Észak-Magyarország, 1996. december (52. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-04 / 283. szám

6 ÉSZAK-Magyarország Háttér 1996. December 4.^ Szerda Magyar föld — osztrák tulajdonos Bécs (MTI) - Csak becslések vannak ar­ról, mennyi földet vásároltak illegálisan Magyarországon a külföldiek, elsősor­ban osztrákok. A számok 40 ezer és 200 ezer hektár között mozognak - írja a bé­csi Kurier. A lapban megjelent írás sze­rint: „Senki nem vitatja, hogy a külföldi­ek egyre több termőföldet vesznek (Ma­gyarországon), és azt sem, hogy ez nem törvényes, mivel az érvényes előírások szerint a külföldiek csak bérbe vehetné­nek földet”. A tilalmat Magyarországon a mezőgazdaság most folyó privatizációjával, a kárpótlással és azzal indokolják, hogy a termőföld ára rendkí­vül alacsony - körülbelül egytizede a nyugat­európai árnak. A lap szerzője szerint azonban a rendelkezést rendkívül sok trükkel kijátsz- szák: a külföldi, elsősorban osztrák, közelebb­ről burgenlandi gazdák illegális „zseb- szerződésekkel” szerzik meg a földet - a szer­ződésben a vásárlás helyett bérletet tüntet­nek fel amelyet most maguk művelnek meg. De abban reménykednek, hogy az ár­helyzet normalizálódása után nagy nyereség­gel adhatnak túl rajta. A Kurier szerint ezen az üzleten a magyar eladók is nyernek, akik általában idős embe­rek, s nem is képesek maguk megművelni a nagyrészt kárpótlásként visszakapott földet. A „kiárusítás ellen a magyar mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetek tiltakozó akciók meghirdetésével lépnek fel, de még egyszer sem váltották be fenyegetésüket, s nem ke­rült sor tiltakozó akcióra” - írják. Beszámoló­juk szerint, ha valakit elkapnak, akkor is na­gyon alacsony - 50 ezer forintos (3500 schil­linges) - büntetést szabnak ki. Az illegális földvásárlás megakadályozásá­ra a Földművelésügyi Minisztériumban tör­vény előkészítésén dolgoznak. Ebben - Fenyő György osztályvezető közlése szerint - előír­nák a bérelt földek kötelező nyilvántartását, s a helyi szervek jogosítványai is bővülnének annak érdekében, hogy hatékonyabban ellen­őrizhessék a külföldi gazdák tevékenységét. A magyar szakember közölte a bécsi lap mun­katársával: valószínűleg tíz év múlva konszo­lidálódik annyira a piaci helyzet, hogy felold­ják Magyarországon a termőföld vásárlási ti­lalmat, de arra soha nem lehet számítani, hogy legalizálják a „tisztességes” ügyvédek fi­ókjaiban lapuló „zsebszerződéseket”. „Gengsztertörvény” sújtja a Volkswagen-t Detroit (MTI) - Az amerikai General Motors (GM) autó­gyár azzal vádolta meg egykori vezető beosztású alkalma­zottját, Jósé Igna­cio Lopez de Arrior- tuát és közvetlen kollégáit, hogy bi­zalmas dokumentu­mokat loptak el a GM-től, amikor át­igazoltak a Volks­wagenhez (VW) 1993 márciusában. Az eltulajdonított dokumentáció termelési terveket, alkatrészárakat és igen hatékony feldolgozási technikákat ölelt fel. Az informá­ciók révén az VW tisztességtelenül csökkent­hétté költségeit, s így a GM-nek és az Adam Opel AG-nek - amely a GM németországi részlege - pénzügyi kárt okozott. Az Egyesült Államok egyik szövetségi bírósá­ga Detroitban úgy döntött, hogy a bűnözők ál­tal befolyásolt és korrupt szervezetekre vo­natkozó törvény alapján lehet eljárni a német Volkswagen cég feltételezett ipari kémkedé­sének ügyében. A bírósági döntés miatt a VW-t jóval nagyobb veszteség érheti, ugyanis az alapesethez képest háromszoros kártérí­tésre ítélhető e törvény alapján az alperes, ha elveszíti a pert. Ipari források szerint a német autógyártó cég büntetése akár dollármilliár- dokra is rúghat. A gengszter- és korrupt szervezkedés-elle­nes törvényt széles körben alkalmazzák az Egyesült Államokban a szervezett bűnözés és az üzleti csalások ellen. A GM kérelmét, hogy a VW elleni perben a bíróság e törvény alapján dönthessen, azzal indokolta, hogy szerinte Lo­pez és kollégái, valamint Ferdinand Piech, a VW elnöke és a VW más vezető tisztségviselői még Lopez átállása előtt összeesküdtek a GM titkos információinak ellopására és a VW-nél való hasznosítására. A GM állítása szerint az összeesküvők a VW-nek még a „légierejét” is bevetették: a vállalati repülőgépen szállították el a dokumentációt a VW wolfsburgi vendég­házába, ahol beíratták a cég számítógépeibe, majd pedig az iratokat megsemmisítették. A GM nyilatkozatban közölte: legsúlyosabb vád­jait nyilvános bírósági tárgyaláson teijeszti elő eskü alatt valló tanúkkal. Nem létezik AEDS-mentes terület Kampány a bevásárlóturizmus ellen „Itthoni vásárlás - több munkahely!" - vallják Ausztriában is Az ENSZ becslése szerint az idén hárommillióval emelkedett a HIV- vírussal fertőzöttek száma, összes­ségében így már huszonhárommil­lió AIDS-beteget tartanak nyilván világszerte. Az ENSZ egészségügyi illetékesei szerint sokkal nagyobb erőfeszítéseket kellene tenni a kór megfékezésére, mivel a vírus - részben prostituáltak, idénymunká­sok és kamionvezetők útján - gya­korlatilag már minden országba el­jutott. Az AIDS-járvány másfél év­tizeddel ezelőtti kitörése óta csak­nem hat és félmillióan haltak bele a fertőzésbe. A megbetegedettek zöme huszonöt éven aluli. A leg­több AIDS-beteg a Szaharától délre elterülő afrikai országokban talál­ható, számuk eléri a 14 milliót. Ázsiában (ahol képünk, egy Hong- Kong-i AIDS-ellenes kampányon készült) hozzávetőleg ötmillióan hordozzák a HIV-vírust, Latin- Amerikában csaknem 1,5 millióan. A fejlett ipari országokban - Észak- Amerikában és Nyugat-Európában - összesen 1,3 millió a fertőzöttek száma. Közép- és Kelet-Európábán ötvenezer AIDS-betegről tudnak: a gyilkos kór a lakosság 0,015 száza­lékát érinti. Fotók: AP Bécs (MTI) - Az osztrákok a múlt évben majdnem 5,4 milli­árd schillinget költöttek el kül­földön „benzinturistaként” - derül ki az osztrák Gazdaság- kutató Intézet (WIFO) tanulmá­nyából. Stájerországból és Karintiából az osztrákok Szlovéniába járnak át tankolni, hiszen 35 liter ólommen­tes benzin megvásárlása esetén - 1996 júniusi árakon számolva - 218 schillinget (3 270 Ft) takarítot­tak meg. Csehországban a megta­karítás 122 schilling volt, Magyar- országon 123 schilling (1845 Ft) a nyereség, Szlovákiában pedig 182 schillinggel volt olcsóbb az említett benzinmennyiség. A kimutatás szerint az osztrá­kok összesen 925 millió schillinget költöttek üzemanyagra, de ha már ott voltak, akkor 880 millió schil- lingért vásároltak cigarettát és más dohányárut, s 3,6 milliárd schillinget hagytak ott a négy or­szágban - Magyarországon, Cseh­országban, Szlovákiában és Szlové­niában - ruhaneműért, üvegáruért és élelmiszerért. A külföldi tankolásra a stájer- országiak adtak ki tavaly a legtöb­bet, 462 millió schillinget, őket kö­vették a karintiaiak 263 millió schillinggel. Felső-Ausztria lakói 52 milliót, a bécsi polgárok 59 mil­liót és a burgenlandiak 16 milliót költöttek a szomszédban benzinre és dízelre. A tanulmány azt is kimutatja, hogy semmi értelme nem lenne a környezetvédők követelésének en­gedve Ausztriában megemelni a benzin árát, mert akkor még több osztrák ugoma át tankolni a szom­szédos országokba, s még több pénzt költenének el másra is kül­földön. Ausztriában - Johann Farnleit- ner gazdasági miniszterrel az élen - kampány indult az osztrákok be­vásárlóturizmusa ellen, s az oszt­rák határállomásokon nagy táblák hirdetik: „Hagyd itthon a schillin­get!”, „Itthoni vásárlás - több munkahely!”. Az adatok is eltérő­ek arról, hogy valójában mennyit is hagynak külföldön a bevásárló­turisták. Tíz nappal ezelőtt egy hosszú filmösszeállításban az ORF osztrák televízióban az hangzott el, hogy az előzetes becslések sze­rint az idén az osztrákok összesen 18 milliárd schillinget költöttek Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban - tehát három or­szágban - , s ez ötven százalékkal több a tavalyinál. Világ munkanélkülij ei... Genf (MTI) - A világ keresőképes népességének közel egyharmada - egymilliárd fő - számít munkanél­külinek, illetve alulfoglalkoztatott- nak -, tartalmazza a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) jelen­tése, amely nem csupán gazdasági, hanem erkölcsi kérdésnek is tartja a teljes foglalkoztatottság megte­remtését. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 28 tagállamában (Magyarország is tag­ja a szervezetnek) legalább 34 millió a munkanélküli, az Európai Unió 15 tagállamában pedig az aktív la­kosság 11,3 százaléka számít an­nak. Áz Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában csökkent ugyan a munkanélküliség, ám növekedett a társadalmi egyenlőtlenség. A súlyos társadalmi tünet okai ille­tően az ILO szakértői szerint nincs nyilvánvaló összefüggés a munka- nélküliség és a műszaki haladás, valamint a kereskedelem liberali­zálása között. Mindkettő ösztönző­en hat a növekedésre és a termelé­kenységre. Példaként hozták föl az ázsiai gazdaságokat. A jelentés ké­szítői inkább a társadalmi és az új­raelosztási viszonyokban látják a bajok fő okát. Az ILO jelentése szerint Közép- és Kelet-Európábán továbbra is két­számjegyű a munkanélküliség ará­nya, a munkanélküliek egyharma­da pedig 25 évnél fiatalabbakból kerül ki. Különösen szembetűnőnek tartják, hogy az Európai Közösségekhez tartozó államokban a hatvanas évek 2 százalékos átlagos munka- nélkülisége napjainkra csaknem 12 százalékra emelkedett. Munkanélküliségi mutatók a világban Választott országok Ország 1995 %-ban Időszak 1996 %-ban Belgium 14: .0 <»?<1>kvnbo#; 14 .2 Kanada 9 8 július 9 O FínnofírzáQ m .4 »zoptofribór 13 ,•»: Németország 10 .2 szuplombor 1 1 2 Izrael 6. 3 Ú, ric'yyodúv; \0> rOj Japan 3 2 Gzoptombot 3. 3 Hollandia 7, 2-•Sprite Ö Szlovákia 13 3 2 nogyttdOv 12. 1 Spanyolé. zz. 7 3. riugyodéV zz 3 Svájc 4. O oMóbor 4. 8 Anglia 8. .4 : áugusrtuí* • 7. ö USA 5. 2 okióbor 4. 9 AP/EM Melyben megismerjük a megmenekülés néhány módját. Nem ajánlatos a ruhásszekrénybe vil­lanyt vezetni. Gót betű, vagy titkosírás. A csoda­rabbi gyengén védi a várost. A városiak falura, a falusiak meg a földekre menekültek a bombázá­sok elől. Elképzelhetetlen esetek történtek ezeknél az iga­zolásoknál. Egy keresztény asszony, Rehbergerné, férje zsidó munkaszolgálatos, ötéves kislánya és hétéves kisfia zsidó gyermekek. Rajtuk is Vass Menyhért segített. Keresztülvitte, hogy a gyerme­kek háziőrizetben maradjanak, míg vallásuk tisz­tázódik. Az anyának minden nap jelentkeznie kellett a gyermekekkel a rendőrségen. Vass segít­ségévei sikerült a dolgot őszig elhúzni. A rendőr­ségnek volt egy besúgója, egy kivételezett zsidó. Ez egyik éjjel elment az asszonyhoz és figyelmez­tette, akárhogy, de el kell tűnni, mert kezében van már a papír, nem lehet az ügyet tovább húz­ni. Másnap éjjel a várost háromszáz repülőgép másfél óra hosszat bombázta, így a gyermekek megmenekültek. Eltűnteknek nyilvánították őket. A rendőrségen az egyik szobából kiabálás, magasra csapó hangon ordítozik valaki: „Hogyan vezessem a csapataimat győzelemre, ha a felesé­gemet elhurcolják! Nem engedem! Nem enge­dem!" Katona nevű főhadnagy, az ordítozó, aki­nek a felesége zsidó volt. Revolverrel a kezében fenyegetőzött a kétségbeesett ember. Őry rendőr­inspektor kiugrott az ajtón azzal, hogy elmegy megnézni, mit lehet csinálni. Amíg Katona főhad­nagy rendőrszázadban harcolt a feleségéért, az asszonyt otthonról elhurcolták. Szomszédunkban lakott két tizenkét-tizenhá- rom éves fiú. Ezek állandóan levente ruhában jár­tak, mellük tele volt tűzdelve mindenféle jelvén­nyel. A két gyerek egy idős asszonynál lakott és azt mondták, szüleik ide küldték őket, vidékre, mert Pesten már nagyon gyakoriak lettek a légitá­madások. Mikor egy reggel szokás szerint tejért mentem a szomszédba, az ablak alatt asszonyok csoport­ba verődve tárgyalták a nagy szenzációt. A két le­A zsidó luxus meg a titkos leadó vente fiút az éjjel elvitték. Nem is leventék voltak, hanem bujkáló zsidók, sőt kémek is - mondták. * Legendákat meséltek a zsidók gazdagságáról, fényűzéséről. így például azt is mesélték, hogy az egyik gazdag zsidó asszonynak még a ru­hásszekrényébe is be van vezetve a villany. Ne­vetséges dolog volt, hiszen pár pengőért akárki megtehette ezt a luxust. A zsidókérdés sokkal fon­tosabb lett, mint a háború. * De minden nap meghozta különben a maga szenzációját. Egyszer egyedül voltam otthon, mi­kor a kapun csengettek. Kinyitom a kaput, az ut­cán biciklijére támaszkodva egy férfi áll. Mellette az egyik szomszéd gyerek, egy nyolc éves fiúcs­ka. Született kotnyeles. Felnőtt korára riporter lett. A detektív azzal állt elő, hogy a lakásban titkos leadó van. No, jól nézünk ki - gondoltam. „Mond csak kisfiam, mit láttál?" És a kisfiám be­szél, mint a koronatanú. „Valamit tettek a fejükre és úgy hallgatták". Fülhallgatós rádióm volt és a kisfiú még sohasem látott fülhallgatós rádiót. Ez volt tehát a titkos leadó. Bementünk a szobába, a kölyök odavezeti a detektívet a rádióhoz. Hang­szórója tölcsérforma, összeragasztott kemény pa­pírból. A detektív rámutatott az összeragasztás helyére, és tüstént megállapítja, itt vannak a titkos jelek. Nehezen lehetett meggyőzni, hogy a titkos betűk nem egyebek, mint egy irkából kiszakított lap gót betűi. A hangszóró tölcsért mindenesetre elvitte magával. * Közben nyár lett és mi kiköltöztünk Kakszentmár- tonba. A falusiak meg voltak győződve, hogy az ő falujukat elkerüli a bombázás. Ezt mindenféle fantasztikus és babonás históriákkal támasztották alá. Nekik volt igazuk, mert nem kaptak bombá­zást. Nem volt igaza viszont a város zsidóságá­Littecki Kraus Ilona, temesvári magyar-zsidó grafikus _____________________ emlékei n ak, amikor csodálni való gyermekes hittel bíztak abban, hogy Szatmári nem érheti pusztulás, hogy ez a város sohasem lesz pusztítás színhelye. Ké­sőbb ugyanis egyetlen este földi bombázták Szat- márt. Másnap a falut ellepte a német katonaság. A házakból, amelyekre szükségük volt, egész egy­szerűen kiparancsolták a benne lakókat. Mintha ellenséges falut szálltak volna meg és nem szö­vetséges országban lennének. Híradósok voltak. Magas, vas vázakra drótokat szereltek. Ezeknek a vasvázaknak a tetején esténként vörös és zöld szikrák pattantak ki. A parasztok szorongó szívvel nézték ezt az esti tűzijátékot. Házigazdánkhoz is jártak német katonák, te­jért jöttek. Egy heidelbergi tanár is volt köztük, aki örült, hogy valakivel németül beszélgethetett. A tanár azon kevesek közül való volt, akik tisztán látták ennek a háborúnak egész esztelenségét. Et­től a tanártól tudtuk meg, hogy az oroszok már nagyon is közelednek. Figyelmeztetett bennün­ket, hogy ne maradjunk a faluban, mert ha őket, híradósokat az ellenség felfedezi, a faluban kő kövön nem marad, olyan bombázás lesz. A falu­siak nem szerették a németeket. Erőszakosak vol­tak. A házakba, ahová betelepedtek, semmit nem respektáltak. Az egyik házban volt a csendőrőrs. Egyszer egy kisfiú szaladt hozzám, jöjjek gyorsan mert baj van. Elvezetett a csendőrőrsre, ahol a két fél már harcra készen állott. A németek be akar­tak költözni abba a házba is, mivel ez volt a falu egyik legrendesebb háza. A két „hű szövetséges" egymásnak akart esni emiatt. Végre aztán csak si­került a németeknek megmagyarázni, hogy ez a falusi ház tulajdonképpen laktanya jelleggel bír. Ezután nagy nehezen elmentek. Az embereken megnevezhetetlen félelem ült. Alkonyattájt az egész falu, szinte parancsszóra I megindult a földekre, minél távolabb lenni a la­kott területtől - ez volt a cél. A német katonaság is ezt csinálta, ők tudták a legjobban miért. (folytatjuk) Lejegyezte: Gyöngyösi Gábor J Az ipari kémkedéssel vádolt Lopez

Next

/
Thumbnails
Contents