Észak-Magyarország, 1996. december (52. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-17 / 294. szám

8 Z Itt-Hon 1996. December 17., Kedd _ Zempléni Portré Köteles László > 7] Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA) - Kö­teles László, a Sátoraljaújhelyi Fegy- ház és Börtön orvosa Sárospatakon vé­gezte alap- és középfokú tanulmánya­it. Ezután a debreceni Orvostudomá­nyi Egyetemen szerzett orvosi diplo­mát 1984-ben. Ugyanebben az évben került a sátoraljaújhelyi kórház sebé­szeti osztályára. Maga sem tudja, mi­ért éppen a sebészi hivatást válasz­totta. Egyetemista korában sokat láto­gatta a műtőket, aztán valahogy ott ra­gadt. 1987-ben az újhelyi mentőállo­más vezető főorvosa lett, ahol öt évig dolgozott. 1989-ben létrehozták a Mer­cedes Rohamkocsi Alapítványt, amely­nek elnökévé választották. Az össze­gyűjtött pénz azonban kevés volt egy ilyen autó vásárlására, ám időközben a mentőállomás központilag kapott egy ilyen rohamkocsit, így a pénzt annak felszerelésére fordították. Vásároltak hozzá többek között EKG-berendezést valamint egy lélegeztető gépet. Köte­les László kétszer is indult a 10-es vá­lasztókörzetben a térség országgyűlési képviselői tisztéért. Először 1990-ben a SADISZ, majd 1994-ben a FIDESZ jelöltjeként, mindkét alkalommal a pártok felkérésére. Az orvosi diploma mellé két újabb szakvizsgát is letett: a sebészetit és az oxikológiait (mentő­orvostan). Egy ideig a városi körzeti orvosi ügyeletben is dolgozott, ám el­mondása szerint ott anyagilag nem be­csülték meg az orvost. Jelenleg a há­ziorvosi szakvizsga előtt áll, amelyet jövő tavasszal szeretne letenni. 1993- ban nyugdíjazás miatt megüresedett a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön or­vosi széke, amelyet megpályázott és el­nyert. Jelenleg az intézmény szemé­lyi állományának és az elítéltek ellá­tása egyformán hozzá tartozik. Ere­detileg - mint mondja - állatorvos sze­retett volna lenni. Az állatokhoz való vonzódása máig megmaradt, főleg a kutyákkal szeret foglalkozni. Ahogy ideje engedi, vadászni is eljár. Egy má­sik szenvedélye a sport, karatézik a sá­toraljaújhelyi kio-koushin karate szakosztályban. Betörtek öt liter olajért RENDŐRSÉGI HÍREK üilÄlr; I HHi . Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA) - Fényes nappal hatoltak be ismeretlenek Cigándon az egyik ház udvarára. Az ajtót betör­ve bementek a konyhába, ahonnan öt liter étolajat tulajdonítottak el. • SÁTORALJAÚJHELYEN a Munkácsi úton parkolt egy Trabant személygépkocsi. Eddig ismeretlenek felnyi­tották az autó motorháztete­jét, majd „szakszerűen” ki­szerelték és elvitték a motor­térből az akkumulátort. • SZERZŐI és szomszédos jogok megsértésének alapos gyanúja miatt folytatnak el­járást a sátoraljaújhelyi rend­őrök egy vállalkozó ellen, aki az újhelyi piacon olyan au­dio-kazettákat akart értéke­síteni, amelyek a hazai és külföldi mintapéldányoktól eltértek, és így jogosulatlan kiadványoknak tekinthetők. • KAROSÁN egy diszkont áruházba tört be ismeretlen tettes. A jó erőben” lévő el­követő úgy hatolt be az épü­letbe, hogy kibontotta a WC ablakát. Az élvezetekre szomjas behatoló pálinkát, cigarettát és élelmiszert vitt magával háromezer forint értékben. • CSAK néhány percre hagyta őrizetlenül mounta­in bike kerékpáiját egy fia­tal Sátoraljaújhelyen a Rá­kóczi úton, december 8-án. A délutáni időszak ellenére a biciklinek pillanatok alatt nyoma veszett. • EGY alagsori raktárhely­ségbe törtek be Sátoraljaúj­á helyen a Rákóczi úton, de­cember 6-ára virradó éjsza­ka. A tettesek a dróthálót fe­szítették le az ajtóról, majd az ablakokat takaró lemeze­ket is leszedték, és egy sza­bályozható tápegységet tu­lajdonítottak el. • EGY fiatalkorú lányt ér­tek tetten Sátoraljaújhely­ben a Kazinczy úton decem­ber 9-e délutánján, amint az egyik bérház alagsorához tartozó helyiségbe hatolt be. A raktár ajtajáról lefeszítet­te a lakatot, hogy baltát és almát zsákmányoljon. Ami­kor rajtakapták, az ifjú be­törő éppen a szomszédos he­lyiség ajtaját feszegette. A lánynál találtak egy vasalót is, amely szintén bűncselek­ményből származik. A sátor­aljaújhelyi rendőrség keresi a sértettet. Hܧ1“ Gyerekek honi rajzasztala Várom a karácsonyt Rajzolta: Bodnár Marietta Hercegkút AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG ZEMPLÉNI MELLÉKLETEdecember 17. • IV évf. 50. szám _______I ___________________________:____ -ar> ' ■”••• B orostyánkönny és virággá vált föld Sátoraljaújhely (ÉM - SZS) - Égerházi László faszobrász és Oszlánczi Erika kerami­kus közös kiállítását nyitot­ták meg december 4-én Sá­toraljaújhelyen, a Kazinczy Ferenc Múzeumban. A zempléni hegyek között meg­búvó, alig több mint félezer lel­ket számláló település Erdőbé- nye. Ez a hely régi időktől fog­va kőfaragóiról volt híres, bé- nyei mesterek keze munkáját őrzi, dicséri a Kassai Dóm ne­mes ívű kő ornamenlika sora is. Erdőbénye utcáin járva ma is szembe tűnik egy-egy szépen faragott kőpad, lépcsószegély vagy kerítésoszlop, az itteni te­metőben láthatók a környék jellegzetes „bényei” sírkövei. Itt éli alkotó hétköznapjait egy képzőművész házaspár, akik szakítottak az évszázados ha­gyományokkal, alkotásaik anyagául a fát és az agyagot választották. Égerházi László - önvallo­másában írja magáról - zárkó­zott, befelé hajló természetű, ami miatt sok sebet szerzett a külvilágtól. A faragást tekinti fő problémamegoldó módszeré­nek, témáit a magyar népha­gyományokból és a mitológiá­ból meríti. 1988-ban, 22 évesen készültek első szobrai, évekig csak diófából dolgozott. 1994- ben fedezte föl, hogy telve van színekkel is. Azóta szobrain a kék, zöld, piros és az ezeket szegélyező, vagy éppen elvá­lasztó arany képez szemet nyugtató színharmóniát. Ez év tavaszán került először kapcso­latba a címertannal. Első re­mekbe faragott címerei egyikét, a Kazinczy családét, a Kazinczy Ferenc Társaságnak adomá­nyozta, amelynek ő is megbe­csült tagja. Oszlánczi Erika számára a pataki gimnáziumi diákévek végeztével vált bizonyossá, hogy valamiféle kézműves mes­terséggel szeretne foglalkozni. A kerámiakészítést választot­ta. El kellett felejtenie mindazt, amit a sárospataki kerámia üzem tanműhelyében tanult, így volt csak képes önmagában felszínre hozni, kifejleszteni azt a sajátos könnyed, naturiszti- kus forma és színvilágot, amelynek domináns elemei a természeti formák. A kecsesen hajlékony vonalak, a finom, vé­kony falú edények bomló, vagy teljesen kinyílt bimbók látvá­nyát idézik. Életre váró csírá­zó magvakét, amelyekből egy most szárbaszökkenő művész­pálya folyamata érezhető ki, minek során az anyag átminő­sül,,virággá válik a föld... Égerházi László és Oszlán­czi Erika kiállítása vasárnap és hétfő kivételével naponta reg­gel 9-től délután 3 óráig tekint­hető meg a Kazinczy Ferenc Múzeumban Sátoraljaújhelyen. _A Tartalomból Öntevékeny együttesek Sátoraljaújhelyen már a múlt század vége felé, a jelenlegi század első felé­ben több öntevékeny hangszeres együt­tes működött a Gyártelep, a Dohány­gyár és a MÁV berkein belül. A do­hánygyári fúvósok jelenleg is együtt vannak, karnagyuk Szatmári György. 0 alapította meg 1979-ben a városi út­törő és ifjúsági zenekart, mely főleg a nyolcvanas években színesítette a vá­ros zeneéletét. (4. oldal) A pápa bora „Summum pontificem Talia vina de­cent”, azaz „tállyai bor illik a pápa asztalára” - mondta 1562-ben a tri­denti zsinaton III. Gyula pápa, mi­után Draskovics bíboros megkínálta a település borából. A pápa e mon­data fennmaradt négyszázharminc- négy év után, arról azonban nem szól a fáma, hogy mit mondott a tállyai nedűre II. János Pál pápa 1991-ben, magyarországi látogatásakor. Tudni­illik ekkor is a nagymúltú település­ről, Hetzi János pincéjéből vitték az ünnepi ebédhez az isteni bort. (5. oldal) Legközelebb szilveszterkor A karácsonyi ünnepek miatti munka­rendváltozás miatt Itt-Hon mellékle­tünk december 24-én nem jelenik meg. Legközelebb december 31-én, kedden olvashatják újra a mellékletet. Fehér József (balra) múzeumigazgató nyitotta meg a kiállítást

Next

/
Thumbnails
Contents