Észak-Magyarország, 1996. december (52. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-16 / 293. szám
4 ESZAK^Magyarország Levelezés, Szólástér 1996, December 16., Hétfő Szerkeszti: Bodnár Ildikó Mindennapi kenyerünk Napi (be)vásárlási bosszúságaim okán, mint régi kenyérfogyasztó berzenkedem: Volt idő - hajaj amikor ciki mivolta miatt cikkeztek róla, bizonygatva, mi volt a titka öreganyáink tudományának, akik sűrűn forogtak sírjaikban, hogy a magas sikértartalmú acélos magyar búza alacsony, sűrű, sza- lonnás kenyérré sikeredik gyári kemencéinkben. A keletlenül sületlen „élet” e termékét azóta is kelletlenül vágja, fűrészeli, töri, gyűri a nép (az istenadta nép), birkát pirongató türelemmel nyelve, s egyet sem bégetve. Hiábavalóan múltak ugyanis szép csendben, meg csúnyábban is az évek, évtizedek, a kenyérvita maradt mi volt, a puszta lég. (Aki a jobbért kiállt, s ezért kiált, azt levegőnek nézik.) ígéret - természetesen - van a majdra, a Kánaánra, a túlvi- lági boldogságra, de per pillanat az átvedlés újabb időszakában ez van: eszi, nem eszi, így kell szeretni, mert a kenyérkérdés létkérdéssé nőtte ki magát. Aki bírja, maija, s ők apríthatják a tejbe, aki viszont nem, az letejelni sem képes az aprót érte. (Mivé deformáltad századunk „százasunk” jobbján ülő nagy Kossuth apánk fiait?) Antal Ferenc Sajóbábony Egy haláleset margójára A Táncsics téri balesetveszélyre már többször felhívtam az illetékesek figyelmét. Konkrétan is arra, hogy volt itt már kéz- és lábtörés, és ne várjuk meg, míg nagyobb baj nem történik. És most itt a haláleset! Tudjuk, senkit nem terhel a felelősség, mert a villamos jól belátható, védett útvonalon haladftf De a megszokás nagy úr! Éppéli'ezért nagy kár volt a pályatest felújításakor a három évtizede megszokott, jól bevált átjárót az autóbusz-megállóval szembeni 15 méteres szakaszon megváltoztatni! Mint ismeretes, ezen a szakaszon a pályatestközök betonlappal voltak kitöltve, és nem kellett időseknek, gyermekeknek a sínpárokon át bukdácsolva megközelíteni az autóbusz-megállót, az iskolákat, a templomot és az üzleteket. A Táncsics tér környékén lakók - mintegy hat- százan - 30 éve ezen a helyen közlekednek - a haláleset óta is. Érdekükben kérem az illetékeseket: állítsák vissza az eredeti állapotot. A zártpályás sínpárok nem díszei a városközpontnak és főutcájának. Újgyőrben a sínpárokat az úttesttel egy szintben helyezték el -, talán azért, hogy eddig tart Miskolc város határa? Innen következik Miskolc külvárosa, melyet gyakran cigánytelepként emlegetnek?! Arra sem volt égetően szükség, hogy a városközpontban vasúti pályaudvar és indítóház épüljön nagy költséggel. Ettől nem változott és nem lett jobb a villamosközlekedés. Sőt, olyan veszélyes közlekedési csomópontokat hoztak létre, hogy további balesetek várhatók. A Hősök szobra előtt aki át akar menni a túloldalra, egyszerre kétirányú autóúttal és villamosforgalommal találja magát szemben. A gépjármű és a villamos, valamint a gyalogosátkelő egy helyen keresztezik egymást. A felfestett gyalogátkelőhely így nem biztonságos, mert mindkét irányú járműforgalom figyelmen kívül hagyja azt. A gyalogosnak kell a zebrán megállni, míg elvonul a gépkocsioszlop. A rendőrség megfigyelheti, hogy hány gépjármű közelíti meg az előírt sebességgel a zebrát, még akkor is, ha már a gyalogos az út közepén van. Hogy a helyzet a végső megoldásig valamit változzon, a veszélyes, kb. 100 méteres szakaszon a villamos sebességét kellene korlátozni. A gyalogos átkelőhelyeket pedig a rendőrség figyelmébe ajánlom. Észrevételeimet az érintett lakosság egyetértésével ajánlom a területek képviselőinek figyelmébe, akik segítséget tudnának nyújtani a megoldásban. Balogh Sándor Diósgyőri városvédők elnöke Szerkesztői üzenetek S. P., Miskolc: A pályakezdők munkanélküli-segélyére vonatkozó szabályt 1996. július 1-jé- vel hatályon kívül helyezték, az ezt megelőzően megállapított, segélyre való jogosultságot követő folyósítás azonban a korábbi szabályok szerint történik. Itt tehát a folyósítási idő még ez év végéig tolódhat ki. „Haszonélvezet” jeligére: A tulajdonos személyesen vagy megbízottjai útján ellenőrizheti a haszonélvezet gyakorlását. Ha a haszonélvező a dolgot nem rendeltetésének megfelelően használja, rongálja, vagy egyéb módon veszélyezteti annak visszaadását, a tulajdonos biztosíték adását követelheti. (A bírói gyakorlat szerint csak súlyos kötelességszegés esetén indokolt a biztosíték adása, azt a bíróság rendszerint pénzben határozza meg.) T. J., Miskolc: Az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 7. paragrafusa alapján számítandó kárpótlás alapösszege 1996-ban 21 ezer forint. Jogsegélyszolgálat Ma, december 16-án, hétfőn délután 4-6 óra között jogsegély- szolgálatot tartunk a Sajtóház II. emeletén, lapunk levelezési rovatának irodájában. Tanácsokat és felvilágosítást ad Demeter Lajos ügyvéd. Sorszámot a portán kérhetnek az érdeklődők. _Szólástér r í rja: az olvasó Mi kerül a többség karácsonyfája alá? Nyakunkon a karácsony. Mit is tegyünk a fa alá? Ajándékra nem mindenkinek telik, így hát az elért eredményeinkben, sikereinkben gyönyörködhetünk. Mik is azok? Véráldozat nélküli hatalom- átvétel, így jobb, emberhez méltóbb új korszak, szabadság, demokrácia, meg minden, ami szemnek és szájnak ingere. Legalábbis erről volt szó. VOLT! Amerika, meg az a kedves, önzetlenül szolgálatkész Európa karöltve sugallta: hajrá magyarok! Megint mutassátok meg, mint ’56-ban. Akkor a Szabad Európa Rádió sugározta felénk a buzdítást, az ígéreteket. Hajrá magyarok, mi mellettetek vagyunk. (Hát persze, földrajzilag.) Aztán a bajban segélyhívásainkra, könyörgéseinkre mit kaptunk? A legkorszerűbb szovjet tankokból nagy tűzerőt, a búzáitoktól meg őszinte együttérzést, részvétet. Hazánk földjét pedig magyar áldozatok vérei áztatták. A szabad világ célját elérte - sikerült a szovjeteknek bebizonyítani (a mi kontónkra), hogy közel sem olyan biztos a helyzetük, mint ahogyan hirdetik. Miközben magyar anyák, feleségek siratták halottaikat. Na, a mostani nem ilyen volt. A váltáskor örömkönnyek hullottak, ma a fájdalomé, az elkeseredésé. Buzdítás „odaátról” most is volt, meg több rahedli ígéret. Amikor bedőltünk (már megint) - feltételek özöne. Hogy az ország érdeke mi lenne, az senkit sem érdekel. Szép lassan, de annál biztosabban borul ránk a sötétség leple, megteremtve vele a káoszt. Ami nálunk szétdúlható volt, azt szét is dúlták. Legalább ebben eredményesek voltak, ennek köszönhetően elértük Afrika legsötétebb országának szintjét. Harmincezer hajléktalan, több millió elszegényedett vegetáló és Isten tudja hány öngyilkos. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: mikor volt több áldozat, akkor-e vagy most? A fizetések inkorrektül alakultak, hiszen anno úgy lettek a bérek megállapítva, hogy az állami dotációkat is belekalkulálták. Most az állam kivonult, a béreken pedig csak az új adók jelentettek változást. Ez már könyörtelen visszaélés, kizsákmányolás. Övön aluli lórúgásnak számított a bérből és fizetésből élők számára, és akkor még az áremelésekről nem is esett szó. Ugyanakkor az ügyeskedők, hatalommal, lehetőséggel visszaélők a korábbi népi vagyonból meggazdagodtak. De loptak, sikkasztottak szinte mindenütt, ahol pénz- szerzési lehetőség nyílott. Legfelsőbb szinten hiába utasították vissza ezen vádakat, a nagy nemzeti éjjeliedény azért csak kiloccsant. (Sajnos kiborítani csupán minket tudtak.) Amerika, Európa mosolyog, s minden okuk megvan rá. Nincs többé „konkurencia”, sőt még a felhalmozódott kacajaikat is ránk tudják sózni. Esetleg kilóra, vagy centire minket is megvehetnek potom áron. Népünk pedig jóízűen alszik, álmában talán még odáig is elmerészkedik, hogy valakinek képzeli magát, mialatt dicsőséges eleink a 35 év feletti munkanélkülieket, betegeket, nyugdíjasokat egy laza szánom-bá- nommal leírják. Az idő múlásával egyenes arányban növekszik azok száma, kik időben felébredve igyekeznek ébresztőt kiáltani, de hiába. Népem süketségre és vakságra van kárhoztatva, s míg ő alszik, az ellen dolgozik. Nálunk ez már történelmi hagyomány, így lettünk annak rabjai, áldozatai. Jön a karácsony! Hogy mi kerül a többség fája alá? Amit kiérdemeltünk (?) - koldusbot. Kletz László Miskolc Akár verekedhetnek, lophatnak, zsarolhatnak Az ÉM november 23-i számában „Mi is emberek vagyunk” címmel jelent meg tudósítás a miskolci Széchenyi Általános Iskolában rendezett pedagógiai napról, amely elsősorban a tanulók jogairól szólt, míg kötelességeiről egyáltalán nem. A tanulók jogainak ismertetésével egyetértettem mindaddig, amíg a közoktatási törvényre hivatkozva ezt nem olvastam: a tanárok a tanulóknak iskolán kívüli tevékenységükbe nem szólhatnak bele, mint ahogy abba sem, ki milyen színű hajjal, milyen ruhában, lakkozott avagy lakkozatlan körömmel, netán orrában karikával jelenik- e meg a tanórákon. Eszerint még abba sem, ha az utcán el- agyabugyálja, megzsarolja társát, meglopja a felnőttet, légpuskával lövöldöz a járókelőkre, stb. Ilyen esetekről már többször olvashattunk, sőt tapasztaltunk is ilyet. Nos, a fentebb idézett kinyilatkoztatás szerint az iskola, a tanár, a tanuló semmiféle iskolán kívüli tevékenységét nem kérheti számon, sőt nem is értékelheti. Az igaz, hogy így könnyebb (lenne) a tanároknak. Ha a tanuló kilép az iskola kapuján nem törődik azzal mit csinál, mi történik vele azután. Vitatom, hogy ez így lenne helyes, célszerű, sőt azt is, hogy a tanárnak nincs joga beleszólni abba, hogyan öltözködjön, milyen hóbortot ne kövessen a tanuló. A tízparancsolat is tiltásokra épül az erkölcs, az ember érdekében.-A tanár is a gyermek érdekében tilt és követel. Az idézett mondat is tartalmaz tiltásokat, de csak a tanár számára. Miért ez az egyenlőtlenség? Eszerint a tanároknak már csak ahhoz van joguk, hogy elgondolkozzanak saját helyzetükön. A cikk alapján várható, ha számonkéri majd az osztályfőnök vagy a tanár a tanulótól, hogy mit keresett este 10 után a játékteremben avagy más szórakozóhelyen, így válaszol: - Semmi köze hozzá! Diderot francia filozófus mondotta: „Jaj, annak az államnak, amely az egyházra bízza polgárai nevelését”. Én pedig azt vallom: Jaj az államnak, ha iskoláiban gyermeki jogok címen a kifogásolt elveket követve nevelik a-jövő nemzedékét^- — —. (Név és dm a szerkesztőségben) „Bárcsak mindennapra jutna a törődésből” Olvastam, hogy a világ 5,8 milliárd lakosából 840 millióan éheznek. Ebből 215 millió az 5 éven aluli gyermekek száma. Döbbenetes adatok! És ami nagyon elszomorító, hazánk lakosainak 5 százaléka is éhézik - vajon mennyi közülük a gyermek? -, és körülbelül a 30 százaléka pedig a létminimum körül, vagy az alatt él. Sokan hajléktalanok, többen koldulásból, guberálásból tengetik életüket. Számát sem tudni, mennyi egyedülálló, magányos és nagy- családos él nehéz anyagi körülmények között. Többségük munkahelyük elvesztése után csúszott egyre lejjebb, került a perifériára. Ezeket az embereket testileg, lelkileg már meggyötörte az élet. Fáj a nincste- lenség, hogy így kell élniük és fáj, hogy nem tudnak tenni ellene semmit. Ünnep közeledtével ezek a fájdalmak megsokszorozódnak. Nehezen viselik, hogy nincs meleg szoba, nem jut fenyőfára, üres az ünnepi asztal, Készülnek az ajándékcsomagok a Páli Szent Vince Szeretetszol- gálatos Egyesületben Fotó: Bujdos Tibor hogy lyukas a gyerek lábbelije és hogy nem tud új inget venni az elnyűtt helyébe. Itt élnek közöttünk, a hétköznapjainkban és segítségért kiáltanak. Ezért örülök a „Szeretet és támogatói ’96” elnevezésű — nagycsaládosok, rpagányosok és hajléktalanok megsegítésére indított akciónak. Ebben a magasztos tevékenységben nagyon sok társadalmi és karitatív szervezet, a történelmi egyházak, a Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Miniszterelnöki Hivatal és még számosán működnek közre. Külön egyszámlán és megadott helyeken várják a pénzbeli és egyéb adományokat a tiszta szívvel adakozóktól, hogy megkönnyítsék, megszépítsék az érintettek karácsonyát. Bárcsak minden napra jutna ebből a törődésből, segítségből, a rájuk irányuló figyelemből. Mindannyian tudjuk, az igazi megoldásnak nem ez kínálkozik. Viszont az ország jelenlegi „karácsonyfája” alatt egyelőre még nem körvonalazódik, hogy mindenki emberi méltósággal, munkájával biztosíthassa a tisztességes megélhetéshez szükséges feltételeket. Pásztor György, Miskolc Sikerült-e megmenekülniük a biztos haláltól? A második világháború borzalma bennem is önkéntelenül és sokszor felidéződik, különösen napjainkban, amikor reggeltől estig annyi rosszat olvasunk, hallunk. Életem fáradt óramutatói már többezerszer körbejárták azt az utat, amelyet a háború poklában velem együtt sok millióan kényszerültek megtenni. Ma már elmondhatom, a történelem bármily katasztrófákon át is hozta el a békét, a reményt a hosszú háború kiölni nem tudta. Ennek bizonyítására határoztam el, hogy felhívással fordulok ahhoz a három sárga csillagos deportált nőhöz, akiket 1944. november 24-én Komáromban óriási kockázat árán kimentettem a „halálmenetelők” soraiból. Hogyan is tettem ezt? - Maradék csapattestem Dorogon állomásozott. Felsőbb parancsra gépkocsival Komáromba vitt az utam. Szürke, novemberi ködös délután a város utcáján megpillantottam a menetelőket, akiket német katonák kísértek. A látvány szívfájdító volt. A menet a főútról egy mellékútra tért le. A gépkocsival az utolsó sor végén leálltam. Gyorsan kiugrottam a kocsiból, két ajtót kitártam és halkan szóltam annak a három sárga csillagos nőnek, akik a sor végén alig tudtak már menni: „Jöjjenek, üljenek be a kocsiba!” Az őr akkor vette észre a mentési akciómat, amikor a gépkocsi elindult. Lövést hallottunk, de nekünk sikerült egy másik utcába behajtani és kerülő úton visszatérni Dorogra. Égy teljes napig pihenhettek nálam. Sajnos a front egyre közeledett és visszavonulási parancsot kaptunk. Ezt közöltem a három hölggyel is. Áz idő sürgetett. Érzékeny búcsút vettem tőlük, akik könnyeztek és megköszönték, amit értük tettem. Az egyiket Rebekának hívták, budapesti lakos volt, két gyermekét elvették tőle, férjét már korábban munka- szolgálatra vitték. A másik kettőről még ennyit sem tudok. Meglehet, talán éppen ide, ebbe a megyébe valók. Nem szeretném, ha szándékomat bárki is félreértené. Nem várok senkitől elismerést, dicséretet, csak annyit szeretnék megtudni, hogy valóban sikerült-e nekik megmenekülni a biztos haláltól? Serfőző János, Miskolc Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe véve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A személyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelenhetnek meg.
