Észak-Magyarország, 1997. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-27 / 22. szám
A s Az Eszak-Magyarország hétfői melléklete • 1997. Január 27. Teke Miskólc (ÉM) - Szegeden vendégszerepelt a női Szuperliga küzdelmeiben az Ózd VTC-Salakfeldolgo- zó Művek női tekeegyüttese, és vereséget szenvedtelek Szegedi ESK “ Ózd 7:1 (2519-2340). Ózd: Li- Párdiné 418, Tóth M. 404, Bogdán 386, Lőrinczné 383, Maslonka 370, Berki 379. Czakó ezüstérmes Párizs (MTI) - Szombaton délután a nők versenyében hirdettek végeredményt a párizsi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon. A győzelmet a címvédő orosz Irina Szluckaja szerezte meg. Bár Czakó Krisztina két kisebb hibát is vétett, és a betervezett tripla Lutz helyett csak duplát ugrott,, így is meg tudta tartani előkelő második helyét. A BKE-OTP 18 esztendős versenyzője pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el, s világversenyen először állhatott föl a dobogóra. Czakó révén egy régóta tartó sorozat is megszakadt: a jégtáncosokat nem számítva ugyanis magyar mű- korcsolyázó utoljára 1971-ben nyert Európa-bajnoki érmet. Akkor Almássy Zsuzsa szintén második lett. A másik magyar résztvevő, a 15 éves Póth Diana a 20. helyen zárt. Nők, Európa-bajnok: 1. Irina Szluckaja (Oroszország) 1.5 helyezési szám, 2. Czakó Krisztina (Magyarország) 5.0, 3. Julija Lavren- °suk (Ukrajna) 5.5, 20. Póth Diana (Magyarország) 30.0 IgtMTÁBLÁZAT lÓroszorsz’ág • 4‘ 1 *&£>&' Á ,£» .... K ézilabdatorna Miskolc (ÉM) - A Herman Gimnázium tornacsarnokában szombaton uat mérkőzéssel megkezdődött a Kerekes János - Menyhért László kézilabda emléktorna. Az eredmények, férfiak: Kós DSK - Bocsi KSC 13-20. A legjobb dobók: Kiss 13) , Tószegi (3), ill. Varga (5), Czakó 15). Siegel SE-Miskolci KC !8-25. Ld.: Nagy F. (6), Takács (5), ’ll- Trézsi (6), Barnóczky (5). Kós °SK - MEAFC 22-22. Ld.: Kocsis 19)i Kiss (6), ill. Csőregi (5), Király 14) , Kerékjártó (4), Erdélyi (4). Nők: pLAS-SVSE - Bocsi KSC 9-21. Bő-: Bárdos (7), Leskó (6), ill. Beszar (8). Tiszaújvárosi SC - Bocsi KSC 15-30. Ld.: Vágnerné (6), ’ll- Leskó (13). MVSC - KME Miskolc 15-28. Ld.: Sági (6), ill. Kis- gergely (8). Tizenkét csapat folytatja A XII. Borosi László Teremlabdarúgó Emléktorna selejtezői Befejeződtek a XII. Borosi teremlabdarúgó-torna selejtezői. Hat településen péntektől tegnapig pattogott a labda. Tizenegy csoportból 12 együttes szerzett jogot arra, hogy a hét végén a miskolci városi sportcsarnokban megrendezendő döntőn szerepeljen a minél jobb helyezés reményében. Részletes beszámolónk a 11. oldalon. Felvételünk a szikszói csoportban lejátszott Edelény - Halmaj összecsapáson készült. Fotó: Dobos Klára Australian Open: Hingis és Sampras Melbourne (Reuter, AP, AFP) - A 7,6 millió dollár összdíjazású ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon a női egyest a 16 éves svájci Martina Hingis, a férfi egyest az amerikai Pete Sampras nyerte. Hingis nemcsak nyert a National Tennis Centerben, de a sportág utóbbi 110 éves históriájának legfiatalabb győztese is, aki Grand Slam-tornán indult, és élen végzett. A 16 éves svájci tinédzser három hónappal fiatalabb,, mint az amerikai Szeles Mónika 1990-ben volt; Szeles akkor diadalmaskodott a francia nyílt bajnokságon. A 25 éves Pete Sampras a vártnál nehezebben nyert, noha a 87 perces csata időben nem volt hosz- szú. De a hatalmas hőségben három győztes szettel elvitt, 1994-et követő második ausztrál bajnoki koronája pályafutása „igen összetett” Grand Slam-győzelme. Győztesek a kupával: Hingis (balra) és Sampras (jobbra) Fotók: AP A döntők eredménylistája: Női egyes: Martina Hingis (svájci, 4.) - Mary Pierce (francia) 6:2,6:2. Férfi egyes: Pete Sampras (amerikai, 1.) - Carlos Moya (spanyol) 6:2, 6:3, 6:3. Férfi páros: Mark Woodforde, Todd Woodbridge (ausztrál, 1.) - Sébastien Lareau, Alex O’Brien (amerikai, 7.) 4:6, 7:5, 7:5, 6:3. Vegyespáros: Manón Bollegraf, Rick Leach (holland, amerikai, 3.) - Larissza Neiland, John-Laffnie de Jager (lett, dél-afrikai köztársaságbeli) 6:3,6:7, 7:5. Hiúságiak: Leány egyes: Mirjana Lucic (horvát, 1. ) - Marlene Weingartner (német, 2. ) 6:2,6:2. Leány páros: Mirjana Lucic, Jasmin Wohr (horvát, német, 6.) - Cho Yoon Jeong, Shiho Hasimatsu (délkoreai, japán) 6:2, 6:2. Fiú egyes: Dániel Elsner (német, 1.) - Wesley Whitehouse (dél-afrikai köztársaságbeli, 14.) 7:6, 6:2. Fiú páros: David Sherwood, James Trotman (brit, 2.) - Jaco van Westhuizen, Wesley Whitehouse (dél-afrikai köztársaságbeliek) 7:6, 6:3. Hiába volt Ördögbe az Ózdnak Férfi kézilabda NB I: Ózdi KC - Dunaferr SE 1 7-19 (8-8) 9zd (ÉM - TJ) - Hazai környezetben folytatta „erőltetett menetét” az Ózdi KC NB I-es férfi kézilabdacsapata szombaton délután. A Závodszky- legénység alaposan megizzasztotta a jelenlegi második Dunaferr gárdáját, akik minimális különbségű győzelemmel távoztak Borsodból. Ózd, 1600 néző. Vezette: Rózsa, Szabó. Ózd: Rapovec - Jakab (1), Fuják (1), Vitális, Fejes (2), ÖRDÖGH (7), Csörgő (2). Csere: TEREMY (k), Kerekes (2), Krasznij (2). Edző: Závodszky István. Dunaferr: Zsembery - Kertész (4), Kiss II (2), KUZMICSOV (3), TOLSZTIH (3), Fenyő (5), Kiss I Ó). Csere: Pulay (k), György, Kemény, Gál (1). Edző: Kolics János. Mindkét oldalon remekeltek a kapusok, így hat percet kellett várni az első gólra, amit Ördögh átlö- vésből szerzett. Fenyő rögvest egyenlített, de Fuják és Kertész gólja után Ördögh bombája Zsem- Bery kezét is bevitte a kapuba. Jakab ejtésével kettővel vezettek a hazaiak, és előnyüket 6-4-ig meg is tartották. Ekkor jól használt ki egy emberelőnyt a Dunaferr, és Fenyő remeklésének köszönhetően a 22. percre megfordult az eredmény. Hazai időkérés után Ördögh vetett véget a rossz szériának, és az utolsó percben az ő jó passza után Csörgő kiegyenlített. Szünet után Ördögh ott folytatta, ahol abbahagyta, és hatalmas felső sarkos bombájával ismét az ÓKC vezetett. 9-12-nél bejött Teremy, aki ezúttal is tartotta jó formáját, Ördögh pedig annak ellenére tarthatatlan volt, hogy emberfogással próbálták meg kikapcsolni a játékból. A Dunaferr kíméletlenül kihasználta a hazaiak hibáit, így megtartotta 3-4 gólos előnyét. Ebben sajnos Fejesnek is aktív szerepe volt, aki öt „száz százalékos” helyzetet rontott el. A lelkileg láthatóan megroggyant játékost le is cserélte edzője. Tolsztih gólja után 14-18 lett az állás, és ekkor úgy tűnt, minden eldőlt. Az ÓKC azonban „vett egy nagy levegőt”, és az időközben visszatért Fejes két-, majd Ördögh góljaival sikerült a felzárkózás. Másfél perccel a vége előtt a hazaiaknál volt a labda, ám a támadás végén Krasznij gyengécske lövését védte Zsembery. Az ellenakciónál Kuzmicsov - igaz erősen lépésgyanús helyzetből - de bebiztosította csapata győzelmét. Ifi: Ózdi KC - Dunaferr 24-24 (10-8). ZÁVODSZKY István: - Taktikus mérkőzésen minden megtörténhetett volna. KOLICS János: 18-14-nél már azt hittük, hogy vége, és ez majdnem megbosszulta magát. Fejes (13) célozza meg a Dunaferr hálóját. Az ózdi játékos ezen a mérkőzésen csak kétszer talált a kapuba. Fotó: Vajda János Fél tucat az elsőn Debrecen (ÉM) - Lejátszotta első edzőmérkőzését a Diósgyőri ÉC NB Il-es labdarúgó csapata Debrecenben, ahol az Oláh Gábor utcai stadionban a DVSC-Epona NB I-es csapatával mérkőzött. A vendéglátók végeredményben 6-0-ra legyőzték a DFC-t. DVSC-Epona - Diósgyőri FC 6-0 (3-0) Debrecen, 1500 néző. Vezette: Puskás. Debrecen (I. félidő): Téglási (Kövesfalvi) - Vadicska, Gojan, Jevtics, Pető - Dombi, Sándor T., Madar Cs., Szatmári - Sira, Ilea. (II. félidő): Kövesfalvi (Horváth D.) - Frida, Ma- gyari, Bernáth - Dobos, Gombos, Kovács N., Szredics, Madar T. - Böőr, Bagoly. Diósgyőr (I. félidő): Rácz - Földvári, Dzsinovics, Farkas J. - Nagy S. - Varga S., Kiser, Buliga, Ruskó - Bozó, Kotula. (II. félidő): Hán - Sar- lai, Farkas A., Szilágyi - Varga E. - Nagy Zs., Tábori, Barna, Tóth D. - Berecz, Trembülyák. G.: Ilea (2, egyet 11-esből), Sándor T. (11-es- ből), Szredics, M agy ári, Dobos. A második és a harmadik gól egyaránt büntetőből született. A második 11-es előzményeként Kiser kézzel fogott meg egy gólba tartó labdát, ezért Puskás kiállította a középpályást. A második játékrészben a félidő első felében megsérült Éarkas A., így ismét 10-re fogyatkozott a létszám. A második félidőben Farkas A. kivételével azok szerepeltek a DFC- ben, akik az ősz folyamán egy mérkőzést sem játszottak végig a csapatban, vagy jelenleg próbajátékon vannak az egyesületnél. TORNYI Barnabás: - Nem vagyok elkeseredve azért, mert hat gólt kaptunk. A felkészülés közbeni első edzömerkőzésen az eredmény számomra semmilyen jelentőséggel nem bír. Mi még labdás edzést is alig tartottmik a rossz pályaviszonyok miatt. Sándor Tamást (balra) próbálják szerelni a diósgyőri védők Fotó: Czeglédi Zsolt (HBN) Totozzon Ön is! 2000 forint felett: felezünk 5. hét TT mm 1 X 2 I. csapat 2. csapat I. Bologna Verona 2. Cagliari Juventus 3. Milan Sampdoria 4. Parma Piacenza 5. Perugia Intern azionale ó. Reggiana Napoli 7. Roma Vicenza 8. Udinese Lazio 9. Brescia Bari 10. Cesena Torino 11. Cosenza Castel di S. 12. Lecce Reggina 13. Lucchese Genoa + 1 mérkőzés r Foggia Salemitana | LL 4 9 Indexszám | ........16...db tipposzlop ára .................í?2ÍL..Ft M iskolc (ÉM) - Az Észak-Magyarország szerkesztősége játékának e heti feladatát láthatják olvasóink. A szerencséjüket próbára tenni vágyókat hívjuk. Játékosaink dolga egyszerű: csak tippet adnak, azt mi fizetjük be, és amennyiben 2000 forint feletti a nyeremény, altkor felezünk. A kétezer forint alatti pénzek azokat az olvasókat illeti, akiknek beküldött tippjeit hétről hétre megjátsszuk. Minden héten öt olvasó tippsorát fizetjük be. Az indexszám 0 4 9, egy-egy kollektív szelvény ára tehát 320 forint. A fent látható szelvényen játékosainknak négy' kétesélyesből és kilenc fixből álló tippsort kell produkálniuk, azt címünkre (3527 Miskolc, Bajcsy-Zsi- linszky u. 15.) legkésőbb péntekig eljuttatni. Kérjük, hogy a szelvényeket levélben küldjék, természetesen ezek személyesen is leadhatók a Sajtóház portáján. A beérkezők közül pénteken délben sorsoljuk ki azt az ötöt, amit befizetünk, szombati számunkban pedig névvel és címmel közöljük a megjátszott tippeket.