ha gyógyszerrel, passzívról pedig, ha a kezelés megszüntetésével se­gíti betegét a halálba az orvos). A jogász magánemberként elítéli az aktív eutanáziát, ugyanakkor be­látja, hogy néhány esetben szükség van a „kegyes halál” passzív formá­jára. Hell Judit - a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézetének docense - szerint olyan eutanázia­törvény megalkotására lenne szük­ség, amelyet mind a vallásos, mind az ateista emberek el tudnak fo­gadni. Dulibán Lászlóné kórházi nővér ugyanakkor tapasztalataira hivat­kozva kijelentette: az embereket nem minden esetben világosítják A Hospice Házban az utolsó útra készülnek fel betegségük diagnózisáról, illet­ve a kór várható következményei­ről, így aligha tudnak felelősségtel­jesen dönteni az életükről. Mészáros István püspök keresz­tényetikai szempontból vizsgálta a problémát, majd költői kérdésében arra utalt, hogy ha az eutanázia emberi joggá válik, az orvosoknak- esküjük ellenében - emberi életet kellene kioltaniuk. Ezért sem tá­mogatja a „kegyes halál” egyik for­máját sem. Simkó Csaba orvos, a Hospice Ház - itt készülhetnek fel a halálra az idős, beteg emberek - vezetője megdöbbentő tényeket közölt a hol­land és az ausztrál eutanázia-tör­vényekről. Ahogy állítja: a német­alföldi államban évente 7000 em­ber gyakorolja a „kegyes halaihoz” való jogát, amióta ezt az ottani tör­vények megengedik. Az idős embe­rek félnek befeküdni a holland kór­házakba, mert attól tartanak, hogy az eutanázia-törvény akár passzí­van, vagy aktívan az életükre tör­het. Simkó Csaba kijelentette: re­méli hazánkban nem fajulnak idá­ig a dolgok. A vitaestet vezető rádiós, Szász Aiikó az „utca emberét” is megkér­dezte. A felvételeken főleg fiatalok fejtegették gondolataikat az euta­náziáról. Egyikük „testközeli”, csa­ládi tapasztalatait is elmesélte. A teltházas beszélgetés közönsége sem maradt ki a vitából, hozzászó­lásaikkal az aktív eutanázia ellen, de a passzív forma mellett tették le a voksukat. A vitaest végére a szakemberek véleménye is hason­lóan alakult, de ez koránt sem je­lentette a „kegyes halálról” alkotott vélemények egyöntetűségét. Te, bűzös élet... Nem bír el a hatóság a trágyalével Cs. Kelemen Andrea Mezőcsát (ÉM) - Hiába küzd évek óta Mezőcsáton egy csa­lád a szomszédjukban tartott közel harminc szarvasmarhá­val járó kellemetlenségek el­len. Nyáron a bűzt, a legyeket tartják elviselhetetlennek, aiost a portájukra folyó olva­dásnak induló trágyalé nehe­zíti meg az életüket. Eddig bármilyen hatósághoz fordul­tak a panaszukkal, nem tör­tént semmi: maradtak az álla­tok, s jó néhány mázsa trágya áll most is a szomszédjuk ud­varán. A panaszos, Tóth József két kis­gyermekkel, s feleségével fogad (Hinket otthonában. Mutatja az úgy egyre gyarapodó iratait. Már többször fordultak az önkormány­zathoz, az Állami Népegészség­ügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz (ANTSZ), sőt az állategészségügyi központhoz, de - mint mondja - üem történt semmi. A történet szálai évekre nyúl­nak vissza, hiszen a szomszédja már jó ideje tart közel harminc szarvasmarhát a város belterüle­tén. Ennek a „következményei” háborgatják őket. A trágyalé oda- t°lyik a kapujuk elé, esetleg az udvarukra, ami így nem éppen a legjobb játszótér nyaranta a két csöppnyi gyermeküknek. Amikor az ÁNTSZ-hez fordul­tak, a szomszédjukat felszólította a hatóság, hogy a trágyalevet zárt aknában tárolja. Az önkormány­zat is erre utasította az érintette­ket. Mindettől függetlenül a saját szemünkkel is láthattuk a hozzá­juk csordogáló levet. Felháborítja őket, hogy nem történik semmi ebben az ügyben. S a gyermekei­ket is féltik, hogy a szomszéd ­szerintük - nem megfelelő állat­tartása miatt megbetegednek.- Nem hiszem el, hogy egyet­len hatóság sem tud semmit tenni ellenük - az érdekünkben. írjak minden héten levelet az ANTSZ- nek, meg az önkormányzatnak? Eddig is ha kijöttek ellenőrizni, egy-két napig rend volt, utána minden ment úgy, mint régen. A múltkor már összelapátoltam vödrökbe az egész trágyalevet, s odaraktam a kapuja elé. Csinál­jon vele amit akar, de ide ne foly­jon. Havonta egyszer-kétszer el­szállíttatja a trágyát, de hát az nem elég! Kérdezze meg az utcá­ban: már mindenkinek elege van a bűzből... - állítja a férfi. Mielőtt az utcabelieket keres­nénk, az állattartó szomszédhoz csengetünk be. Már az első pilla­natban érzékelhető, hogy nem va­gyunk szívesen látott vendégek. A zárt kapu mögül szólnak ki: nekik nincs semmi dolguk velünk, s kü­lönben is az ügy, amiben jöttünk már rég el van rendezve. Ä szom­széd pedig - mármint a panaszos - „fogja be a pofáját”. A környékbeliek a mindent el­borító szalmatöredékre, a bűzre és a legyekre panaszkodnak - minthogy még nyáron sem lehet nyitott ablaknál meglenni az érin­tett szakaszon. Persze vannak más állattartók is a környéken, de azokkal kapcsolatban még nem merült fel ilyen panasz sen­kinél - mondják. Az önkormányzatnál azt tud­juk meg, hogy tavasszal módosít­ják az állattartási rendeletet, de a legutolsó vizsgálatuk szerint sem ütközött jogszabályba az állatok száma. Amíg az ÁNTSZ nem ta­pasztal olyan szabálysértést, ami ellen komolyan fel tudnának lép­ni, addig nem tehetnek semmit. A tiszaújvárosi ÁNTSZ-nél Iván Miklós tiszti főorvostól arról értesülünk: jelenleg nincs ezzel az üggyel kapcsolatban bejelentés náluk. Igaz, egy-két évvel ezelőtt volt, s akkor jogosnak találták a panaszt. Jelezték is az önkor­mányzatnál, hogy nem megfelelő módon tartják az állatokat. A vá­rosháza szabálysértési eljárást in­díthat, ha nem a helyi állattartási rendeletben foglaltak szerint jár el a gazda. Többet tenni ők sem tudnak - ha újabb panasz érkezik hozzájuk, akkor kivizsgálják... Ahonnan folyik Fotó: Gál Péter Költségvetés első körben, harmadszor Sajószentpéter (EM - SZN) - Harmadik nekifutásra elölről tárgyalta idei költ­ségvetésének tervezetét a sajószentpéte- ri képviselő-testület. Múlt hét csütörtöki monstre ülésén este 10 órakor Sajószentpéter önkormányzatának képviselő-testülete berekesztette az aznapi összejövetelt és a polgármester vasárnapra hívta össze újra a városatyákat. Vasárnap azonban, bár a hivatali dolgozók jelen voltak és az ülés kezdetekor 11-en írták alá a jelen­léti ívet, végül mégis nyolcán maradtak a döntést hozók, így a testület határozatképte­lennek bizonyult. A tegnapi folytatás azzal kezdődött, hogy a korábban elhangzottakat elölről kell tárgyalni, majd a nem törvény sze­rint kötelező működési költségekkel a város sportját, illetve televízióját illetően hoztak ha­tározatot a képviselők. Döntöttek arról, hogy az idei költségvetési évben a város sportjára 2,8 millió forintot bocsátanak rendelkezésre olyan megosztásban, hogy az élsport 2 millió, a diák és tömegsport pedig 800 ezer forintot kapjon. Hosszadalmas vita után határozat született arról is, hogy a decemberben már kishiján megalakított önkormányzati tulajdo­nú Sajó TV Kht.-vel kapcsolatos döntést visszavonják és a sajószentpéteri Gepárd Bt., a Miskolci Városi Televízió, s a Kazincbarci­kai Telekép Kft. ajánlatainak bekérése után februárban döntenek arról, hogy külső vállal­kozó rögzítse, szerkessze-e a továbbiakban a város képviselő-testületi üléseinek televíziós felvételét. Ebben az esetben ugyan nem kell beruházni egy saját stúdióra, ám az informá­ció szolgáltatás sajtótörvényben meghatáro­zott szabályait kell követni és vágott, vala­mint bármilyen módon szerkesztett műsort a kábeltelevízió hálózat üzemeltetője által ren­delkezésre bocsátott saját csatornán sem le­het közvetíteni. A tudósítás nyomdába adásakor a testület zárt ülésen folytatta munkáját. Útra, csomópontra pályáznának Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - Közúthálózat és csomópont építésére benyújtandó pá­lyázatról is tárgyaltak tegnapi ülésükön a mezőkövesdi városatyák. A képviselők fontosnak tartják, hogy a Mező­kövesd belvárosában lévő Szomolyai úti cso­mópontot rendbe tegyék, hiszen sokak szerint a kialakult közlekedési helyzet már néha ke­zelhetetlen azon a területen. A csomópont építése 15 millió forintba ke­rülne, ami viszont magába foglalná a széle­sebb járda, és a polgármesteri hivatal mö­gött lévő parkoló kialakítását, s azon a sza­kaszon a zárt csatornarendszer kiépítését is. Az önkormányzatnak a költségek felét kelle­ne állnia. Szintén pályázati pénzből - önerős hozzá­járulással - szeretné megépíteni a város az egy kilométeres hosszúságú összekötő utat a Szomolyai és Bogácsi út között - mezőgazda- sági célokra. Ezt úgy képzelnék el, hogy az út mellett lévő földek tulajdonosai is hozzájárul­nának a beruházáshoz egy bizonyos összeg­gel. Ebben az esetben úgy döntött a testület, hogy a pályázatot szakmailag előkészítik, de a pályázat beadásáról csak az idei költségve­tés megtárgyalása, elfogadása után döntenek. Elismerés a megyei pénzügyőröknek Miskolc (ÉM - SZA) - A Nemzetközi Vám­nap alkalmából a Vám- és Pénzügyőrség Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves Megyei Parancsnoksága a felügyelete alá tarto­zó hivatalok állományából több szakem­bert is elismerésben részesített. Arnold Mihály pénzügyőr altábornagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka szakmai tevékenysége és eredményes munká­ja elismeréseként a Vám- és Pénzügyőrségért Érem kitüntetésben részesítette Jung János pénzügyőr törzszászlóst, a sátoraljaújhelyi Vámhivatal beosztottját. Soron kívül előléptette századossá Sárosi­né Fazekas Erika pénzügyőr főhadnagyot, a megyei parancsnokság osztályvezetőjét, fő­hadnaggyá Szilágyi Zoltán pénzügyőr hadna­gyot, a megyei parancsnokság főelőadóját, va­lamint Soltész István pénzügyőr hadnagyot, a megyei parancsnokság előadóját. Rozsnyai Géza György pénzügyőr alezre­des, a Vám- és Pénzügyőrség Borsod-Abaúj- Zemplén és Heves Megyei Parancsnokságá­nak parancsnoka ugyancsak szakmai tevé­kenysége és kiemelkedő munkája elismerése­ként nevezte ki Kovács Gabor pénzügyőr had­nagyot a megyei parancsnokság előadójának és Bán József pénzügyőr főtörzszászlóst, a megyei parancsnokság segédelőadójának.

Next

/
Thumbnails
Contents