Észak-Magyarország, 1996. december (52. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-26 / 302. szám
December 2Q,, Szombat ÉM-riport ÉM-hétvége III Születtek: ’95 Anasztázia és Sára Luca. Kicsi a valószínűsége, hogy valaha megismerik egymást. Pedig egyezerre és egy> helyütt látták meg a napvilágot. Mindketten karácsonyi kisdedek... karácsonyán Balról: egy kis Kuruc, apja kezében a tavaly karácsonykor született Lakatos Anasztázia, nővére Hajni, az előtérben bátyjuk, ifjabb János Szalóczi Katalin A Lakatos családra nehezen lelünk rá. Alsó- zsolca legeslegvégén, a Sajó-parti házak között sem ismerik őket. Pedig minden arra járó megpróbál segíteni az arrafelé járatlan újságíróknak: a közkútról vederben vizet cipelő fiatal lányok, a tornácon áthajolva fogát mosó kalapos ember, s a szatyrokkal megrakodott asszony, akit kutyamód követ kétmázsányi disznaja a sáros úton. A házszám egyezik, de a név nem. Végül egyiküknek csak eszébe jut: a ház háta megett is lakik egy család, ahol van egy egyéves forma kisgyerek. Itt bizony emberek laknak Az épülettoldalék tetején épp most csapott fel az irdatlan füst, jelezvén: itt bizony emberek laknak. A bejáraton csüngő rongy félrelebben. A fal mellé állított ágy dunyhája alól kiváncsi gyerekszemek villognak ránk. A családfő, kékszemú bajszos ember, szabadkozik: még csak most keltek fel, már begyújtott, készíti is a kávét. Az asszony pedig nincs idehaza. Be kellett feküdnie a kórházba, mert gyereket vár és bevérzett. Még csak nyolchónapos, mondja, az orvosok megpróbálják bent tartani a kicsit. Lakatosné ekkor még várandósán- Tegnap voltunk nála, egész estig - szól ki a dunnamelegből a két fiú egyike. Hogy a nevét kérdem, bemutatkozik:- Engem úgy hívnak, mint apát: Lakatos János vagyok, tíz leszek. A testvérem - int a fejével a vele fejtől-1 ábtól elhelyezkedő bátyjára -, Erdélyi Nagy Ádám, ő is tízéves. Lesik rajtám a hatást. Az apa mosolyogva magyarázza:- Ö is az én fiam, mert én nevelem kicsi korától, de ő tizenegy éves, nem tíz. Egy az anyjuk. A fiúkon keresztbe-kasba mászkáló apróságról pedig kiderül: Anasztáziához van szerencsénk. Ó született tavaly karácsonykor, Isten áldásával. Nem a szaloncukor számít Újra lebben a firhang, többen leszünk hárommal. Három generációval. Kuruc Józsefné - Lakatosné testvére -, az anyjuk, valamint egy kis Kuruc állít be. Már moccanásnyi hely sincs. Hogy jól halljuk egymást, az apa lehalkíttatja a tévében a parlamenti közvetítést. A nagymama viszi a prímet:- Hogyha maguk újságírók, akkor legalább egy házat tessenek már intézni ennek a családnak. Munkanélküliből meg a családi pótlékból élnek. Ennyi gyerekkel. Körülnéz.- Amoda is kell lennie egynek. Hol van Hajnalka? Térül-fordul, s megjelenik karján egy még szintén karon ülő, fürtös kicsivel. Morcos, mint aki nem magától ébredt. Az apja átveszi. Kurucné pedig a szót ragadja magához:- A testvérem a kórházban van, megindítják nála a szülést.- De hiszen a férje azt mondta, megpróbálják benn tartani - igyekszem tisztán látni.- Jaj, honnan tudja azt egy ember?! Bevérzett, hát persze hogy besegítenek neki. Tegnap mind meglátogattuk!- Egész a kapuig kísért minket, úgy sírt - mondja az ifjabb János, akitől aztán a karácsonyaik felől érdeklődöm.- Szokott lenni karácsonyfánk.- És a fán mi szokott lenni? Félreérti a kérdést, kicsit furcsán néz rám, de azért megválaszolja:- Hát dió, meggy, alma... Melyiken mi. Csak korai meggy már nem lesz, mert azt Nanám kivágta. Az apja kisegíti.- Nem a gyümölcsfán, hanem a karácsonyfán.- Ja, azon szaloncukor. De nem az számit.- Hanem?- Hogy együtt legyünk ebben a kis házban mind. Ezt is az apukám csinálta, maga, egyedül, mert a Papó már meghalt. Meg mi is segítettünk neki. Hordtuk a vizet, a vályogot. A karácsonyi kívánságokról érdeklődöm. Ádá- mé a szó:- Legyen meg a gyerek és jöjjön haza anyuka. Jobb lenne, ha fiú lenne, mert azzal jobban el tudok játszani.- Nekem jobb volna, ha lány lenne, de nem baj az, hogy lány vagy fiú, csak az, hogy egészséges legyen, az a lényeg. És szüljön meg anyuka minél előbb - toldja meg az öccse. Anasztázia eközben kézről kézre jár, egyikük sem tud anélkül hozzáérni, hogy ne csókolgatná meg közben. 0 mindezt kiválóan tűri, a fényképezés se kottyan meg neki, büszkék is rá, hogy a gép felé fordítja a Ids arcát: „Mintha tudná, hogy benne lesz az újságban!” Ádám viszont elszalad, őt nem lehet a kamera elé csalni. Még azzal sem, hogy anyuka örülne neki, ha egy képen látná őket mind. Újabb karácsony, újabb gyerek Másnap Lakatos Jánosnét a kórházban keressük föl. Ugyanott fekszik, ahol majd’ egy évvel ezelőtt Anasztáziával. A haját gyorsan megigazítja, amint látja, fénykép is készül róla. , - Hogy sírtam-e tegnap? Hát melyik anyának nem fájna, ha viszik el tőle a gyerekeit? - kérdez vissza. Szemére hányom, hogy dohányzik: nem lenne szabad a kicsi miatt.- Mondják a nővérek is, viszont ez csillapít. Mert ideges vagyok a gyerekek miatt. Sokat gondolok rájuk: hogy megy nekik. Hajnikám is beteges, könnyen megfájdul a torka.- Mit beszélgettek a gyerekekkel? - tudakolom.- Mesélték, az apjuk miket vesz nekik. Pari- zert, csokit, kakaót, ivólevet. Meg hogy főzött nekik húslevest, csőtésztával. Na, mondom, elég ügyes, ha ilyeneket megcsinál. Szerencsés vagyok, hogy ilyen férjem van. 0 is hiányzik, rossz nélküle. De hát bevéreztem egy hete, pedig csak január harmincegyre vagyok kiírva. Kérdezem a tavalyi karácsonyról.- Kislányt vártam, meg is lett Anasztáziám. Most gondolom fiú jön, két lány után. Még korai lertne megszületni neki, harmincnégy hetesen. Csak hát rossz lenne itt tölteni a karácsonyt. Az idén biztos nem jut fára sem. Nagyon be kell osztani azt a kis pénzt. Ha meg nincs, akkor jön a kölcsön. Legjobban a keresztapámtól szoktam kapni.- És a régi, gyerekkori karácsonyai?- Akkor voltunk boldogok, amikor még apukám bírta magát. Nekünk mindig jutott karácsonyfa. Kilencen voltunk testvérek, s hát fát meg csak egyetlen egyet kellett szerezni... Szeretnék valamilyen ajándékot a gyerekeimnek, de nem tudok úgy se. A tanácstól is hiába kértem egy kis segélyt, elutasítottak - panaszolja.- Hogy mivel szoktak játszani? Hát a két kislánynak van babája meg labdája. A fiúknak, az biztos hogy a foci a mindenük. Jól megvannak együtt, szépen szólnak egymáshoz: szép testvérem, testvérkém, így nevezik egymást. Együtt jönnek, együtt mennek az iskolába. Másodikosok. Beülnek az ágyba, úgy tanulnak, besegítenek egymásnak. Lassacskán tud olvasni mind a kettő. Ha otthon vagyok, én is besegítek nekik. Énekelni inkább a féljem szokott, meg mesél is nekik. Például a Piroska és a farkast, meg a malackát, aki leforrázta von’ a farkast. Én nem nagyon tudok nekik mesélni. Én is csak hallgatom, oszt’ egyszer csak elalszok rajta... Sára Luca birodalma Rontó Andrásné épp levegőztetni indul gyermekét, a majd’ egyéves Rontó Sára Lucát, De hogy váratlan megérkezünk, készségesen visszafordítja a babakocsit, s kihámozza a piros kezeslábasból a pici lányt. Az apa szüleivel élnek a sajóbábonyi bérházi lakásban. Egy szoba az övék, azon belül egy sarkot a kis jövevénynek rendeztek be tavaly karácsonykor. Hófehér kiságy, hófehér pelenká- zó, rengeteg színes játék jelzi, melyik Sára Luca birodalma.- Január tizenkettőre voltam kiírva, ugyancsak meglepődtem, amikor karácsony kellős közepén éjfélkor rám jöttek a fájások. Még aznap, huszonhatodi- kán megszületett Sara Luca. így aztán elég különleges karácsonyunk volt, életem legnagyobb kincsét kaptam ajándékba. Nem volt könnyű szülésem, levált a méhlepény, a kicsi nem kapott levegőt, meg kellett császározni. Rontó Andrásné gépápoló, a félje, akivel két éve házasok, műszerész.- Amikor váijuk a féijemet haza, három körül odaállítom Sára Lucát az ablakba, s ha meglátja hogy jön, veri az ablakot: ,Apu, apu, apu!”... De mondjuk én is apu vagyok neki, meg mindenki, akit szeret. Sára Luca eközben produkálja magát. Megjegyzi, melyikünknél melyik fintora váltotta ki a sikert, s aztán úgy közelít. Orrát felhúzza, fejét ingatja, közben bazsalyog, mint a vadalma. Nem nehéz megszámolni a fogacskáit: megvan mind a hét- Örült a télapónak? - kérdem a teli ablak láttán.- Nagyon. Énekeltünk, aztán megnéztük, meghallotta-e a Mikulás. Lehet, hogy az idén nem lesz külön fánk, nemcsak azért, mert így is szűkösen vagyunk a szobában, de félek, hogy magára rántaná, mert már nagyon érdekli minden csillogó-villogó. Nagy rontó ám a kis Rontó! Majd a nagymamáék állítanak - mondja a fiatal Rontóné. Hogy anyja aggodalma nem alaptalan, a kislány nyomban bebizonyítja: élénk érdeklődést mutat a fényképezőgép iránt, csak a kattanásra rántja el egy pillanatra a kezét, de máris kutat tovább a táskában.- Luca! - szól rá az anyja erőteljesebben.- Szóval nem mindig Sára Luca a neve? - kapom rajta.- Ha rosszat csinál, akkor inkább csak Lucának hívom, hogy1 érezze a különbséget, meg mert az olyan Ids boszorkányos - feleli.- A nagyszülőknek ő az első unoka? - tudakolom.- Nem, dehogy, ó a hatodik. A féijemnek van két testvére, tőlük van már összesen öt. Karácsonykor mind együtt leszünk. Még jó, hogy' földszinti a lakás, nem tudom hogy viselnék el, ha laknának alattunk - neveti. - A konyhát beosztjuk az ünnep előtt anyósommal: egyik nap ó süt, a másik nap én. így' nincs kavarodás. Amit csak lehet, előre elkészítünk.- Mi lesz Sára Luca ajándéka? Tőlünk elég sok ruhát kap, mert most egyszerre mind kinőtte, a nagyszülők pedig elektromos játékot vettek neki. Csak az a baj, hogy' már oda is adták. Én ennek nem vagyok a híve, azt szeretem, ha a karácsonyfa alatt találja mindenki az ajándékot. Hogy fog Sára Luca örülni! Mi meg majd neki, az ő örömének! - képzeli maga elé. - Hiába, mindig a legkisebbnek jut a legtöbb figyelem, az idén biztos, hogy ő lesz a központ, őt szeretgeti majd mindenki. Meg hát rajta lehet majd nevetni, mert olyan kis bohóc. .v; y ' ' ;.y ■ -y.-■ t "y --y, Cikkünk megjelenése előtt érdeklődtünk a kórházban Lakatos kínomé állapota felől, Meglepetésünkre kiderült: Lakatosné idén karácsonykor, 26-án világra hozta 2000 grammos újszülöttjét, y majd megszökött az osztályról. Az intézmény az asszony eltűnését tegnap jelentette a rendőrségnek... t A legkisebb Rontó: Sára Luca és édesanyja Fotók: Bujdos Tibor
