Észak-Magyarország, 1996. december (52. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-20 / 297. szám
2 ÉSZAK-Magyarország Országban - Világban 1996, December 20„ Péntek „Parlamenti Mozaik • Az Országgyűlés csütörtöki ülése éles napirend előtti vitával kezdődött, amelynek legfőbb témája a kormány idei tevékenysége volt. A legtöbb ellenzéki felszólaló a kabinet idei munkáját értékelve úgy vélekedett: a kormánynak nagyobb szerénységet illene tanúsítania saját eredményeinek megítélésekor. • A nemzeti hírügynökségről szóló törvényjavaslathoz beérkezett módosító indítványokról is szavaztak. Az előterjesztő Vastagh Pál igazságügy-miniszter elmondta: a javaslat megszületése alkotmányos követelmény. Az MTI- vel kapcsolatban úgy vélekedett: a részvény- társasági forma megfelel a nemzetközi gyakorlatnak. A törvényt elfogadták. • Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvény módosítása nyománBauer Tamás (SZDSZ) értékelése szerint - az szűkül az ÁPV Rt. és a kormány játéktere”, majd hangsúlyozta: a kormánypártok egyik fontos feladata, hogy a privatizációs szabályok szigorításával tegyenek meg minden tőlük telhetőt a tisztább privatizáció megteremtése érdekében. A parlament javaslatot végül elfogadta. • Az Országgyűlés elfogadta az állattenyésztésről szóló, s az 1993. évi törvényt módosító törvényjavaslatot. A törvény hatálya kiterjed a korábbi szabályozásban nem felsorolt állatok - például a kutyák - gazdasági haszon- szerzés céljából történő tenyésztésére is. • Elfogadta a szociális igazgatásról és a szociális ellátásról szóló törvény módosítását is, amely rendszeres szociális segélyezést biztosít a jövedelempótló támogatások köréből kiszorult 30 ezer munkanélküli számára. • AT. Ház egyhangúlag fogadta el a növényfajták állami elismeréséről, a vetőmagvak és vegetatív szaporítóanyagok előállításáról és forgalmazásáról szóló törvényjavaslatot. Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők: Csörnök Mariann, Méhes László Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.:351. Telefonok: központ: 341 -611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475,269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Faragó Lajos Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. * Telefon: 341 -817,411 -276. Telefax: 341-817. Hirdetési csoportvezető: Kolozsi Judit Telefon/Fax: 411-425, Telefon: 341-611/223 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Romvári Attila Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út TI. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 549 forint, negyedévre 1647 forint, fél évre 3294 forint, egy évre 6588 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 26 forint, a pénteki lapszám 29 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-80/305-305 A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletet! 500 Ft feletti viteldíj esetén 100 Fi kedvezmény i HA felmutatja ezt a szelvényt! J a 46/ 303-303,31:1-111 cjjel-nappalj A jövedelemadó egy százaléka A közhasznú szervezetek 3,8-4 milliárd forintra számíthatnak Budapest (MTI) - Jövő év október végén kaphatják majd meg a kedvezményezett szervezetek az állampolgárok személyi jövedelemadójának egyszázalékos részét, amennyiben azt az adózó részükre kedvezményezi - jelentette ki Csobánczi Péter, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára az erről rendelkező törvény parlamenti elfogadását követő sajtótájékoztatón. Az államtitkár-helyettes úgy véli, hogy mintegy 3,8-4 milliárd forintra számíthatnak a szervezetek, amennyiben minden állampolgár rendelkezni kíván majd jövőre adójának egy százalékáról. Az eljárás költségei mintegy 300-500 millió forint lesz, lévén, hogy az Országgyűlés az eredeti kormányjavaslatnál egyszerűbb megoldás mellett döntött. Ennek értelmében az adóhatóság nem fog listákat készíteni a kedvezményezhető szervezetekről. Az állampolgárok az adott szervezettől tudhatják meg azok adószámát, és ezt kell majd feltüntetniük a rendelkezésről szóló nyilatkozatukban. Az egyházak, amelyek nem rendelkeznek adószámmal e célra technikai adószámot kérhetnek az APEH-től. Az államtitkár-helyettes nem tudott válaszolni arra, hogy hány szervezet lesz, amelynek az állampolgárok juttatnának személyi jövedelemadójukból, de reményét fejezte ki, hogy számuk 100 ezer alatt lesz. Az elfogadott törvény szerint az adózó egy lezárt borítékban nyilatkozik majd, amelyben a szervezet adószámát tünteti fel. A borítékon pedig rajta lesznek saját adatai. A borítékot, illetve az azt tartalmazó lapot az adóhatóság a beérkezést követően azonnal szétválasztja, saját azonosítójával jelölve meg azokat. így megmarad az adótikok védelme, de jogvita esetén előkereshetők a dokumentumok. Nyugdíjpénztár-alapítási hullám Három éven belül hazánk a 3 millió pénztártag országává válhat Budapest (MTI) - Jelentősen növekedni fog az önkéntes biztosítópénztárak száma és taglétszáma, várhatóan három éven belül Magyarország a 3 millió pénztártag országává válik - jelentette ki tegnap Rad- nai György, az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Felügyeletének elnöke. Az önkéntes alapon szerveződő nyugdíjpénztárak a jövőben képesek lesznek arra, hogy átvegyék a tb egyes fontos feladatait, és hatékonyan, mozgékonyán működjenek - állította a Kölcsönös Segélyegyleteket Támogató Alapítvány elnöke, Pajor-Gyulai Károly. Hangsúlyozta: az önkéntes pénztárak nem pro- fitjellegűek, a nyereséget nem vonják ki, hanem visszaforgatják, komoly adókedvezményeket és jelentős költséglevonási lehetőségeket biztosítanak. Elmondta: elkészült az önkéntes biztosító pénztárak garanciaalapjának létrehozásáról szóló törvénytervezet. Mind az alapítvány elnöke, mind a felügyelet vezetője felhívta a figyelmet az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak erősödő alapítási hullámára, bár érzékelhető a kisebb pénztárak fuzionálási trendje. Radnai György azt is közölte, hogy a működési költségek jelenleg a bevételek 0,5-30 százaléka között mozognak, a legkisebb költség a vállalati, a legnagyobb pedig az országos és az újonnan alakult pénztáraknál jelentkezik, az átlag hét százalék körüli. Jelenleg havonta húszezer belépővel gyarapodnak ezek a pénztárak, és a havi bevétel eléri az 1,2 milliárd forintot. 1994-ben 86 pénztár működött 12 ezer 700 taggal, idén a harmadik negyedévben viszont 330 pénztár működött 350 ezer taggal, több mint 15 milliárd forint tőkével. Hazatértek a csecsenföldi vöröskeresztesek Genf (MTI) - Csütörtök hajnalban megérkeztek Genfibe a csecsenföldi Novije Atagiban vöröskeresztesek ellen elkövetett merénylet túlélői, valamint az áldozatok koporsói. A genfi repülőtéren a 20 orvost, ápolónőt és műszaki szakembert szállító különgépet Cornelio Som- maruga, a Nemzetközi Vöröskereszt elnöke fogadta. A repülőgép előtt felállították a kedden orvul meggyilkolt hat egészségügyi dolgozó - öt ápolónő és egy konstruktőr holttestét tartalmazó koporsókat. A genfi repülőtéren tartott megemlékezésen részt vettek a Nemzetközi Vöröskereszt vezetői, valamint az áldozatok hozzátartozói. Sommaruga nemzetközi bíróság felállítását követelte, amely elítélhetné a humanitárius szervezetek dolgozói elleni barbár merényletek elkövetőit. Felszólította a nemzetközi közösséget, ne hagyja szótlanul a vérengzést. Mint ismeretes: a'vöröskereszt a merénylet után felfüggesztette csecsenföldi tevékenységét, három munkatársa azonban a helyszínen maradt. A merénylők kilétéről Hirdetés .............. ............................. C hance für zweisprachige Personen Der Verlag Észak-Magyarország sucht zum frühestmöglichen Termin einen Assistenten/eine Assistentin der Geschäftsführung. Der Bewerber sollte überdurchschnittlich intelligent sein, diese und die ungarische Muttersprache simultan dolmetschen können und Spaß daran haben, im Zentrum eines Unternehmens zu arbeiten. Bewerbungen bitte an untenstehende Adresse. Chance for bilingual persons Észak-Magyarország publishing company is looking for an assistent (male or female) to the corporate management. Applicants should prove to be intelligent above: average, to translate this and the hun- garian mother language simultaneously and should have fun to work in the core place of a company. Applications should be send to Észak-Magyarország Lapkiadó Kft Tárgy: Ügyvezetés Munkatársa 3501 Miskolc Pf.: 178 Az áldozatok koporsója és gyászolók a genfi repülőtéren Fotó: AP egyelőre semmi biztosat nem lehet tudni. A függetlenségért küzdő csecsen vezetés csütörtökön azzal vádolt közelebbről meg nem határozott erőket, hogy újabb merényletekre készülnek, s ily módon akarják megrendíteni a kaukázusi köztársaság politikai stabilitását a január végére kiírt választások előtt. Eszerint az utóbbi napok cscsenföl- di vérengzéseit azok számlájára kell írni, akik „mind gyávább és aljasabb módszerekkel akarják kikényszeríteni, hogy a nemzetközi és az orosz közvélemény elveszítse bizalmát a csecsenekben.” Szerződött a szénre a Tiszai Erőmű Budapest (MTI) - A Tiszai Erőmű Rt. december 31-ig megköti az 1997-re vonatkozó szénátvételi szerződéseket az integráción kívüli szénbányákkal. A lekötött szén- szállítások biztosítják mintegy 3000 bányász munkahelyét a put- noki, feketevölgyi, a lencsehegyi és a balinkai szénkitermelő helyeken. Schalkhammer Antal, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke elmondta: mivel az idén többségi amerikai tulajdonba került Tiszai Erőmű Rt. eddig nem mutatott hajlandóságot arra, hogy megállapodjon az integráción kívüli bányákkal a jövő évi erőművi szénátvételről, a BDSZ sztrájkbizottsága tárgyalásokat kezdeményezett. Az egyeztetések végül eredménnyel zárultak, és a tárgyalófelek rögzítették a jövő év első negyedében érvényes árakat is. Elfogadták Báthory Zoltán lemondását Budapest (MTI) - Báthory Zoltán mulasztást követett el akkor, amikor ez év elején a tanár-továbbképzésre kifizetett, utólag szabálytalannak ítélt mintegy 300 millió forintról csak a gazdasági államtitkár-helyettest tájékoztatta, és nem informálta Honfi Mária közigazgatási államtitkárt - nyilatkozta Magyar Bálint kultuszminiszter, aki ’97. február 15-i hatállyal elfogadta a közoktatási helyettes államtitkár lemondását. Magyar Bálint ugyanakkor hangsúlyozta: meg van győződve Báthory Zoltán személyes tisztességéről, és nagyra becsüli azt a munkát, amelyet a Nemzeti Alaptanterv létrehozásában, illetve megvalósítása terén végzett. Mint ismeretes, a november folyamán indított, tárcán belüli vizsgálat súlyos szabálytalanságokat tárt fel a tanár-továbbképzésre megítélt mintegy háromszázmillió forint kifizetésével kapcsolatosan. Magyarországról egy mondatban • VÁRHATÓAN 1998 elején kezdődhetnek Magyar.ország és az EU között a csatlakozási tárgyalások, amely megbeszélések legkényesebb részét az agrárgazdasági kérdések jelentik. • AZ ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI TANÁCS felajánlja segítségét a kormánynak a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében a hágai nemzetközi bíróság előtt folyó per sikeres befejezéséhez. • BELGRÁD - A szabadkai bíróság csütörtöki ülésén megerősítette korábbi döntését, amellyel elutasította a Vajdasági Magyar Szövetség által a novemberi szerbiai helyhatósági választások után benyújtott két óvást. • POZSONY - Vladimír Meciar kormányfő a szlovák televízió ke- rekasztalműsorában megerősítette, hogy Szlovákiában „körülbelül májusban” kerül sor népszavazásra az EU- és NATO-tagságról • BRÜSSZEL - Az Európai Unió lakói a kelet-európai államok közül Magyarországot látnák legszívesebben tagjaik között - derül ki az EU közvélemény-kutató intézetének felméréséből. A lakosság 51 százaléka támogatja Magyarország felvételét, míg Lengyelország belépésének 49, Csehországénak 44 százaléka örülne. • VATIKÁNVÁROS - II. János Pál pápa Gyulafehérvár segédpüspökévé nevezte ki Tamás Józsefet, az egyházkerület helynökét. □