Észak-Magyarország, 1996. december (52. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-05 / 284. szám

1996. December 5», f □ Jézus élete Miskolc (ÉM) - A Bibliaiskolák Közössége által támogatott Jézus élete és tanításai című sorozat kö­vetkező előadása december 6-án, pénteken este 6 órakor kezdődik a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában (Erzsébet tér 3.). Rei- singer János irodalomtörténész a nagy apokaliptikus beszédről tart előadást. Filozófia németül Miskolc (ÉM) - Joan Grondin „Verstehen und geshehen in der hermenautik” címmel tart előadást német nyelven december 12-én, csütörtökön délután 5 órától a Mis­kolci Egyetem Bölcsészettudomá­nyi Intézetének XXVIII. előadójá­ban. Joan Grondin a jelenkori her- menautika és a heideggeri-gada- meri életmű nemzetközileg elismert kutatója. Tágabb kutatás területe a kortársi valamint a német nyelvű filozófia. Nemcsak német nyelvet beszélő hallgathatják az előadást, hiszen szinkrontolmács is lesz. Nyílt nap Miskolc (ÉM) - A Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskola (Miskolc, Rácz Ádám u. 54-56.) nyílt napot rendez december 9-én hétfőn délelőtt 9 órától. Az érdeklődők részletes tá­jékoztatást hallhatnak az iskola gépjárműtechnikai (autószerelő), gépjárműtechnikai technikus, gép­járműüzemi technikus, egységes közlekedési és postaforgalmi szak­jairól, a képzési rendszerekről, a követelményekről, a felvételi esé­lyekről, a kollégiumi lehetőségek­ről és az iskola életéről. Megmutat­ják a tanműhelyeket, speciális szaktantermeket, laboratóriumo­kat és a kondicionáló termet is. Borókás táncház Miskolc (ÉM) - Gyermektánc-ok- tatással és karácsonyi játszóházzal kezdődik december 6-án, pénteken este 6 órakor a Borókás táncház a diósgyőri Vár büfé különtermében (Nagy Lajos király útja 36.). A fog­lalkozást Kiss Ágnes néptánctanár vezeti. Este fél 8-tól éjfélig pedig Szabó Győző táncmester a felnőt­tekkel többek között a széki tánc­rendet ismerteti meg, a talpaláva- lót a Borókás együttes szolgáltatja. Macskássy-képek Macskássy Izolda festőművész al­kotásaiból nyílt kiállítás tegnap délután a miskolci Montázs Galé­riában (Miskolc, Széchenyi u. 36. 1/1.). A tárlat december 22-ig láto­gatható. Olvasói nap Miskolc (ÉM) - Rendhagyó olva­sói nappal zárul pénteken az idei Gyermekkönyvhét a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár gyermek- könyvtárában. Az egész napos (dél­előtt 11-től este 6 óráig tartó) ren­dezvényre olyan érdeklődőket vár­nak, akik szeretnek játszani és nyerni, szívesen készítenek kará­csonyi díszeket és érdeklődnek a számítógépes multimédia és já­tékprogramok iránt. A szervezők ígérete szerint a Mikulás is meg­tiszteli jelenlétével az idelátogató­kat, és akinek esetleg könyvtári tartozása van, az talán megbocsá­tást is nyerhet tőle. ^ ................................. Cs ütörtök Kultúra ÉSZAK'Magyarország 9 A versben rejtőzködő gyermekek Négy gyermekverseket tartalmazó kötet jelent meg Miskolcon Fecske Csaba, Győri Lajos, Utassy József és Serfőző Simon Fotó: Jármy Loretta Miskolc (ÉM - FG) - A Gyermek­könyvhétre négy verseskötetet jelentetett meg a miskolci Fel- sőmagyarország Kiadó. Ez a tegnapi bemutatón résztvevő gyermekkönyvtárosok, pedagó­gusok és a szerzők szerint is igen kimagasló teljesítmény, még akkor is, ha csak 500-500 példányban láttak napvilágot a kötetek. A Kincskereső című irodalmi lapon kívül ma Magyarországon alig le­het gyermekverseket megjelentet­ni. Ä kötetek kiadása pedig rendkí­vül drága. A Felsőmagyarország Kiadó is csak a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően tudta elkészíteni a négy új kiad­ványt. Serfőző Simon, a kiadó veze­tője a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban tartott könyvbemuta­tón elmondta azt is, hogy a pénzte­lenség miatt ki kellett hagyni a kö­tetekből a tervezett színes oldala­kat, de még így is csak 500-500 pél­dányt készíthettek. Mint mondta, tőkéjük nincs, azt a kockázatot pe­dig nem tudják vállalni, hogy hitelt vegyenek fel. Viszont az igényes ki­vitelről nem mondhattak le. A kiadó régi terve volt, hogy megjelentessen egy válogatást Sza­bó Lőrinc gyermekelmek íródott és gyermeke kiül szóló költeményeiből. Áz Egy Volt a Világ című kötet il­lusztrációit Gyulai Líviusz készí­tette. A további három könyv (Fecske Csaba: Hol voltam; Győri Lajos: Kutyafoci; Utassy József: Havak hatalma) külső megjelenésében van némi hasonlatosság, hiszen a borítók Urbán Tibor munkái. De a belső illusztrációk már eltérőek, hi­szen a képzőművész igyekezett be­lehelyezkedni a szerzők világába, azt rajzolta, ami verseket megis­merve az „ujjaiba ment”. Fecske Csaba - mint mondta - az utóbbi időben egyre kevesebb gyermekverset ír. Talán mert fel­nőttek saját gyermekei, talán mert a valóság annyira „bekormozta” őt is, hogy egyre nehezebben találja meg gyermeki önmagát. De nem adta fel: jön az unoka! És remény­kedik: kitisztulhat még a világ, de­rűsebb lehet a holnap. Folyamato­san dolgozik, javítgatja verseit, me­séit, készíti a publikációiból megje­lenő kötet anyagát. Győri Lajost is elsősorban saját gyermekei késztették arra, hogy ne csak a felnőttek világával foglal­kozzon. Nagyon gyakran ők adták az ötletet, a témát. Viszont a folklo­risztikus érdeklődés, a különleges szóhasználat, a nyelvi lelemény a sajátja. Utassy József a Havak hatalma című kötetével folytatja „havas” verseinek sorát. De ő sem csak a gyermekek nézőpontjából szemléli a világot, készül az újabb, felnőtt olvasóknak szóló kötete is. A Felsőmagyarország Kiadó az idén 15 könyvet jelentetett meg, a többi, a téli könyvvásárra megjelenő kiadványaik bemutatóját december 9-én, hétfőn délután 4 órától ugyan­csak a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban tartják. A könyvtár dolgozóinak figyelmességét dicséri, hogy a Felsőmagyarország Kiadó 1996. évi köteteihez bibliográfiát ké­szítettek, melyben rövid életrajzot is közölnek a szerzőkről. Hagyományteremtő hagyományápolók Cigánygyerekek kulturális seregszemléje a másság elismertetéséért Megyaszó (ÉM) - A cigány nép zene ápolása, megőrzése, a ci­gány kulturális értékek, a más­ság bemutatása - ez volt a célja a B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézet, a Me- gyaszói Nevelőotthon és a Me- gyaszói Cigányok Kisebbségi Szervezete, a Gyermekottho­nok és a helyi cigánygyerekek második alkalommal megren­dezett kulturális napjának is.- Célkitűzésünk - a cigányfolklór széles körben való megismertetése, a másság kultúrájának bemutatá­sa csak részben és lassú folyamat eredményeként valósulhat meg. Szeretnénk a cigányok, a cigány- gyerekek elé minél több pozitív pél­daképet állítani, hogy érdemes időt, fáradságot áldozni a kultúrá­ra, hagyományőrzésre, s bízunk ab­ban, hogy hasonló rendezvények után a közvélemény szemlélete jó irányban változik és a cigányokról, a cigánygyermekekről nem csak negatív sztereotípiák jelennek meg - fogalmazta meg a legutóbbi talál­kozó után Vadászi Zoltán, a megya- szói Kisebbségi Önkormányzat el­nöke. - Ez a megyaszói rendezvény jól szolgálta célkitűzéseink megva­lósítását. Szeretnénk azt, ha a gyermekotthonokban is minél több cigány hagyományőrző együttes alakulna. A Megyaszói Gyermek- otthonban hat csoport, nyolc szólóé­nekes és több versmondó szórakoz­tatta a megjelent mintegy 300 gyermeket és kísérőiket. Külön kö­szönetét kell mondanunk a megya­szói művelődési ház citerazeneka- rának, hogy elfogadták meghívá­sunkat. Szeretnénk a hagyományőrző na­pot a következő évben is megrendez­ni. Reméljük, mint ahogy az idén is, jövőre is megkapjuk a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Kisebbsé­gi Főosztályának támogatását. A megyaszói „Fekete Gyöngy" együttes tagjai gyakori szereplői a hagyományőrző fesztiváloknak Európa-könyvek Budapest (MTI) - Az Európa Könyvkiadó a téli könyvvásárra 22 kiadványt jelentetett meg. Arthur Koestler Alvajárók című olvasmá­nyosan megírt modern tudománytörténeti munkája a csillagászat és a fizika kialakulá­sát vizsgálja a görögöktől Newtonig. Karen Amstrong brit szerző hét évig apáca volt. Az István története című vallástörténeti műve sajátos szemszögből mutatja be a judaizmust, a kereszténység és az iszlám történetét. John Lukacs történész 1945 - A nulladik év köteté­ben a rákövetkező 40 évet meghatározó idő­szak öt nagy történelmi személyiségéről - Hitler, Churchill, Roosevelt, Truman, Sztálin - ír. Elemzi az 1945-ös amerikai közhangula­tot és felidézi személyes élményeit Budapest ostromáról. Szegedy-Maszák Aladár diplomata emlék­iratai Az ember ősszel visszanéz címmel je­lent meg az Extra Hungariam-sorozat utolsó darabjaként, amely 1989-ben indult, és kül­földön élő magyarok memoárjait adta ki. An­tonia Fraser történész VIII. Henrik hat fele­sége című történelmi esszéje a királynék sor­sát, és az angol reneszánsz korát mutatja be. John Updike húsz novellát tartalmazó Az élet alkonyán című kötetében már ismert fi­guráit szerepelteti. Az amerikai szerző a vég­leges párkapcsolatok reménytelenségéről és a halálra való készülődésről szól. Ingmar Berg­man új regénye az Öt vallomás az anya há­zasságtörésének története öt négyszemközti beszélgetésben előadva. A kiadó „háziszer­zőjének” tekinthető Milan Kundera legújabb műve, az Elárult testamentumok irodalmi esszé regény formában, amelyben az elmúlt századok és a modern kor nagy regényírói és muzsikusai elevenednek meg. Az Európa Könyvkiadó idén összesen 136 kötetet jelentetett meg, közülük 109 új kiadás. Kerámiák Brungelné Kálmán Mária miskolci keramikus munkáiból látható kiállítás az Iparművészeti boltban (Miskolc, Zsolcai kapu 1.). Az alkotó az agyaggal diákkorában ismerkedett meg. S bár ennek szeretete, varázsa végigkísérte az életét, komolyabban csak tíz éve foglalkozik vele. Számos önálló és csoportos kiállításon vett részt Miskolcon és az ország különböző részein. Fotó: Végh Csaba Ifjúsági innováció Budapest (ÉM) - A Magyar Innovációs Szö­vetség, a Művelődési és Közoktatási Miniszté­rium, a Magyar Televízió és az Ipar Műszaki Fejlesztéséért Alapítvány az 1996/97-es tanév időszakára meghirdeti a VI. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyt. A ver­seny célja a tehetségkutatás. A szervezők ke­resik azokat az ötletgazdag, kreatív fiatalo­kat, akik érzékenyek környezetük problémái­ra, azok tudományos szintű megoldására új­szerű javaslatokat tesznek, továbbá képesek arra, hogy a javaslatot kidolgozzák, megvaló­sítsák, az ehhez szükséges erőforrásokat moz­gósítsák. Az Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs versenyre minden 15 és 21 év közötti fiatal nevezhet, egyénileg vágj' legfel­jebb 3 fős csoportban, bármilyen matemati­kai, természettudományos, műszaki, számí­tástechnikai, informatikai, elektronikai illet­ve környezetvédelmi probléma megoldására irányuló javaslattal. A verseny díjalapja több mint 1,2 millió forint. A verseny kétfordulós. Az első fordulóban - maximum két oldal terjedelemben - a vá­lasztott téma rövid vázlatát kell beküldeni. A jelentkezési határidő: 1997. január 6. délután 4 óra. A második fordulóban a versenyzőknek 1997. május 5-ig ki kell dolgozniuk pálya- munkáikat. A neves szakértőkből, tudósokból álló zsűri megvizsgálja a kidolgozott pályáza­tokat, elosztja a díjakat. A díjazott munkákat a televízió külön műsorban mutatja be, a nagyközönség pedig 1997 júniusában három­napos kiállításon tekintheti meg a bemuta­tásra legalkalmasabbakat. A hazai verseny kapcsolódik az Európai Unió Fiatal Tudósok Versenysorozatához. Az évente megrendezendő európai döntőn a ha­zai innovációs verseny legjobbjai teljes jogú versenyzőként vehetnek részt. Az 1996. évi helsinki döntőben egy magyar pályázat (a 19 éves Laslo Emil által készített Braille-kijelző) második díjat kapott. A zsűri által az idei ver­senyen kiválasztott három legjobb pályamun­ka vesz részt 1997-ben a milánói döntőben. □

Next

/
Thumbnails
Contents