Észak-Magyarország, 1997. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-13 / 10. szám
A hangszerek is befagyhatnak A sátoraljaújhelyi Dohánygyári Fúvószenekart leginkább a térzenék szereplőiként ismeri a közönség. Legutóbb viszont zárt he- fel. (8. oldal) Ez a hét a Diósgyőré volt Szombaton a miskolci városi sportcsarnokban egy héten belül idei harmadik mérkőzését játszotta a DKSK-BC női kosárlabdacsapata. (Sport: 9-11. oldal) Jégbordás fizetőparkolók Nem minden parkoló tisztítására futja a városok pénzéből. így joggal tehetik szóvá a járművek tulajdonosai: a semmiért fizetik ki a parkolási díjat. (5. oldal) r Lánchíd-botrány: károsultegyesület Eger (MTI) - Egyesület létrehozásáról döntöttek szombaton Egerben a Lánchíd 2000 Befektetési Alap 1995. júniusában kipattant botrányának károsultjai. A rászedett 500 kisbefektető mintegy fele ment el a helyi ifjúsági házba, ahol úgy határoztak: a fórum közgyűléssé alakul. Ez megválasztotta öttagú vezetőségét, amelyet feljogosított arra, hogy járjon el az egyesület megalapítása ügyében, majd tegyen konkrét lépéseket egy, a képviseletüket megfelelő honoráriumért ellátó ügyvéd megbízására. Elhangzott, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította az Állami Bankfelügyelet felelősségét, amelyet azonban bírósági határozatban kell kimondani ahhoz, hogy a károsultak a pénzükhöz - ez kamat nélkül mintegy 200 millió forint - hozzájussanak. A magyarországi németek ünnepe Budapest (MTI) - Ünnepséggel és gálaműsorral emlékeztek meg szombaton az idén először megtartott magyarországi német önkormányzatok napjáról. Kerner Lőrinc, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke jelentős állomásként értékelte, hogy a két évvel ezelőtt megalakult több, mint másfélszáz testület hosz- szú idő után először adott lehetőséget a németeknek is saját érdekeik képviseletére. Egyúttal hangsúlyozta annak szükségesség, hogy a kisebbségek már a következő választásokon önálló képviselőt juttathassanak a parlamentbe. A Rábába zuhant egy daruskocsi Csákánydoroszló (MTI) - Már csak a holttestét emelhették ki a Rábából a búvárok annak a gépkocsivezetőnek, aki a VasépGep Kft. darnskocsijával pénteken délután a Vas megyei Csákánydoroszló és Ivánc között egy közúti hídról zuhant a folyóba. A daruskocsi eddig tisztázatlan okból közvetlenül a híd előtt megcsúszott, és előbb a jobb oldali útpadkára futott, majd onnan a bal oldali fémszegélynek ütközött. Átszakítva a híd korlátját a 3 méter mély, jeges vízbe zuhant. A teherautót csak szombaton sikerült kiemelni a folyómederből. A búvárok már pénteken, röviddel a baleset után lemerültek, ám a szerencsétlenül járt férfit akkor még nem találták. Ä daruskocsi összelapított, félig az iszapba fúródott kabinjában szombaton találták meg az 59 éves sofőr holttestét. A szlovák í rók és a híd szerep Békéscsaba (MTI) - Békéscsabán a Szlovák Kultúra Házában rendezte meg a Magyarországi Szlovák írók és Művészek Egyesülete, valamint a Csabai Szlovákok Szervezete az Alföldi Szlovák írók V. találkozóját. A találkozón áttekintették a kisebbségek híd szerepét a „kis” irodalmak és a kulturális értékek közvetítése terén a közép-európai régióban. Megtárgyalták az együttműködés aktuális problémáit, kapcsolatukat az anyaországgal. Még idén várható árkorrekció Cukorkampány: Szerencsen sikeres évet tudnak maguk mögött A cukorgyári késztermékraktárban. Drágult az idei cukor alapanyaga, drágulni fog a termék is. Fotó: Puskát T. Szerencs (ÉM - MB, PT) - A vártnak megfelelő termés, közepes cukortartalom, sikeres kampány - jellemezte a tavalyi 70 napos időszakot Pokol Balázs, a Begin Say Szerencsi Cukorgyár Rt. vezérigazgatója. A termelői ár emelése január végén várható, és még az idén várható a fogyasztókat érintő árkorrekció is. A répatermés a közepesnél jobb volt, főleg, ha figyelembe vesszük a csapadékos időjárást is. A körzetben tíz és félezer hektáron termeltek cukorrépát, a termésátlag hektáronként 45 tonna volt. Az itt termelt mennyiségből jutott az ország más gyáraiba is, a szerencsiek 374 ezer tonna répa feldolgozására vállalkoztak - tájékoztatott a vezér- igazgató. A termés minőségét leginkább mutató szám, a feldolgozási digestio - azaz a répa cukortartalma százalékban kifejezve 15,03 százalék. Ez alapján a tavalyi répatermés közepesnek mondható. A feldolgozott terményből 48 ezer 500 tonna cukrot állítottak elő, amelynek 95 százaléka megfelel az Európai Unió szabványainak. A maradék 5 százalék sem kevésbé édes a többinél, csak talán nem olyan fehér - tudtuk meg. Az október 3-tól december 13-ig tartó kampány kiegyensúlyozott, egyenletes tempójú volt és ez csökkentette a feldolgozás költségét. Idén, a tavalyihoz hasonlóan 11-12 ezer hektár területen szándékoznak termeltetni, és várhatóan a cukortermelés mutatói is a tavalyihoz hasonlóan alakulnak majd. A termelői ár emelése január végén várható, de ekkor is csupán mintegy 5 százalék mértékben. Pokol Balázs tájékoztatása alapján megtudtuk, hogy a nagykereskedők jelenleg 94 forintért vásárolhatják meg az édesítőszert 1 kilogrammos kiszerelésben. A félmázsás, zsákos cukorért pedig 91 forintot kell fizetniük nettó áron. Ezek az értékek a korábban adott kedvezmények miatt most nem érik el a mértékadó, 99 forintos (nettó) úgynevezett listás árat. Valószínűleg a január végére várható emelés után sem lépik túl ezt a határt. A boltokban az árak valamelyest emelkedő tendenciát mutatnak. Ez azonban már a kereskedelem hatáskörébe tartozik - mondta a vezérigazgató. Hosszútávon viszont mindenképpen arra kell számítani, hogy ebben az évben még árkorrekcióra kerülhet sor, hiszen az idei - új cukor - előállításához már 25 százalékkal magasabb áron lehetett alapanyagot vásárolni és ez jelentős költségnövekedést okozott a gyártónak. Főpapi szentmise a karmelitáknál Főpapi szentmisét és szentbeszédet tartott Seregély István egri érsek vasárnap délelőtt a miskolci karmelita templomban Lisieux-i Szent Teréz halálának centenáriumi éve alkalmából. A szentmisét megelőző napokban lelkigyakprla- tos beszédeket mondott a híveknek P. Zdiarszky László karmelita atya, a keszthelyi Kis Szent Teréz-bazili- ka plébánosa. Az érseki szentmisére zsúfolásig megtelt a karmeliták nemrégen felújított temploma. Az ország minden karmelita rendi templomában és valamennyi, Kis Szent Teréz tiszteletére szentelt templomban teljes búcsút hirdettek. A tegnapi szentmisére összegyűlt 200-300 hívő meghallgathatta a Credo énekkar műsorát is. Kis Szent Teréz száz évvel ezelőtt, 1897. szeptember 30-án halt meg Lisieux-ben. A 24 évet élt Teréz 15 éves volt, amikor bevonult a karmeliták kolostorába. Terézt 1925- ben avatták szentté. Ő a missziók főpatrónája. Fotók: Végh Csaba _ Kommentár Egy nap Csörnök Mariann Mintha egy lépcsőn mennénk lefelé. Romániában a játékszabályok betartásával, tehát választások útján sikerült a gazdasági reformok végrehajtására képtelen posztkommunista erők leváltása. Szerbiában is - ám ott november óta tüntetnek, hogy ezt az eredményt el is ismerjék. És most Bulgária, ahol azért tüntetnek, hogy választhassanak. De a tüntetések is mások. És különösen mások a reakciók. Belgrádra (és persze az ellenzéki demonstrációknak helyet adó más szerb nagyvárosokra) optimistán tekinthetünk. A diákok és az ellenzék nyolc hete minden nap kivonul az utcára. Fegyelmezetten és szívósan. Ismét bejárják a világot a rendőrkordon immár mosolygó tagjait virággal, cukorral megajándékozó fiatal lányok képei. És a rendőrök mosolyoghatnak, ha akarnak, mert nem kell parancsra elővenniük a gumibotjukat. Az első pillanattól kezdve érződött, és egyre biztosabb lett: a Nyugat által támogatott Milosevic elnök e támogatás megőrzése érdekében nem akar erőszakot alkalmazni. És ahogy telik az idő, egyre több engedményt tesz valósan és ígéretben, és egyre hihetőbbek Vük Draskovic ellenzéki vezető szavai, miszerint ők egy nappal tovább kitartanak, mint a hatalom mai birtokosai. És ez a képletes egy nap döntő lesz. De döntő volt a szófiai egy nap is. Csakhogy ez nem a vége, hanem a kezdete volt valaminek, amiről még nem lehet semmi biztosat tudni. Csak azt, hogy a parlament megostromlásával, 278 ember sérülésével indult. Az előrehozott választásokat követelő ellenzék azzal, hogy benyomultak a parlament épületébe, nemcsak arra adott lehetőséget a jelenlegi vezetésnek, hogy erőszakkal feleljen, de arra is, hogy ők legyenek a bűnbakok. Lesz-e erejük ezután az együttes és nyugodt cselekvésre? Ha lesz a politikusoknak, lesz-e az egyre rosz- szabb sorba élő embereknek békés általános sztrájkot folytatni? És az egyébként is kormányválsággal küszködő, az előrehozott választások ellenzéki követelésének azonban makacsul ellenálló szocialistáknak lesz-e elegendő önfegyelmük és eszközük a politikai küzdelemben? Vagy újabb polgárháború következik? Egy nap erre is megszületik a válasz. Egyelőre még bizakodhatunk. Denevér-parti Ifj. lohann Strauss A denevér című nagyoperettjét láthatták szombaton este a Miskolci Nemzeti Színház Páholy-bérlői. Az előadást követő partin készült képek lapunk 8. oldalán találhatók. v